A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-14 / 37. szám
sallangvirág mocsári nőszőfü Érdekességek a növényvilágból BIZARR FORMÁK Kopácsy Júlia, azaz Karczag Vilmosné (a csillaggal jelölt személy) a színház igazgatójának társaságában. Az eredeti felvétel Eugen Szatmári Das Buch von Berlin c. könyvében található. A másolatot Hajdú Endre készítette Akárcsak a szépség megítélése, a „szokatlan" minősítés is szubjektív, hiszen ami egyeseknek furcsa látvány, az másoknak megszokott. A kosborfélék (Orichideacesae) családján belül rendhagyóan sok különös formájú virágot találunk. Ezek közül emelünk ki kettőt. Nem lehet rácsodálkozás nélkül elmenni a sallangvirág (Himantoglossum hircinum) mellett. Tekintettel arra, hogy ez a növény Csehszlovákiában már kipusztult, és a Kárpát-medencében a hozzá rendkívül hasonló adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum) él, ez csak keveseknek adatott meg. A latin nemzetségnév a mézajak formájára utal — görög „himas" — szájat, a „glossa" — nyelvet jelent. A „hircinum" fajnév azt sejteti, hogy a virágok kellemetlen bakszagot árasztanak, ezzel csalogatva a beporzó rovarokat. Mint a legtöbb kosborféle, a sallangvirág is igen sok magot termel — egy virágból akár 1 200 is kihullhat (tekintettel arra, hogy egy virágzatban akár 80 virág is lehet, ez a szám egy növénynél elérheti a 30 ezret!), de ezeknek csak parányi töredéke csírázik ki megfelelő talajlakó gombák segítségével. A csírázás kezdetétől az első virágok megjelenéséig akár 9—12 év is eltelhet. Mig az előző orchidea a száraz, mészköves lejtő lakója, addig a mocsári nöszőfü (Epipactis palustris), amint arra neve is utal, a vizes, tocsogós, mocsaras réteken él. Bár nem tartozik a nagyobb növények közé, virágának szépséges és különös, a trópusi rokonokra emlékeztető formája igen megragadó. Területi elterjedtsége ellenére igen ritka és veszélyeztetett. További érdekessége, hogy ez az egyetlen európai kosborféle, amely képes elárasztás esetén víz alatt is zöldellni — ilyenkor azonban nem virágzik. Kép és szöveg: BOGOLY JÁNOS A komáromi Szép Heléna -Berlinben Német barátom ismerőse, Brigitte Schmidt, aki a Berlin-lnformation-ban dolgozik, az egykor oly neves, de lebombázott Metropol Színház pincéjéből előkerült kézirat-plakát-könyv-gyüjteményt rendezve bukkant rá ez érdekes leletre: magyar szerző németül írott városismertető könyvére. Eugen Szatmári Das Buch von Berlin című müvére, amelyet a Piper és Társa cég 1927- ben, Münchenben jelentetett meg. — Tessék — adta kezembe. — Nézv ze meg a színházakról készített össze} állítást. A Wintergarten, a Télikert műsoraiban sok magyar név szerepel. Gyula báró, Vörös Miska, Kopácsy Juliska. Meglepetésemet látva előbb a Télikertről mondta el a tudnivalókat. — Ahol ma a száz méter magas homlokzatú, barna üvegezésű Metropol Szálló áll, a járókelő, a császári időkben persze, ott lépett be a színházi élet és a szórakoztatóipar főutcájába. Bement a szállóba, onnan fedett folyosón végigsétálva a mögéje épített étterembe, és ha kedve, pénze is volt rá, onnan az üvegezett tetejű, kétezerötszáz négyzetméter alapterületű Télikertbe jutott ... A további ismertetést már magam fordítottam a kezembe adott könyvből: Itt működött a színház, amelynek müsorválasztását az első igazgató, a bécsi Gyula báró, 1886-ban egyszer s mindenkorra meghatározta. Öt zenekari szám, vonósnégyes kíséretében énekes vagy énekesnő fellépése, spanyol táncos szextett, alpesi jódlizás, jelenet vagy részlet valamelyik operettből, virtuóz mutatványok, végül a tánckar fellépése. Háromhetenként cserélték, változtatták a műsort. A kánkánt elsőként bemutató Szaharet, a Tiller görlök, a három Codonas, Roda Roda, Rastelli, a humor nagymestere Otto Reutter, a későbbi, a húszas években Švejk, a derék katona szellemi atyja Kurt Tucholsky, meg az írója, Jaroslav Hašek sok-sok tapsot kaptak itt... — Nem sikerült — jegyezte meg Brigitte Schmidt —, sajnos eddig sehogysem sikerült tisztázni, hogy ki is volt Gyula gróf. A szerző egyik helyen németesen Julius Wiener bárónak, máshol magyarosan, egyszerűen csak Gyula bárónak nevezi. A könyvet lapozgatva rátaláltam Vörös Miska nevére. — Róla mindent tudunk — magyarázta lelkesen. — Csak a plakátokon meg a szinlapokon szerepelt ezen a néven. Cigányzenész volt, győri születésű, polgári nevén Farkas Mihály, a világhírű Bihari János cigányprímás unokája. Olvassa csak: Rendkívüli előkelőséggel kotta nélkül játszott, és minden este előadta saját szerzeményét is, az Orpheusz-indulót, amelyet nagyapja emlékére komponált. Továbblapozva az 1900. október 4-én, csütörtökön érvényes színlap másolata került elém, amelyen Julie Kopacsy, mint a császári és királyi magánszínház Bécsböl érkezett operett-dívája szerepel. — Az is volt — bizonygatta —, díva, ünnepelt színésznő, ami kitűnik a korabeli és a könyvben is olvasható kritikákból. Például: Szép Heléna, vagyis Julie Kopácsy bemutatkozásának velünk tapsolt volna Offenbach is. A másik: Tegnapelőtt Szép Heléna ráadásként mint Laura is bemutatkozott, mert amikor visszatapsolták Millöcker A koldusdiák című operettjéből érkezve lépett elénk. Kikereste az intézet Kopácsy Júliáról készített adatlapját, s olvasni kezdte: — Komáromban született, 1871. február 13-án. Életében először tizenhét évesen, Debrecenben lépett színpadra, de három év múlva már a budapesti Népszínház tagja volt. Ugyanis férjhez ment Karczag Vilmos segédszerkesztőhöz, aki Budapestre költözve hetilapot indított... Szólni akartam, de leintett. . — Ne rosszmájúskodjon kérem. Lényeges, hogy a maga pályáján az egyik is, a másik is sikeres volt. Végül még meg is lepett, amikor közölte: — Ha nem tudná, a férj színdarabokat írt, majd színigazgató volt, de már a húszas években meghalt. Felesége pedig, aki nemcsak nálunk, hanem Prágában, Amerikában, Oroszországban is vendégszerepeit, utána még hosszan élt, hiszen 1957 telén halt meg. Miközben az időpontra és a magunk mulasztására gondolva csak hümmögtem, elfeledkeztem róla, hogy németül beszélgettünk, magyarul szóltam: — Akkor hát ideje már végre itthon is megbecsülni azt, ami érték, amit a világ tőlünk hamarabb felismert és ünnepelt. Aligha értette, de helyeselt. HAJDÚ ANDRÁS
