A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-31 / 35. szám
MENNYIT ER A TUDÁS? ••• Mostanában az ország népe a számtani alapműveleteket gyakorolja: összead és kivon, oszt meg szoroz. Ebben a kutyamelegben bizony nem épp a legüdítöbb szórakozás az ilyesmi, de mentségünkre legyen mondva, egyáltalán nem unaloműzésből tesszük. A kormányzat gondoskodott róla, hogy felfrissítsük a hajdani matekórákon szerzett ismereteinket, s ha jól sejtem, még hosszú ideig alkalmunk nyilik ezekre az agytomákra. A július eleji élelmiszer-emelés csupán a kezdet volt, afféle bemelegítés. (Mellesleg kitűnő pedagógiai érzékre vall a 140 koronás bérkiegészítés közbeiktatása, ezzel kissé furfangosabbá vált a számtanpélda.) A vasúti és a buszviteldíjak „szabályozása" lesz a következő szellemi erőpróba, de akinek mindez kevés, nyugodtan üljön be egy nem is osztályon felüli étterembe vagy kávéházba, esetleg nézzen körül a cipőboltokban vagy a fehérnemű osztályon, máris kedvére számolgathat. Vannak persze polgártársaink, akiket az ilyen aprócseprő dolgok nem izgatják, ők Szlovákia önállósításával, a szlovák nyelv monopóliumának törvénybe iktatásával vannak elfoglalva, nagy szabású demonstrációk szervezésével fenyegetőznek arra az esetre, ha követeléseiket nem teljesítik. Boldog emberek ők, hiszen nyilvánvalóan nem gyötrik őket napi megélhetési gondok, van pénzük és energiájuk még arra is, hogy dr. Tiso mártíriumát bizonyítandó dokumentumok után kutassanak és ma-Az Együttélés Politikai Mozgalom második kongresszusán, Losoncon érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy lapunk támogassa a magyar nyelvű egyetem alapításának gondolatát. Miről is van szó és mi az a Simonyi Alapítvány? Simonyiban, ebben a szép gömöri faluban, az Együttélés alapcsoportjában született meg az alapítvány gondolata. A javaslattevőt Habodász Elemérnek hívják, aki Détéröl származik és rimaszombati lakos. — Pünkösd előtt, május vége felé történt, hogy Simonyiban az Együttélés helyi csoportja összejövetelt tartott — idézi fel kérésemre a történteket Erdélyi Judit lelkipásztor. Majd így folytatja — Nagyon jó hangulatú volt ez a gyűlés, úgy negyvenen jöttünk össze, értelmes szóra vágyón, okos tettre elszántan. Ekkor állt fel Habodász Elemér és azt mondta, hogy necsak beszéljünk oktatásügyünk áldatlan helyzetéről, hanem tegyünk is valamit a jobbítás érdekében. így született meg a Simonyi Alapítvány ötlete, amelynek lényege az, hogy magánszemélyek adakozásából jöjjön létre az önálló magyar egyetem. Rögtön helyben megkezdték a gyűjtést. Az adakozók névsorát lemásoltam, íme: Habodász Elemér, Vincze István, Zsófi Barnabás, Varga Istvánná, Bencs László, Bőd Aladár, Bőd László, Bálint Sándor, Bató István, Balogh Aladár. Varga Lajos, Klobusiczky György, Szka/os Emil, Tóth Klárika, Bartók Éva, Gyűrűsík Iván, Erdélyi Judit, Boros Zoltán és Kónya Ferenc. gánlapot indítsanak, hogy jobb híján ott adják közre világmegváltó elképzeléseiket. A gazdasági visszaesés és az infláció az előző rendszer hibás gazdaságpolitikájának a következménye, ez nyilvánvaló. Az ország az elmúlt negyven év alatt rosszul sáfárkodott a szellemi és az anyagi javaival, fokozatosan felélte még a tartalékait is. A józanul gondolkodó emberek tisztában vannak azzal, hogy hatékony, gyors és keserves következményekkel is járó beavatkozásokra van szükség ahhoz, hogy minél hamarabb kikerüljünk abból a kátyúból, ahol megfeneklettünk. Ezért is olvasom nagy megrökönyödéssel a szlovák lapok némelyikét, ahol ezekről a húsba vágó gondokról alig esik szó, annál több viszont a magyarok állítólagos szeparatizmusáról, szlovákellenességéről, arroganciájáról. Szemünkre hányják, hogy fejleszteni kívánjuk iskolarendszerünket — mintha a kiművelt emberfők számának gyarapodása ellentétes volna ennek az országnak az érdekeivel. Hogy a 600 ezres magyarság jelentős anyagi értékeket is létrehoz és ezzel az országot, szülőföldjét gazdagítja — úgy látszik ezeknek az „aggódóknak" mellékes. A nagy múltú szloHogy ki mennyit áldoz vagy tud áldozni erre a nemes célra, arról nem kívánunk tájékoztatást adni. Annyit azért elmondok, hogy ha mindenki adna száz koronát gyorsan összejönne az induláshoz szükséges töke. Tekintve, hogy cirka hatszázezer magyar él Szlovákiában, száz koronájával számolva az hatvanmillió. A komáromi pártház átalakítására, a laboratórium felszerelésére az indulás évében 20 millió koronára lenne szükség. Ha ehhez hozzászámítjuk az emelkedő árakat, a tanárok fizetését és más előre nem látható költségeket, akkor is beleférünk a hatvanmillióba. Tehát nem reménytelen. Főleg, ha az adakozók olyan bőkezűek lesznek, mint eddig. Mert sokan vannak, akik nem 100 koronát, hanem ennek ötszörösét, tízszeresét adták. Úgy gondolom, hogy az összeg nemcsak a lelkiismeretünktől, hanem a pénztárcánktól is függ. Az elmúlt évtizedek iskolapolitikája súlyos károkat okozott az egész társadalomnak, a nemzetiségi iskolákat kilátástalan helyzetbe hozta. A nemzetiségi iskolák teljes felszámolása, a magyarság gyorsított beolvadása volt a cél. Sorvadásunk elindult. A folyamat megállítása kiáltó szükség. Kulcskérdése pedig az oktatásügy. Tanulhassunk anyanyelvűnkön az óvodától az egyetemig. Ha csak egy szem is kimarad a láncból az egész károsul. Szinte felbecsülhetetlen értékű az a szellemi tőke, amely így kihasználatlanul marad. Nem igaz, hogy a mi gyerekeink nem tudnak vagy nem akarnak tanulni! Hol vák kulturális szervezet minapi közgyűlésén nem a falvak és kisvárosok szegényes közművelődési és kulturális életének a fellendítése volt a központi téma, hanem Dél-Szlovákia elmagyarosodása. Noha népszámlálási és egyéb statisztikai adatok ennek épp az ellenkezőjét bizonyítják, nem átallják egyesek még a kormányt és a parlamentet is zsarolni, hogy az égető gazdasági bajok ellenére mesterségesen kreált problémákkal foglalkozzon, eleve lehetetlenné akarják tenni a higgadt véleménycserét, a helyzet valósághű elemzését Nagy az idegesség és a kapkodás. A szövetségi miniszterelnök a privatizáció meggyorsítását sürgeti, ugyanakkor még régi előírások és gyors ütemben meghozott törvénymódosítások szabályozzák vagy inkább akadályozzák ezt a folyamatot. A gazdasági szerkezetváltás nem csupán elhatározás kérdése. Meg kell teremteni a szellemi és az anyagi hátterét egyaránt. A legtöbb ember sajnos a piacgazdaságnak még csak az alapelemeivel sincs tisztában. Ezért is kicsi a vállalkozói kedv. kevés a vállalkozni akaró ember. A kedves szlovák újságíró kollégák hasznosabban szolgálhatnák nemzetük felemelkedését, ha a magyarellenes kirohanások helyett van még egy nemzet (töredék), amelyből oly sokan képesek idegen nyelvű főiskola vagy egyetem elvégzésére, mint közülünk. Mert idegen nyelven tanulni egy fokkal nehezebb (csak egy fokkal?), mint tenni ugyanezt anyanyelven. A mi statisztikánkban az anyanyelven diplomát szerzők száma oly elenyésző, hogy nem is jegyezzük. A szakmát tanuló gyerekeknek csak a tíz százaléka teheti ezt anyanyelvén, az úgynevezett magyar szakközépiskoláinkban a magyar nyelvet és irodalmat biztosan magyarul tanítják, de a többi tantárgyat mindig az adott helyzet szerint. Vagyis hol magyarul tudó tanár nincs, ho tankönyv. És mégis százával szereznek gyermekeink szakmunkásbizonyitványt és szakérettségit. Nem a szlovák nyelvtudásunkkal van baj, hanem a magyarral. Anyanyelvűnkön enni és inni még tudunk, de ha a közügyekről, a munkánkról kell beszélnünk, már botladozik a nyelvünk. Aki nem hiszi, hallgassa meg a szlovák rádió vagy a televízió magyar adását. Ott egy az egyben hallhatja, hogyan beszélünk mi, vagy akár a riporterek. Ezért van szükség a magyar pedagógusra. Hogy visszaadja szavainkat. Ezt szolgálja a Simonyi Alapítvány. Több felszólaló hasonló szellemben nyilatkozott az Együttélés második konferenciáján Losoncon. Szavuk nem volt pusztába kiáltott szó. Az adakozók névsorára többen feliratkoztak: Gerő Ervin, dr. Lakatos Ferenc, Kura Sándor, Viola István, dr. Rózsa Ernő, Balogh Hedvig, Száraz Ferenc, B. Kovács István, Hrubík Béla, Simon János, M. Molnár László, önművelésre, szakmai továbbképzésre buzdító cikket imának és elgondolkodnának azon is, mihez kezdene a szomszédaival haragban álló Szlovákia egymagában. Nem kétlem, hogy a felelősen gondolkodó szlovák politikusok tisztában vannak az ország helyzetével és az egyes gondok súlyával és jelentőségével. Ezért is várnám el. hogy rendszeresebben tájékoztassák az ország népét a bajokról és az azok orvoslásával kapcsolatos elképzeléseikről. Mindenütt a pénzszűkére panaszkodnak és ott takarékoskodnak, ahol lehet. Jó volna, ha ez a nagy spórolósdi nem a tájékoztatás, a szakmai továbbképzés rovására menne. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy sokan fölösleges pénzpocsékolásnak tartják a kultúrára, a közművelődésre szánt anyagi támogatást, sőt még az oktatásügy költségvetését is megnyirbálnák. Pedig a tudományra és a tudás megszerzésére fordított összegek busásan megtérülnek — ezt épp a fejlett országok példája szemlélteti a legmeggyőzőbben. Csak a logikus gondolkodásra képtelen vagy a magyarokkal szemben rosszindulatúan elfogult szlovák háboroghat amiatt, hogy sok pénzbe kerül a komáromi magyar főiskola. Aki tovább számol és valóban a saját hazája érdekeit nézi, az rájön arra. hogy ez a befektetés mindenkinek nyereséget hozna. LACZA TIHAMÉR FELHÍVÁS A SIMONYI ALAPÍTVÁNY ÜGYÉBEN Hermel Ödön mérnök, Boócz Mária, Bucsek Miklós, Balogh Gizella, Bankó István, Papp Zoltán, Zachariás István, Vitéz Erika, Kanócz Angelika, Kocsis Béláné, Jakab Mária, Batta István és Szalay László. A Simonyi Alapítványnak híre ment. Az Új Szóban megjelent a számlaszám, az adakozók sora nő. A kővetkező névsort az Együttélés alistáli helyi csoportjának vezetője juttatta el hozzám : Bartalos Rudolf, Nagy János, Lelkes Mária. Szigeti Dezső, id. Rásó Gyula, Farkas Ferenc, Kiss Edit, Horváth Imre. Nagy Béla, Sza/acsi Karolina, Fiala Ilona, Fiala Lajos, Kovács Tibor és ifj. Rásó Gyula. Dr. Szigeti Zoltán segítségével tudtam meg, hogy dr. Bartalos János (Dunaszerdahely), dr. Vyberalová Irena (Dunaszerdahely), Simon Sára (Dercsika), dr. Molnár Tibor (Dunaszerdahely) és Orbán Rozália (Kürt) is postára adta a maga adományát. Lapunk nyomdába küldéséig (1990. augusztus 15.) ennyi adakozóról tudtam. Remélem, hogy a következő számok egyikében újabb névsort tehetünk közzé. A Simonyi Alapítvány számlaszáma : Simonyi Alapítvány Slovenská štátna sporiteľňa (vagy csak: SŠS) Rimavská Sobota 93245-399 A pénzt a Szlovák Állami Takarékpénztár bármelyik kirendeltségén fel lehet adni a megadott számlaszámra. Utódaink nevében köszönöm: FISTER MAGDA MERT MÁR TOVÁBB NEM VÁRHATUNK!
