A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-07 / 49. szám
Magyar égtájak Mi lesz Reggel valami furcsa, lappangó és kínzóan kellemetlen érzésre ébredt. Olyan érzés volt, melyet ha az ember elhessegetni próbál, annál jobban erősödik — duzzad és röhögve cinikusan marcangolja azoka a tiszta pontjainkat, amelyeket csak egocentrikusán önmagunk számára tartogatunk. Mintha kincses ládikát találnál és felnyitás után kincs helyett egy tükröt látnál. A kíváncsi, lucskos, mohóságtól eltorzult arcod és a szívókapzsisággal tele pofádat látod meg benne. „Talált ládikát sose nyiss fel és mesés kincsre ne várj!" (a szerző megjegyzése) így indult a munkába. A litfajtót óvatosan zárta be. Idegesítették az ajtócsapódások. Révetegen bámult a lift fémfalára. Tudat alatt mindig elolvasta a feliratokat. Odahúzták a szemét. Amikor tudatosította a jelentésüket, boszszankodott, hogy újra csapdába esett, előhúzta a kulcscsomóját, egy kulcsot keményen az ujja közé szorított és a fémfalnak nyomta. Elbátortalanodott. Hirtelen nem. Mással nem. Középút nincs. Az csak a menekülni próbálók önmeghazudtoló szövege: „Hogy boldogságot leltem ebben, vagy abban ..Blöff. Az utóbbival (a növel a sz.) jobb, de sokkal több energiába kerül. Nem tudom fizikailag összefügg-e az energia az idővel. Az én törvényem szerint egyenes arányban. Sok energiával' sok időt nyerhetsz, mármint a hiányérzeted kompenzálására. Ha felteszed magadnak a kérdést: Mit akarsz? Mi a cél? Nem tudsz rá válaszolni. Ha csak nem találsz ki valami nagy akademista mü filozófiát. Mondhatnád — az élet egy állandó keresés. De merre, hol, milyen irányban keress, hol vannak a koordináták, a támpontok? Mert így a keresés állandósul és egyre sötétebb közegben. Lényeges-e ez egyáltalán? Egy régebbi írásomban azt írtam, hogy egyszerűen csak élni kell, ez a legcsodálatosabb, de legnehezebb mindenki számára. Hát nem, ez nem igaz. Hazudtam. Túl egyszerű lenne csak élni. Állandóan tudni kell, hogy mit akarsz. Akkor nem lesz hiányérzet, nem lesznek bújtatott gondolatok, nem lesz önemésztés. Egy filozófus azt mondta: „Állandóan mélyen kell gondolkodni." így igaz, de mindenki számára a mély gondolkodás nem adatott meg. Bár azt hiszem a mai ember számára a mély filozófiával átszőtt gondolkodás nem fontos. Túl elvont lenne az élet. Az összefüggéseket kell látni és azokat felfedezni. így könnyen jutsz a célhoz. Nagyon lényeges dolog. Minden ember zseni lehet a maga gondolkodásmódjában. Lehet, túl okoskodóan hangzik, pedig ezek csak azok a bizonyos összefüggések. — Jó reggelt! — köszönt rá az újságárus. . — Ja, igen, egy Pravdát és egy doboz cigarettát kérek. Marsot. — mondta köszönés nélkül. Az újságárus kigúvadt szemmel adta át az árut. Ez a fiatalember mindig előre szokott köszönni nekem. De ö nem vette észre magát. Az újságon megnézte a dátumot, a hátsó lapot és könnyed mozdulattal a kukába dobta. Rágyújtott. Óvatosan ment át az utcán, nehogy valami álmatag sofőr elüsse. „Gyilkos kétütemű Trabantok száguldoznak az utcán" — jutott az eszébe. Már nem emlékezett rá, hol olvasta. Ö nagy, sárga, gyilkos villamosokon száguldozott reggelente munkába. Ezen elmosolyodott. A fölötte álló munkás HAJDÚ ISTVÁN „ Semmilyen eseményre nincs jó! felkészülve, de nem vetheti ezt szemére magának, mert hol ebben az életben, mely olyan kínzóan felkészülést követel, erre időt találna és ha lenne is itt idő, egyáltalán fel lehetne-e készülni, míg nem ismerjük saját feladatunkat, vagyis lehet-e teljesíteni közvetlen, nem műén összeállított feladatot? Ezért már régen a kerék alá került s csodálatosképpen legkevesebbet volt erre felkészülve ami egyúttal vigasztal." F. KAFKA furcsán bámult rá. Nem értette, min mosolyoghat reggel munka előtt. Ö csak egy hangya volt, aki terhét cipelve építgeti esőtől szétmosott bolyát. Nem gondolt száguldozó sárga villamosokra, Pravdáját a táskában hazavitte és nem látta a liftfülke feliratait sem. Ő élt. Élt. Meleg filozófiai összefüggések nélkül. Boldog ember. Kezdett félni, hogy mosolya hisztériás, vad röhögésbe megy át. A melósok valószínűleg részegnek nézték volna, íratlan törvény: Reggel munkába menet nem szabad mosolyogni, pláne röhögni. Unott, búskomor arccal szabad csak utazni. A nevetés szigorúan tilos! — Jó napot! — köszönt mosolyogva. A melós riadtan nézett körül, kinek szól a köszönés. — Jó napot! — ismételte meg mégegyszer. — Jó reggelt! — köszönt vissza öszszehúzott szemmel és elfordult. Felállt, megérintette a vállát: „Melóba, melóba?" Úgy kapta el a vállát, mintha leprás lett volna. \ / — Ühüm. — Hol dolgozik, mit csinál? — kérdezte nevetve. — Mondja, nem részeg maga? — Nem, miért, úgy nézek ki ? — Hát, nem is tudom, olyan furcsa. — Biztosíthatom, 2 deci bortól nem szoktam berúgni. — Aha. \ — Szóval melóba. — Igen. — Az éjjel tudott aludni? — Maga nekem gyanús, mit kérdezősködik? — Csak érdekel, hogy tudott-e aludni, mert telihold volt — vámpíréjjel. — Mit akar maga a vámpírokkal? — Én semmit, én sem tudtam aludni, de más miatt... — Mi miatt? — A barátom miatt. — Szép kis barát- Én az ilyen „barátokat" szépen kipenderitem az éjszakába. Engem ne maceráljon. — Nem maceráit. — Hát? — Beszélt. — Furcsa ember maga, ha a barátja szövegei miatt nem tud aludni. Kíváncsi vagyok, mit mondott, milyen balhéba keveredtek együtt. — Nincs balhé, csak összefüggésekről Nietzschéröl és önmagáról beszélt. — Mondjon valamit, mit mondott? — Tudja, mi végülis egy nagyon ..., de abba kell hagynom, mert leszállók. Ne felejtse, az összefüggéseket kell lát•ni, az összefüggéseket! Leszállt és mosolyogva indult el a gyár felé. Cigarettázott. (1987) FELLINGER KÁROLY Mózes imája A pálcám kígyó és miféle kígyó lakozik bennem kivezettem népem Egyiptomból ahogy Ádám és Éva kiűzetett a paradicsomból ahogy József menekült Máriával és a Messiással Heródes elől a piramisok földjére száműzöttként ahogy a megbélyegzett zsidók menekültek a mennyországba gázkamrákon át hogy testükből szappant főzzön a lelkiismeret s lemossa vele Jézus keresztjét KULCSÁR FERENC Ős-ár Mint Logosz, akit Isten alkotott elsőként a föld őskora előtt, belélegzem most az édes levegőt s az Igéket, melyeket Ő hozott az angyal által lepecsételt honból: lerészegüljek — nektártól a szél! Ó, Fekete Hattyú, szemem tavában él, s ezer forrást fakaszt jonhaimbó! az elvarázsolt s eltitkolt világra, dalolhasson, mi lelkemnek ma drága: Igéinek perzselő lángjai közt élek. fond Őt körül, tűzből kelő ének. Ó, tudom már, az ős-ár mélyén lakott, mint Logosz, akit Isten alkotott.
