A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-13 / 28. szám
Pólós Árpád a nadrág nélkül maradt igazgató szerepében 3. Komáromban a nevettetés jeles, Párizsban született mesterének: Eugéne Labiche-nek a múlt században irt bohózata, az Olasz szalmakalap volt az elmúlt szezon utolsó premierje. Labiche-nak s müvének gondos elemzése nem ide tartozó. E bohózat lehet örökbecsű, lehet szeretni és lehet megvetni, ám unalmasan megrendezni aligha. Az Olasz szalmakalap ugyanis vérbö bravúrjáték, méghozzá abból a fajtából, ami mostanában egyre inkább újra divat a színpadokon. A felvonásonként változó színen pergő cselekmény lényegében egyetlen, ám annál jobban kimunkált ötletre épül: lakásból ki, lakásba be; szédítően ügyetlen kavarodásban. A darab eközben tudatosan olyannyira megy, / A sínek útját más világ felé / Elállta itt a heg/' — kezdi e költeményét hű tájleírással. Predesztináció című. 1924-ben irt versét pedig Mécs Lászlónak ajánlja. Érdekes lenne kinyomozni, milyen célból járt Reményik többször is Dobsinán, s hogy Jólészen akad-e még valahol emlék, adat édesanyja családjáról. DÉNES GYÖRGY szanaszét görög, hogy a színészek — a mulatságosabbnál mulatságosabb helyzetek tömkelegében — a maguk teremtette helyzetekbe, tehát egymásba és önmagukba botlanak. A tét pusztán annyi, hogy a főhősnek miképp sikerül ép bőrrel megúszni mindezt; és e „véletlenek" öt felvonásnyi sorozatából kikeveredve megszerezni először a minden bonyodalmat elsimító szalmakalapot, ennek utána pedig Heléne Nonancourt-nak, a jómódú faiskola-tulajdonos leányának kezét is ... A több mint 170 színpadi müvet írt Eugéne Labiche-nak van mindehhez a kavarodáshoz stilusérzéke; a soványka cselekmény csupán háttérnek kell; a szó legnemesebb értelmében értendő előteret a darabban játszó színészek ügyesen vázolt magánéleti perpatvarai töltik ki. Mindez nem túlságosan igényes, de fős nagyhatalmi diktátumok és a pszichopata világmegváltók sem. Közép-Európa nem más, mint sorsközösség, közös múlt és jövő, közös remény és közös nyomorúság; népeit elszakíthatatlan szálakkal fűzte egymáshoz a szigorú tanító, a Történelem, s e szálakat a hatalmasok kezének parancsoló tollvonásai éppúgy nem tudták elszakitani, mint az országainkat feldúló idegen hadak. Évszázadok óta sötét felhők kergetik egymást térségünk villámszabdalta egén: a napsütés perceit és óráit kővetően ismét fenyegető árnyékok zuhantak a tájra. Forradalmak és szabadságharcok buktak el. halhatatlanok és névtelen hősök végtelen sora ment a vesztőhelyre, és a száműzetésbe, szuronyok és harckocsik próbálták messze űzni a szabadság lazító álmait. A Közép-Európai Kulturális Egyesület alapítói abban a meggyőződésben láttak munkához, hogy ma, minden egykori viszály és testvérharc, a makacsul tovább élő bizalmatlanság s az értelmetlen elzárkózás ellenére is kivételesen kedvező történelmi esély nyílt arra, hogy oly sok elmulasztott és meghiúsított lehetőség után valósággá válhasson a térség nemzeteinek megbékélése és összefogása, hogy országainkban is megszülethessen a hazug jelzők nélküli, senki által ki nem sajátított demokrácia. Esély nyílt arra. hogy Közép-Európa népei szabadon döntsenek sorsukról, felszámolva minden megalázó függőségi viszonyt, s szabadokként legyenek egymás egyenrangú társai. A Közép-Európai Kulturális Egyesület illúziók nélkül néz szembe a feladattal, mely igencsak keservesnek tűnik: elpusztihatatlannak látszó előítéletekkel, tévhitekkel és játéknak okvetlenül jó. Feltéve, ha mindez színpadilag működőképes is. A Komáromi Jókai Színház színészei szinte minden tudásukat és tehetségüket beleadják a játékba az Olasz szalmakalap sikere érdekében. Az előadást budapesti vendég: Szőke István rendezte, aki (legalábbis Komáromban) szokatlan tempót és hangerőt kért az együttestől. A rendező pontosan, a ripacséria vadhajtásait gondosan lenyesegetve játszatja a darabot. Már-már olyan aggályos figyelemmel és gondossággal bánik e bohózat szövegével s Darvas Ferenc zenéjével, mintha Shakesjaeare-t rendezne; és eljárása mindenképp hatékonynak bizonyul. Egyrészt bőven kielégíti a zenés bohózat iránt vonzódó nézők ilyen irányú igényeit; másrészt betartva e műfaj játékszabályait, kissé túl is lép annak szimpla megelevenitésén. Meggyőződésem, hogy minden pillanatért és valamennyi poénért alaposan megdolgozhatott a társulat. A főhőst alakító Holocsy István fizikai - erőnlétét és jó tempóérzékét, a többiek (azaz a másfél tucatnál is több szereplő!) mozgásuk széles skálájú kifejező kultúráját adják figuráikhoz. Úgy, hogy emellett a jellemteremtés következetességére szintén ügyelni tudnak. Az Olasz szalmakalapban mindez a stiláris egység és a művészi mértéktartás jegyében történik. Szőke István és a népes, az itt és most aligha részletezhető szereplőgárda együttes érdeme, hogy egyéni látású, karakteres, érdekesen szórakoztató zenés bohózat kerekedett Eugéne Labiche színpadi ujjgyakorlatából. Az előadás feszített rohanásában Kerényi József díszlete és Fekete Mária jelmezei szintén a helyükön vannak. A Komáromi Jókai Színházban színre került Olasz szalmakalapnak igazán megérdemelt sikerszériát jósolok. MIKLÓSI PÉTER Fotó: BODNÁR G. és VARGA R. káros mítoszokkal, a gondolkodást gúzsba kötő dogmákkal és tabukkal kell megvívni a küzdelmet, szembenézve ama szomorú ténnyel, hogy régiónk valódi közösségtudatának megteremtése az új évezred küszöbén is a holnap és a holnapután parancsoló kötelessége maradt — a máról nem is beszélve ... Valódi közösségtudat pedig csak akkor alakulhat ki, ha önmagunkat megismerve szomszédainkat, sorstársainkat is igaz valójukban látjuk majd. Az egyesület nem kevesebbet tűz ki célul, mint a fentebb megjelölt feladatok szolgálatát a rendelkezésre álló eszközökkel: elő szeretné mozdítani a kulturális értékek cseréjét, cselekvő védelmezője kíván lenni a nemzeti, politikai és vallási kisebbségeknek, vitafórumot szeretne nyújtani mindazoknak, akik felelősnek érzik magukat térségünk jövőjéért, akik — József Attila szavaival élve — valóban rendezni kívánják végre „közös dolgainkat". Ez a legfőbb kötelességünk, ha a jövőbeni Közép-Európát önmagával megbékélt, konszolidált, az európai integráció fontos tényezőjévé vált régióként képzeljük el. ahonnan örökre száműzték a gyűlölködés és az erőszak igehirdetöit, a fegyveres prófétákat, a népgyilkos „megváltókat" és a szabadság nevében zsarnokoskodókat. Bízunk abban, hogy a Central Klub s valamunnyi hozzá hasonló kezdeményezés a felelős gondolkodás kialakulását, a felelős cselekvés ösztönzését fogja szolgálni, s ezáltal — bármily szerényen is — Közép- Európa holnapját. Az „álmodozások kora" azonban véget ért — a tettek ideje jött el. G. KOVÁCS LÁSZLÓ A holnap felé MIT AKAR A CENTRÁL KLUB? 1989. szeptember 21-én új szervezet alakult budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Tanácstermében: a Közép-Európai Kulturális Egyesület, mely gyakorlati megfontolásokból Magyarországon a Centrál Klub elnevezést kívánja használni. Bizonyára voltak, akik közönnyel vagy kételkedő, ironikus mosollyal fogadták a hirt: szükség van-e még egy új egyesületre (hiszen annyi van már!), szükség lehet-e éppen erre a klubra? Mit lehet kezdeni Közép-Európával, mely talán nem is létezik, hacsak nem fantaszták és utópisták vágyálmaként ? A közép-Európai Kulturális Egyesület alapítói hiszik, hogy e nyugtalan sorsú régió van, létét nem tehették semmivé sem a konok kőfalak, sem a földeket és népeket sebző szögesdrót-kerítések, miként a döly-NEVIDERI TÓ, IMEZIDERl-TÓ, NEZSIDERI-TÓ vagy FERTŐ-TÓ? KINCSÜNK AZ ANYANYELV Egyik lapunk május eleji számában érdekes hírre bukkantam: „Herbert Preitschof bécsi főorvos a Nevideri tónál tö/tgtt szabadságáról hazatérőben 120 ezer schilling készpénzt, valamint 1,2 millió schillingre kiállított csekket vesztett el..." A pénzt azonban egy pozsonyi fiatalember megtalálta, s visszaszolgáltatta a jogos tulajdonosnak, aki természetesen gazdagon megjutalmazta a becsületes megtalálót. Jó tett helyébe jót várj — mondhatnánk, ha moralizálni kívánnánk. Ez azonban egy nyelvművelő cikk, s az esetet is csak azért idéztem, mert a hír szerint a főorvos a „Nevideri tónál" töltötte szabadságát. A hirt elolvasva először a helytelen írásmód tűnt a szemembe: a magyarban a köznévi utótagú földrajzi neveket ugyanis kötőjelezzük. A helyes Írásmód tehát ez lett volna: Nevkferi-tó. A helyesírási hiba azonban még a kisebb baj. A nagyobb az, hogy ilyen nevű tó nincs Burgenlandban. A iba okát is sejtettem, ám a biztonság kedvéért utánanéztem, mit írtak minderről a szlovák lapok. Sejtésem beigazolódott : a szlovák nyelvű hírben a Neziderské Jazero megnevezés szerepelt. A Nevideri alak tehát sajtóhiba, az sem lett volna azonban jobb, ha a magyar fordításban a Nezideri forma szerepel; a Neziderské jazero ugyanis nem más, mint a Fertő-tó. Nézzük meg, hogyan is alakultak ki ezek a nevek! Ma fertő szavunk elsősorban átvitt értelemben, .züllöttség, erkölcsi szenn/ jelentésben ismert. Etimológiai szótárunk szerint azonban eredeti jelentése ez volt: fetrengő, fürdőhely (elsősorban állatok számára)'. Ebből jött létre később a .mocsaras hely, láp, ingovány' jelentés. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy e szavunk már első nyelvemlékeink egyikében, a 11. században keletkezett Tihanyi Alapítólevélben is előfordul. A tó első említése ugyancsak egy 11. századi okiratban található, mégpedig Vertowa alakban. A Fertö-tó nagy kiterjedésű, de meglehetősen sekély, partja mocsaras, magyar nevét tehát ez motiválta. A Fertö-tó és környéke 1921-ig Magyarországhoz tartozott, ám jelentős számú német lakosság élt a vidéken, ezért a tónak kialakult a német neve is: Neusiedler See, mégpedig a tó északi partján fekvő Neusiedl am See település alapján. A földrajzi nevek etimológiai szótára szerint ez a helység a szombatonként tartott hetivására alapján eredetileg Szombathely, illetve Fertőszombathely néven szerepelt a fennmaradt okmányokban. A 13. században azonban árvíz következtében elnéptelenedett, s később jórészt németek települtek be. Erre utal a városka német neve, melyet magyarra „új település"-nek fordíthatnánk. A magyar lakosság a Neusiedl szót Nezstder alakra „magyarosította", s ez volt a magyar hivatalos neve a településnek 1921-ig. Ebből alakult ki a szlovák Nezider forma is. Az elmondottakat összefoglalva: az Ausztria és Magyarország határán fekvő tó német neve Neusiedler See, szlovák neve Neziderské jazero. A német megnevezés eredete alapján a magyarban lehetséges volna a Nezsideri-tó név is; mivel azonban a tónak létezik eredeti magyar neve is, a Fertö-tó. használjuk ezt! SZABÓMIHÁLY GIZELLA