A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 4. szám

A HATALOM EXZSOLDOSAI? Ahol nincs sajtószabadság, ahol az alatt nem vállalta fel gondjaikat, va­újságírók a hatalom zsoldosai, ahol a lós érdekvédelmet sose biztosított, szakmai alkalmasságnak a politikai Ezért hívták össze január 5-én a szö­elkötelezettség a fokmérője — ott vétség rendkívüli közgyűlését, hogy objektív tájékoztatásról sem, s egy tisztázzák: akarják-e továbbra is ezt idő után objektív tájékozódási képes- az egyesületet, vagy képesek egy ségről sem beszélhetünk. Az önálló struktúrájában új, demokratikus döntésjog hiánya elszürkíti a szürke- szervezet létrehozására. Szlovákia állományt. 2 948 újságírója képviseletében 403 A csehszlovák újságírók évtizede- küldött jelent meg, s abban mindany­­ken keresztül dolgoztak a „parancs" nyian egyetértettek, hogy egy új in- és „végrehajtás" szellemében. Az el- tézményre van szükség, következő időkben azonban senki Nehéz az újítás azonban ott, ahol a sem fogja megmondani — legalábbis gondolkodásmód lényegében nem nagyon remélem —, hogy ki mit írhat változott. A többség a demokráciát meg, és mit nem. Az utasítások korát még mindig úgy képzeli el, hogy a az autonóm gondolkodás kell váltsa többségnek több, a kisebbségnek, bi­fel. Az ország újságírásának tehát zonyos rétegeknek, csoportoknak gyökeresen meg kell változnia. pedig — számarányuknak megfelelő-Szemléletében, bátorságában, tisz- en — kevesebb jusson belőle (noha tességében, intézményeiben. Ez ők maguk is az eddigi demokráciahi­utóbbi megreformálása a leggyorsab- ánytól sérültek). Vannak dolgok, ami­ban kivitelezhető; a személyiség em- két nem lehet „arányosan" kiosztani, beribb, erkölcsösebb újrahajtatása Csak egyfajta demokrácia létezik — ennél sokkal hosszabb időbe telik az pedig oszthatatlan. Egyformán kell majd. részesedjen belőle mindenki, nemre, Évtizedek felhalmozódott sérelme- nemzetiségre, fajra, vallásra, stb. való it hordozzák magukban a szakma tekintet nélkül. Ezen a kongresszu müvelői. Szövetségük, a Szlovák Új- son azonban már a kezdet kezdetén ságírók Szövetsége az elmúlt időszak kiderült, hogy a többség számára a demokrácia ilyetén értelmezése is- vákiai magyar újságíró egyesületet meretlen. Már pedig amíg ez nem szeretnénk létrehozni a szindikátus lesz mindenkinek természetes, addig tagszervezeteként, amely valóban a csak loholhatunk az európaiság esz- mi gondjainkkal foglalkozik és védi méje után. jogainkat. Ezzel szlovák kollégáink is A kelet-szlovákiai újságírók példá- egyetértettek, ul már a kongresszus elején el akar- Megdöbbenve tapasztaltam azon­­ták hagyni a termet, merthogy nem ban, hogy a fel-felparázsló vitákban változtattak a korábbi gyakorlatnak mennyi antidemokratikus vélemény is megfelelő, a majoritás elvén alapú- és indulat tört elő. De azért biztatom ló szavazáson. Jogosan érezték, hogy magam: ez csak átmeneti állapot! — mivel számbelileg kisebbségben Nagyon remélem, hogy a korábbi el­vannak — nincs, ki az ő érdekeiket vekkel ellentétes, de az akkori gya­képviselje. (Ehhez tudni kell, hogy korlatnak megfelelő demokratikus Szlovákia 2 948 újságírója közül centralizmus helyett nem a centraliz-2 186-an tevékenykednek Pozsony- mus, s a hajdan agyoncsépelt inter­ban, s mindössze 862-en vidéken; nacionalizmusból nem csupán a szó közöttük arányosan elosztva valami- utótagja él tovább, vei több mint 200 a magyar újságírók A késő estig elhúzódó, viharos lég­száma.) Egyértelmű, hogy az alakuló körű kongresszuson a résztvevők vé­új szövetségnek nem szabad egy gül is megállapodtak a régi szövetség brontoszauruszszerü nagy képződ- feloszlatásában, az alakuló új szerze­ménnyé válnia, amely keblére ölel zet neve az Újságírók Szlovák Szindi­ugyan mindenkit, csak éppen nem kátusa lett az alapszabály-előkészítő tudja, hogy miért, hisz gondjait, baja- bizottság által javasolt és megszava­it nem ismeri, nem érti. Erre a jelen- zott Szlovákiai Újságírók Szindikátu­ségre mutattak rá a vidéki újságírók, sa ellenében, s ezt jeleztük mi, magyarok is. A szlovákiai magyar újságírók képvise- CSANAKY ELEONÓRA létében elmondtuk, hogy önálló szlo-EURÓPÁBÓL EURÓPÁBA ••• „Hazánk Európa" — írta le egykor Fábry Zoltán, s nyomában sokszor és sok helyütt kérdeztem: valóban hazánk-e ez a földrész? Valóban otthon vagyok-e azon a földön, ahol immár több, mint fél évszáza­da élek és dolgozom? A kérdésekkel szembenézve arra kellett rájönnöm, hogy valamiféle fehér négerként vergődöm az időben és hiába próbálok két marokkal megkapaszkodni háromezer év kulturális örökségébe, minduntalan a semmit mar­­kolászom; mert van ahol nem kellek, s van, ahol nem mernek vállalni. E seholsem állapot: a kisebbségi sors minden fátumá­val, láthatatlan kísérteteivel, butaságával, és butító törpeségével. átkaival és még sok minden mással, felsorolhatatlanul. Felsorolhatatlan gondjaival, bajaival együtt — bennünk. Ezt s a láthatatlan terhet cipeljük évtizedek óta levethetetle­­nül. Küzdelmeink, látszateredményeink, látszathaladásunk mind ennek a tehernek a része; mert valós eredményekről, valós sikerélményekről alig is szólhatunk. Ami látható; lepusztult történelemtudat, le­pusztult közösségek, kiüresedett falvak, üresen tátongó egykori iskolák, tönkre­ment intézmények az egyik oldalon, a másikon a „percemberkék", akik a hata­lom kiszolgálóiként nevüket adták az or­szágos százalékarány betartásához, s akik mindenhol és mindenkor visszaéltek egy­­kor-volt magyarságukkal, megtagadván anyáik nyelvét, megtagadván e közösség múltját, történelmét és annak igazságát. Voltak, s vannak ezrével ezek között, akik gyermeküket idegen nyelvű iskolába ad­ták, s ezzel még büszkélkedtek is, s tehet­ték, mert cselekedetük nyomán a hata­lom kegyeit remélték, s meg is kapták. Ámde milyen a sors, milyen a történelem! Egyszerre csak azt látom, hogy e nyelvük­ből kibújni igyekvő emberek gyermekei odaállnak a terekre, főiskolások, egyete­misták, gimnazisták, s azt mondják; mi nem azt az életet akarjuk, mi nem azt a hatalmat akarjuk! Mi szabadon, a szabad­ságot, az emberi fenséget választva aka­runk élni, emberhez méltó módon. S mi­csoda fegyelemmel és micsoda tiszta el­hivatottsággal és elszánással mondták­vállalták mindezt! Ezt láttam és éltem meg Pozsonyban az első Hviezdostav-téri sereglésen és idehaza. Kassán, több na­pon át. Hirtelenében mindazt, ami velünk és bennünk — tágabban itt Európában — történt és történik, a szeretet forradalmá­nak neveztem el. A szeretet forradalma! Micsoda képtelenség, ha a történelem forradalmaira gondolok. És mégis; ez a forradalom a szeretet forradalma. Mert nem rombol, nem öl, hanem óv, épít és jövőt — közös európai jövőt sugall. Azóta egy egész hónap futott el felet­tünk. Összeomlott a romániai diktatúra, s bár óriási véráldozatok árán, de a nép kivívta a szabadságot. És ebben az újjá­születő világban már mi is jelen lehettünk. Az a soha nem látott szolidaritási hullám, amely az egész országot magával ragadta, annak mi csehszlovákiai magyarok is cse­lekvő részesei voltunk. Ez a nagy-nagy emberi összefogás, úgy érzem, a közös Európáért történt, hogy otthon lehessünk benne valahányan, itt élő emberek. De mert kételkedővé tett a történelem, még mindig van bennem aggodalom, hogy jó ügyek elbuknak, hogy elbukhatnak, van bennem aggodalom, hogy meglévő erőink szétforgácsolódnak. Óvnám, ölelném egy­be, hívnám az együttgondolkodás hitével mindazokat, akik nemzetiségi valóságunk jobbítására tették fel életüket; csak együtt, csak közösen vagyunk erősek, kü­­lön-külön gyengék és esendők. Ezt sugallva vigyázom az időt, a napo­kat, s teszem, amit az értelem diktál: rögzíteni minden eseményt, ami megérint, mert most minden pillanat fontos. Fontos, mert sorsfordító történelmi idők részesei vagyunk, olyanoké, amelyek példátlanok e társadalom történelmében. A haladás, a szabadság halhatatlan szelleme elsöpörte az embertelenség és a butaság erőit, és hiszem, hogy emberek és magyarok lehe­tünk újra Európában, és hiszem, hogy Európa újra a mi közös hazánk lehet. GÁL SÁNDOR Lipcsey György: Hazafelé (márvány. 1983) 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom