A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-12 / 41. szám
Valerio nyugtalanul fészkelődön négymoto-. ros csónakjának kormányrúdja mellett. Kék ingben, fehér nadrágban várta a turistákat. A Szent Márk téren galambok röppentek a magasba. A parton embertömeg. Valerio gondolataiban ezerszer elátkozta Velencét. Ha hamarosan nem tesz szert ötszázezer lírára, akkor elviszi az ördög csónakostul. — Valerio! — A parton Mrs. Sue Lambert integetett. Micsoda látvány! Egy selyemruhás nő, nyakában piros sállal. A szél belekotort szőke hajfonatába. Szerencsés flótás ez a Mr. Lambert, gondolta Valerio ... és milyen gazdag lehet. A nő minden ujján brilliánsgyürü. A gondolás besegítette a hölgyet a csónakba. — Te mindig mosolyogsz, Valerio — csicsergett a nö. — Velük tart a barátom, Paolo Lazaga ... ismered ? Ez a fiatalember nem a nö férje, szögezte le Valerio. Mr. Lambertet csak fényképről ismerte. Hatalmas emberpéldány, ötven is elmúlhatott. — Kopaszodik is — mondta nevetve Sue. — Sokat dolgozik csak azért, hogy megszerezze azt a pénzt, amit elköltők. Nem, nem, ez a férfi nem a férje. Fiatal és elegánsan öltözött, azokra hasonlít, akik a Carrera Bárban unatkoznak: széles váll, keskeny csípő és éles vonások. A szeme hihetetlenül hideg. A csónak nesztelenül siklott a csöndes lagúnákban. Velence eltűnt mögöttük. Gyorsan hajtott, mert signora Lambert úgy óhajtotta. Énekelt is, de nem szívből. Vigye ördög! Ha már visszatér a pénzszerzés legősibb módjához, akkor Paolo Lazagával kezdi, határozta el Valerio. A Szent Márk térnél kisegítette utasait a partra. Ekkor Paolo belső zsebéből ügyesen kihalászta a pénztárcát. A szerelmesek egymásba kapaszkodva tűntek el a mellékutcában. Valerio lecsücsült a csónak mellé és belelesett a pénztárcába. Néhány levél és összesen kétszázezer líra. Nem sokkal később valaki a háta mögött beugrott a csónakba. Valerio megfordult és szemtől szembe találta magát Paolóval. A fiatalember besegítette Mrs. Lambertet is a gondolába. — Gyújtsd be a motort és indulás — rendelkezett Paolo. Valerio az asszonyt nézte. Szép volt és csábító. — Tegyen úgy, Valerio, ahogy megparancsolták — mondta a nö. A Lido felé közeledtek, amikor Paolo egy mozdulatára leállította a motort. A kínos csöndet a fiatalember törte meg: — Nincs szerencséd. Meg akartam mutatni a signorénak egy levelet. Valerio kirántotta a zsebéből a pénztárcát. — Tessék, signor. Bocsásson meg . .. — Tartsd meg. a mesédet majd előadod a rendöröknek! — A rendőröknek? — Valerio a nő fejé fordult. — Signorina! Nem lehet elfelejteni az egészet? — Miért feledjük el, Valeno? — Néhány esztendővel ezelőtt, amig más gondolán dolgoztam, többször lecsuktak lopásért. Most maximális büntetést kapnék. Ez megölné beteg feleségemet. Sok pénzbe kerülnek az orvosok és nehezen fizetem a részleteket a csónakért. Mennyi pénzre van szüksége. Ötszázezer lírára. —' Ha segít nekünk, többet is kaphat. — Csekélység, amit kérünk -r vetette közbe Paolo. — Holnap Velencébe érkezik Mrs. Lambert férje. Te Okos ember vagy. A signorét többé nem érdekli a férje, csak a pénze. Na már most... ha Mr. Lamberttel történik valami... én feleségül vehetem a signorinát és nagyon boldogok leszünk. Te is boldog leszel, Valerio. Valerio lázasan gondolkozott. Ezek ketten olyan könyörtelenek, mint a rendörök. — Holnap este — folytatta Paolo — mindhármunkat elvisz Torcellóig. Signor Lambert szereti a sült kacsát, a vendéglő specialitását. Visszafelé megállítod a csónakot és elénekelsz nekünk néhány dalt. Signor Lambert ittasan bepottyan a vízbe. Mi sokáig körözünk a lagúnában, de eredménytelenül. Signor Lambert nem tud úszni. Ez az egész. — Nem tehetem. Hiszen ez .. . — Szerencsétlenség! Ha nem segítesz, megyünk a rendőrségre! — Megteszem, uram! Megteszem, amit kérnek tőlem! Valerio ébren töltötte az éjszakát a felesége mellett. Nem látott kiutat a csapdából. Ha tudná, hogy hol lakik Mr. Lambert, akkor figyelmeztethetné a veszélyre. Signor Lambert szólna néhány szót az érdekében a rendőrségen. Ha most elmegy a rendőrségre, kinevetik: nincs bizonyítéka. Másnap 8.30-kor a szokásos helyen várta az utasait. A megbeszélt időben mindhárman megjelentek a parton. Mrs. Lambert ujjain drága gyűrűk. Mellette ácsorgott a férje és Paolo. Mr. Lambert bárgyún mosolygott. Mindhárman estélyi ruhában. Valerio besegítette a vendégeit a csónakba és Torcello irányába fordította a csónak orrát. A vendéglő előtt horgonyzott le és az előkelő vendégeket a partra segítette. Három óra múlott el. Éjfél körül elhagyták a vendéglőt. Signor Lambert megveregette Valerio vállát és azt mondta. — Énekel nekünk, jó? Büzlött a bortól és a hóna alatt egy fiaskót szorongatott. — Valerio átdalolja nekünk az éjszakát — csicseregte Sue Lambert és megcsókolta a férjét. Valerio undorodva elfordult. A laguna csöndes vizén leállította a motorokat. A távolban Velence fényei pislogtak. — Dalt és bort — ordította Paolo. Tíz perc múlva megtörtént amitől Valerio rettegett. Signor Lambert bizonytalanul felállt a csónakban. Paolo lassan mögéje surrant és meglökte a milliomost. A következő pillanatban az öreg teste nagyot csobbant a vízben. — Avanti — mondta Paolo. Nemsokára mindhárman a rendőrségi állomás második emeleti szobájában ültek. Valerio szótlanul hallgatta Paolo beszámolóját a szerencsétlenségről. Signor Lambert részeg volt.. . keresték sokáig a vízben, de nem sok sikerrel. .. Signora Lambert nagyszerűen alakította nehéz szerepét. Sírt és zokogott. A rendőrkapitány sűrűn bólogatott majd Paolo beszámolójának végén felállt. — Küldünk a helyszínre egy nyomozócsoportot — mondta és intett Valeriónak. — Tarts velem. Megmutatod nelünk, hogy hol történt a szerencsétlenség. Mrs. Lambert egyre idegesebben nézegette a karóráját. — Mit csinálnak olyan sokáig? — kérdezte ingerülten Paolotól. Paolo Lazaga megvonta a vállát. — A rendőrök roppant unalmas emberek — mondta szárazon. — Egy órája már, hogy elmentek. Néhány perc elmúltával felpattant végre az ajtó. A szobába benyomult a rendőrkapitány. Mellette Valeno és a gondolás mögött signor Lambert egy pokrócba bugyolálva. — Édesem — sikoltotta Mrs. Lambert. Valerio ismét megbizonyosodott afelől, hogy Sue Lambert nagyszerű színésznő. Paolo sziszegve fordult Valériához. — Te piszkos patkány!... — Valerio a barátom — mondta kedélyesen Mr. Lambert-, ha nem siet a segítségemre, akkor engemet ma éjjel a halak falnak fel. — Az istenért ... mi történt? — kérdezte Sue Lambert szürke arccal, miközben a kapitány megbilincselte. Paolo Lazaga sem kerülte el a sorsát. — Hát mi is történt? — nézett körül Mr. Lambert. — Amikor ma este beszálltam a csónakba, akkor ez a rosszcsont Valerio elcsente a pénztárcámat. Torcellóban, abban a pillanatban, amikor kisegített a partra, a pénztárcát vissza csempészte a zsebembe. Fizetéskor nyitom én a bukszámat... és mit találok benne? Egy üzenetet. Előttetek olvastam bele a szövegbe, de ti akkor éppen egymásban gyönyörködtetek. A szerelem vak... ugyebár, Valerio azt üzente nekem, hogy olyan helyen állítja meg a gondolát, ahol a viz mindössze egy méter mély ... és én nyugodtan bevártam a rendőröket. Mr. Lambert barátságosan megpaskolta Valerio arcát, de a szegény gondolás nem vette le a szemét Sue Lambertröl. Olyan szép volt az estélyi ruhájában ... Régi körözőlevelekből A központi hatóságok különösen II. József uralkodásától kezdve mind gyakrabban adtak ki körözvényeket (körözöleveleket) latinul currenseket a vármegyék számára, amelyek (fénykép még nem lévén) a keresett személyek, betyárok, bűnözök, szökött rabok ruházatát, külsejét feltűnő testi tulajdonságait, valamint az ellopott, elveszett állatok (lovak, marhák) pontos leírását tartalmazták. Ezek az adatok értékes néprajzi, viselet-történeti források a mai kutatók számára is. Két ilyen körözőlevelem van, az egyiket Hont vármegye részére címezték 1782-ben, a másikat több mint 30 évvel később 1818-ban adták ki és főleg elveszett jószágokról szól. A körözvények tartalmát latinul és magyarul közölték. Az előbbiben szinte Móricz Zsígmond tollára való érdekes történeteket írnak le. Íme az egyik: „Mintegy 42 esztendős, középtermetű, hosszúképű, barna és tiszta ábrázatú macskaszemű forma, fekete ritka bajuszú, melynek a közepit nyírni szokta, barna szemöldökű, tiszta, de egy kevéssé szapora beszédű, a jobb oldalán a teste forradásos, mintha valaha sütögették volna, mesterségesen kicsalván magát a tömlöcböl, mintha halálhoz közelítő feleségét kívánta volna látni, azonban a hajdút megrészegítvén, s egy fekete paripára ülvén, új kalapba, gubába, kék ujjas lajbliba, kék nadrágba elszökött". A latin címből és az utóiratból megtudhatjuk, hogy Balogh János szökött rabról van szó és történt mindez Hajdúböszörményben 1782. február 28-án. A másik: „Székálló mészáros legénynek descrípciója (leírása). Strihá János az igazi neve, de Virág Jánosnak hivatja magát, Szerdahelyi fi, tekintetes nemes Pozsony vármegyében, alacsony, köpcsös termetű, gesztenyeszinü kondorhajú, szőke, de himlőhelyes ábrázatú, most mohodzik az bajsza, az orrábul beszél. Teli van az jobb keze szömöcskékkel, fekete prémes mentéje ezüst gombokra és láncra, kék nadrágja duplán összevarrott, vastag ezüst zsinórra, hamuszínü köpenyegje, fekete lengyel sövege, Veszprémbül mint székálló legény 3-ik Februariusban egy lovon, melyet a mészárosok pénzén ugyan (ugyancsak — ja szerző megjegyzése) Veszprémben lakó Horváth Jánostól egész nyeregszerszámmal vett oly szín alatt, hogy borjúkat vásáloni (vásárolni) a falukra fog kimenni, aminthogy ki is ment és három borjút is küldött haza, elszökött az ott való mészáros gazdáinak 800 forintokrul számot nem adván." A lónak a leírása: Fekete, tizenöt markos, vékony sudártestü, rövid nyakú, kétfelé álló sörénye, az orrán némelykor taknyos, vastag farkú és a hátuljával egy kevéssé csajkosan jár. A másik körözvényben Békés vármegyében „tanálható bitang" (gulyáabul megszökött, elrablóit) marháknak leírását olvashatjuk a bőrükbe sütött bélyeg (bilyeg, billog) megnevezése szerint. Úgy mint: Egy mocskos fekete vén kanca, a két első lábára nyomorék, a bal farán Ml billyeg van. Sötét, mocskos vén kanca, a hátulsó lába kaptás, a bal tomboráján (tomporán) CB billyegü. Szürke vén kanca a bal combján P billyeg vagyon. Fekete harmadfű kanca csikó a bal combján CJ billyeg látszatik. Fekete paripa, szamár orrú, hátulsó lába kesej, fehér foltos hátú, bal farán S billyegű stb. Mindezek a leírások valósághű, szinte aprólékos megfigyelésekről tanúskodnak és a hivatali nyelven is érezzük a korabeli magyar nyelv gazdag szókincsét, néha olyan szavakra találunk, amelyek már kivesztek, vagy egészen más jelentésben használjuk őket. OZSVALD ÁRPÁD 23