A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 4. szám
A falu lélekszáma nem éri el a háromszázat. Hozzávetőleg ötven gyerek jár innen a Bátkai Magyar Tanítási Nyelvű Általános Iskolába, további tizenkettő szlovák szaktanintézetekbe. A november 17-i állapotra jellemző, hogy a majdnem őtven-ötven százalékos szlovák—magyar lakosságú járásban egyetlen magyar tanítási nyelvű szaktanintézet sincs. Két tanuló tanul a rimaszombati gimnázium magyar tagozatán. Főiskolai hallgatója most nincs a falunak, de fonTós megemlíteni, hogy a második világháború befejezése óta heten végeztek főiskolát, s tizennégyen szereztek érettségi bizonyítványt. Az utóbbiak közül azonban csak heten maradtak a szülőfalujukban, amely régi paraszt- és új családi házaival. 1971-ben épült református templomával szelíden húzódik a dombok lábához a Balog bal partján. Bátka és Rakottyás közelségével évszázadok óta őrzi egymást. Elválasztó vonaluk a Balog. Lakóik szinte majdnem mindent tudnak egymásról. Inkább a rakottyásiak többet Bátkáról. mintsem fordítva, hiszen Bátka volt mindig is a nagyobb, központibb fekvésű község. Persze a bátkaiak Rakottyás-ismerete is alapos. Rokoni szálak is összekapcsolják őket. Meg sok minden más is. Gimnáziumi éveim tejesembere, Szalvendy tekintetes úr félkarú kocsisa, innen való. A magyar világban egylovas kocsin fuvarozta a tejet Rimaszombatba, s néha engem is felvett maga mellé a bakra. Megörökítettem öt Hasszán című kisregényemben. Rakottyás gyermekkoromban beleépült az emlékeimbe. Ökörfogatos gazdáit ma is látom lelki szememmel, törékeny alkatú Berger nevű boltosát is. akit a hitleri koncentrációs táborok valamelyikében pusztítottak el. Sok rakottyási fiatallal jártam tánciskolába és bálba. Szalvendy tekintetes úrra és számos cselédjére is emlékszem. Az ottani feneketlen sár sem hullt ki az emlékezet rostáján. Mozdulatlanságba dermedt benne a megfeneklett szekér. Persze, a gyermekkori emlékek nyoma eltünőfélben van. A Balog szabályozása letarolta a part menti füzest, cserjét, rekettyést. Ahogy lla Bálint írja Gömör megye című monográfiájában: „E vegetációnak történeti bizonyítékai maradtak fenn a helynevekben (Rakottyás), valamint sok más földrajzi elnevezésben." Megnyúlt a kis község, mint a serdülőkorba lépett gyermek arca. Ahol nem is olyan régen még a faluszéli tábla állt, szemközt új élelmiszerüzlet s mellette vendéglátóipari üzem van; vezetőjét a bátkai söntésnél ismertem meg, írtam is róla. Ismerős asszonyt üdvözlök még bent, első pillantásra tudom, hogy rokon, de keverednek bennem az emlékek, nem mernék megesküdni, hogy azzal a Derencsényi Rózsával állok szemtől-szemben, akinek az esküvőjén és a lakodalmában ott voltam. Eljárt az idő. elszálltak az évek. meddig tartana, míg kölcsönösen elmesélnénk, mi történt velünk e tömérdek idő alatt ? Az esti, villanyfényes kocsmába egy göndör hajú fiatalember is bejön a barátjával. Ha őt is jobban szemügyre venném, felismerném arcvonásaiban a bátkai születésű, gyermekkoromhoz tartozó édesanyját, Demeter Ilonkát, aki Rakottyásra jött férjhez. Nem kell ismergetnem, ö jön hozzám, ahogy tudomást szerez rólam, s közli velem, hogy Temetökapu cimű regényemből két példány van a házunkban. A kocsmai hangulat újra arra figyelmeztet, hogy szülőfalum közvetlen közelségében tartózkodom. Félig hátat fordítva az ajtónak egy öregember féldecizik még a kocsmában. Szlovák nemzetiségű, pásztorember, aki nyáj híján már csak az emlékeit terelgeti maga előtt. Úgy beszél a nyelvünkön, mint egy született magyar, s joggal büszke arra, hogy több nyelvet ismer! A kocsmából takaros családi házba vezet az utam. Boros Lászlóhoz, a Bátkai Nyolcéves Alapiskola magyar-testnevelés szakos pedagógusához. Felesége a jnb pénzügyi szakosztályának dolgozója és a közigazgatásilag együvé tartozó uzapanyiti-rakottyási helyi nemzeti bizottság titkára. A családi ház összkomfortos, kerttel, gyümölccsel, kevéske szántófölddel. A legjobban fűtött szobában ülünk le beszélgetni. Az országban kialakult helyzetről, és Rakottyásról, amely a Balog szabályozása előtt sokat szenvedett a tavaszi és nyári áradásoktól. Szántóföldek többnyire a dombokon voltak, és nem termettek jól. Az uraságnak a lankásabb részeken volt földje. A Nagy-hadnak lova, a Derencsényinek ökre volt. A szegényebbeknek jármos tehene. Boros László az iskoláról is szót ejt. 1911 -ben épütt fel az új iskola a falu szélén. Azóta tanítók váltották egymást. 1945-ben azonban kényszerűen megváltozott a tanítási nyelv, s a besztercebányai kerületi tanfelügyelöség csak 1950. szeptember 13-i hatállyal nevezi ki igazgató-tanítónak György Bélát a már magyar tanítási nyelvű nemzeti iskolába. De a tanítás csuprán 1951. szeptember 1 -én kezdődött el. A krónika utolsó bejegyzése 1975. július 10-én történt. Azután már Bátkára jártak a gyerekek iskolába. Másnap afféle falunézö útra indulok Boros Lászióékkal. Bolt, kocsma közelében az új templom saját erőből, a hívek adományából és társadalmi munkában éprült. A rakottyásiak úgy rájöttek aztán a közösségi munka izére, hogy kultúrház építésébe is belefogtak. Az élelmiszerüzlet és a templom szomszédságában állt a tűzoltószertár, azt kellett megtoldaniuk. 1984 augusztusában meg történt az alapkőletétel. Az asszonyok sorban, felváltva főztek a szombatok és vasárnapik hőseinek. Az építés fö-fő mozgatója Boros Lászlóné volt. Már csak a vakolás, a padlóburkolat-lerakás és a mellékhelyiségek felszerelése van hátra. A templom és a kultúrház környéke a tulajdonképpeni Kacsaszög, vagyis a régi Rakottyás. A falunak ezt a részét cselédek és szegényebb emberek lakták. Kivételt képeztek a Derencsényik. Ahogy haladtunk a felvég felé. ide is, oda is bekukkantunk. Huszonnégy özvegyaszszony él a faluban — tudom meg a Borosné édesanyjától, az őszülő, szemüveget viselő Nagy Malvintól —, s csak két özvegyember. Rakottyáson inkább a férfiak halnak meg szívinfarktus és tüdőrák következtében. Aminek mindenki egyformán örül ebben a kis faluban, újságolja tovább Nagy Malvin, hogy sikerült száműzni a sarat. Már nem kell sem szekeret, sem másféle jármüvet a góbisi országútig kihúzni, ahogy nemegyszer a félkarú tejesember kocsijával tették. A cselédség is olyan volt itt, hogy nem cserélődött. Apjáról fiúra szállt a „mesterség". Sokáig egy Beretkei nevű ember volt az uradalmi gazda, aki maga is beretkei volt, s az ő idejében járta az a hír, hogy Rakottyáson nincs szegény. Pedig volt. Ha Móricz Zsigmond betért volna ide, innen is hírül adhatta volna az országnak, hogy a szíve majd megszakad a fájdalomtól, ha szegénységgel találkozik. Nagy Malvintól a falu egyik idős asszonyához, a nyolcvan esztendős Fonó Ilonhoz kopogtatunk be. Vonakodik a beszélgetéstől, a fiát kérdezzük, mindjárt hazajön. Annyit azonban visszafogottan is elmond, hogy a nagyapja gazda volt még a Máriássy-féle birtokon. Az apja is lovász ugyanott. Amikor megérkezik Laci fia, és rájövünk, hogy gyermekkorunktól ismerjük egymást, valósággal zuhog rám szavaiból valamennyi falubelijének a felpanaszolnivalója. — Nem jó, hogy közigazgatásilag Uzap>anyithoz tartozunk! Panyit és Rakottyás soha nem tartozott össze! Az emberek nem ismerték egymást. Nem kötődtek egymáshoz. Erőszakos egyesítés volt ez az emberek akarata ellenére. Szövetkezetét egyesítettek szövetkezettel, községet községgel. A hnb Uzapanyiton van. Az anyakönyvi hivatal a közeli Bátkán és a távoli Nagybalogon. A rakottyási fiatal kénytelen Nagybalogon házasságot kötni. Ha meghal valaki, hozzátartozója Bátkán jelenti be az orvosnak, s az ottani postahivataltól kéri ki a nyugdijat igazoló p>apirt. s utazik vele Nagybalogra. Igen ám, de a közlekedés nem jó! Oda még hagyján, de visszafelé csak Rimaszombatot érintve utazhat haza, s mindez majdnem egy egész napjába kerül. Nem folytatom tovább! A rakottyásiak Bátkához akarnak tartozni minden tekintetben. Hiszem, hogy ez a forradalom, amely Prágában kezdődött el november 17-én, az emberek könnyebbségére old meg majd mindent! Fonó László, míg a kapuig kísér, elmondja, hogy két mérnök fia van. A lánya gimnáziumban, illetve kereskedelmi iskolában szerzett képesítést. Mindhárom gyermeke magyar iskolából érte el a célját. Hat unokája közül is négy a rimaszombati magyar nyolcéves alapiskolát látogatja. Két tornaijai unokájának is arra vezet az útja. Fonó László esztergályos volt a Járási Ipori Vállalatnál. Korábban meg könyvelő a szövetkezetben. Addig néz utánunk, míg el nem veszünk a szeme elől. A Szalvendy-féle kastély már nem áll. Negyvenöt után az állami gazdaság költözött bele. Később a szövetkezet raktárnak meg dohánysimitónak használta. Javítani senki sem javította. Egyszer tűz rongálta meg a tetőzetét. A hetvenes évek elején még helyrehozható állapotban volt, de nem törődött vele senki, falai omladozni kezdtek, az emberek széthordták, elpanirozták, a földdel tették egyenlővé. A falu felső végén találjuk a Bartanyát. A hatvanhárom esztendős Barta Lajos házát. 14
