A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-13 / 28. szám
előíró rendelet szerint. Az emberek hallgatnak és dolgoznak. Egy kézen meg lehet azokat számolni, akik engedtek a csábításnak. Utóbb már a földekre is kijártak utánuk: reszlovakizáljanak. A parasztok nem válaszoltak. Hideg őszi napon jutott el a Duna déli oldalára, a Tejfaluszigeten. Dunakilitiben. Rajkán és a környező településeken élő tejfalusiak fülébe a megrázó hír: a falut körbezárták a katonák. Még a madár se jöhet ki onnan. Sötét kétségbeeséssel a szivükben az éj leple alatt indultak el a fiatalok, ladikjaikban kuporogva, hogy legalább elbúcsúzhassanak szeretteiktől. „Csehibe" menni nem akartak: eldöntötték, élve nem adják meg magukat, ismét kúszva közelítették meg a házat. Az alvégen, a töltéshez a legközelebb esik az utca, ahol O. Lajosék laktak. A házat saját kezével építette, még a mórtéglát is ő vetette. Ács lévén nemcsak a tetőt, hanem a bútorokat is maga készítette. Az otthont, amelyből talán már ismeretlen tájak felé vitték egy teherautó platóján. A hazatérők úgy beszélgék meg, az ablakhoz kúsznak, halkan bekopognak. Ha magyarul válaszolnak, maradnak, ha más nyelven, akkor menekülnek. amerre látnak. O. Ernő megkopogtatta az ablakot. Az anyja szólt ki a sötétbe. így találkozott éjnek éjjelén a fiú a szüleivel abban a tudatban, hogy talán évekig, talán soha nem látják egymást. A rövid találkozást, a fájdalmas búcsút újabb kaland követte: átjutni a kordonon és a határon. Úgy látszik, ezúttal az istenek is az üldözöttek pártját fogták: ép bőrrel visszatértek. „ A katonák a fö utcán kezdték az akciót: teherautóra tuszkolták az embereket, hogy ismeretlen tájakra szállítsák őket. Öreget, gyereket, asszonyt és férjet. Csak azok érezhették magukat biztonságban, akiknek „fehérlapjuk" volt: a Magyarországra települni szándékozók. Meg a néhány reszlovakizált családnak nem volt miért aggódnia. A falu egyharmadát, mintegy hetven családot vittek így el, szétszórva őket Cseh- és Morvaország szinte egész területén. Megérkezésükkor a kisvárosi piacokon a helyi gazdák úgy válogattak közöttük, ahogy nálunk a jószág között szokás. Megkezdődött ezzel Kukkónia lakóinak — történelmi mércével mérve — rövid, szörnyű kálváriája. Csupán 1948 október végén nyílt meg a haza vezető út az állampolgárság visszaadásával. De a megfélemlített nincstelenek nem jöttek azonnal. Azt sem tudták, hogy egykori otthonukat ki lakja. Csak jóval később szánták rá magukat a visszatérésre. Az első fecskék a következő nyáron bukkantak fel, majd mind többen kerültek elő. Olyanok is voltak, akik csak két-három év múlva érkeztek meg. A szülőföldjükhöz fűződő mély érzelmi kapocs ékes bizonyítéka, hogy csak néhány család telepedett le Csehországban. A többiek, mintegy hatvanöt família megtért az éltető hazába. Csaknem ezerkétszáz évvel korábban Nagy Károly azzal büntette a pogány szászokat, hogy minden harmadik embert családostul Frankhonba telepített. E szörnyű tette felett nem tudtak napirendre térni a krónikások és a történetírók. Tejfalu egyharmada ehhez képest igazán jól járt: hazatérhetett. A több mint tízezer magyar család csehországi „kalandozása" nem szerepel a történelemkönyvekben. OZOGÁNY ERNŐ Fotó: Méty Gábor Siegíny, megsebzett fele... Folytatás az 5. oldalról még arról sem, hogy milyen a község költségvetése. — Gondolkodtak azon is, hogy a kommunista vezetés eltávolítása után ki legyen az új vezető ? — Természetesen. Van jelöltünk. De, ha bárki lesz, az csak jobb lehet. Mert addig, amíg ezek az emberek nem lesznek kicserélve, addig itt változás nem lesz. Ez a titkár a kocsmában ül mindennap. Az elnöknő másutt van alkalmazva. Nem érdeke a falu ügye. Nem érdekeli az sem, hogy a községnek van-e vize- vagy nincs. — A faluból körülbelül hányán álltak maguk mellé? — 64 tagja van a VPN-nek. A kommunisták lehetnek vagy húszán .. . — És az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom mennyi támogatóra lelt? — Az Együttélés? Olyan nem is volt. Csak most. a választások előtt 3 héttel tűnt föl. Jött egy autó, benne ült egy ember, az elkezdett agitálni, hogy mégis abba is lépjenek be. Mert Pozsonyban valaki funkciót akart, hát megalakította az Együttélést. Biztosan az a szemüveges, valami Duray, vagy hogy hívják. Rossz még a képére is ránézni. Nincsenek is megszervezve. Nem alakítottak szervezetet, mint mi. És egyáltalán! Egypáran összebeszéltek, ennyi az egész. De mi, VPN, mi vagyunk! Már január végén regisztrálva lettünk Pozsonyban is. Újvárban is. De ezek semmik, csak a funkciót akarják. — Van-e a faluban iskola és Csemadokszervezet működik-e? — Iskola nincs, amikor én ide jöttem, már nem volt, Csemadok-szervezet az van, de nem működik. Egy Párkányban élő, de kicsindi fiatalember lett a vezetője, de mostanra ö is lemondott, úgy hogy a Csemadok most ilyen. — Hogy hívják azt a fiatalembert, szeretnék vele beszélni ?• — Hogy is? Most nem jut eszembe a neve. Tudja ón nem vagyok idevalósi. Majd megkérdezem a feleségemtől. — Köszönöm a levélben megígért, részletes felvilágosítást. Most elmegyek a faluba és néhány embertől megkérdezem, ők hogy látják a dolgokat. (Magamban ismét azt kérdezem: Ki ez az ember ? Ha tudnám . . . Ekkorra .. .) már tisztában voltam azzal, hogy ez az ember nem a sértett fél. S ha valakit elnyomnak ebben a faluban, az nem lehet ö. Lehet, hogy a jószándék vezérli, de a módszerei nem a legtisztábbak és abban sem voltam biztos, hogy jóI ismeri a falut, amelynek a nevében szól...). Ki van ki ellen ? tElindulok az utcán lefelé. Vajon mit gondolnak a hatalmi harcról az emberek így választások előtt két nappal. Vajon kik vannak többen? Azok-e. akik le akarják váltani a vezetőket, vagy azok, akik nem. Közben arra gondolok, hogy itt megfélemlítés történt! Aki ellenállt a VPN akaratának, aki nem lépett el az útjából. azt elvitte a rendőrautó. És annak, aki eddig a hatalom üldözöttje volt — Duray Miklósra gondotok — még a fényképét sem állhatja az új hatalom igazolványos képiviselője. A pluralizmust, a nézetek sokszínűségét ő úgy képzeli el. hogy majd megmondja, kinek milyen nézete lehet. Aki pedig nem vele van, azt ellenségként támadja. Az így kreált ellenségre „fel kéne akasztanľ'-t kiált. Szegény, megsebzett falu, szegény, megfélemlített emberek ... Vajon ki mellé álltak ? Betérek az első portára, ahol embert látok az udvaron. A kutya barátságosan dörgölődzik a lábamhoz) A gazdasszony sommázot véleménye: — Az apámat 1940-ben besorozták a magyar hadseregbe. Ott sem szólították máshogy, csak: büdös felvidéki kommunistának. Pedig sohasem volt kommunista. Hát nem volt még elég ? Mikor tanuljuk már meg, hogy az embereket az elvégzett munkájuk s tetteik alapján ítéljük meg?! A háziaktól azt is megtudtam, hogy a falu fiatalsága, a Csemadok égisze alatt, ezen a télen színdarabot tanult be. Elő is adták, sikenel. Sok-sok évi szünet után újult fel Kicsinden az amatőr színjátszás. Lehet, ezekkel az emberekkel is lehet nagy dolgokat kezdeni. Remélem, lelkesedésük hosszabb idejű lesz. Drukkolok nekik. Egy másik portán V. néni példabeszéde 45 év keserű tapasztalatát sűríti: — A front alatt kimentünk a házból. Amikor visszaköltöztünk volna, nem volt hova. Az istállóban húztuk meg magunkat, mert elvitték az oroszok a tetögerendákat hídnak a Garamié. Mégsem kaptunk egy fillér háborús kártérítést sem. Pedig a faluba megjött a pénz. De akkor olyan vezetőink voltak ...! Aki nem mondta magát szlováknak, vagyis nem hazudott, mert ez színtiszta magyar község volt, az nem kapott kártérítést. Hazudni kellene most megint!? Mondjam azt, hogy az 5-ös listát támogatom?! Ez a nép már nem akar hazudni! Ezért van most a faluban a vita. • • • Újabb porták, más vélemények! — Éppen a VPN helyi csoportjára jellemző a sógor-komaság! Akik most abban öszszeszövetkeztek, az mind egy család. Csak az a férfi, aki most jött a faluba, az nem rokon. — Országunk romlásához, falunk pusztulásához vezet, ha azoknak adunk pozíciót, akik könyékböl behajlitott kart lengetnek a szónoki asztal mögül! — Amikor kézfeltartással meg kellett volna őket választani, csak ők szavaztak saját magukra. Amikor Tóth Ferencet akarták megszavaztatni, az emberek felálltak és kimentek .. . — Dehogy kell leváltani a vezetőinket! A titkárunk, ha kellett, vasárnap délben is bement az irodába és megcsinálta, amit kértünk tőle. Köszönömért. Nem várt semmi adományt. Az az adminisztrátor, aki mellette dolgozott, az is ilyen jószívű volt. Nem kellett volna őt elűzni. — Hogy nincs vizünk? Majd lesz! Már többször fúrattak, nem a titkár tehet róla, hogy nem találtak jó vizű forrást. — Aki rózsafákat akar a háza elé, hát ültessen. Én is rendben tartom a ház előtti kiskertet. Virágot is ültetek, ni! — Ha esik, itt bizony folyik a viz mindenütt. Utcán, árokban, mellette, udvaron, kerten át rohan az esőié a Garamba. Domboldalra épült ez a falu. Akinek nem tetszik, el is mehet . . . — Vádaskodik a VPN, hogy ezek a vezetők nem építettek semmit. Arra nem emlékeznek, hogy ennek a falunak, hamarább, mint bármelyiknek a környéken, már 1957-ben volt kultúrháza! Az emberek a saját kezükkel hordták a követ ... — A plébános nyíltam kiprédikálta, hogy a 12 es listára leadott szavazat nem lesz érvényes, az őrös listára kell szavazni. És még azt is mondta, hogy felakasztaná azt az embert, aki kitalálta a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom megalakítását. Hát most hogy menjek templomba ? Hát milyen katolikus pap az, aki ellentétet szít a hívők között ? A plébános szerint ez a nép buta, nem tudja mit akar, azért nem boldogul. (Remélem, hogy ez a történet csak falusi szóbeszéd. — F. M.) Hát erre én megfogtam a plébános kezét és megráztam és megmondtam neki. hogy ez a nép tudja mit akar! Itt rendes, becsületes emberek laknak, akik szeretik egymást, csak pont azokat nem akarják vezetőnek, akiket a VPN állít. — Nem adtam vissza a piros könyvemet. Miért csináljak segget a szájamból? Azért, mert egyesek úgy akarják? — Még ő ir levelet ? Négy éve lakik itt, de nincs bejelentkezve. Átmenetire sem. A szülőfalujából megírták, hogy semmilyen titulusa sincs, de hol doktornak, hol mérnöknek adja ki magát és büntetve volt, a házát elkobozták, csak haszonélvezete van. A házi főzésű körtepálinkájával nem kínálta meg magukat ? Mert úgy szokta ... — Élhetett volna közöttünk békében. Miért piszkálódik? Hiszen nem is ismeri igazán az itt élő embereket. Nem ismeri az igényeinket. nem dolgozik velünk ... • • • Állj meg toliam, ne tovább! Remélem, a Garam vize őszig, a helyhatósági választásokig kimossa ezt a sok keserűséget az emberek szivéből. Az itt szóló embereknek természetesen van arcuk is, nevük is. de én eljöttem, ök maradnak és a játszma még nem dőlt el. Ebben a helyzetben az újságíró nem maradhat pártatlan. A névtelenül szóló emberek oldalán állok. Ebben a faluban nem két egyenrangú fél vitázik, hanem a megfélemlítettek hallgatása áll szemben az új hatalommal. Ennek illusztrálására csak annyit, hogy jártamban-keltemben az egyik házban megpillantottam az Együttélés Választási Újságját. Örömmel kérdeztem: — Ni csak! Ide is eljutott? — Hát... Valaki betette a kerítésen ... Hát itt tartunk, fél évvel a bársonyos forradalom után. Még mindig félnek az emberek. Vagy már újra? Most már az új hatalomtól? Mi az új ebben a hatalomban? Mert a civil ruhás nyomozó és az „elvitetés" maradt. Nem csoda, ha félnek. Ráadásul, még a háború alatti és utáni sebek sem gyógyultak be. Az igazságtevés késik, az elégtétel elmaradt. A múltbeli párttagság pedig, amennyiben nem tapad hozzá gazdasági bűncselekmény, erkölcsi visszaélés, még nem ok a bűnössé nyilvánításra. Zárszó és kommentár helyett Mint felbolydult méhkas, olyan volt a falu. amikor eljöttem. A problémát meg én sem oldottam, de tisztázásához remélem hozzájárultam. A politikai hatalom mögé bújó emberi gyarlóságot csak megmutathatom. Arról, hogy ki mögé sorakoznak föl. arról majd a helybeliek döntenek. Most zárszó és kommentár helyett álljanak itt a számok: A kicsindi választók 70 százaléka a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom — Együttélés koalícióra voksolt, egyötödük a VPN jelöltjeit választotta, a kommunista pártra a lakosság 8 százaléka szavazott. íme, szegény megsebzett Garam-parti falu, 1990 nyár elején. FISTER MAGDA Fotó: Gyökeres György 15
