A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-28 / 39. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV KISS JENŐ: Folyó és tó „Felmérni a világot /csak géppel nem lehet/ más mérőeszköz is kell: a pontos képzelet./ /Anélkül mit sem érne/ a tárgyi tudomány, / anélkül nem oszolna / a szemvesztö homály./ /Tudós, légy költő is te! /Ma már csak igy lehet! /méréseid segítse /a pontos képzelet!" A vers címe: „Szabédit olvasva". Keletkezésének ideje: 1974. december. S hogy ki volt Szabédi László? Ma már csak kevesen tudják, hogy az egyik legjelentősebb erdélyi magyar költő volt, Kiss Jenő kor- és pályatársa, egyben kiváló tudós, aki a Bolyai Egyetem megszüntetése miatt (annak volt rektora) lett öngyilkos, tiltakozásképpen. S hogy kicsoda Kiss Jenő? Róla is vajmi keveset tud a mai olvasó, pedig ő is egyike e nagy erdélyi magyar költőnemzedéknek — Dsida Jenő, Jékely Zoltán, Méliusz József, Horváth Imre, Szemlér Ferenc, Horváth István, stb. Olyan nevek ezek, melyeket újra kell tanulnunk, s ami még ennél is fontosabb: meg kell ismerkednünk a müveikkel! Kiss Jenő az Erdélyi Helikon, majd a Termés szerkesztőjeként — a háború előtt — a Kós Károly i erdélyi gondolat hü képviselője volt; utóbb az Utunk és az Igaz Szó szerkesztésében vállalt szerepet, s az új körülmények között is megtalálta a módot költészetének folytatásához. A válogatott versekből pályaképe is kirajzolódik; vallomásos költészete az irósorsot a nép sorsával azonosítja, s ennek vállalásával túlmutat önmagán. Sajnos, amint a Folyó és tó című, válogatott verseket tartalmazó kötetből kitűnik, Kiss Jenő legtermékenyebb korszaka a háború előtt tizenkét-tizenhárom, s a háborút követő kb. ugyancsak ilyen (hosszú? rövid?) időszak. Ötvenhat, de főként 65 után (a conducator korszakában!) félelmetesen megritkulnak a versek, s noha a kötet 1987-es dátummal jelent meg, utolsó verse „Egy lángot adtam: ápold s add tovább" Reményik Sándor sírjánál alcímmel 1978 júliusából való. Hogy azóta írt-e egyáltalán, vagy csak újabb verseit nem tudta eljuttatni a pesti kiadónak (a Magvető gondozta a könyvet), még csak találgatni sem lehet; reméljük, erre is fény derül. (cselényi) SZÍNHÁZ SZABADtérí SZÍNHÁZ — Zse/iz Idén másodszor rendezték meg Zselizen a SZABADtéri SZÍNHÁZat. A háromnapos akció — Gálán Géza rendezésében — kisebb nézőközönséggel, de nagyobb gondokkal küszködött, mint két évvel ezelőtt. Nézve a félig üres nézőteret, amely estére azért (majdnem) mindig megtelt, elgondolkodtam a nézők közömbösségének okain. 1988-ban még majdhogynem tilos volt a hangosan kimondott magyar szó, és mégis, vagy talán éppen ezért, mind a négy napon megteltek a padsorok, sőt, több száz embernek már nem jutott ülőhely sem. A vendégekkel együtt kb. 20 000 ember láthatta az Úri murit. Az idén, a demokrácia előcsarnokában, amikor már sokkal szabadabb a szó és a lélek, hiába volt a lényegesen gazdagabb kínálat, mégis sokkal kevesebb volt a „vevő”. Valahogy elfásultak az emberek, nem érdekli már őket semmi. Az elmúlt hónapok alatt talán túl sokat gyűléseztek, talán túl sokat voltak együtt. Meg aztán manapság már nem probléma egy-egy magyar műsor megrendezése. Egymást érik a különböző magyarországi show-műsorok, koncertek, kabarék, persze jó borsos helyárakkal. És gazdasági helyzetünk, így az áremelések után, nem a legrózsásabb. Bizony, meg kell gondolnunk, ha az egyik héten Edda-koncert, a másikon Bikini-koncert, a harmadikon Lordkoncert résztvevői vagyunk, hogy megengedhetjük-e magunknak az 50—60 koronás belépőket, tulajdonképpen „csupán" egy színdarabra. Hiszen elsiklik mellette a többi rendezvény, bár akad bőven színes műsorszám. igy volt ez idén a SZABADtéri SZÍNHÁZban is. Ha csak a legfontosabbakat említjük, részt vettek és szerepeltek itt olyan híres emberek határon innen és túl, mint Flipper Öcsi, a GO-GO lányok, Komár László, Zámbó Jimy, Délhúsa Gjon, Dusik Gábor, Medgyessy Mária, Csombor Teréz, Bajosai Lajos, Dudás Péter, Vitray Tamás, Kállai Bori, Szentpétery Aranka, Boldoghy Kató és még sokan mások. A bemutatott darab: Csepregfiy Ferenc: Piros bugyelláris c. népszínműve. A kétórás előadás előtt és után különböző koncert-programok, valaKI valaMIT TUD országos döntő, s nem utolsósorban a MissSZSZ, azaz a SZABADtéri SZÍNHÁZ Szépe. Volt élő rock-hírmondó, érdekes és értékes játékokkal tarkítva, kirakodóvásár és nyílt Fórum, kellett volna lennie szentmisének is, amely elmaradt a helyi MKDM nagy örömére, szóval színes és érdekes műsorokból nem volt hiány. Nagy rugalmasságot követelt az egész rendezvény szervezése, mivel rengeteg, szinte már leküzdhetetlennek látszó technikai és egyéb akadály gátolta az előadások menetét. Hiányzott a háttérben dolgozó szakemberekből álló technikusi gárda, így minden feladat négy emberre hárult. Gálán Géza, felesége Zalka Katalin, Havasi Péter és Harmat László voltak azok, akiken végül is „csattant az ostor". Többen a szereplők közül az idő rövidségére panaszkodtak. Két hét alatt színre vinni egy darabot még akkor is megerőltető feladat lett volna, ha a főrendezőnek. Gálán Gézának semmi egyébre nem kellett volna odafigyelnie. A rengeteg probléma ellenére őszintén reméljük, hogy a SZABADtéri SZÍNHÁZ rendezvényei hagyománnyá válnak, hogy leküzdve az akadályokat, s talán a nézők közömbösségét is, újra közös élménnyé válnak, s a sok gáncs helyett segítő kezek fognak dolgozni azon, hogy minél színesebb és érdekesebb műsorok kavalkádja szórakoztassa a közönséget. N. KÁKAROV SZILVIA Állami terjesztés? Magánterjesztés? Megjelenése óta szorgalmas olvasója vagyok a Napnak. Illetve lennék még most is, amennyiben hozzá tudnék jutni. Sajnos, nem tudok. Amióta a lapterjesztést magánvállalkozók végzik.nem tudom rendszeresen megvásárolni. A lap hasábjaiból kitűnt, hogy szinte indulásától kezdve voltak vitás problémák a kiadó és a Hírlapterjesztő Vállalat — PNS — között. A szerkesztőség többször adott hangot elégedetlenségének a Hírlapterjesztő Vállalattal szemben. Mindenesetre konstatálnom kell, hogy a PNS terjesztésében a laphoz mindig hozzájutottam. Minden kiadó szuverén joga, hogy döntsön a terjesztés módját illetően. Az egyszerű halandó ezt úgy képzeli el, hogy az ilyen változtatás a terjesztés színvonalát emeli. Ebben az esetben azonban épp a fordítottja következett be. Ecsetelhetem ezt lakhelyem és járási székhelyünk példáján. Rimaszombatban, járásunk székhelyén, legalább kilenc újságárus kioszkban, lakhelyemen. Feleden kettőben folyik az árusítás egész napi nyitvatartással. A Nap magánterjesztésének beindítása után egy magánterjesztő vállalta magára Rimaszombatnak és környékének az említett lappal való ellátását. Első pillantásra nyilvánvaló, hogy ez a terjesztés nem lehet versenyképes a régivel szemben. Ugyanis, árusítani a lapot kilenc helyen egyidöben egész napos nyitvatartással vagy a város egy pontján egy-két órán át nem ugyanaz. A terjesztőnek a környező nagyobb településekre is el kell juttatni a lapot, tehát sehol sem időzhet huzamosabb ideig. A régi terjesztésnél tudta a vásárló, mikor és hova kell menni a lapért. Most ezt nem tudja, pedig minden fogyasztási cikk sikeres árusításának ez a két legfontosabb feltétele. Amennyiben a hol és mikor bizonytalanná válik, az olvasó hamar belefárad a keresésbe, és lassan lemond kedvenc sajtótermékéről. Természetesen igen fontos tényező a kellő sűrűségű terjesztőhálózat kiépítése is, ez biztosítja ugyanis, hogy az érdeklődő könnyen hozzájusson lapjához. Változtatni egy módszeren, amely úgyahogy bevált, csak kellő megfontolás és előkészítés után szabad. A kiadó — lapterjesztő viszonyt megítélni nem tudom, lehet hogy nyomós érvek szóltak a magánterjesztés mellett. Mindenesetre amennyiben a kiadó nem volt egyértelműen kényszerhelyzetben, nem lett volna szabad az adott körülmények között ezt a lépést megtenni. Hiszen még a laikus számára is világos, hogy ha az eladással a már elért szinten akarunk maradni, akkor legalább olyan szervezettségű terjesztőhálózat kell, mint amilyen az előző volt. Az adott esetben ettől a feltételtől igen messze elmaradunk, és személy szerint képtelenségnek is tartok egy jól kiépített terjesztő-hálózat eltartását egy igencsak korlátolt példányszámú kisebbségi lap részéröl. Ezért látom az ügyben illetékesek lépését elhamarkodottnak, megfontolatlannak, amivel inkább ártottak a szlovákiai magyar olvasónak, mint használtak. Romló gazdasági helyzetünkben, sajtótermékeink túlnyomó részénél égető gazdasági problémák merültek fel, melyek megkérdőjelezik ezek fennmaradását is. Ilyen körülmények között vétkes könnyelműség egy rossz döntéssel csökkenteni a lapok eladhatóságát, hiszen az állami támogatások drasztikus csökkentését csak valószínűleg legerősebb, legnagyobb példányszámú sajtótermékeink élik majd túl. Okuljunk ezért az ilyen rossz példákon, és próbáljuk elkerülni a rossz döntéseket a szlovákiai magyar sajtóval kapcsolatban. Hiszen mindnyájunk nyilvánvaló érdeke, hogy az egyre nehezebbé váló körülmények között is bő választék és igényes szakmai színvonal jellemezze lapkiadásunkat. EGYÜD LÁSZLÓ Az utóbbi két hónapban — egy más munka kapcsán — gyakran kellett hozzányúlnom a szlovákiai sajtóhoz s elemezni a napilapok híranyagát. Ha az ember figyelmesebben olvassa a híreket, mint az egyszerű újságolvasó, bizonyos idő után rádöbben, hogy a harmincas években elhangzott propagandatétel, mely szerint a „százszor elismételt hazugság igazsággá válik" (s amelynek szerzője Hitler propagandaminisztere, Goebbels), valóban helytálló igazság. A dátum: 1989. november 29. Akkortájt mindenki napilapot hajszolt, reggeltől estig figyelte a rádió és a televízió hírműsorait. Reggel 8,30-kor (a tv-híradó különkiadásában) olvasták be a ČSTK híre alapján a következő tudósítást: „A keleti országrészekben magyar nemzetiségű lakosok egy csoportja aláírásgyűjtést szervezett autonóm terület kialakítása ügyében". Mint három nappal később kiderült, a hír egyszerű hazugság volt, de senki nem vette a fáradságot, hogy a televízió nézői előtt visszavonja egy hivatalos távirati iroda hamis hírét. A másik dátum 1990. január 30. Bodrogközben valaha létezett egy természetes vonzáskörzethez alkalmazkodó Királyhelmeci járás. Ezt a járást — mert természetes, hogy legyen — komoly indoklással, észérvekkel alátámasztott kérvényben Bodrogköz lakossága újra kéri a visszaállítását. Mi sem természetesebb, hogy szeparatizmus, autonóm törekvések és az országtól való elszakadás vádjával illette e lakosokat a ČSTK. Később kiderült, hogy a kérés jogos, de kormányszerveink a kérdés megoldásák a területi átszervezés időpontjára halasztották — egyelőre. A hazugság visszavonása és a bocsánatkérés újfent elmaradt. A harmadik dátum 1990. március 13. A romániai távirati iroda az Agerpress (ma Rompress) az ország sajtótermékeinek továbbítja a hirt: „a Magyar Köztársaság hadserege teljes harci készültségben vár a román határon arra, hogy elfoglalhassa Erdélyt." Ennek a hírnek halálos áldozatai is vannak. Tudjuk, hogy Marosvásárhelyt bonyolultabb volt a helyzet, mintsem hogy egyetlen kiváltó okra vezethetnénk vissza a márciusi vérengzést. Az viszont majdnem biztos, hogy e hazug hír is hozzájárult a nem éppen rózsás forradalom utáni helyzet további összekuszálásához. Ennyit a híranyagból. Arról már nem is beszélek, hogy riporterek hada látogatta meg Szlovákia magyarlakta városait, járásait, hogy tényanyagot szerezzen néhány szeparatista szlovák kezdeményezés — egyébként kiváló — demagóg sajtókampányához. A közös minden leírt esetben az, hogy a hírt befogadó olvasó, néző, hallgató számára a híranyag hitelessége ellenőrizhetetlen. Tehát a távirati iroda munkatársainak, valamint a riporter kollégáknak a tisztességén, igazmondásán múlik, mi kerül a tömegkommunikációs eszközök híranyagába. A világ legnagyobb és legtekintélyesebb hírügynökségei naponta százával adnak ki híreket. A fele előtt viszont ott áll az első bekezdés: „Nem megerősített források szerint...", s ha kiderül, hogy a hír nem felel meg a valóságnak, szakmai becsület kérdése cáfolat. Csak ennyit várnék el hazai sajtónk híranyagának szerzőitől. Azt hiszem, ez nem is olyan sok. S a mundér becsülete is igy kívánja ... LOVÁSZ ATTILA
