A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-07-13 / 28. szám

Pólós Árpád a nadrág nélkül maradt igazgató szerepében 3. Komáromban a nevettetés jeles, Párizsban született mesterének: Eugéne Labiche-nek a múlt században irt bohózata, az Olasz szal­makalap volt az elmúlt szezon utolsó premi­erje. Labiche-nak s müvének gondos elem­zése nem ide tartozó. E bohózat lehet örökbecsű, lehet szeretni és lehet megvetni, ám unalmasan megrendezni aligha. Az Olasz szalmakalap ugyanis vérbö bra­vúrjáték, méghozzá abból a fajtából, ami mostanában egyre inkább újra divat a szín­padokon. A felvonásonként változó színen pergő cselekmény lényegében egyetlen, ám annál jobban kimunkált ötletre épül: lakásból ki, lakásba be; szédítően ügyetlen kavarodás­ban. A darab eközben tudatosan olyannyira megy, / A sínek útját más világ felé / Elállta itt a heg/' — kezdi e költeményét hű tájleírással. Predesztináció című. 1924-ben irt versét pedig Mécs Lászlónak ajánlja. Érdekes lenne kinyomozni, milyen célból járt Reményik többször is Dobsinán, s hogy Jólészen akad-e még valahol emlék, adat édesanyja családjáról. DÉNES GYÖRGY szanaszét görög, hogy a színészek — a mulatságosabbnál mulatságosabb helyze­tek tömkelegében — a maguk teremtette helyzetekbe, tehát egymásba és önmaguk­ba botlanak. A tét pusztán annyi, hogy a főhősnek miképp sikerül ép bőrrel megúszni mindezt; és e „véletlenek" öt felvonásnyi sorozatából kikeveredve megszerezni elő­ször a minden bonyodalmat elsimító szal­makalapot, ennek utána pedig Heléne No­­nancourt-nak, a jómódú faiskola-tulajdonos leányának kezét is ... A több mint 170 színpadi müvet írt Eugéne Labiche-nak van mindehhez a kavarodáshoz stilusérzéke; a soványka cselekmény csupán háttérnek kell; a szó legnemesebb értelmében érten­dő előteret a darabban játszó színészek ügyesen vázolt magánéleti perpatvarai töltik ki. Mindez nem túlságosan igényes, de fős nagyhatalmi diktátumok és a pszicho­pata világmegváltók sem. Közép-Európa nem más, mint sorsközösség, közös múlt és jövő, közös remény és közös nyomorúság; népeit elszakíthatatlan szálakkal fűzte egy­máshoz a szigorú tanító, a Történelem, s e szálakat a hatalmasok kezének parancsoló tollvonásai éppúgy nem tudták elszakitani, mint az országainkat feldúló idegen hadak. Évszázadok óta sötét felhők kergetik egy­mást térségünk villámszabdalta egén: a napsütés perceit és óráit kővetően ismét fenyegető árnyékok zuhantak a tájra. Forra­dalmak és szabadságharcok buktak el. hal­hatatlanok és névtelen hősök végtelen sora ment a vesztőhelyre, és a száműzetésbe, szuronyok és harckocsik próbálták messze űzni a szabadság lazító álmait. A Közép-Európai Kulturális Egyesület ala­pítói abban a meggyőződésben láttak mun­kához, hogy ma, minden egykori viszály és testvérharc, a makacsul tovább élő bizal­matlanság s az értelmetlen elzárkózás elle­nére is kivételesen kedvező történelmi esély nyílt arra, hogy oly sok elmulasztott és meghiúsított lehetőség után valósággá vál­hasson a térség nemzeteinek megbékélése és összefogása, hogy országainkban is megszülethessen a hazug jelzők nélküli, senki által ki nem sajátított demokrácia. Esély nyílt arra. hogy Közép-Európa népei szabadon döntsenek sorsukról, felszámolva minden megalázó függőségi viszonyt, s sza­badokként legyenek egymás egyenrangú társai. A Közép-Európai Kulturális Egyesület illú­ziók nélkül néz szembe a feladattal, mely igencsak keservesnek tűnik: elpusztihatat­lannak látszó előítéletekkel, tévhitekkel és játéknak okvetlenül jó. Feltéve, ha mindez színpadilag működőképes is. A Komáromi Jókai Színház színészei szin­te minden tudásukat és tehetségüket bele­adják a játékba az Olasz szalmakalap sikere érdekében. Az előadást budapesti vendég: Szőke István rendezte, aki (legalábbis Ko­máromban) szokatlan tempót és hangerőt kért az együttestől. A rendező pontosan, a ripacséria vadhajtásait gondosan lenyese­getve játszatja a darabot. Már-már olyan aggályos figyelemmel és gondossággal bá­nik e bohózat szövegével s Darvas Ferenc zenéjével, mintha Shakesjaeare-t rendezne; és eljárása mindenképp hatékonynak bizo­nyul. Egyrészt bőven kielégíti a zenés bohó­zat iránt vonzódó nézők ilyen irányú igénye­it; másrészt betartva e műfaj játékszabálya­it, kissé túl is lép annak szimpla megeleve­­nitésén. Meggyőződésem, hogy minden pil­lanatért és valamennyi poénért alaposan megdolgozhatott a társulat. A főhőst alakító Holocsy István fizikai - erőnlétét és jó tempóérzékét, a többiek (azaz a másfél tucatnál is több szereplő!) mozgásuk széles skálájú kifejező kultúráját adják figuráikhoz. Úgy, hogy emellett a jellemteremtés következetességére szintén ügyelni tudnak. Az Olasz szalmakalapban mindez a stiláris egység és a művészi mér­téktartás jegyében történik. Szőke István és a népes, az itt és most aligha részletezhető szereplőgárda együttes érdeme, hogy egyé­ni látású, karakteres, érdekesen szórakozta­tó zenés bohózat kerekedett Eugéne Labi­che színpadi ujjgyakorlatából. Az előadás feszített rohanásában Kerényi József díszle­te és Fekete Mária jelmezei szintén a helyü­kön vannak. A Komáromi Jókai Színházban színre ke­rült Olasz szalmakalapnak igazán megérde­melt sikerszériát jósolok. MIKLÓSI PÉTER Fotó: BODNÁR G. és VARGA R. káros mítoszokkal, a gondolkodást gúzsba kötő dogmákkal és tabukkal kell megvívni a küzdelmet, szembenézve ama szomorú ténnyel, hogy régiónk valódi közösségtuda­tának megteremtése az új évezred küszö­bén is a holnap és a holnapután parancsoló kötelessége maradt — a máról nem is beszélve ... Valódi közösségtudat pedig csak akkor alakulhat ki, ha önmagunkat megismerve szomszédainkat, sorstársainkat is igaz valójukban látjuk majd. Az egyesület nem kevesebbet tűz ki célul, mint a fentebb megjelölt feladatok szolgá­latát a rendelkezésre álló eszközökkel: elő szeretné mozdítani a kulturális értékek cse­réjét, cselekvő védelmezője kíván lenni a nemzeti, politikai és vallási kisebbségeknek, vitafórumot szeretne nyújtani mindazoknak, akik felelősnek érzik magukat térségünk jövőjéért, akik — József Attila szavaival élve — valóban rendezni kívánják végre „közös dolgainkat". Ez a legfőbb kötelességünk, ha a jövőbeni Közép-Európát önmagával megbékélt, kon­szolidált, az európai integráció fontos té­nyezőjévé vált régióként képzeljük el. ahon­nan örökre száműzték a gyűlölködés és az erőszak igehirdetöit, a fegyveres prófétákat, a népgyilkos „megváltókat" és a szabadság nevében zsarnokoskodókat. Bízunk abban, hogy a Central Klub s valamunnyi hozzá hasonló kezdeményezés a felelős gondolkodás kialakulását, a felelős cselekvés ösztönzését fogja szolgálni, s ezáltal — bármily szerényen is — Közép- Európa holnapját. Az „álmodozások kora" azonban véget ért — a tettek ideje jött el. G. KOVÁCS LÁSZLÓ A holnap felé MIT AKAR A CENTRÁL KLUB? 1989. szeptember 21-én új szervezet ala­kult budapesten, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem Bölcsészettudományi Kará­nak Tanácstermében: a Közép-Európai Kul­turális Egyesület, mely gyakorlati megfonto­lásokból Magyarországon a Centrál Klub elnevezést kívánja használni. Bizonyára voltak, akik közönnyel vagy ké­telkedő, ironikus mosollyal fogadták a hirt: szükség van-e még egy új egyesületre (hi­szen annyi van már!), szükség lehet-e éppen erre a klubra? Mit lehet kezdeni Közép-Eu­­rópával, mely talán nem is létezik, hacsak nem fantaszták és utópisták vágyálmaként ? A közép-Európai Kulturális Egyesület ala­pítói hiszik, hogy e nyugtalan sorsú régió van, létét nem tehették semmivé sem a konok kőfalak, sem a földeket és népeket sebző szögesdrót-kerítések, miként a döly-NEVIDERI TÓ, IMEZIDERl-TÓ, NEZSIDERI-TÓ vagy FERTŐ-TÓ? KINCSÜNK AZ ANYANYELV Egyik lapunk május eleji számában érdekes hírre bukkantam: „Herbert Preitschof bécsi főorvos a Nevideri tónál tö/tgtt szabadságáról hazatérőben 120 ezer schilling készpénzt, valamint 1,2 millió schillingre kiállított csekket vesztett el..." A pénzt azonban egy pozsonyi fiatalember megta­lálta, s visszaszolgáltatta a jogos tulajdonosnak, aki természetesen gazdagon megjutalmazta a becsületes megtalálót. Jó tett helyébe jót várj — mondhatnánk, ha moralizálni kívánnánk. Ez azonban egy nyelvmű­velő cikk, s az esetet is csak azért idéztem, mert a hír szerint a főorvos a „Nevideri tónál" töltötte szabadságát. A hirt elolvasva először a helytelen írásmód tűnt a szemembe: a magyarban a köznévi utótagú földrajzi neveket ugyanis kötő­jelezzük. A helyes Írásmód tehát ez lett volna: Nevkferi-tó. A helyesírási hiba azonban még a kisebb baj. A nagyobb az, hogy ilyen nevű tó nincs Burgenlandban. A iba okát is sejtettem, ám a biztonság kedvéért utánanéztem, mit írtak minderről a szlovák lapok. Sejtésem beigazoló­dott : a szlovák nyelvű hírben a Neziderské Jazero megnevezés szerepelt. A Nevideri alak tehát sajtóhiba, az sem lett volna azonban jobb, ha a magyar fordításban a Nezideri forma szerepel; a Neziderské jazero ugyanis nem más, mint a Fertő-tó. Nézzük meg, hogyan is alakultak ki ezek a nevek! Ma fertő szavunk elsősorban átvitt érte­lemben, .züllöttség, erkölcsi szenn/ jelentésben ismert. Etimológiai szótárunk szerint azonban eredeti jelentése ez volt: fetrengő, fürdőhely (elsősorban állatok számára)'. Ebből jött létre később a .mocsaras hely, láp, ingovány' jelentés. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy e sza­vunk már első nyelvemlékeink egyikében, a 11. században keletkezett Tihanyi Alapítólevélben is előfordul. A tó első említése ugyancsak egy 11. századi okiratban található, mégpedig Vertowa alakban. A Fertö-tó nagy kiterjedésű, de megle­hetősen sekély, partja mocsaras, magyar nevét tehát ez motiválta. A Fertö-tó és környéke 1921-ig Magyaror­szághoz tartozott, ám jelentős számú német lakosság élt a vidéken, ezért a tónak kialakult a német neve is: Neusiedler See, mégpedig a tó északi partján fekvő Neusiedl am See település alapján. A földrajzi nevek etimológiai szótára szerint ez a helység a szombatonként tartott hetivására alapján eredetileg Szombathely, illet­ve Fertőszombathely néven szerepelt a fennma­radt okmányokban. A 13. században azonban árvíz következtében elnéptelenedett, s később jórészt németek települtek be. Erre utal a város­ka német neve, melyet magyarra „új telepü­­lés"-nek fordíthatnánk. A magyar lakosság a Neusiedl szót Nezstder alakra „magyarosította", s ez volt a magyar hivatalos neve a településnek 1921-ig. Ebből alakult ki a szlovák Nezider forma is. Az elmondottakat összefoglalva: az Ausztria és Magyarország határán fekvő tó német neve Neusiedler See, szlovák neve Neziderské jazero. A német megnevezés eredete alapján a magyar­ban lehetséges volna a Nezsideri-tó név is; mivel azonban a tónak létezik eredeti magyar neve is, a Fertö-tó. használjuk ezt! SZABÓMIHÁLY GIZELLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom