A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-20 / 29. szám
KUKKONIA KENYSZERVANDORAI Kutyahűség, macskahöség Néhai nagyapám, S. Zsigmond a hetvenedik életévébe lépett, amikor kihirdették, hogy minden magyarra a kitelepítés sorsa vár. Három eladósorban levő lányára és kiskorú fiára való tekintettel az elsők között iratkozott fel a távozni szándékozók közé. Nem mintha könnyű szívvel vált volna meg szülőföldjétől, de még halála előtt szeretett volna gondoskodni gyermekei jövőjéről. Korára való tekintettel pedig sietnie kellett. Parasztember volt, aki szőkébb pátriáját csak egy alkalommal hagyta el, akkor is vitték: 1914 nyarán. Bár császára és apostoli királya megígérte, hogy mire a levelek lehullanak, addigra hazajön több millió társával együtt, az események — mint oly sokszor a történelem folyamán — ezúttal is más fordulatot vettek. A galíciai hatalmas végvár, Przemysl védelmében vett részt, ahol a Monarchia első nagy vereségét szenvedte el: féléves ádáz küzdelem után, élelmiszerük fogytával, 1915 tavaszán kénytelenek voltak megnyitni a kapukat a cári haderő előtt. A fogságba esett katonák megjárták az orosz hadifogolytáborokat, egy részük eljut Szibériába, ahonnan csak öt év múltán kerülnek elő. Emiatt alig meglepő, hogy oly sok társához hasonlóan S. Zsigmond is csak negyvenéves fejjel gondolhat a házasságra. Egy élet kemény munkájával biztosítottak — feleségével együtt — szolid jólétet maguknak. Immár a matuzsálemi kor küszöbén merül fel az egész család számára a földönfutóvá válás rémképe. Mivel egész életükben csak azt „tették, ami kell", a család egyetlen y tagjába se lehetett belekötni. Ez idő tájt ugyanis meglehetősen könnyen osztogatták a háborús bűnös címkét: elég volt, ha valaki fogadta a bevonuló magyar katonákat, tüntetésen vett részt vagy irredenta jelszavakat hangoztatott, máris várhatta a bírósági ítéletet, a teljes vagyonelkobzást és hátizsáknyi személyes holmival a Duna túloldalára való „exportálást". Tekintve, hogy S. Zsigmond az égvilágon semmit sem követett el, csupán a lakosságcsere keretén belül lehetett öt Kukkoméból elmozdítani. Számára oly természetes volt magyarsága, akár a levegővétel, el sem tudta képzelni, hogy lemondjon róla, inkább szedte a sátorfáját. Talán soha nem derül ki, hogy mily iszonyatos vívódás árán döntött Így vele együtt több tízezer földhöz-röghöz ragaszkodó-kötődő paraszt, akik tulajdonukat hátrahagyva inkább a bizonytalan jövőt választották anyanyelvűk feladása helyett. Eközben a dél-morvaországi (továbbá észak-jugoszláviai és -romániai) falvakat agitárorok járták, nagy házat, zsíros földet, minden jót Ígérve az ottani szlovákoknak, hangsúlyozva, hogy a dicső nagy szláv nemzetcsalád tagjai lehetnek, szemben a háborút vesztett magyarsággal, ahol még generációk múltán sem fog emelkedni az életszínvonal. Az áttelepülést választó tizenöt tejfalusí család a pozsonyi magyar meghatalmazott hivataltól „fehér lapot" kapott, amelyen közölték velük jogaikat. Az okmány védelmet biztosított a Csehországba való szállítással szemben. Ezt követően azt is közölték velük, hogy kéttagú (egy szlovák és egy magyar főből álló) vegyesbizottság Írja össze vagyonukat, amit magukkal vihetnek. Ezenkivül be kellett szerezniük ingatlanaik telekkönyvi kivonatát, amellyel új lakhelyükön igazolhatták földtulajdonuk nagyságát. A cinikus hatalmi játszmában erre amiatt volt szükség, nehogy „megrövidítve’' érezhessék magukat azok, akikre semmilyen elmarasztaló véleményt nem lehetett kimondani. Az olyan apróság, hogy otthonukból űzik el a törvény ellen soha nem vétő ártatlanokat, felesleges aggályoskodásnak számított. Az indulásról szóló értesítést követően az érintettek erkölcsi és feddhetetlenségi bizonyítványt kaptak, amely azt volt hivatott tanúsítani, hogy tulajdonosa semmit sem követett el — vagyis tüntetésen nem vett részt, irredenta jelszavakat nem hangoztatott, idegen hivatalokban nem dolgozott etc. —, így sem „kis", sem „nagy háborús bűnös"-nek nem minősül. Ezerkilencszáznegyvenhét novemberének végén indult el a tizenöt tejfalusi család somorjai, jányoki. jókai sorstársaival keserű útjára. A vonatszerelvény szinte háborús viszonyok között döcögve araszolt, meg-megállt, a háromszáz kilométeres út megtétele csaknem egy hetet vett igénybe. Magukkal vittek mindent, amire „odaát" szükségük lesz: gabonát, vágóállatot, gépet és lovat egyaránt. A háztartás nélkülözhetetlen kellékei, a kutya és a macska se hiányzott. Betyár, a hatalmas termetű házőrző meglehetősen nehezen tűrte a bezártságot. így az egyik „pihenő" alkalmával Kecelnél leugrott a szerelvényről, eltűnve a nyulat sejtető bokrok között. A macska, amelynek ez idő tájt faluhelyen még nem adtak nevet — a kutyán kívül ez csak a tehénnek és a lónak, esetleg a kecskének járt ki —, egy éjszakai vadászat után ugyancsak nem került elő. Fajtájára jellemzően nem túlzottan kötődött az emberhez, megőrizte ősi vonzódását a természethez, így nem okozott túlzott meglepetést az eltűnése. Az ismeretlen jövőbe tartó szomorú vándorok ennek ellenére ugyanúgy megsiratták a haszontalan nevenincs cirmit. mint a hűséges Betyárt. Az úton levők annyit tudtak, hogy dél-magyarországi sváb község az úticél. Eredetileg ugyan Hadára kellett menniük, de a helyszínen kiderült, hogy csak egy részüket tudják elhelyezni. A többiek kénytelenek voltak folytatni vándorlásukat. Mentek, mentek, majd megálltak, addig, míg az egyik állomáson nem várták őket. Itt átrakodtak, majd elindultak a sötét éjszakába. Még integetni se tudtak jóformán a keresztútón más irányba térő társaiknak. Csak a helyszínen tudták meg, hogy a Hartán nem fogadott „szállítmány" végül is Császártöltésen marad. így jutott el hetvenéves fejjel, két és fél évvel a háború befejezése után S. Zsigmond néhány tucat csallóközi család társaságában élete utolsó lakhelyére. Az élet folyása a tragikus pillanatokban sem áll meg. Minden megy tovább a maga útján, a veszteség okozta sebek gyógyulni kezdenek, az ember megpróbál élni az új körülmények között, ahogy lehet, ahogy tud. S. Zsigmond családjának élete legszomorúbb karácsonyán váratlan ajándékban volt része. Julianna, legkisebb lánya a fagyos, sötét reggelen a kútra menvén egy elgyötört. csontsovány, égő szemű, borzas kutyára lett figyelmes. Az állat felemelt fejjel, bizalmatlanul szaglászott a levegőbe, láthatóan nem volt biztos a dolgában az idegen helyen, majd erőtlenül, remegő lábakkal közeledni kezdett. A mozdulat minden kétséget eloszlatott: „Betyár" — kiáltott fel a lány. A kutya a végelgyengülés határán levő vad utolsó erőfeszítésével boldogan rohant kis gazdájához. Ha beszélni tudott volna, biztosan elmondja, merre járt, hol csatangolt másfél hónapon keresztül. Arra talán akkor se tudott volna választ adni, mi vezette el öt az ismeretlen, idegen helyre gazdáihoz. Könnyű a postagalambnak: bárhova viszik, neki csak haza kell találnia. Az eltévedt kutyának viszont az ismeretlenben kellett megtalálnia gazdáját. Betyár újabb bizonyítékát adta ^z emberhez fűződő mély barátságnak. Nerri is hagyta el gazdáját aztán soha: ott alussza örök álmát a kert végében. Úgy hírlik, a macska annak ellenére, hogy évezredek óta az ember közelében él, napjainkig megmaradt vadállatnak. Ez abban az értelemben mindenképp igaz, hogy megőrizte teljes függetlenségét az embertől, emiatt nem okoz számára gondot a vadon élés. így aztán sokkal inkább kötődik vadászterületéhez, mint saját gazdáihoz. Negyvenhét karácsonyán ismét igazolódott e vélemény valóságtartalma: nemcsak Betyár, de a nevenincs macska is előkerült. A változatosság kedvéért Tejfalun. Hetekig kóborolva, hegyen-völgyön és a Dunán átvágva ment haza a törpe ragadozó. Oda, ahol gazdái nem maradhattak, ahonnan nekik el kellett jönniük. Bármi történhet, háború, kitelepítés, lakosságcsere nem akadályozhatja meg abban, hogy ö a hazájában maradjon. Ha meg viszik, hát visszajön. A szomszédok legnagyobb megrökönyödésére a macska a világ legtermészetesebb módján, lusta hanyagsággal mászkált felalá az udvaron, mintha mi sem történt volna. Majd átment hozzájuk megmutatni magát. Meg hűségét a szülőföldhöz, erőt öntve a csüggedő, bizonytalan jövőtől rettegő otthon maradottakba. OZOGÁNY ERNŐ Foto: Méry Gábor S. Zsigmond és felesége 1942-ben házuk udvarán Erkölcsi és feddhetetlenségi bizonyítvány Minatny nArodny výbor v lí 1 1 • t m t , ;___•___ i*4 . ■ okit, I intli, Svedectvo mravnosti a zachovalosti K i 1 * i ZS . ■Jitläbr» I -t. ** á y mmm « 14
