A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-14 / 37. szám
Ide hozták: a konténerek közelében a szőlöfürtökön nem döngicséft torkos darázs. pedig mézszínű volt a bogyó. Az új helyen a csupasz foktőn vannak a konténerek és ottjártunkkor kettő alól hiányzott az acélvályú latok, a lakosság előzetes tájékoztatása nélkül bármit lehet csinálni? MÁSODIK STÁCIÓ — Bugár Béla alistáli lakos — Nem lehetett nem észrevenni, hogy idehozták a szemetet, hiszen bűzlik! Olyan erős metationszag árasztotta el a Slovosivo-telepet, ahol dolgozom, hogy azt mondtuk a csorog a kolbász piros leve, amikor a hétköznapok még 8—10 napi távolságra vannak. Minek most azon töprengeni, hogy legalább kéthavi fizetés csak erre elég; hogy egyetlen hot-dog újabban öt kroncsi, ami a tengerentúlon öt dollárnak felel meg, elvégre a néger dokkmunkás is két és fél ezret kap havonta, meg én, a 25 éves praxissal bíró újságíró is. Ö dollárban, én koronában; ő néhány centért veszi a hot-dogot, én öt koronáért... És akkor még nem szóltam a bádogtetős lóbüféről — elvégre a lovak is állva esznek, nemde?! —, ahol három-négy zsíros cafrang úszkál valami híg löttyben, amit az árnyékos körmű, pecsétes ingű elárusító gulyásnak nevez. Persze, mindezért jómagam is hibás vagyok; pontosabban: mindannyian azok vagyunk! Mert hányán és hol kértük már ki magunknak a felszolgáló koszos körmét, a gulyásnak csúfolt gusztustalan cafrangokat; fogalmaztunk-e petíciót, hogy takarítsák végre becsületesen az üdülőhelyeket, hogy ápolják a közös strand füvét; hogy állítsa meg végre valaki az ország nyaralóhelyeinek végleges lezüllését!? Más kérdés, hogy a világ egyéb tájain az ilyesmi természetes, hiszen ott a vedég az úr, aki ráadásul adófizető is, úgyhogy nemcsak kötelességei, hanem jogai is vannak ... Azért szólok minderről, mert a szabad vállalkozások elterjedésének küszöbén vagyunk — ám ez távolról sem egyenlő a drágán mért gusztustalan bóvlival és az ebből fakadó zsíros haszonnal. Sajnos, egyelőre — nyilván a múlt örökségeként — a dzsungel törvényei érvényesülnek és tort munkatársaimmal, hogy sztrájkba lépünk, ha nem viszik el innen. Ezt mondták a szomszédos PNZZ munkásai is, mert hozzájuk vitték a szemetet. Erre a két telep kerítése mellől, a betonplaccról átszállították a telép másik végébe, a szőlő mellé. Az abonyiak küzdöttek azért, hogy ezt tőlük elvigyék, mert veszélyes anyagról van szó. Mi ne küzdjünk? Nekünk is van családunk, értük is aggódunk. Ismerjük az ott elégett vegyszereket, mi is dolgozunk velük, ennek a hulladéknak az ilyen módon történő.tárolása nem megfelelő. Itt a szomszédban kenyérgabonát és sörárpát tárolnak és itt keverik a takarmányt az állatoknak. A közeli hizlaldában sok az állat. Nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy ül a primitivizmus, vígan dalol a korrupció. Jómagam ennek ellenére bízom a fordulatban. Hogy a versenyszellem odavezet majd, hogy nagyjából a mai árakon hús is lesz a gulyásban a tányér alatt tiszta abrosz, és lesz, aki jó étvágyat kíván. Európában ugyanis nemcsak dolgozni s tisztességes jövedelemhez jutni, hanem nyaralni is másként, a tájainkon divatosnál jobb nívón szokás. 3. Ki vagy (ok)? Bizonyítható, hogy anyai ágon régi, pozsonyi, evangélikus családból származom. Én ugyan apám után katolikus lettem, és ha nem is számítok templomjárónak, de istenfélő azért vagyok. Más szóval: keresztény. Még ma is el-elmosolyodom, ha eszembe jut boldogult nagynéném, aki úgy mondta ki az evangélikus jelzőt, hogy bizony egy vadidegen római katolikus — ha meghallotta volna — azonnal kitekint az ablakon, vajon rakják-e már számára a máglyát ?... És jól emlékszem arra is, hogy bizony már nagyobbacska iskolás voltam, amikor egyik osztálytársamról megtudtam, hogy zsidó. Nem rázott meg a dolog; sokkal jobban zavart, amikor a szomszédban lakó srácoktól azt hallottam: velem nem akarnak játszani, mert én az utcán is magyarul beszélek a szüleimmel, sőt, magyar iskolába is járok! Ismert alaphelyzet ez, bizonyos szemszögből banálisán egyszerű — mármint abban az egyszerűen idehozták ... — Feltételezi Ön azt, hogy a kipárolgó szag — mert mást nem észlelni, csak szagot —, beleivódik a gabonába, a takarmányba és ezáltal lesz káros az emberre? — Ehhez nem tudok hozzászólni. Azt viszont feltételezem, hogy a talajba belemosódhat. Elég egy nagyobb eső. — Acéiteknőt tettek minden konténer alá, az felfogja a kicsorduló szennyezett esővizet. — Lehet. De azokat a konténereket egyszerű szemétnek gyártották. Nem olyan erős a hegesztésük, hogy ezek az anyagok ki ne kezdjék. Úgy mondták, hogy hermetikusan zárt konténerekben tárolják. Hát a fólia és a értelemben, hogy a szlovákiai magyar családok jelentős hányadában tetten érhető. Vannak családok, ahol ma sem szeretnek beszélni erről, mondván: kényes téma. Vannak, ákik megpróbálják jelentéktelenné minősíteni azt a kérdést: ki lakik a szomszédban. Vannak, akik e cselekedetükre azt mondják: ez a normális, amíg engem nem zavar, hogy kik élnek szemben vagy egy emelettel lejjebb; addig talán őket sem fogja érdekelni, hogy minő hitelveket vallók én, és magyar vagyok-e, vagy akár zsidó ... Lehet, hogy az utóbbiaknak van igazuk, ám én mégsem értek velük egyet. Én igenis, szeretem tudni arról, akivel ilyen-olyan kapcsolatba kerülök, hogy milyen vallású és milyen vér csordogál ereiben. Szeretem tudni azért, mert akkor könnyebben tudok bánni vele. Persze, nem hátsó szándéktól vezérelve, hanem a könynyebb bánásmód azt jelenti, hogy tudom; származásánál fogva ö erre vagy arra érzékenyebb. Bevallom: mindig jóleső érzés kerít hatalmába, ha rájövök, hogy valaki magyar. Természetesen, az sem zavar, ha történetesen szlovák az illető. Ez az alapállás azért fontos, mert a demokrácia elszabadultéval olykor elszabadulni látszanak az érzelmek is. Még talán ebben sem látnék igazán komoly kivetnivalót. ha ezek az érzelmek a mind meszszibbre, a mind magasabbra irányuló pályákra lennének szoríthatók. Tudom, utóbbi mondatomat lehet költőinek mondani, de naivnak is minősítehi. De hadd említsek ellenpéldát: lehet érzelmektől — főképpen föld nem zár hermetikusan. Az eső kimossa a konténerből. A Csallóközben vagyunk! Ha már ott felelőtlenül vízzel oltották — mert a Novozirt nem szabad vízzel oltani — és ott szennyezték a környezetet, nekünk miért kell eltűrnünk ezt a szennyezést?! HARMADIK STÁCIÓ — Nagyabony, nemzeti bizottság. Edmár Mária — Tud Ön arról, hogy elszállítják a tűz oltásakor keletkezett hulladékot? — Én lennék a legboldogabb, ha elvinnék, de nem tudom, hogy valaha is megszabadulunk-e tőle. — Most szállítják. Alistálba, a PNZZ-telepre. Egy pillanatra megfagy körülöttünk a levegő. Azután Marika keserűen kifakad: — Az nem lehet, hogy ebben az országban nincs egy üzem, ahol ezt a szemetet elégetik?! A mi pénzünkön is épültek a vegyi üzemek! El kell fogadniuk! Ők tudják, hogyan lehet feldolgozni vagy megsemmisíteni! Rácz Mihály szövetkezeti elnök hallja mindezt s megszólal: — Arról szó sem lehet, hogy továbbra is itt maradjon. Elegünk van belőle, március 16-a óta hitegettek. Elfogyott a türelmünk. — Ha itt nem maradhat, akkor hol tudná elképzelni az elhelyezését? — Ott, dtonnan jött! Ott van több ilyen anyag. Ök értenek hozzá, nem mi. Nekik kötelességük elhelyezni. Ök zárták le korán a zsákokat, ők tehetnek a gyulladásról. Takarítsák el ők, azt amit okoztak! (A vágsellyei Duslo ezt a tényt természetesen nem ismeri el és nem veszi vissza a vegyszeres hulladékot.) FISTER MAGDA A szerző felvételei (A befejező rész jövő heti számunkban következik). gyűlölettel — fűtve ujjal is mutogatni egymásra. Kérdem én: Minek? Minek, hiszen aligha valószínű, hogy a kisebb falná föl a nagyobbat. Tájainkon történelmi örökség az együtt élés, ezért — legalábbis én — botorságnak tartom a súrlódási felületek mániákus keresését... Csak azért, mert most ennek a divatja járja, illetve memorandumok meg nagygyűlések révén tömegpszichózist lehet vele teremteni. Tény: a világnak ebben a zugában voltak már jó és voltak rossz napok. Jó mindezt tudni; de nem árt tudatosítani azt sem, hogy azért van középút is: a józan Európa, ahol az országokon belül nem emelnek más hitüek és egyéb származásúak vagy nemzetiségűek közé dacból szorgalmazott nyelvhatárokat — hanem bontják a meglévőket, a történelmieket is. A Kárpát-medence: a népek olvasztótégelye. Ez tény, ezt tudomásul kell venni. Anyám evangélikus volt, én katolikus; és volt már zsidó főszerkesztőm éá színtiszta szlovák sógornőm is. Mindez roppant fontos, ám aligha a legfontosabb. Valószínűleg, mindez egy-egy véletlen műve. Épp ezért rettenetes lenne, ha engem viszont azért gyűlöl(het)ne valaki, mert magyar vagyok. Magyar, Közép-Európa szivében. Aki ezért neheztel, netán haragszik rám, arra joggal rámondhatom : ő bizony nem európai! Kár, nagy kár ... MIKLÓSI PÉTER 15