A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-12 / 41. szám
Rovatvezető: CSANAKY ELEONORA így aztán álmomban találkozom a nőkkel, ott sóvárgok utánuk. Harc ez, föld alatti. S biztos, hogy jó is, rossz is. Mert jó, hogy igen erős az ösztönöm, de rossz, hogy ennek mennyire nincs igazi helye a világban. ••• Legalább annyit meg kell tanulnuk érzelmi életünk során, hogy ne térjünk napirendre kettős, ambivalens viszonyaink fölött. Bármennyire vqnz is valaki a szépségével, szexualitásával, de nem okos, nem jellemes lény: ne maradjunk kapcsolatban vele. Az ambivalencia később megbosszulja magát. Szép, de aszexuális: szexuális, de ostoba; tudákos, de unalmas: nagy csapdák ezek számunkra. Figyeljük meg, mi az, ami mindig megállít az imádott lényben amikor meglátjuk, mikor első szavait kimondja: biztos, hogy valamitől összehúzzuk magunkat. Ez később is kellemetlen marad a másikban, hiába igyekszünk elkábitani magunkat a vonzó tulajdonságaival. Mert vannak viszonylag egyértelmű, nem ambivalens kapcsolatok és szerelmek is. után minden házasságban bekövetkezik 1. az elszakadás, elidegenülés, más után kívánkozás egyik vagy másik fél részéröl; 2. miután mindez megtörtént, a színlelés, a látszat szomorú fönntartása; 3. nagyon ritkán, örült szerencse folytán megmarad az odaadás, a szeretet, bár a szenvedélyt mind a két fél zárójelbe tette. Azt a kettős föloldódást azonban méltán csodának tarthatjuk: Olyan ritka eset. A többség nem bírja a vágytalanságot, unalmat, hideget, a föltámadó érzelmi és szexuális indulat elfojtását. Elöbb-utóbb föladják a harcot, és jólrosszul elölről kezdik a szerelem hűtlen, tünékeny istenségével való reménytelen, bár időlegesen gyönyörű harcot. Mert meg kell tanulnunk a szenvedélyes szerelem paradox törvényét: semmivel se pótolható, de nem is őrizhető meg semmivel. ••• Csodálkozol a rossz házasságokon? Minden férfi és nő ugyanannak az elrontott civilizációnak terméke: ambivalens, materialista, világkép nélküli, önazonossági zavarokkal küzdő lény. Lehetnek szerencsésebb esetek, de tökéletes kivétel lehetetlen. ••• Nem'tudok ilyen hidegen élni! Nekem naponta szükségem volna szerelemre. Mindarra, amit egy gyönyörű, szeretett test és lélek kapcsolata jelent. A hosszú házasságban erre csak időnként van mód. Büntelenül élek. De ez az ártatlanság terméketlenség is! Nem érzem a dolgokat, lebegek, nincs mit mondanom, nem izgat a nyelv. A művészet együtt izgat az erotikával, szexualitással, szerelemmel. Valamikor azt írtam: ha bízom költői erőmben, nemiségemben bízom: ha bízom nemiségemben, költői erőmben bízom. Most mit mondjak? A szerelem lényegét akkor mérhetjük fel legtisztábban, amikor a képletnek hiányzik egyik tartozéka: a gyakorlat a birtoklás. Többször voltam már abban a helyzetben, hogy nem vehettem feleségül, nem élhettem együtt a napjaimat, nem juthattam el a testi beteljesülésig azzal, akit szerettem. Ennek főként külső okai voltak, de részben, időként belsők is: saját érzelmeim. Mi marad így meg a szerelemből? Az odaadásból és elfogadásból: az extázisból! Először is, azt hiszem, egy ontológiai fölismerés: az az öröm, hogy van, hogy létezik olyan lény, az a lény, aki „lényével minden lényeget betölt". A megvalósult szerelemben nem mindig jutunk el eddig a tárgyilagos szemléletig. A potenciális szerelemben, a lehetőségek viszonyában a hús-vér másik helyett egy valóságos bizonyíték van a birtokunkban: a nekünk megfelelő, a természetünknek titokzatos eszközökkel válaszoló másik személyiség élő bizonyítéka. Bizonyságául annak, hogy a társ utáni vágyódás megfoghatatlan igénye nem üres rögeszme. ••• A szerelem, a szexualitás is elsősorban vágy: ez a végső oka az üdvösség érzésének, amivel egy nő egy férfit, egy férfi egy nőt eltölthet. Ahogy Blake mondja: Mi4a férfira nőben a varázs? A teljesülő vágy-adta vonás. Mi a nőre férfiban a varázs? A teljesülő vágy-adta vonás. ••• Rossz szempontból nézzük a házasságot. Előítéletünk az, hogy a házasságnak fönn kell maradnia, tehát mindig meglepődünk, értetlenkedünk, mikor megint fölbomlik vagy tönkremegy két tartósnak látszó élet kapcsolata. Gyökresen meg kell változtatnunk kiindulópontunkat: mivel egy férfi meg egy nö 5—10—15 éven át nem leboghat a szerelemtől, a szexuális kívánságtól, szükségszerű, hogy bizonyos idő BARANYI FERENC Staccato Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk, verekedünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként, akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ha néha vissza loplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid, heteken át, míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás ád, mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy már messze vagy, mikor megérkezel. Karomba kaplak s mégsem érlek el. Újra és újra elgondolhatjuk, eltervezhetjük ilyenkor a megvalósult kapcsolatot. Ebben is sok energia szabadulhat föl. Erősödhetünk — s nem is utolsósorban — erkölcsileg is, hiszen az akadályok között éppen elég súlya szokott lenni az etikainak. De a gyakorlatban is nyerhetünk kapcsolatunk szenvedélyéből. Ingyen megkaphatjuk szerelmünk szépségét, képességeinek, gesztusainak, sorsának közelről meg-megsuhintó fordulatait. S ráadásul — hacsak maga a reménytelenség nem sápaszt halottá minden vágyódást és érzést — az ilyenfajta szerelmet nem rágta a szét a mindennapok foga. Csak az ünnepnapjai vannak meg: egy találkozás, egy beszélgetés, valamilyen közös szellemi élmény, éjszakai ábrándozások: szerelmünk alakjának, mosolyának, mozdulatának felidézése. Az állandó csodálkozás rajta. Ezt a csodálkozást az együttélés vagy a házasság kikapcsolhatná, így nem fenyeget ez a veszély. S végül az ilyen szerelem jel is, megvan a második jelentése. Hiszen minden viszony kilépés önmagunk monász - tikus zártságából, s így bizonyság, üzenet lehet: formája más, magasabbrendű személyiségek és személyiségek közti viszony lehetőségének. ••• A házasságot nem a szerelem tartja életben, hanem a két fél jó tulajdonságai. De szerelem nélkül kötni házasságot? — Erkölcstelenség! ••• Találkozni valakivel! Egy nö meg egy férfi „találkozik". Van ebben valami univerzális, mindenre vonatkozó: azt hiszed, veled történt meg, s igazad is van, de egyetemességről van ití szó a második jelentésében. Mert nő és férfi metafizikai alapelv; találkozásuk, mikor valóban az, az egymásra ismerés, az örök elrendelés törvényének engedelmeskedik. Találkoztam valakivel: nézett rám, én is őrá. S derengett, hogy olyasmi történik, ami rám vonatkozik, nekem szól, de egyszersmind nagy törvények is megmozdulnak, találkozásunk szent, s lehet, hogy nagyon is földi szívvel gondolunk a találkozás lehetőségeire, jövőjére. Két ismeretlennek meg kell nyílnia, két monász rádöbben, hogy rajta kívül is van valami. Átlépi a monász határait, a lehetetlenségét: ez az isten megalkotásának pillanata. Higgyünk a nemlétezö, de mindig megteremthető istenben! Tudnunk kell, mit cselekedjünk, hogy megszülessen a bennünk, a világban, a tettben, a gondolatban rejtőző. Nézzen egymásra két szempár a fényévnyi távolságon át! Nézzen és termékenyítsen újabb fényéveket! 13
