A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-07-20 / 29. szám

...rendes emberek tennénk „28/165/60 bajuszos fiú ugyancsak bajuszos fiú társasá­gát keresi 30 éves korig. Jelige: Csak komolyan." (Inzerta, 1990 június) J.-t az egyetemen ismertem meg. O /olt az egyetlen ember, akiről tud­­;am, hogy nem a lányok érdeklik, soha nem tagadta, hogy homoszexu­ális, és most, amikor magnóval a rezemben kértem a segítségét, szí­­/esen bemutatta barátait. Ö maga is szívesen nyilatkozott, hisz a Prágá­ján nemrég alakult Homoszexuáli­sok Társasága egyik alapitó tagja. F. volt az első, akivel J. összeho­­!Ott. A főváros egyik legelegánsabb szállodájában találkoztunk, amely­­lek bárja közismert találkahely. :.-rő! nem akartam elhinni, hogy „ö s". Elegáns, magas, jóképű srác, aki­­öl mindenki azt hinné, hogy a nők /erekednek érte. — Rólam soha nem tudta a kör­­lyezetem. Amikor Pozsonyba kérői­em tudtam meg, hogy vannak he­­yek, ahol találkozhatunk. Kollégi­­imban éltem, majd munkásszállá­son. érthető tehát a titkolódzás. — Nem félsz attól, hogy valahol négis kiderül? — Dehogynem. — S akkor? — Fogalmam sincs. Erre egyi­­úink sem készült fel. D. 35 éves, adminisztrátor. Nem skartam róla elhinni, hogy nős, két jyermek apja. — Látszatra kötöttem a házassá­got. A feleségem nem is sejti, hol 'égzödnek szolgálati útjaim. Vidéki usvárosban élek. Ott úgyis gyorsan erjednek a hírek, messze kell hát itaznom — Na jó, de hogyan lehet egy lázaséletet összehozni azzal, hogy cözben fiúk után jársz? — Nem tudom. Magad se hinnéd, íéha milyen könnyen megy. — Hogy tudsz a gyerekeid szemé­je nézni ? — Nagyon nehéz. . . őket váló­ján szeretem. Nem tudom elkép­zelni. hogy valaha megtudják rólam — Ilyen helyzetben az ember el­zárná, hogy szakember segítségét cérd. Megpróbáltad? — Hát lehet? Ahol élek. nem tún­­íetsz el az emberek szeme elől. Vleg aztán tud-e rajtam segíteni így orvos? Egyik barátom azt nondta, váljak el. költözzek masho­­'a. Nem tudom megtenni. Nekem szükségem van a családomra. — De ez kettős élet. — Igen. Nagy részünké az. (. nemcsak homoszexuális, idült al­­(oholista. Először J.-t küldi el nyom­­iafestéket nem tűrő helyekre, majd /elem közli mondandóját. — Te köpedék tintafosó! Mit íkarsz tőlünk? Rajtunk úgyse gaz­­íagodsz meg, megvagyunk nélkü­­ed is. Legalább szebb fazonod ten­ie. akkor szóba állnék veled. L, a 28 éves közgazdász máshogy londolkodott. A kilátásba helyezett jofonok elöl ő hívott meg egy kávéra ss neki köszönhetően ittam először J5 koronás konyakot. Ugyancsak szí­­resen nyilatkozott, de amikor K. sza­zait meghazudtolóan éppen bájaimra ért, megértettem, miről van szó. Föl­­illtam és elmentem. Vele nem ké­szült interjú. Legnagyobb meglepetésem N. 20 íves diák volt. A fővárosban egyik jarátjánál — stabil kapcsolatánál — el. Ö is olyan forma, aki után bolon­dulnának a lányok. Két éve hű mos­tani szállásadójához és több interjú­­alanyom közölte velem, hogy ez rit­kaság. ,.A homoszexualitásról évekig senki nem beszélt. Az ún. felvilágo­sító irodalomban közel fél oldalt szánták rá. mint szexuális aberráci­óra. Újabban frekventált téma lett Nem csoda Európában is pandé­­mia lesz az AIDS.’ (Mladý Svét. 1988 május) — Szerencsés ember vagyok — mondja J. — Jó állásom van, arány­lag sokat keresek, saját lakásom­ban élek. nem függök senkitől. Nyugodtan vállalhatom azt. hogy milyen vagyok. Senkinek semmi köze hozza. Csak egyszer féltem, amikor a nyolcvanas évek elején az AIDS terjedését a mi számlánkra írták. Azt gondoltam, hogy elle­nünk majd pogromokat szervez­nek, ha hozzánk is betör az AIDS Azóta nyugodtabb vagyok, hisz tu­dom, hogy az AIDS nem homosze­xuális ,,kiváltság''. Nálunk sokkal nagyobb a promiszkuitás. mint a heteroszexuális egyéneknél. Ennek köszönhetően tudott a homosze­xuálisok körében az USA-ban any­­nyira elterjedni ez a betegség. Egyébként, amikor Prágában meg­alakult a szövetségünk, elsőnek üdvözöltem. — Mégis milyen emberek vagy­tok ? — Erre nehéz válaszolni, hisz ahanyan annyifélék vagyunk. Van koztunk is családi életre vágyó, müveit. oNasott. utazni szerető, kellemes beszélgetőpartner de magad is láttad, vannak köztünk alkoholisták, magányos, szomorú, züllött emberek. Nagy többségünk azért furcsa és azért más, mert nem meri bevallani környezetének, de néha sajat magának sem, hogy ..meleg", ebből adódik kettős éle­tük és szkizoid gondolkodásuk. — Miben látod a megoldást? — Fiatalokról és kamaszokról nem beszélek, de a felnőtt embe­rek vállalhatnák önmagukat, hisz megváltozni már úgyse fognak. Eb­ben segít a szövetség és főleg ab­ban, hogy jogilag tisztázott helyze­tünk társadalmilag is tisztázott le­gyen Vegye észre ez az ország, hogy mi is kisebbség vagyunk! — Fiatalkorúakról is beszéltél. Mi­lyen a felnőtt homoszexuálisok vi­szonya a homoszexuális pedofilek­­hez? — Nem akarok dicsekedni, de segítettünk már fölgöngyólíteni egy kellemetlen ügyet, amikor úgy­mond ..kollégánk" kisfiúk társasá­gát kereste. Bírósági tárgyalás lett belőle és engem nagyon elszomo­rít. hogy ilyen emberek rontják a hírnevünket. J. az összefogásról beszélt az előbb. Petr Jurza cseh újságíró 1986-ban San Franciscóban járt és az ottani homoszexuális szervezetről is írt. Az Egyesült Államok felnőtt lakosságá­nak kb. 4 százaléka homoszexuális, San Franciscóban több mint 15 szá­zalék. Az ottani szervezet tevékeny­sége például az AIDS-kórházakra összpontosul és az amerikai orvosok szerint soha jobb „nővérkéket" nem kivanhatnának oda. Szervezettsé­gük nálunk még a gyermekcipőt sem érte el. Pedig tudatosítanunk kéne, hogy vannak, hogy sokkal töb­ben vannak, mint ahogy azt gondol­nánk. Ha nem vesszük tudomásul létüket, a körülöttük lévő gondok még nem oldódnak meg. Újra J.: — Minket mindig másnak néz­nek. Mi azt szeretnénk, ha ugyano­lyannak látnának, mint a többi em­bert. Tudod, mi azért rendes embe­rek lennénk . . . LOVÁSZ ATTILA Fotó. archívum 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom