A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-17 / 33. szám
Sulinától-Port Saidig Mielőtt elhagytuk volna a Duna-deltát, felosztottuk magunk között a szolgálatot. Két-két ember váltotta egymást, nappal négy, éjjel háromóránként. Az egyik búvár, a másik vitorlázó volt. Nekünk, búvároknak — megvallom — semmi tapasztalatunk nem volt a tengeri vitorlázásban. A többiek már bejárták a beltengereket, s eljutottak a görög szigetekre is. A kapitány Bajgar Ladislav orvos, hatvanhét éves kora ellenére megbízható, jó erőben lévő embernek bizonyult. Nagy rutinnal vezette a hajót. Nagy volt az örömünk, amikor március harmadikán délben elhagytuk a két világítótornyot és kifutottunk a Dunáról a nyílt tengerre. A régi szokás szerint egy üveg pezsgőt bontottunk fel, ittunk egy kortyot, majd mindenki öntött a tengerbe is az italából, megkínálta a tengerek istenét, Poszeidónt, hogy legyen kegyes hozzánk. Nemsokára delfinekkel találkoztunk. Közvetlen a hajó mellett úsztak, kiugrálva a vízből szórakoztattak bennünket. Teljes volt az örömünk és boldogságunk. Ekkor még el sem tudtuk képzelni, mi, tapasztalatlan tengerészek, hogy ez másként is lehet. Közben gyakoroltuk a tengerészmesterséget. Nagy élmény először állni a kormánykerék mellett és az iránytű szerint vezetni a hajót a kitűzött cél felé. Estére észrevétlenül erősödni kezdett a szél. Felhúztuk a vitorlákat és hogy jobban haladjunk előre a motor is üzemelt. Az első napon éjféltől szolgáltam. A fedélzeten a kormánykeréknél állva az ember nem veszi észre, hogy baj van. Gyorsan haladtunk előre, ez az erős szélnek volt köszönhető. Szolgálatom végére már nagyon erősen fújt a szél. Amikor lementem a kabinba, szörnyű látvány fogadott. Jóformán minden útnak indult, még az is, ami le volt kötözve. Mivel éhes voltam ettem valamit, de ezt nem kellett volna tennem. A barátom ekkor már nagyon szenvedett a tengeri betegségtől, és csodálkozva kérdezte, hogy én még enni is tudok. Lefeküdtem én is, de elaludni nem tudtam. A vihar hatalmas erővel tombolt. Kapaszkodnom kellett, hogy le ne essek a fekvőhelyemről. Mondanom sem kell, hogy a vacsorámnak mi lett a sorsa. Mindnyájan szenvedtünk. A hajót szörnyen dobálták a hullámok. Talán, ha csak vitorlával. vagy csak motorral haladunk nem lett CSEH SZLOVÁK BÚVÁR ÉS VITORLÁS EXPEDÍCIÓ A VÖRÖS-TENGEREIM 1990 volna ez olyan szörnyű. Másnapra sem állt el a szél. Mi búvárok képtelenek voltunk szolgálni a fedélzeten. Jóformán minden munka a három emberre hárult. Meg kell mondani, hogy helyettünk is becsülettel helytálltak. A bajt még tetőzte az is, hogy a délelőtt folyamán kiugrott az orsóból a kormányzsinór és a hajó kormányozhatatlanná vált. A síkos fedélzetről egy segédbotkormánnyal sikerült a hajót irányban tartani. Eltartott majd két óráig, amíg a szűk helyiségben összeszereltük a kormányművet. Egyszer mindennek vége lesz. A szenvedésünknek is. A második nap kezdett a vihar csitulni. Nem.egész két nap alatt sikerült átszelni a Fekete-tengert. Megviselt bennünket a vihar, de boldogan kötöttünk ki Isztambulban. Mindnyájan el voltunk szánva, hogy végigcsináljuk az utat. Nagy volt a vágyunk, hogy az egyik legszebb tengerén, a Vöröstengeren búvárkodhassunk. Isztambulban párnapos megállót terveztünk. Rendbe szedtük magunkat meg a hajót is. Megtekintettük a várost. Kihajózva a Dardanellákon átszeltük a Márvány-tengert és a görög szigetek mellett Krétának vettük az utunkat. Mindössze egyszer álltunk meg Krétáig, mindjárt az első görög szigeten, elintéztük a vámhatóságon a formaságokat. A kellemes időben szépen haladtunk előre. Elhajózva a Szantoríni-sziget mellett sóvárogva néztük a meredek sziklafalra épült várost. Jó lett volna megállni és megnézni a gyönyörű Tíra városát. Siettünk, de majd visszafelé talán sikerül. Március tizenharmadikán pillantottuk meg Kréta legnagyobb kikötővárosát, Irakliont. A magas hegycsúcsokat hó fedte. Érdekes látvány ez itt délen. Otthon a tél folyamán nem havazott, és itt, ahol már leszedték az első déligyümölcsöt ilyen látvány fogad bennünket. A kikötőt védő régi erőd mellett hajóztunk be az ősi kikötőbe. A sok színes halászbárka és a hálók hangulatos látványt nyújtottak. Kedves hely volt ez. Esténként szívesen sétáltunk. Szükségünk volt egy kis pihenésre. Közben a hajót feltöftöttük üzemanyaggal és ivóvízzel. Egész idáig kitartott a négyszáz liter ivóvíz, amit még Jugoszláviában a Dunán vettünk fel. A vízzel óvatosan bántunk. Meg kellett szokni, hogy a tisztálkodás, mosogatás, mosás — minden sós vízben történik. Március tizenötödikén hajnalban hagytuk el Krétát jó hangulatban, kipihenve magunkat. A cél Port Said. Keresztbe át kellett szelni a Földközi-tengert. Számoltunk azzal, hogy kedvező szelünk lesz, de az esetleges viharokkal is. Ebben az évszakban könnyen megeshet, hogy megváltozik a jelenlegi kellemes idő. Alighogy eltűnt szemünk elől a sziget a szél és a hullámzás erősödni kezdett. Már az első nap majdnem a maximumig fokozódott. Fia a fekete-tengeri hajózás nehéz volt, akkor ez volt a pokol. Öt napon keresztül tartott a szörnyű vihar. Repült a hajó a célunk felé, de közben minden nyolcadik-kilencedik hullám megemelte az orrát a magasba. Egy pillanatig meredek szögben megállt a csúcson, majd lezuhant a mélybe, mintha elengedték volna. Időnként egy-egy hatalmas oldalhullám csapódott a hajó oldalának, olyan erővel, hogy utána az örökkévalóságnak tűnő percekig vártuk, hogy mikor kezd zúdulni a víztömeg a hajóba. Alvásról szó sem lehetett. Ha feküdtünk görcsösen kapaszkodtunk és féltünk. Nem szégyen ezt bevallani. Az ötödik nap hajnalán a tenger vize piszkossárga lett. A vihar végre elállt. Minek is tombolt volna tovább, amikor a Nílus torkolatánál voltunk, és nemsokára kikötöttünk Afrikában, Port Saidban. Egymásra néztünk és a fedélzeten állva a szárazföldet lestük. Egytől-egyig furcsa sárga színűek voltunk, olyanok, mint sárgaság után, lefogyva, legyengülve. Megkomolyodva, remegő térddel álltunk és tudtuk, hogy nehéz pillanatok után vagyunk. Némelyikünk talán megismerte a halálfélelmet is, de nem gondolta meg egyikünk sem. Számítottunk azzal is, hogy valaki nem fogja bírni az utat, és ha feladja, módjában legyen hazautazni. Eközben befutottunk a Port Said-i kikötőbe. A révkalauz elirányított bennünket a yachtkikötöbe és mi partra szálltunk Afrika földjén. CSUKÁS LÁSZLÓ A szerző felvételei Delfinek szórakoztattak A Boszporuszt védő bástyák Behajózunk Port Saidba 5
