A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-13 / 28. szám
már a helyi temetőben nyugszik. A csontig hatoló félelem a sírig való titoktartást diktálja, hiszen ezen a tájon oly gyakran bűnhődtek a fiák apáik vélt vagy valós bűneiért. A meglehetősen feszült hangulat a komiszárok munkaerkölcsére is kihatott: szokatlan gyakorisággal váltották egymást. A szűk három év alatt féltucatnyian viselték ezt a tisztet, ami nagyjából öthónapos átlagnak felel meg. A fiatalok nagy része idénymunkából tartotta el magát. Ez a gyakorlatban erdöllést vagy mezőgazdasági napszámot jelentett. A határ és a Duna közelsége miatt gyakran át-átrándultak a szomszéd oldalra. Nemcsak szétnézni: általában vittek és hoztak is eztazt. Ma bevásárló turizmusnak hívják, az akkori idők nyitottabb és őszintébb légkörében csak szajrézás volt a neve. Az idő tájt a vámvizsgálat nem tartozott a bevett játékszabályok közé. Ellenkezőleg: nagy baj volt, ha feltűnt a finánc. A velük folytatott bújócska korántsem volt szórakoztató, hiszen a rajtavesztett örülhetett, ha csak az áruját kobozták el. Amikor kidobolták az állampolgári jogoktól megfosztó elnöki rendeletet, már mindenki tudta, hogy nagyon nehéz idők következnek. Persze azért sokan reménykedtek. Ezt további baljós jel követte. Ártatlanul kezdődött, mint a legtöbb tragédia: a falu tizenöt fiatalja behívót kapott kéthónapos csehországi munkaszolgálatra. Mintha nem is haza jöttek volna: a faluban eddig teljesen ismeretlen, nyomott hangulat, fura vihar előtti csend honolt. Az emberek komoran hallgattak, tették a dolgukat. A háború befejeztével jelentkezett az első aggasztó jel, amikor a börtönből kiszabadult kommunisták, B. Mihály és M. József megalakították a nemzeti bizottságot. Működésüket meg sem kezdhették, mivel a komiszár feloszlatta a testületet azzal, hogy az egykori megszállt területeken ilyen hatalmi szerv nincs, itt ő az úr. Mondandója nyomatékosítására adminisztratív intézkedéshez folyamodott: karhatalmat hívott. A zaklatások elől az érintettek Magyarországra menekültek. Ott is haltak meg egy emberöltő múltán. Mivel a komiszár volt a legfőbb úr, szinte élet és halál felett rendelkezett érthetően nem örvendett túlzott népszerűségnek. Különösen azután, amikor kurtán kijelentette, hogy már pedig innen minden magyar el fog menni. Ennek következtében esténként nem volt tanácsos kidugnia az orrát a házból. Ha megtette, könnyen elkaphatták a végső kétségbeesés határán levő legények, hogy zsákot húzva a fejére egy kissé megpuhítsák. Ezt követően a „csendőrök" végigpofozták a falut, persze mindenki halgatott, mint a sir. A titoktartás napjainkig olyan mély, hogy egy ilyen megtörtént esetről csupán suttogva beszélnek a falu öregjei, holott az általuk ismert „oroszlánszívű" tettesek mindegyike A kaland izgalmával mentek be a gyülekezőhelyre, a somorjai kaszárnyába. Itt géppisztolyos katonák fogadták őket. Ennek fele sem tréfa — gondolták a lágereket megjártak —. a menekülés útját keresve. Somorján bevág on irozták őket, irány Jihlava, majd Prága. Útközben, ahol csak lehetett, le-leugrált a szerelvényről aki csak tudott. Prágában orvos fogadta az érkezőket. aki szemrevételezés útján szortírozott. 0. Ernő szálfatermetére tekintve lakonikusan közölte: jó lesz bányásznak. Az „elosztáson" átesett csoport gyalogmenetben, fegyveres kísérettel vágott neki kalandozásuk újabb stációjának. Eközben szemük vizslatva kémlelte a tájat, kapaszkodót keresve, hogy agyuk minél pontosabban rögzítse a visszavezető út minden részletét. Vagy tiz-tizenkét kilométer megtétele után érkeztek meg a táborba. Mint hamarosan kiderült, nem föld alatti munkát kell végezniük, hanem a bányából jövő vagonok kiürítése volt a feladatuk. Szinte puszta kézzel dolgoztak, a lovaskocsikat is maguknak kellett húzniuk. Egyik társuk, aki egész életében emberi bánásmódhoz szokott, tiltakozott a körülmények ellen: „magyar mennyi kráva" — közölte a katonákkal. Azok feltehetően abból a meggondolásból kiindulva, hogy a genfi egyezmény az ilyen esetekre nem vonatkozik, meglehetősen egyértelmű formában hozták tudomására a rosszallásukat: bikacsökkel félholtra verték. A többiek nemcsak azt értették meg ebből a leckéből, hogy itt vérre menő játék folyik, hanem azt is, hogy mindenáron ki kell innen jutni. Még aznap este néhányan kibontották a kerítést. Amikor a katonák felfedezték őket. ahányan voltak, annyifelé menekültek. 0. Ernő egy tárnoki és jókai társával együtt tartott. A rájuk zúduló géppuskatűz szétfröccsentette őket: hárman négyfelé menekültek. Hősünk sértetlenül megúszta a golyózáport néhány kilométer távolságban egy tyúkólban húzta meg magát. Hogy mi lett a többiekkel, azt később se tudta meg. Virradóra nekivágott a hazavezető útnak. Prága elővárosába érvén két asszonyságtól tört cseh-szlovák nyelven megkérdezte, hogyan juthat el az állomásra. Amikor megértették, hogy honnan jön, felültek vele a villamosra, hogy elvigyék a pályaudvarra. Pozsonyba szóló jegyet vásároltak neki, majd a restiben ősi cseh szokást követve sörrel vendégelték meg. Csaknem egy emberöltő múltán vonatra várakozva számtalanszor megfordultam a pazar, szecessziós pompával épített pályaudvari vendéglőben, mit sem sejtve arról, hogy apám egykor innen indult el a szabadság felé vezető útjára. Ekkor még nem tudta, csak remélte, hogy ezt a kalandot is ép bön-el megússza, abban viszont biztos volt. hogy otthon nem lesz maradása. Szerencsésen eljutott a pozsonyi pályaudvarra, ahonnan — immár hagyományos módon — az apostolok lován érkezett meg haza. A szökevény nem az utcán jár, eszébe se jut betenni a kaput. Kertek alatt, éjszaka oson, kúszva közelíti meg a kert felől az udvart, óvatosan, alig hallhatóan kocogtatja meg az ablaküveget. Az éber anyai fül pontosan érzékeli az ilyen halk neszeket. Nem volt indokolatlan az óvatosság: már keresték. Csak egyetlen út adódik: át a Dunán a túlsó oldalra. A folyó déli partján csupa ismerős: falubeliek, barátok, valamennyien menekültek. Első útja D. Bélához, utolsó somorjai munkaadójához vezet; beáll hozzá kereskedösegédnek. A munkaviszony döntö fontosságú tényező: vele lehet megszerezni a rajkai illetőséget bizonyító okmányokat. Ezzel az ember gyakorlatilag magyar állampolgárrá válik. Ettől függetlenül a többi falubelivel együtt haza-hazalátogat. Itthon egyre sűrűbb viharfelhők gyülekeztek az emberek feje fölött : naponta kidobolják, hogy sürgősen gondolja meg mindenki, hogy voltaképpen elmagyarosított szláv. Vissza nem térő alkalomként minden ingóságukat és ingatlanukat megtarthatják. Ellenkező esetben valamenynyiüket kitelepítik. Vagy mehetnek Csehországba az általános munkakötelezettséget 1 A
