A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-28 / 52. szám
Rovatvezető: CSANAKY ELEONÓRA Uj esztendő, vígságszerző Most kezd újulni. Újulása víg örömet Szokott hirdetni. Hirdeti már a Messiást Eljöttnek lenni. Légyetek a nagy Istennek Igaz hívei! Alsó kék ég, felső kék ég, Dicsérd uradat; Urad áldjad, menny, föld, tenger, Te megtartódat! Megtartódnak, táplálódnak Mondj hozsannákat. Hozsánna néked, Új Jézus. Mondj jónapokat! Áldott Jézus, dicső Krisztus, , Kedvezz népednek! Bor-, búzával, bő terméssel Látogasd őket! Légyen, mint a Noé galambja, Mert megszűnt az özönvíz habja, Nyugvást lele a bárkába, Zöld ágat hoza szájába. Mi is hát e rigmusokkal Beköszöntünk az új esztendőnek estéjén. Ámen. NÉPKÖLTÉS többet nem veti meg az ágyat, akármi lesz is. Addig egy székre ül majd és olvas, valahogy kihúzza az időt. Bontsa le Julika, ha ő olyan nagyon jól tudja, mikor ki a soros. Két egymás utáni estén - András olvasással taktikázott - Julika meg is vetette az ágyat, s a párnát mind a két ízben a férje feje alá tette. A második estén Andrásnak gyanús is volt a dolog. Tegnap is mintha ő aludt volna? De hát Julika jobban tudja. Mondhatni: nagyon-nagyon is tudja. Julika most, ezek után arra lett kíváncsi, milyen mértékben fejlődött ki az önzés Andrásban. Elhatározta, a következő estén - utolsó próbaként- nem veti meg az ágyat! Meglátom- gondolta Julika -, lesz-e annyi tisztesség benne, hogy a fejem alá teszi. Tíz órakor, másnap, békésen szuszogott már a kis Ferkó, s jóízűen szopogatta a hüvelykujját. Jukkának se, Andrásnak se volt semmi dolga, mindketten az asztal mellett üldögéltek. Julika ölhetett kezekkel, s fáradtan a napi munkától, Jancsó meg egy képes üdvözlőlapot nézegetett igen elmerülten. A szomszéd család küldte a Balatonról. A képeslap a leilei SZOT-üdülőt ábrázolta elölnézetben. András alaposan szemügyre vett mindent a képen: a parkot, a park fenyőfáit, magát az épületet, s végül külön-külön minden ablakát. Mikor ezzel a szemlével kész lett - Julika már nagyon mozgolódott a székén - még egyszer tüzetesen végigvizsgálta az egészet, most már a címzést és aj üdvözlő szöveget is. Csak úgy mellékesen kérdezte:- Nem fekszünk le?- Van még egy kis dolgom - felelte Julika nagy önuralommal, képmutató szelíden. Biztosra vette már, sajnos, hogy Jancsó is jól tudta tegnap: ki következik, de ma is azt várja, hogy ő kapja a párnát! De azt már nem! Egész nap fájt a nyaka. Ma aztán semmi körülmények között! Kezébe vette a varródobozt, ujjára húzta a gyűszűt, de nem tudta még, mihez fogjon. Mindjárt, ez feltűnő lett volna, nem mondhatja, hogy „ágyazzál le”, elébb kezébe vesz egy harisnyát is. A harisnyát felhúzza a gomba alakú fára.- Ezt a kis lyukat bestoppolom - szólt kis idő után -, addig lebonthatnád az ágyat. . . András mormol valamit a foga közt, amit igennek is nemnek is lehetett érteni, ha úgy tetszik, de nem mozdult. Percek múlva felkelt, és a szekrényből óvatosan, mert nagyon nyikorog az ajtaja, kiemelt egy könyvet. Visszaült a székére, és nagy elmélyedéssel tanulmányozni kezdte a könyv, a Modern villamosság hetvenkilencedik oldalát, ahol elsőre kinyitotta.- Mit csinálsz? - kérdezte Julika farkasszelíden.- Valami eszembe jutott - felelte Jancsó, ugyancsak nagyon csendesen. Julika a harisnya szárát vizsgálgatta.- Neked is pont éjfélkor jut eszedbe valami.- Éjfélkor? - és Janccsó ránézett az órára - háromnegyed tizenegy van.- Hát tizenegykor! - felelte Julika, indulatosabban, mint akarta, mert torkát szorongatta, csavarta valami, mintha erős tormát reszelt volna. - Azt hiszed, a gyereknek jó az, ha ég a villany? . . . András csodálkozva tekintett föl a könyvből.- .. . Valakitől hallottam, hogy a fényben nem pihen úgy az ember. Hallod, most is mennyit forgolódik ez a kisgyerek! Jancsó nem vette észre, hogy Ferkó forgolódna, de Julika szavai még inkább megerősítették régi elhatározásában. Jó ideig csak a gyerek csendes, egyenletes szuszogása hallott. Minden lyukat minden lyukas harisnyán bestoppolt már Julika, és Jancsó ugyanúgy nem értette a képleteket, mint az elején. Igaz, nem is figyelt rá. Miért olyan makacs Julika, hogy inkább mosogatódézsát vesz, mint párnát? Miért? - töprengett álmosan Jancsó - ez" nem fog jóra vezetni! Kellemetlen a csap alatt vagy kislábosban mosogatni? Es eddig? Mindenesetre, amíg Julika nem vesz párnát, az biztos, olyan biztos, mint hogy lélegzik, ő nem bontja le az ágyat. Julika hosszú ideig alig-alig bírta visszatartani az ásítást. Most ásított is egy nagyot.- Miért nem fekszel le - szólt Jancsó mindjárt -, ne ásítozz itt nekem, ágyazz le, feküdj le és kész! Én is megyek aztán.- Jó - mondta Julika. De azt gondolta: ha mindjárt jössz, akkor még várok egy kicsit, bontsd csak le az ágyat, s aztán ne félj, nem ásítozok többet neked! De Jancsó nem, nem mozdult, úgy ült az asztal mellett, mint valami bálvány.- Egyáltalán nem akarsz lefeküdni? - kérdezte Julika később.- Mindjárt megyek - szólt Jancsó, s egyet előrelapozott a könyvben. Behajtotta, végre behajtotta a könyvet. Julika megkönnyebbülten sóhajtott, félrerakta a varródobozt, nyújtózott s nagyot ásított. Ejha - mondta ekkor Jancsó -, a gyufám meg elfogyott, Hozok a konyhából, addig az ágyat. . . mindjárt jövök. Jancsó kiment, s Julika ott maradt vetetten ággyal. Jó sokára jött vissza András. Elszívta a cigarettája negyedét, felét, hogy legyen ideje Julikénak. Mikor belépett, Julika ugyanúgy ült a széken. Ugyanúgy, de a szeméből nagy csöppök gyöngyöztek lefele. Szólniok nem kellett egymáshoz.- Kedvesem - mondta rekedten, szégyenkezve András -, tudom, hogy te . . . Julika intett, hogy ne beszéljen. Hallgattak, nézték egymást.- Milyen buta. . . buta, rossz vagyok - sírta Julika.- Nem, nem - tiltakozott Jancsó, s a földkerekség legutolsó emberének érezte magát. Villámgyorsan bontotta szét az ágyat, a párnát Julika feje alá tette, odahízelgett hozzá, s a csendesen hüppögő asszonyt vetkőztetni kezdte olyan gyöngéden, mint egy gyereket. 13
