A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-14 / 37. szám
Rovatvezető: MACS JÓZSEF Élménybeszámoló egy alkotótáborból Az idei évben először volt lehetőségem arra, hogy részt vehessek a Zala Megyei Népművészeti Egyesület valamelyik táborában. A sok megadott időpont közül csak egy volt számomra megfelelő. Táborunk július 16-án kezdődött és 22-én ért véget. Egy meleg nyári vasárnapon érkeztünk a Gébárti tó partjára, ahol a Kézművesek Háza áll. Egy régebbi látogatásunk során már megcsodáltuk e faépítményt, mely arról híres, hogy kizárólag az egyesület tagjai építették fel, s az itt lakók mindig készítenek valamit a szépítésére. Skrabut Éva, az egyesület titkára, széles mosollyal fogadott bennünket, és felvezetett a tetőtérbe, hogy fekvőhelyet válasszunk magunknak. Miután kicsomagoltunk, megismerkedtünk Ilonka nénivel és Marika nénivel, akik már akkor szorgalmasan verték a csipkét. Az előző heti táborlakók szőttek, nemezeitek, batikoltak. Fekete Kati megmutatta a lószőrből készült ékszergyűjteményét és megtanított bennünket gyűrűt fonni és csuhébabát készíteni. Nával is még vasárnap ismerkedtünk meg. Gyönyörű nyakláncokat fűzött, és nyelvünkön, nem csak a konyhában. (Álljon meg a tisztelt olvasó, töprengjen az előbbi gondolatokon! Mit ér, ha csak e sorok írója gondolkodik el ezen?) Nyelvében él a nemzet! Nyelvében él a nemzetiség is! Ne legyünk némák! Ne ítéljük magunkat előre némaságra! Igaz azonban az is, hogy más az anyanyelvű iskolában beszélni magyarul és más a másnyelvü iskolában megmaradni magyarnak. Hallatlanul nehéz helyzetük van azoknak a tanulóknak akik más nyelvű környezetben folytatják középiskolai tanulmányaikat. Ki segíti őket ? Az oktató? A tanári kar? Netán egy-egy tanár? Ismerek olyan perfekt oroszszakos tanárnőt, aki meg sem mert mocanni magyarul a más nyelvű iskolában. Ezek szerint nem fordulhattak hozzá a magyar tanulók egy kis segítségért. Ladislav Kováč miniszter úr néhány év múlva a szlovák egyetemeken csak az angol nyelven történő oktatást fogja engedélyezni. Akkor a magyar nyelvet is lehet majd használni, gondolom én, ugyanis néhány évvel ezelőtt Sopronban volt egy környezetvédelmi és erdőgazdálkodási világkonferencia, ahol a hivatalos tárgyalási nyelv a nagy világnyelvek helyett a magyar nyelv volt. íme, mindenütt vannak magasan képzett kiváló magyar szakemberek, akik ha kell, tudnak szlovákul, németül, oroszul, angolul, de legesleginkább magyarul, s megértik egymást. (Már megint meg kell állni gondolkozni, mert e sorok írója nem halad, hanem vágtat.) Ama hetven százalékhoz térek vissza, akik a szakmunkásképzőkben folytatják tanulmányaikat. Hát igen, ezek a serdülök jó megfigyelők, s hálásak, ha velük foglalkozunk. Szívják magukba a jó szót, mint az idei nyáron a szomjas föld a csapadékot. Ha kevés van belőle, meg se kottyan a földnek. ha ideje volt rá, akkor csipkét vert. Emellett ö etette a tábort. Másnap reggel megérkezett Szegedről a tábor vezetője. Násztor Józsefné, Márta. Ö komádi hímzésű térítőkkel bűvölt el bennünket. Gyönyörű, egyenletes szövésű vásznat kaptunk tőle, mellé Volga fonalat a hímzéshez. Naphosszat válogattunk az asztalra terített sablonok között, mire mindenki megtalálta a magának megfelelőt. Mi, kezdő hímezők, kaptunk egy kis mintakendőt, amelyen Kocsisné Koszorús Anikó megmutatott nekünk minden szükséges öltést. Előbb azsúrozni tanított meg bennünket, azután elsajátítottuk a zoboralji vagdalásos hímzés technikáját, mert Anikó szerint mindenkinek először saját szülőföldje népművészetét kell megismerni. Sokan jártak be közénk Zalaegerszegről : Erzsiké a gyöngyfűzésben ügyeskedett, Rózsa hatalmas kitartással hímezett. Kati minden lehetségesei megtanult s közben Linda lánya is elkészített egy nyakláncot. Erzsi a hímzéshez értett a legjobban, ő segített Mártának az anyag kimérésében. A harha kevés a jó szó anyanyelvén, nem látszik meg a kamaszokon, de ha semmi jó szót nem kapnak semmilyen nyelven, akkor aztán láthatjuk az eredményt! Szóval a bársonyos, szelíd forradalom előtt két évvel az egyik magyar osztályba beosztottak egy szaktanámöt helyettesíteni. A nebulók maguk között csendben susogtak magyarul. A tanárnő se szó se beszéd, bement a kabinetbe és kihozott onnan egy jókora darab gömbölyű vasat, s mondta más nyelven, hogy ha még megszólal valaki magyarul, ezzel a darab vassal olyat üt a fejére, hogy azonnal meghal. Megszeppentek a fiúk. Majd a tanárnő folytatta, hogy ő minden magyart ezzel a darab vassal ütne agyon, hogy ne maradjon belőlük egy se. Panaszkodtak a fiúk a magyar tanároknak. Mi tévők legyünk? Döntöttünk: nem fújjuk fel a dolgot, legyünk még barátságosabbak. udvariasabbak, magatartásunkkal győzzük le a durvaságot. így is lett. Nem íródott jegyzőkönyvbe, csaknem feledésbe merült az egész dolog. Igen ám, november 17-e után azonban őrség-, illetve funkcióváltásra került sor az iskolában. A vasas tanárnő is jelöltette magát az igazgatói tisztségre. Megtudták a diákok is. Nagy a felháborodás közöttük, de semmi egyéb. Jött a választás napja, a diákok küldöttsége is szavazott, s a tanárnő nem került be, mert az anyanyelv használatáért jogi szempontból mind a diákok, mind a tanárok közvetve kiegyenlítették a számlát, nem karikázták be a neve előtt álló sorszámot. SCHNIERERNÉ WURSTER ILONA madik napon megjött Pista, aki a frivolitást tanította meg velünk. Ennek a titkára elég nehéz volt rájönni, de annak, aki egyszer igazán átérezte a horgolófonal és a saját ujja összehangolt mozgását, már csak egy csepp erőfeszítésébe és figyelmébe került, és csodálatos darabokat készíthetett a két kis csónak segítségével. Amikor már összecsomósodott az ujjunk is, letettük a fonalat és elmentünk gyöngyöt fűzni vagy azsúrozni. Gyakran ültünk a hűvös fák alatt a kisszékben, de eszünkbe sem jutott, hogy átmenjünk a szomszédos strandra. Napról napra többet tudtunk. Megtanultuk a subrika és a borsóka hímzését, hogy a komádi térítőnk igazi le gyen. Elkészítettük életünk első frivolitás és lószőr gyűrűit, s fűztünk egy-egy eredeti gyöngykrokodiit. Az utolsó napon még megtanultunk „hurkát" (nyakláncot) fűzni és drótra fűzött gyöngyvirágot hoztunk haza ajándékba. Vica és Tünde segítettek abban, hogy a frivolitás ékszereink tökéletesek legyenek. A csipkeverésre sajnos nem jutott időnk, pedig Magdi szívesen megmutatta volna. A reggeli bevásárlás Feri dolga volt, ő hozta a friss tejet és a kenyeret. A hatalmas asztal hamarosan megtelt mindenféle finomsággal. Előkerült a szalámi, a sajt, a vaj, a különböző zöldségek, sőt még a lekvár is, az édesszájúak számára. Csörögtek a kések, villák, megteltek a poharak, nagyokat harapva a kenyérből jóízűen teleraktuk a bendönket. A tízórait egyszerűen megoldottuk: Mindenki azt evett, amit talált. A hűtőszekrény mindig tele volt. Ebédet A Kézművesek Háza kívülről (fent) és belülről (lent) és vacsorát a szomszédos Fehér Hattyú falatozóban kaptunk. Pista, aki állítólag válogatott focista volt, igazán készséges felszolgálónak bizonyult. Desszert gyanánt a közeli málnást dézsmálgattuk. A tábor ideje alatt valóban szabadok voltunk. Szorgoskodtunk egy kicsit, aztán jégkrém-szünetet tartottunk és gimnazista mivoltunk dacára bizony beleültünk a hintába. A nyugalom, a béke, a csend, a tóparti szellő, a mada- < rak csicsergése — ez mind, mind hozzátartozott ehhez az egy héthez. S a nyugalom megszállt minket is. Jól éreztük magunkat ennyi kedves és ügyes ember között, akiknek ajkán üde mosoly fakadt. Végül megállapítottuk: a lelkűk szép, s ez tükröződik az arcukon. KÁDEK KATA Mészáros László) 1) + Archív Mindenki alkot T
