A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-05 / 40. szám
Pozsony—Losonc között közlekedő távolsági busz Gyűgyfürdő területére is bekanyarodik, miközben ismeretlen községeken robog át. Olyan településhelyeken, amelyeknek a szlovák nevük azt sejtetné, hogy szlovákok lakta falvakon haladok keresztül, de a belterületeken felbukkanó kétnyelvű táblák arra figyelmeztetnek, hogy magyar községeket érintve tart a távolsági busz Ipolyságra, ahonnan én már nem is utazom tovább. Hont vármegye hajdani székhelyének főterén azzal a gyötrelemmel szállók ki az autóbuszból, hogy a Ipolysághoz közeledő autóbusz ablakán keresztül látott egynyelvű (szlovák) községnévtáblák jelezte falvaknak mi a magyar nevük? Legtartósabban Hokovce ragad meg az emlékezetemben, mert ott is láttam kétnyelvű táblát. Úristen, mi lehet annak a falunak a magyar neve? Danis Ferenc mérnöktől, az ipolysági Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatójától mindjárt ezt kérdezem, pedig az iskolamúzeum iránti kíváncsiság vezetett hozzá. — Mondd meg nekem, ha tudod, mi Hokovce magyar neve? — roskadok le egy székre a nyáron sem csendes iskola igazgatói irodájában. — Hogyne tudnám. Már csak tudom a szülőfalum nevét — mondja nevetve az igazgató. — Egeg. Még a név eredetét is megmagyarázom, ha kell, ha szükséged van rá. — Hallgatom. — Királyi vadászterület volt a környék valamikor, s az egyik vadászat alkalmával elveszett a király fia. Kerestette a lovászaival, de azok csak azt jelenthették felséges királyuknak: Nem találjuk a fiadat! A király kétségbeesetten csapta össze a tenyerét. Egek Ura, merre van a király fia? A válasz megint csak az volt: Felséges Urunk, sem erre, sem arra nem találtuk. Állítólag ezekből a mondatokból keletkeztek a helynevek. Az Egek Urából Egeg, a merre-ből Mere (Gyügygyel egybeépült település), a király fiából Királyfia, s a sem erre-böl, sem arra-ból Alsó- és Felsőszemeréd. S hogy még sokáig nem esik szó az iskola múzeumáról, azért egyedül csak magamat okolhatom, miért olyan embertől kérdeztem meg Hokovce magyar nevét, aki odavalósi? A harmincegyben született igazgató elmondja, hogy 1938 végétől 1945-ig Egeg és Gyügy között volt a szlovák—magyar országhatár, sokan átmentek egyik oldalról a másikra. Danis Ferenc Egegen járt elemi iskolába. s Horthy Magyarországán íratták be a szülei az ipolysági magyar királyi Szondi György Gimnáziumba. Mikor idáig ér a bemutatkozásban, arra gondolok, hogy részéröl most az lesz a további meglepetés számomra, hogy felmondja emlékezetből Arany János ismert és gimnáziumban tanult balladáját, a Szondi két apródját, amelynek számomra is felejthetetlen az első versszaka: Danis Ferenc ismerős családhoz szlovák szóra. 1951-ben érettségizett a szlovák gimnáziumban, s a kassai Mezőgazdasági és Erdészeti Főiskolára jelentkezett, ahol azonban csak azzal a feltétellel vették volna fel, ha a szüleit rászedi, lépjenek be a szövetkezetbe. Egy évig dolgozott vasesztergályosként Podbrezovában, innen került üzemi ajánlólevéllel a nyitrai Mezőgazdasági Főiskolára. 1957-ben avatták agrármérnökké, s az Ipolysági Járási Nemzeti Bizottság mezőgazdasági osztályán dolgozott egészen a területi átszervezésig (1960), mint föagronómus. Ekkor helyezték a mezőgazdasági technikumba tanítani, s 1968-ban igazgatónak nevezték ki. Helységneves és életrajzos kitérőkkel jutok el tulajdonképpeni célomig, az iskoláig, de még mindig nem az iskola múzeumáig. — Beszélj az iskoláról! — biztatom a viszonylagos délutáni csendességben, mert hiszen a szaktanintézet néhány terme, konyhája, étterme és internátusa egy hétig a Csemadok Művészeti Táborába meghívott gyermekeké és felnőtteké. — Iskolánk története az 1941-es esztendőig nyúlik vissza — mondja Danis Ferenc. — Akkor nyílt meg Ipolyságon a Kétéves Téli Mezőgazdasági Iskola. 1956-ban pedig már a Mezőgazdasági Műszaki Iskola várta növendékeit. Sajnálatos módon 1976-ban adminisztratív módon megszüntették a technikumot. Áthelyezték Losoncra, és egyesítették a szlovák tagozattal. Az indoklás úgy szólt, hogy a Nyugat-szlovákiai kerületben elég két magyar mezőgazdasági szakközépiskola (Dunaszerdahely, Komárom). Fölülről rendelkeztek így, ez volt akkor a szokás, az érdekek figyelembe vétele nélkül. Persze, nem volt elég a két iskola, szívós harcot kellett indítanunk a mostani szakmunkásképzőért. Gyógypedagógiai Intézetet akartak helyette nyitni mindenáron, szerencsére nem lett belőle semmi. Azóta azt is sikerült elérnünk, hogy a szakmunkásképző érettségivel végződő négyéves tanulmányi szakot biztosit. Egyébként az épület a negyvenes évek elején épült. A magyar királyi kormány jóvoltából. A Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet minden tekintetben jól felszerelt. Korszerű műhelyei vannak, s az általános pedagó-Citerázó diákok Felhőbe hanyatlott a drégeli rom. Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; Szemközt vele nyájas, szép zöld hegyorom. Tetején lobogós hadi kopja. Nem az következik, amire számítok. Versmondás helyett egy Évkönyvet rak elém, amelynek fedéllapján azt olvasom: az Ipolysági Magyar Királyi Állami Szondi György- Gimnázium Évkönyve az 1943—44. iskolai évről. Danis Ferenc nem fűz hozzá megjegyzést, miért tolta elém az Évkönyvet, lapozzak bele, jöjjek rá magamtól. Nem akarok hinni a szememnek. Horthy Magyarországán, a viszszakerült terület kisvárosi gimnáziumában ötödik osztálytól a szlovák nyelv választható tantárgyként szerepel. Milyen jó eligazító lenne, ha az ellenünk uszító „hazafiak" tudnának erről! A Szondi György Gimnázium a volt megyeháza épületében volt, amelynek egy része most a Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet internátusa. Negyvenötben megváltozott a Szondi György Gimnázium tanítási nyelve, Danis Ferenc a hontalanság éveinek kezdetén egy évet veszített, miután a szülei jobbnak látták öt elküldeni egy Selmecbányái FALUNÉV, ÉVKÖNYV ‘'ISKOLÁM ÚZEUM 4
