A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-29 / 26. szám
Ami csak a miénk, nyörüen eltáncolt Bagi táncokkal. A koreográfia elleni egyetlen kifogás az volt, hogy a fiúk határozatlanul, nyeglén táncolnak. Most viszont nem volt zavaró az egyébként valóban nyegle, kiforratlan táncolás. Ebben a műsorban t. i. éppen erről volt szó. Az ekeliek eddigi versenyműsorainak legjobbját láthattuk. Ugyanígy kellemes meglepetés volt a Szíriái Rozmaring teljesítménye. Már a jubileumi műsorukon világossá vált, hogy a gárda megfiatalodott, szemléletet váltott, mégpedig jó irányban, de álmomban sem gondoltam volna, hogy Mitró Csaba ilyen kellemes meglepetést okoz. A szinai együttes két évvel ezelőtt még egy olyan irányzatot képviselt, amelynek méltán akadtak ellenzői, jelenlegi műsorával viszont olyan útra lépett, amellyel az együttes jövője felől nincsenek kétségeim. A következő kellemes meglepetés a rozsnyói Búzavirág volt. Adorján Attila munkáját dicséri a Gömöri esték c. műsor, amelyben az alkotó 1983-as saját gyűjtését dolgozta fel. Annak ellenére, hogy Adorján Attila az ÁNE táncosa, bebizonyosodott, hogy nemcsak a nagy színpadi művek tolmácsolásában profi, hanem amatőrökkel is tud dolgozni, mégpedig az eredeti anyag olyan megfogalmazásában, amely a Búzavirágban is szemléletváltást jelent. Mi sem természetesebb, hogy ez az együttes lett a néprajzi feltáró munka dijának boldog tulajdonosa. A komáromi Hajós az idén is legfőbb erényét kamatoztatta: az eredeti anyaghoz való hűséget. Gömöri és szatmári táncokat állított színpadra az alkotó, Morávek Róbert. A műsor legnagyobb erénye a táncos teljesítmény volt. Maga az alkotó is táncosként szerepelt jobban olyan közreműködőkkel, mint Korpás György és Ölveczky Árpád. Sajnos, a kompozícióban nem a két tájegység közti különbségeket sorakoztatta föl Morávek Róbert, pedig erre a jelenlegi tánckarral minden lehetősége megvolt. A két rész öszszemosódott és a nézők számára eléggé egysíkúnak tűnhetett. A kassai Új Nemzedék két évvel ezelőtti agóniáját már elfeledte. Pribék Gábor össze forrott tánckart hozott Lévára. Műsorát gyimesi táncokból építette föl Hatalom címmel. A műsor nagy erénye a tisztességesen eltáncolt eredeti anyag, dramaturgiai törekvéseiben viszont meggondolatlan volt néhány mozzanat. Gondolok itt a pongyola — néha túl hosszú — részekre, vagy a műsort nyitó Te Deum dallamára, amely elütött a koreográfia alapgondolatától. Tisztázatlan maradt a hatalmat megtestesítő fiú-táncos szerepe is. Ennek ellenére kiváló tánckart láttam, melynek további sikereit örömmel várom. A bronzfokozat tulajdonosai a fülekpüspöki Palóc valamint a somorjai Csalló lettek. A Palóc műsora dunántúli és rábaközi táncokból épült fel. Mindkét anyag esetében spartakiádszerű, nem átélt, hanem szépen eltáncolt, felmondott leckét láthattunk. A Palóc már többször bizonyította, hogy többre képes — remélem a jövőben legalább olyan változáson megy át, mint a Rozmaring vagy a Búzavirág. A somorjai Csalló sajnos történelmének legrosszabb műsorát hozta. Segíts rajtunk — volt a kompozíció címe, s valóban nem voltam egyedül a gondolattal: bizony segíteni kéne a csoporton. A dunántúli ugrós ugyanazon hibákkal került színpadra, melyeket kifogásoltam már: tablószerű, geometrikus formák, élettelen előadás, stb. A Szegényes előadása groteszkbe csapott át, mig a székinek sajnos semmi köze nem volt Szék falu táncaihoz. Mindezt dramaturgiai tárgyi tévedések sora kisérte, s a mű alapgondolata rejtély maradt mindenki számára. Valacsay István többre képes — írtam két évvel ezelőtt. Ebben még mindig hiszek, annak ellenére, hogy az idei műsor nem ezt bizonyította. Még mielőtt valaki megvádolna, leszögezem: nem óhajtok döntőbíró lenni Czingel László és Valacsay István között. A Csalló viszont az idén két műsorral indult a válogatáson s nekem úgy tűnik (vegye ezt a zsűri kritikának), hogy Czingel László zoboraljai műsora — amely nem jutott tovább —, tisztább, jobban megkomponált mű volt. Kár, hogy nem láthattuk Léván. Összegezve: a táncegyüttesek és a szólisták időben vették észre, hogy amatőr művészeti mozgalmaink háza táján is új szellők fújdogálnak. Valóban színvonalas műsorokat láthattam, mégis keserű szájízzel távoztam a fesztiválról Ennek okát azonban nem az amatőr együtteseknél kell keresni, hanem a fesztivált szervező és megvalósító profiknál. Hogy miben tapasztaltam visszaesést Zselizen, azt a Fórum c. rovatunkban pontosabban elemzem majd egy későbbi időpontban. Addig is minden elismerésem azoké az amatőröké, akik észrevették, hogy színpadra állni csak akkor lehet, ha érvényessé válik Veres Péter négy sora (a mottóban idéztem). A fesztivál és verseny szervezői számára csak annyit: nagyon meg kell gondolnunk, hogyan tovább Zselizen, mert előfordulhat, hogy minőségében javuló csoportjaink elveszítik egyetlen versenyzési és bemutatkozási lehetőségüket. S akkor kár lenne az eddigi erőfeszítésekért is... LOVÁSZ ATTILA fotó: Gyökeres György de kell-e, hogy csak a miénk maradjon ? Harmincöt év — felnőttkor a javából. XXXV. Országos Népművészeti Fesztiválunk szervezettsége, a müsorrendezés, a fesztivált fesztivállá tevő kiegészítő rendezvények mennyisége és színvonala azonban ezt a felnőttséget, kiforrottságot nem bizonyította. A maga tétovaságával, üresjárataival engem sokkal inkább egy hosszú időt börtönben töltött ember téblábolására emlékeztetett, aki váratlanul kikerült a rácsok mögül, s most nem tud mit kezdeni hirtelen jött szabadságával. Ráadásul elég pénze sincs ahhoz, hogy ebben a „szabad" világban jól érezhesse magát. Tragikusan nehéz a volt rab életszemléletének megváltoztatása, ám szükségszerű! Ugyanez érvényes a Csemadok rendezvényeire is. a beltenyészet ideje lejárt! Nyitni kell! Az idei zselizi fesztiválra érzésem szerint az értékeinkkel való rossz sáfárkodás nyomta rá leginkább a bélyegét. Feleannyi közönség előtt mint a korábbi években, jószerint a résztvevők maguk és egymás szórakoztatására táncoltak, énekeltek. Pedig ezt a rendezvényt nyereséges, sok belföldi és külföldi látogatót vonzó fesztivállá lehetne fejleszteni. Hisz aligha van a Földnek sok tája, ahol kisebbségi, nemzetiségi csoportok ilyen nagy számban és ilyen színvonalon dolgoznának, mint épp nálunk. Ezt a jó felkészültségű csoportok a pénteki versenynapon bizonyították is. Van hát valamink, amivel a világ folklór iránt érdeklődő embereinek figyelmét magunkra irányíthatnánk; ezeket az értékeket kellene hát felmutatni. A fesztivál jellegét, arculatát épp e csoportok kellene, hogy adják. 'Ä tiszta folklórból merítő néptánccsoportok, a hagyományápoló és hagyományőrző csoportok, melyek fenntartásáért eddig példásan küzdött a Csemadok. Az ö munkájuk eredményét kell felfedeztetni másokkal is! (Ne feledkezzünk meg a kuriózum vonzerejéről!) Végül is meghívott profi együtteseket felvonultató költséges fesztivált bárki. bárhol — és nálunk lényegesen jobban, alaposabban — meg tud szervezni. így talán érthető, hogy óriási mulasztásnak, sőt bűnnek tartom, hogy pénzszűkére hivatkozva az idén a hagyományápoló csoportokat felvonultató „Csak tiszta forrásból..műsor elmaradt. A takarékoskodást nem itt kellett • volna kezdeni! Meggyőződésem, hogy a meghívott vendég együttesek például a zselizi szereplés nélkül is dolgoznak majd a jövőben, mig a hagyományőrző, hagyományápoló csoportokról nem mondható el ugyanez! Az ő ténykedésük fő motiváló ereje épp a zselizi fesztiválon való bemutatkozás lehetősége. Tőlük egyedülálló ez a fesztivál, nem a külföldi csoportoktól! Ami pedig a látogatottságot illeti: nem a közönséget lehet érdektelenséggel vádolni. A Csemadoknak a jövőben menedzser típusú embereket kell alkalmaznia, olyanokat, akik mindent megtesznek azért, hogy egy I kétnapos fesztiválon ne legyenek üresjáratok. Tudatosítani kell végre, hogy mig egy szabadtéri rendezvény minden percére nem tudnak vonzó programot biztosítani, addig a helyiek érdeklődésén kívül nem számíthatnak közönségre. Pdig a cél: egy nyereséges, sok belföldi és külföldi látogatót vonzó, a „csak a miénk" kereteiből kilépő fesztivál megszervezése. Nem hiszem, hogy nem lehetett volna például már az idén is több árust meghívni a kirakodó vásárra. Hiszen ha csak a győri piacra fut át az ember, ott is több népművészeti tárgyat lát, mint itt a népművészeti fesztiválon. A műsorok közti időt ki kellett volna használni — régi mesterségek bemutatása, játszóház, régi gyermekjátékok felelevenítése, táncház gyerekeknek, egyes zenekarok koncertje a parkban, stb. — hiszen hasonló kezdeményezések korábban is voltak. Ezeket fejleszteni s nem visszafejleszteni kellett volna. Úgy érzem, a Csemadoknak a jövőben élnie kell a nyitás nyújtotta lehetőséggel, lehetővé kell tennie rátermett, szervezést és menedzselést vállaló embereknek, hogy kitekintsenek a nagyvilágba, s belföldi és külföldi fesztiválokon lessék el a fesztiválszervezés szakmai és üzleti fogásait. Enélkül rendezvényeink sorsát illetően különösebb Kasszandra-jóslatra sincs szükség. CSANAKY ELEONÓRA 1. Csallóközi Dal és Táncegyüttes — Dunaszerdahely 2. Palóc Táncegyüttes — Fülekpüspöki 3. Új Nemzedék — Kassa 4. Hajós — Komárom 5. Ekeli Sommások 6. Búzavirág — Rozsnyó 7. Gyarmati Tihamér — Takács Andrea 8. Péter Zsolt — Čeržanská Dagmar 5
