A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-16 / 46. szám
A csehszlovákiai magyarok fóruma Mielőtt választanánk. Ekecs község okiratos említése 1268-ban történik. A történelem folyamán volt a nyúlszigeti apácák birtoka, vívtak a határában ütközetet 1848-ban a császáriak és a szabadságharcosok. A múlt században lótenyésztéssel foglalkoztak az ittlakók, de ez a tevékenység az árcsökkenésre és a nehéz értékesítésre való hivatkozással e század első éveire visszaesett. A falu újabbkori története semmiben sem különbözik a többi szegény, megsebbzett falu történetétől. A kitelepítés borzalmai máig élénken élnek az ottlakókban, majd a „kollektivizáció" és a „szocializáció" évei következtek. Negyven év nagy idő, de a feledéshez nem elég. Ami megtörtént, az megtörtént. Az ottlakók emlékeznek. Például így: — 1956-ban, amikor én iskolába mentem — meséli Polák Vendel —, úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna, bőgve kapaszkodtam az édesanyám kezébe, féltem. A tanító elvtárs azt kiabálta a fejem felett, hogy „Meg kell szüntetni a kétféle nevelést!" Anyám ott helyben tiltakozott, de a tiltakozása nem használt. Azok ellen az emberek ellen nem volt foganatja, hiszen ők voltak a törvény. Ez a vallásellenesség a későbbiekben tovább folytatódott. — Az iskolát aszerint értékelték, hogy hány bányászt és hány katonatisztet szerzett és aszerint, hogy milyen volt a valláshoz való viszonya. A „Tegyük Ekecset ateista faluvá!" jelszó jegyében sokan dolgoztak — emlékezik a múltra Lukovics Tibor tanító úr. — Itt akartak, sík vidéken, ahol még kupac sincs, bányászt toborozni ?! Ott pedig, ahol hagyománya van a bányászatnak, ott nem, hanem innen elvinni?! Nevetséges! Éppen úgy, mint az az igyekezet, hogy senki se maradjon itthon földművesnek. Mindenkinek az iparba kellett menni. Aki paraszt akart maradni, azt is a hajógyárba parancsolták. Az elmúlt rendszerre az volt a jellemző, hogy mindig mindenki mást csinált, mint amihez értett. A parasztot bevitték a gyárba, a munkást pedig kihozták szövetkezetét irányítani. Részletek az egyháznaplóból: „1981.X. 2-án Második alkalommal voltunk Pozsonyban plébános urunk ügyében a Kerületi Egyházi Titkárnál, hogy Orosh János Főtisztelendő plébános úr nálunk maradhasson. 1981. IX. 25. Plébános urunkat, akit a hívek nagyon megszerettek máshová akarják elhelyezni. Alaptalan vád ment ellene ... Van egy papunk, aki ekecsi születésű, a/ neve Jeríga Vendel és amerikai állampolgár. A nyári szabadsága alatt hazalátogatott a testvéréhez Jeriga Terézhez és az egyik vasárnap közös misét tartottak a templomban a mi plébános urunkkal. Ez lett a vétke, amely nem tetszett a hivatalos szerveknek és feljelentést tettek ellene. 1982. márc. 30. Mi hívek nagyon sajnáljuk, hogy egyes másként gondolkodó testvéreink alaptalan vádjai miatt a következményeket plébános urunknak kell viselni.. — Nem voltak azok sokan, akik elüldözték a plébános urat — vélekedik Nagy Károly —, csak övék volt a hatalom. Akinek a gyereke hittanra járt, akié volt első áldozó, azt kirekesztették a közéletből, ahol tudták, ott akadályozták. — Először délutánra tették a hittanórát — emlékezik Nagy Károlyné, Tériké néni' —, aztán estére, azután elvitték a gyerekeket brigádra, amikor a hittanóra lett volna ... Majd megmondta az igazgató elvtárs, hogy ne is haragudjak, de nem szabad megtartani a hittanórát. Később a plébános urunkat is elüldözték ... — Kik üldözték el a plébánost? — kérdezem. — Pontosan ezt senki sem tudja. Az őt följelentő levél és tanácsi határozat, vagy az ügyet tárgyaló jegyzőkönyv is olyan helyen lehet, mint volt ez ni — mutat Nagy Károly egy megsárgult iratot. — László Ábel ekecsi lakost 1951-ben elüldözték a faluból, mert 40 hektár földön gazdálkodott és nem tudta teljesíteni a beszolgáltatási kötelességét. Ezért Csehországba vitték. Kegyelmi kérvényt adott be később a járási hivatalhoz, de azok ide továbbították, a mi falunk akkori vezetői megmenthették volna azt az embert. De elutasították a kérvényét. Az erről szóló nyilatkozat másolatát nem tették a levéltárba, ahogy kellett volna, hanem egy kályhába. Amikor azt kidobták, akkor találtam meg. Hát a plébános elüldözéséröl szóló iratok is valahol ilyen helyen lehetnek és nem levéltárban. Azért nem tudni, hogy mi történt... — Sajnos, ez egy ilyen kor volt. A hívők zaklatása, a plébánosok munkájának megakadályozása erény volt. Azt díjazták. Nem csak az ekecsi plébánost üldözték el. Megszüntették az egyházi iskolákat, a rendeket, a hittanoktatást, a vallásos tartalmú könyvek kiadását, gátolták a papnevelést. A listát továbbfolytatni lehetne, súlyát mindannyian érezzük. — A Köles Ferdi bácsiékat úgy kísérték végig a falun, mint valami bűnözőket — folytatja a negyven évig elfolytott panaszt Tériké néni. — A házukat körülvették milicistákkal, kihajtották őket, ott már várt egy teherautó. Annyit vihettek csak magukkal, ami arra felfért. Mladá Boleslavba vitték őket. Ott kaptak egy szobát, azt kitakarítottuk, tudom, mert én mentem velük. Még Megyeren is megáit az autó, ott is felpakoltak egy családot. Én visszajöttem. Később, amikor az anyjuk meghalt, kérvényezték, hogy itthon temethessék el, mert ez volt az utolsó kívánsága. De nem engedték meg nekik azt sem. Pedig nem voltak bűnösök, csak volt egy kis földjük. Miért nem állnak elő azok, akik ezt csinálták?! Ennyit a múltról. Minden okom megvan arra, hogy bízzak a gyökeres, kedvező változásokban. Szabad választáson dönti el hamarosan a falu népe, hogy kit delegál a helyhatósági testületbe. Remélem, hogy a szükebb pátria iránti felelősség megmozgatja az érdeklődést, és mindannyian elmennek szavazni. Akik távol maradnak, lemondanak arról, hogy beleszóljanak a helyi közélet fontos intézményeinek működésébe. Erről lemondaniuk pedig anynyit jelent, hogy ezután már nem lesz alapjuk kritizálni önkormányzatuk irányítását. Lássuk hát, hogy milyen programmal indulnak például az Együttélés Politikai Mozgalom jelöltjei: — Nem hirdetünk programot, mert a program lényege a gazdasági program lenne — mondja Polák Vendel. — Mégpedig olyan gazdasági program, amely munhahelyet teremt például az ingázóknak. Amíg nem ismerjük a község bevételeit, a költségvetési forrásokat, addig nem hirdethetünk gazdasági programot. — Elképzelések azért csak vannak? — Hát persze. Ez a falu mezőgazdasági beállítottságú. Van gyümölcsészete és szőlészete, ezt az adottságot a szövetkezet jól hasznosítja. Több embernek nyújt ezáltal munkahelyet. Amikor munkaalkalom teremtéséről beszélek, akkor kis üzemek idetelepítésére gondolok. Ez a módszer megfelelne annak a modellnek, ahogy a gazdaságilag jól fejlődő országok haladtak. Én is azt akarom, hogy mindenkinek legyen jól jövedelmező munkahelye. — Ne haragudj, hogy a szavadba vágok, de azokban az országokban azáltal növelték az életszínvonalat, hogy napi 12 órás munkát kívántak meg egy embertől. Nem tartom valami vonzónak ezt a jövőképet — szól Kelemen Lajos, a másik képviselőjelölt. — S ha valaki jól megfizet, talán nem fogsz Te magad is 12 órát dolgozni? S ma talán nem dolgozol ugyanannyit, vagy még többet is a megélhetésért? — kérdez vissza Vendi, majd folytatja. — A helyben termő élelmiszert feldolgozva értékesíteni ez is egyik célunk. Az élelmiszeriparra lehet alapozni. Kellene még egy jó pékség. Továbbá a zöldségünknek biztos piacot szeretnénk! A nőknek helyben munkát. — Ha a jövőről beszélünk, arról is szólnunk kell, ami most negatív jelenség. A falu elnéptelenedésének veszélyére gondolok. Sok fiatal azért nem itthon építkezik, mert a közeli városok egyikében kapott lakást. Szeretném, ha olyan vonzó lenne a falu, ahonnan nem mennek el a fiatalok. Az igaz, hogy az építkezés egyre nehezebb lesz. Tudom magamról. Ha megszűnik az állami támogatás, ha felmegy ez építkezési anyag ára, s ami lesz, az is csak protekcióval lesz kapható, mivel tesszük vonzóvá az építkezést? Ezt mondd meg barátom! Azt ne hidd, hogy a falutól kapnak majd kölcsönt az építkezéshez a fiatalok ... — Márpedig,— válaszol Vendi —, amit eddig a központi költségvetés úgy osztott szét, hogy a járásoknak adta, s ott kaptak az építkezni akaró fiatalok stabilizációs kölcsönt, ez a pénz valahol most is ott lesz. Ha a községnek fog minden jogi személy adózni, akkor a község pénztárában, ha lesz központi elosztás, akkor a központból kell kapniuk. — Fontos kérdés a szociális helyzet — szól közbe Hrubý György, a harmadik képviselőjelölt. — H? az áremelkedések után a nyugdíjasok életszínvonala veszélybe kerül, az ő támogatásukról köteles gondoskodni a falu. Az emberekben van bizonyos szorongás a jövővel kapcsolatban. Sokan úgy gondolkodnak, hogy a demokrácia nem jelent biztonságot. Pedig kell, hogy jelentsen. Sajnos, azok is sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy minél rosszabb a gazdasági helyzet, annál jobb. De csak az ö számukra. Akkor mondogathatnák hogy bezzeg a mi időnkben ilyen nem volt. — Tény, hogy sok embernek megfelelt az elmúlt rendszer — így Lajos. — Nem azért, mert élösködtek, hanem mert a legszegényebb ember is, ha dolgozott, építhetett házat. Nem volt rongyos koldus a faluban senki. Ez jó, de azt is látni kell, hogy ha ugyanazzal az erővel, verítékkel, fáradsággal, ugyanazon óraszámban mondjuk Ausztriában végezte volna ugyanazt, sokkal többet keresett volna. Az elvégzett munka és az érte kapott bér nem volt arányban. Csak a szép ígéreteket mérték bőkezűen. ÍSzeretném, ha a mi Ígéreteink nem erre a sorsra jutnának. — Ne légy pesszimista barátom. Azért indulunk az Együttélés mozgalom színeiben 6
