A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-10 / 32. szám
HÉTVÉGE Kedves Társkeresők! Kedves Magányosok! A „klubvezetés" néhány heti tapasztalata mondatja velünk, hogy sokkal nagyobb eséllyel indul a társkeresésben az, aki dióhéjban összefoglalva ismerteti a párjáról és a majdani közös életről alkotott elképzeléseit, aki röviden jellemzi önmagát, mint a csak életkorral és testmagassággal hirdetők. Ezért ne hagyja ki a lehetőséget, mondja el önmagáról, amit fontosnak tart és mondja el az álmait. Szívesen olvassuk és közöljük azokat Tisztelt szerkesztőség! Harminchárom éves, elvált, érettségizett, barna nö vagyok. Egyedül élek három gyermekemmel. A nagyobbik fiam 12 éves, a kisebbik 9 és a kislányom hatéves. A fiaim kitüntetett tanulók, a lányom még óvodás. Bizony gyakran úgy gondolom, hogy feladom, nem bírom tovább, pedig nagyon szeretem a gyerekeimet, de sokszor úgy érzem, hogy vége, nem megy, vége, inkább meghalok... Gyakran azt gondolom, hogy nem lesz elég erőm ahhoz, hogy tisztességesen felneveljem őket. Sem szüleim, sem rokonaim nincsenek, akik biztatnának, akik tanácsot adnának. Messze vannak tőlem az Istenek, s az emberek ... úgy érzem, mindenki csak magával törődik, nem érdeklődik más problémája iránt. Évek óta élek magányosan, egyhangúan. Munkahelyem nincs, amikor reggel elmennek a gyerekek iskolába, oviba, s miután rendet csinálok, azon veszem észre magam, hogy nincs senki, akihez legalább szólhatnék, akivel megbeszélhetném a gondjaimat. Sokat olvasok, kézimunkázom, de úgy érzem, hiányzik Valaki az életemből, aki megosztaná velem az érzéseit, a gondolatait. aki a jóbarátom lenne, aki kitartana velem jóban, rosszban, aki gyermekeimnek megértő barátja lenne. Ismerkedni nincs időm, nem járok társaságba. különben is, félek az élettől, hisz nagyon csalódtam. Elkeseredettségemben választottam az ismerkedésnek ezt a módját. Jeligém: Boldogságra vágyom Hét 90/68 Kedves Magányosok klubja! Nem is tudom mivel kezdjem a bemutatkozást, mert különös dolog úgy levelet irni, hogy nem tudjuk ki olvassa el, de mégis szeretném elnyerni a szimpátiáját. Szintén magányos vagyok, nehezen tudok új kapcsolatot teremteni. A társtalanság kihat a hangulatomra. Nincs kivel megbeszélni a hétköznapok örömét és gondját. Hiába van autóm, nincs kivel elmenni fürödni vagy a levelekét, amelyben nem ismerkedési szándékkal fordulnak hozzánk, hanem elmondják, mások okulására, a saját életútjuk kacskaringóit. A bölcs más kárán tanul, és a rendes ember szívesen okit másokat. Levelüket a Magányosok klubja vagy a Társkereső rovat címére várjuk: Redakcia Hét Obchodná 7. 81 5 44 Bratislava A SZERKESZTŐSÉG moziba, egy jó filmet megnézni, esetleg hétvégén kiruccanni. A szüleimnél lakom, de ha egyszer összeházasodok egy lánnyal, akivel kölcsönös bizalomban és szeretetben élnénk, elköltöznék a faluból. Néhány sort magamról: 25 éves, 176 cm magas, fekete hajú, szemüveges fiú vagyok. Nagyvárosban dolgozom, sofőr vagyok. Nem dohányzom. az alkoholnak nem hódolok. Szeretek olvasni, kerékpározni, és szeretem a ház körüli munkát. Érdekel a természet, az állatok, főleg a kutyák. Természetem csendes, nem szeretem a nagy társaságot. Kezdetnek ennyi elég is. Remélem lesz olyan lány. akinek elnyertem tetszését és válaszol. Nagy örömet szerezne a levelével. Addig is szorongó szívvel várok. Jelige: Gyere, várlak! Hét 90/70 32 éves, független, diplomás, baleset következményeként részben mozgássérült férfi megértő társat keres hasonló sorsú, boldog családi életre vágyó nö személyében. Jelige: Sorstársak Hét 90/67 27/176/72 rendezett anyagiakkal rendelkező állami alkalmazott megismerkedne házasság céljából csinos, házias lánnyal 27 éves korig. Minden fényképes levélre válaszolok. Jelige: Nyugat- Szlovákia Hét 90/66 35/174 egyszerű, szolid „öreglány", szeretne megismerkedni egy kedves „öreglegénnyel". Jelige: Talán még nem késő Hét 90/65 21/170 vidám természetű lány, zenét, utazást kedvelő fiú fényképes levelét várja. Jelige: Párizs Hét 90/69 EMBERI SORSOK MÁSODIK NEKIFUTÁSRA? „Egy mészáros azt mondta, a házasság olyan, mintha egész életünkben tehénböröket cipelnénk gyenge jégen..." — irja Bohumil Hrabal „Táncórák idősebbeknek és haladóknak című könyvében. Kiegészíthetjük e hasonlatot: a tehénbőr néha könnyebb, máskor súlyosabb, a jég — legalábbis úgy tűnik — még tovább vékonyul. Gyakran annyira, hogy elpattan, beszakad és aki belezuhan, igyekszik kievickélni. A többség azonban egy idő múlva önként újra vállára veszi a tehénbőrőket és újra kimondja az igent! De mi a biztosíték, hogy ez alkalommal nem csalódnak partnerükben? Hogy az újabb próbálkozás jobb, tartósabb lesz? És tudják-e hasznosítani nehezen szerzett tapasztalataikat? ifi — ttt ez a fénykép, jól nézze meg. Mit gondol, melyik a második feleségem ? — néz rám a harmincöt év körüli férfi, és a forgácsológépe mellől, az olajos fiókból fotókat húz elő. Nem titkolom, kissé furcsállom, hogy az első feleség arcmását is ott tartja; de ő nyíltan a szemembe néz: — Nemigen van mit találgatni. Első alkalommal a szépségre utaztam. Az a nő tudatában volt annak, hogy a mosolyával, a vonzó külsejével, a kozmetikájával mindent elérhet, mindent meg is engedhet magának. Kérem, hogy külföldön ezt hogy csinálják, mi módon húzzák csőbe a pénzes palikat, nem érdekel, de nálunk, ahol se pénz se posztó ... — Maga szerint a férfiak jobban vigyázhatnának magukra? — Talán. De hogyan tud vigyázni az a húszvalahány éves suttyó, aki én is voltam? Beleszerettem, elvakitott, hiába beszélt apám. Ô viszont kiszívta az erőm. a pénzem, a fiatalságomat. Egyszer luxusétteremben ebédeltünk, máskor meg egy karéj kenyérre is alig tellett. Máskor éjszakai mulatóba mentünk, reggel viszont a buszbérletre is kölcsön kellett kérnünk. Soroljam? Eleinte nekem is tetszett ez az életmód, de egy idő után egyre idegenebbnek éreztem. Inkább paprikáskrumplin éljek, de az legyen az asztalon minden este, lehetőleg hétkor! — Ezt most megkapja ? — Ezt is megkapom. Olyan nőt vettem el feleségül, aki nem rühellj a főzést, a házimunkát. — Maga mit ad ezért ? — Például azt, hogy utolsó fillérig hazaadom a keresetem, nem iszom, nem járok el a haverokkal, viszont rengeteget dolgozom a kertben. Annuska egyébként elvált asszony, egy kisfiúval. A gyerekről úgy gondoskodom, mintha az enyém lenne; de hát most már az is. Van lakásunk, évekkel ezelőtt a gyártól kaptuk. — Az első feleségével hol laktak? — Rokonoknál, albérletben. De biztos vagyok benne, hogy a sajátunkban sem lett volna másként. — Hisz a mostani házasságában? — Teljes mértékben. A házasságban ez a legfontosabb. — Akkor miért tartja a fiókjában azt a fotót is? — Nézze, mégiscsak ő jelentette a fiatalságom ... Szép volt, na. Nem tagadom. Csak nekem egy idő után nem a szépre volt szükségem, hanem a jóra. $ $ § Huszonhét éves nö. betanított munkás egy nagyvárosban, ahová néhány éve telepítettek számottevő ipart. — Hat évig éltem azzal a tudattal, hogy ez a sorom, hogy bele kell törődnöm a megváltoztathatatlanba; így sikerült a házasságom és kész. A férjem sokat morgó, fáradt, fásult ember volt. Előbb azt hittem, azért ilyen, mert sokat dolgozik, hogy mielőbb be tudjunk rendezkedni. Szüleimtől én is elkunyeráltam a ház mögötti kiskertet „és zöldséget termeltem rajta. Hajnalban kapáltam, magam varrtam a ruháimat és eközben otthon voltam, mert két gyerekünk lett egymásután. Igyekeztem szorgoskodni, de csak nem gyarapodtunk. Amikor már meg tudtunk volna venni ezt-azt, akkor hirtelen mindig kellett valami az autóhoz, ami a pénz ellenőrizhetetlen elfolyását jelentette. Ez ismétlődött egy szép ideig, mígnem egyszer rájöttem a kártyapartikra és másokra is. — A pénzt ő kezelte? — Jobbára igen. Én úgy dugtam félre pár száz koronát, hogy legyen miből élnünk, ha úgy találja, hogy nem kell pénzt adnia a háztartásra. Annyira jutottunk, hogy már nem beszéltünk. A gyerekekhez húzódtam éjjelre, amitől végleg megromlott közöttünk a viszony ... Amikor aztán újra dolgozni mentem, a műhelyünkben megismerkedtem egy elvált emberrel. Megszerettük egymást, én elváltam, ő viszont vállalt mindhármunkat. Fél évig együtt laktunk már, amikor óvatosan igent mondtam és beleegyeztem az esküvőbe. Az alatt a fél esztendő alatt alaposan kiismertem. Mindmáig szépen megbeszélünk mindent, ő tudja az én gyengéimet. én az ö kedvtelését, egyszóval jól megvagyunk... Első házasságom legfontosabb tapasztalata, hogy mindenkinek a saját kezébe kell vennie a sorsát. S 5 5 — A második házasság többnyire azért sikerül jobban, mert egzisztenciálisan megalapozottabb. Legalább az egyik félnek van lakása, bútora, és ekkorra már a kezdő fizetésen is túl vannak. Egyszóval könnyebben kezdik újra az életüket — mondja a válóperes bíró. — Ha ezek a házasságok sikerülnek jobban, ezt éppen ön honnan tudja ? — Onnan, hogy a másodikat sokkal kevesebben bontják fel.. . Tulajdonképpen az lertne a jó, ha mindjárt a második, netán a harmadik házassággal lehetne kezdeni — mondta tréfálkozva a pszichológus, amikor a bontóperek anatómiájáról faggattam. Hogy miért lenne ez a jó, annak indoklása kézenfekvő: fiatalos érzelmekkel telitett állapotban ugyanis az emberek nem tudják leszűrni tapasztalataikat. Igaz — a lélek avatott szakértője szerint —, ha a manapság felnövő generáció egy részének sivár és érzelemszegény magatartására gondolunk, akkor örülnünk kel- Ifene) a lángolásnak, a sodró és szenvedélyes erőknek. De ebben az állapotban kevesen jutnak el az önismerethez és mások igazi értékeit is nehezen hajlandók felfedezni. Ezt a tisztulási folyamatot sokan érzik azután kiábrándulásnak, miközben megsemmisülnek a házastárshoz kötődő rózsaszín álmok ... Tény: mindenki — egyén és társadalom — jó! járna, ha az első házasságban találná meg azt a harmóniát, önzetlenséget. megbecsülést és szeretetet, amelyet a másodikban vagy a harmadikban tudatosan kialakit. Ám ha csak ekkorra sikerül mindezt kialakitani. az sem az egyén, sem a társadalom szempontjából még nem késő. M. P. 19
