A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-12-28 / 52. szám

szom. Ha dolgozik, azon tudjon bérbe venni egy lakást. Ez lenne az alap­szempont. Milyen belső erő késztetett arra, hogy ezzel a kétélű fegyverrel, a hu­morral juttasd kifejezésre mondani­valódat?- Valóban jól világítasz rá a kérdé­seddel a lényegre. Mert tényleg kény­szert éreztem arra, hogy beszéljek. Mindig imádtam azt az írógépet, ami mellé leülhetek. Életemben volt már hat, nyolc írógépem. Most egyszerre van négy. Nekem az írógép jelenti azt, hogy én író vagyok. Amellett tudom le­írni a gondolataimat, amelyek nagyon gyorsan peregnek. Addig, amíg véle­ményem van a világról meg tudok ma­radni humoristának is. A Hócipőnek egyik munkatársa vagy. Mit akartok kifejezni ezzel a lappal?- Véleményt akarunk mondani a kö­rülöttünk ziláltan létező világról. A hu­mor nyelvén, a szatíra nyelvén ^s eléggé éles pengével vágunk oda, ahová kell. Fáj is mostanában sok min­denkinek. Ha mi a kormányt bántjuk, akkor a kormánypárti polgároknak fáj. Holott nem a kormányt bántjuk. Ha­Beszélgetés NAGY BANDÓ A rádiókabaréból és még nagyon sok műfajból ismert a neved. Tulaj­donképpen minek tartod magad?- Az lenne nekem a fontos, ha a kér­désre őszintén válaszolnék. Vajon az emberek minek tartanak engem első­sorban? Ti. tarthatnak: egyszerűen egy embernek, tarthatnak egy politizá­ló humoristának, csak egy humoristá­nak, aki egyszerűen csak nevettet, tarthatnak politikusnak is, mivel pol­gármester lettem egy településen, Or­­fűn. De azt hiszem, az egészben az a fontos, hogy egy véleményt formáló embernek látnak. Mit jelent neked az a szó, hogy de­mokrácia?- Nekem már régóta mást jelent mint azoknak, akik csak eddig kóstolgatták és most kezdenek élni vele. A demok­rácia tulajdonképpen egy szükségte­len jó és egy szükséges rossz, de csak játszom a szóval. Mert igazából az ide­ális társadalmat én úgy képzelem el. Lehet, hogy ez a demokrácia, hogy mindenféle ellenhatás, kényszer és behatás nélkül, vagy ellenére nyugod­tan élhetek. Tehetem a magam dolgát, kimondhatom a véleményemet. Bármit megfogalmazhatok, kinyilváníthatok, nem ér bántódás. Én tiszteletben tar­tom a többiek véleményét, életmódját mindent. No most, ha ez a demokrá­cia, akkor én szeretem a demokráciát. Ha a demokrácia ennél kötöttebb és ANDRÁSSAL ennél szigorúbb, akkor nem biztos, hogy én demokrata vagyok. De, olyan­formán igen, hogy ennél jobbat még nem találtak ki. Tehát én is a demokrá­cia közelében vagyok. Valami fajta szabad érzésű a demokráciához közel álló ember vagyok. Annak ellenére, hogy nem vagyok szabaddemokrata párttag. A szabad­ság nálam olyan szinten van, ha a ke­zemet megkötik, bele tudok betegedni. És hogy ha nem engedik, hogy el­mondjak valamit, abba bele is tudok halni. Tehát nekem a szabadság a fon­tosabb, ha benne van a demokráciá­ban, akkor az is. Te az a fajta művész vagy, aki ahol tud segít az embereknek. Legutóbb is a hajléktalanokon próbáltál segí­teni, hogy nekik jobb legyen. Ered­ményes volt ez a közbenjárásod?- Nézd én beleinvesztáltam három hónapot ebbe az ügybe az életemből. Egy napját sem bánom. De most nem látom értelmét újrakezdeni. Mert akiket annak idején elvittem a Déliből és ott­hont adtam nekik, azok most újra ugyanott lakásért tüntetnek. És ez már engem zavar. Az a véleményem, hogy kellene egy csomó lakást építeni az embereknek, úgy, hogy bérelhessék. Ne adományként kapják. Az a lényeg, hogy a feltétel adva legyen. Ne legyen olyan, hogy azt mondhatja nincs lakás és emiatt tüntetek vagy a Déliben al­nem a kormány rossz intézkedéseiről mondtunk véleményt. Ennyi az egész. Ezt meg kell tenni. Ez a dolga a humo­ristának. Mi a sikered és népszerűséged tit­ka? Mivel gyakorolsz ilyen mágikus kisugárzást a közönségre? Szinte pillanatok alatt tűzbe tudod hozni a közönséget.- Nézd, amikor a lányom azt kérdezte tőlem, mi a különbség a tehetséges és a tehetségtelen ember között, én azt mondtam neki, hogy: a tehetséges ember olyan mint a túz, ha mellette vagy felforrsz, melegít. A tehetségte­len olyan mint a füst, mert az csak sza­got áraszt és nem ad meleget. És rosszul leszel egy idő után tőle. No most amennyiben én hiszek abban - eddig is hittem, most is hiszek benne -, hogy van bennem alapvetően tehet­ség, akkor valószínű, hogy ennek a kisugárzása az, amit érezhet a néző. Ez egyszerű dolog: ha te a színpadon emberként lépsz a közönség elé csak ugyanazt hozod, ami vagy - nincse­nek allűrök, különféle színészi, művé­szi megnyilatkozások - akkor a közön­ség szeretettel fogad el. Rengeteg nyugdíjas néni Andriskámnak szólít. Nem is tudom miért? De érzem. Mert ő úgy érzi, én az unokája vagyok. Sze­retne egy olyan unokát, mint én va­gyok. Nekem ennél több nem kell. Hiá­ba ír a kritika bármilyen jót, mikor azt mondja a nyugdíjas néni „Andriskám, drága imádom magát. Magából kár, hogy csak egy van.” Akkor érzem iga­zán, most hangzott el a kritika. Ha csak szisszenéseket hallok és néha ki­csordul egy könnycsepp, akkor tudom, hogy humanistaként, emberként is hatni tudtam azokra, akik meghallgat­tak. Emögött tehetség rejlik. Ezzel kell tudni élni és nem visszaélni. Az olvasók kíváncsiak a magánéle­tedre. Otthon is olyan humoros al­kat vagy mint a színpadon?- Nem, a magánéletemben, nem va­gyok humoros. Látod itt ülünk és be­szélgetünk, nem nagyon tudlak meg­­röhögtetni. A magánélet másképp zaj­lik. Ez ugyanolyan, mint mikor verset ír a költő. Bármilyen jókedélyű ember is, a vers szülése közben olyan bete­gesen rossz a közérzete, hogy nem le­het hozzá szólni. Engem sem lehet szóra bírni vagy bármire megkérni, ha dolgozom egy írásomon. Akkor ölni tudnék, ha zavarnak. Ugyanakkor, ál­talában jó a hangulat a családi körben. Ha jóbarátokkal vagyunk együtt, el tu­dom magam úgy ereszteni, hogy re­mekül érzik magukat velem. Egyéb­ként a feleségemen és lányomon kí­vül, akikkel együtt élünk, van egy ke­resztlányom, aki velünk él. És van egy házasság előtt született lányom. Még a katonaság alatt voltam ügyes. Na­gyon jó kapcsolatban vagyunk vele családostul mindenestül. Huszonegy éve házas vagyok jóban, rosszban. Más humoristákkal milyen a kap­csolatod? Nincs közöttetek félté­kenység?- Biztos van másokban. Bennem nincs. A féltékenység abból indul ki, ha a férj vagy a feleség nem tud annyi szerelmet adni a párjának, amennyi azt megilletné. Tehát, hogy ha attól kezd el féltékeny lenni, hogy valaki más adja meg azt, amit ő nem tud. Az az ember, aki mindent meg tud adni a feleségének vagy a feleség férjének, soha nem lesz féltékeny, mert azt mondja, velem nem versenyezhet sen­ki. Igaz? Nos én úgy érzem, a pályán képviselek egy olyan erőt, hogy az én körömet senki nem zavarhatja. Nálam lehet jobb valaki, lehet rosszabb, de ugyanolyan nem lehet. És ez a lényeg. Engem érdekel, hogy más jobb vagy rosszabb. Másokban van féltékeny­ség. Irigylik tőlem, hogy szakmai sikert csinálok, anyagilag is jól vagyok. Nem vagyok gazdag. Mindenki azt hiszi, hogy én szuper gazdag vagyok. Amennyit keresek, azt úgy költőm el, hogy otthon a családra, a lakásunkra jusson. Beszélgetésünk záróakkordjaként, mit üzensz a Hét olvasóinak?- Annyi minden üt bennünket ebben az életben. Annyi minden csapás vár­ható meg. Egyetlen egy dolog tesz ben­nünket alapvetően európai emberré, ha egymással próbálunk törődni. Mer­jük vállalni azt, hogy szeretünk valakit, valakiket. Hogy olyat sugározunk ki, hogy a partnered, akivel összefutsz az életben azt mondja rólad: jó érzés volt együtt ülni és beszélgetni veled. Az ol­vasóknak is azt üzenem, tanulják meg egymást szeretni. KARDOS MÁRIA 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom