A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-17 / 33. szám
A csehszlovákiai magyarok fóruma számos összevont iskola magyar pedagógusai kérték ezeknek az iskoláknak a szétválasztását Az oktatásügyi minisztérium azonban egyetlen esetben sem teljesítette a magyar pedagógusok kérését annak ellenére, hogy összevont iskolák nem léteznek sehol a világon, s nálunk ezek az iskolák az internacionalizmust álszent módon hirdető, valójában azonban messzemenően nacionalista beállítottságú kommunista oktatáspolitika szégyellni való dicstelen „vívmányai" voltak. Érthetetlen tehát — amint az az írásomban kommentált cikkből is kitűnik, hogy jelenlegi demokratikus (?) oktatásügyi minisztériumunk ezt a felelőtlenül kiagyalt kommunista „specialitást" át kívánja menteni korunk oktatáspolitikájába. íme a — légből kapott állításokra épülő érvelés: „Az oktatásügyi minisztérium elutasítja a vegyes (sic!) iskolák szétválasztását, amely az anyagi eszközökkel való pazarláshoz, a művelődés színvonalának süllyedéséhez és elsősorban nemzeti izolacionizmushoz és antagonizmushoz vezetne". A szó szerint idézett szöveg jól érzékelteti, hogy itt a magyar pedagógusokat mélyen sértő — enyhén szólva is — elhamarkodott, s mindennemű bizalmat és a lényeg ismeretét nélkülöző feltevésekről van szó. Hogy ezek a feltevések mennyire nem helytállóak, azt bizonyítják a belőlük levont ugyancsak helytelen következtetések: 1. Ahol szépen, békében él egymás mellett két, önálló igazgatású iskola (szlovák és magyar), ott — pazarlás folyik. 2. A magyar pedagógusok nem tudnak olyan színvonalasan tanítani, mint szlovák kollégáik. 3. A külön igazgatással rendelkező, különböző tanítási nyelvű iskolák egymástól elszigetelődnek és állandóan „marakodnak". Ezek, persze, valótlan állítások. S az ilyenekkel nem lehet a létező problémákat megoldani. Befejezés a következő számban Fotó- Gvökeres fívnrny Sági Tóth Tibor: Gondolatok egy cikk olvasása közben A Literárny týženník című irodalmi hetilap idei 26. számában több szempontból is figyelemre méltó cikk jelent meg „Igazságosság az ész és a megértés alapján" („Spravodlivosť založená na rozume a porozumení") címmel Ladislav Kováč oktatásügyi miniszter tollából. Érdeklődéssel olvastam el ezt a cikket, annál is inkább, mivel a nemzetiség szempontjából vegyes lakosságú területek oktatáspolitikájának kérdéseivel foglalkozik. A cikk olvasása közben — sajnos — az elmúlt öt évtized fasiszta, majd kommunista iskolapolitikájának számos elfogadhatatlan elvével és elképzelésével találkoztam, valamint azzal az igyekezettel, hogy a szerző átmentse azokat a kibontakozó demokratikus, vagy annak mondott oktatásügyünkbe. A cikk bevezető részében a szerző konstatálja, hogy a vegyes lakosságú területek oktatáspolitikai koncepciója nyolc alapelvre épül. Az egyik alapelv leszögezi, hogy Csehszlovákiában egységes oktatáspolitikát kell megvalósítani, amely egyaránt érvényes a cseh és a szlovák nemzet, valamint a nemzeti kisebbségek viszonylatában. Ezt olvasva felmerül a kérdés: miért van szükség akkor a vegyes lakosságú területek részére külön oktatáspolitikai koncepcióra? Egy másik alapelv — igen helyesen — kimondja, hogy az emberi jogokról szóló nemzetközi egyezmény alapján minden embernek joga van az anyanyelvén művelődni. Csak helyeselni lehet azt az alapelvet, mely szerint „A vegyes lakosságú területek iskoláiról való anyagi és eszmei gondoskodás kizárólag a cseh-szlovák állam hatáskörébe tartozik és kizárólag a Szlovák Köztársaság kormánya útján valósul meg." Ha ez így van, akkor az alapelv részletesebb kifejtésében miért emlegeti a szerző a külföldi anyagi támogatást, s hogyan képzeli azt, ha például (ez természetesen csupán feltevés1) a magyar kormány, vagy valamely magyarországi intézmény a komáromi magyar egyetemet kívánná támogatni, milyen címen avatkozhatna be ebbe a szlovák kormány, méghozzá úgy, hogy az esetleges adományt — az alapelv szerint — a többi (szlovák) egyetem és főiskola között osztaná el? Mindez, természetesen, csupán feltevés, hiszen maga az alapelv kimondja, hogy az összes iskola (beleértve a magyar tanítási nyelvű iskolákat is!) anyagi támogatását a szlovák kormány biztosítja. Ezért kimondottan szégyen lenne, ha a mi (magyar tanítási nyelvű iskoláink) külföldi pénzadományokra szorulnának, hiszen nemzeti kisebbségünk iskoláinak anyagi ellátása és annak biztosítása államunk kötelessége már csak azért is, mert mi, magyar nemzetiségű állampolgárok teljesítjük mindazon állampolgári kötelességeket, melyeket alkotmányunk követel meg minden csehszlovák állampolgártól. Az egységes oktatáspolitikát hangsúlyozó. fentebb ismertetett alapelv — véleményem, és úgy gondolom, hogy sok más magyar pedagógus élménye szerint is — nem zárja ki a magyar tanítási nyelvű iskolák és nevelési intézmények önálló, autonóm irányítását Ennek megvalósítása ugyanis a legcsekélyebb mértékben sem veszélyezteti a cseh-szlovákiai egységes oktatáspolitika realizálását sőt, nagy mértékben hatékony módon támogatná azt. Az autonóm irányítás mellett szólnak azok a súlyos károkat okozó sérelmek is, melyeket a magyar tanítási nyelvű iskolák diákjai és pedagógusai, s általuk egész nemzeti kisebbségünk az utóbbi fél évszázadban a két totalitárius rendszer (fasiszta és kommunista) idején elszenvedtek. E sérelmek közül legismertebb a kis iskolák bezárása, a szlovák és a magyar tanítási' nyelvű iskolák önkényes és semmivel sem indokolható összevonása, az iskolai (és iskolán kívüli) szlovák nyelvoktatás bűnös elhanyagolása, a magyar pedagógusképzés minden kétséget kizáróan tervszerű leépítése, a magyar tanítási nyelvű szakmunkásképző intézetek és szakközépiskolák szükséges számban történő kiépítésének szabotálása. Általában ezek a sérelmek élnek magyar nemzeti kisebbségünk köztudatában, arról azonban már csak mi, gyakorló pedagógusok tudtuk a legtöbbet hogy mennyire felelőtlen, szakszerűtlen és enyhén szólva is téves volt igen sok esetben a magyar tanítási nyelvű iskolák igazgatóinak és igazgatóhelyetteseinek, valamint az ezeket az iskolákat ellenőrző tanfelügyelőknek a kiválasztása. így aztán olyan esetek is előfordultak, hogy egyes tantestületekben az igazgató és az igazgatóhelyettes voltak szakmai szempontból a legalacsonyabb színvonalon, és jellemvonásaik sem feleltek meg a pedagógusokkal szemben támasztott követelményeknek. Még elszomoritóbb volt a helyzet a járási és a kerületi nemzeti bizottságok oktatásügyi osztályai tisztségviselőinek esetében, akiknek a többsége nem szakmai színvonaluk és rátermettségük, hanem pártigazolványuk alapján nyerte el jól fizetett tisztségét. Ilyen körülmények között csak a magyar pedagógusok helytállásának volt köszönhető, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák elérték a kívánt színvonalat A magyar nemzeti kisebbség oktatásügyének autonómiája — többek közt — megakadályozhatná, hogy a fentebb felsorolt súlyos sérelmeket torzulásokat ne mentsük át a múlt rendszerből a mai, az európai szinthez felzárkózó iskolapolitikánkba. Teljes mértékben vonatkozik ugyanez a személyi kérdésekben történt „ballépésekre" is, hiszen az önkormányzat lehetővé tenné a legalkalmasabb, legképzettebb magyar pedagógusok kiválasztását a fentebb említett tisztségekbe. Nemzetiségi oktatásügyünk önkormányzata lehetővé tenné a magyar tanítási nyelvű iskolákban specifikusnak számító tantárgyak — a magyar nyelv és irodalom, a szlovák nyelv és irodalom, a magyar nemzet és a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség története és művelődéstörténete — tantervének színvonalas és — természetesen — az egész államra vonatkozó oktatáspolitikai alapelvek tiszteletben tartására épülő kidolgozását. A fentebb említett sérelmek között említettem a szlovák és a magyar tanítási nyelvű iskolák összevonását. Tudomásom szerint a múlt év novembere óta eltelt időszakban Iskolás gyermekek Dunaszerdahelyen. a Művelődési Ház előtt 6
