A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-29 / 26. szám
Magyar égtájak J ______ \ MÉDL SÁNDOR «ARVA Először egy magas szőkéhez került. A került újra a földszintre. A lábait megmagas szőkének egyforma volt mind a két cipője, sőt még a zoknija is egyforma volt — már amennyiben ez egy jobb és egy bal zokni esetében lehetséges. Csak futó pillantásra méltatta, és máris intézkedett: — Vigyék innen, nem az enyém! Kikerült a folyosóra, majd egy tágas irodába vitték. Itt két napig nem nyúlt hozzá, és nem beszélt róla senki. Hétfőn aztán már kora reggel megérkezett egy tömzsi kopaszodó. Pulykavörös lett, amint meglátta — sajátkezüleg löktevonszolta az ajtón kívülre. — Felháborító! — prüszkölte — hallatlan. — Most nem maradt sokáig a folyosón, útban volt, nem lehetett közlekedni tőle. Beemelték az első nyitott ajtón — bent valaki telefonált, de rögtön lecsapta a kagylót, amint észrevette. — Nem az enyém! — süvöltötte. — Le ne tegyék itt! El kellett hát tűrnie, hogy tovább ráncigálják. A liftbe akarták betuszkolni, de sehogysem fért be, így a lépcsőn vonszolták egy emelettel feljebb. A lábai közben már kezdtek kibicsaklani —■ mind a négy. A következő emeleten végre egy kicsit újból pihenhetett, csak azt a fránya maszlagot elkerülhette volna. De nem — a sárga nyakkendős valóságos kiselőadást tartott. Egy cseppet sem volt agresszív, csupa udvariasság, megértés áradt a száján, akár a víz, viz, lassú víz, mely partot mos. — Ez tévedés lehet kérem — talán egy emelettel lejjebb valakié, olyan egyformák ezek az irodák — esetleg itt a folyosón balra a negyvenkettesben próbálják meg. Vagy, ha ott sem, talán még tovább vigyék balra — mindig balra — a tizennyolcasba. Én igazán nagyon szívesen ... ha ... ha az enyém lenne ugyebár, de értsék meg kérem, nem az enyém, így aztán nincs is semmi jogom hozzá. Rendkívül kellemetlen lenne a másét ... mert, hát ugyebár nyilván valaki várja ezt és talán keresi is már. Parancsoljanak kérem, erre, csak balra.— A negyvenkettesben egy középkorú szemüveges nyitott ajtót. Kimért volt és egy kicsit vaksi. — Tessék, hogy ide, nekem? Ezt? És kitől, ha szabad kérdeznem, honnan? Én erről nem tudok. Nem. Nem az enyém. — A tizennyolcas zárva volt, újra a lépcső következett és a negyedik, a legfelső emelet. A hetvenhármasban egy nadrágkosztümös vette szemügyre, a hetvenkilencesben egy sovány kis mellényes bámult rá, a nyolcvanegyesben hárman is megcsodálták, a nyolcvanötös lakója még meg is tapogatta. Valamennyien azonos véleményen voltak: — Nem, nem. Nem az enyém. — Senki sem tudta, mikor és hogyan szögelték, és kerékkel látták el, igy sokkal könnyebb volt irodáról irodára járni vele, talán még újítási díjat is kapott valaki az ötletért. A földszinten a legkülönfélébb embereket lehetett látni: akadt közöttük szakállas, sportos, öltönyös és farmernadrágos. Voltak bőbeszédűek és szűkszavúak, udvariasak és kissé rosszmodorúak, ráérősek és nagyon elfoglaltak. Csak egyféle nem volt közöttük — olyan, aki bólintott volna, aki magánál tartotta volna. Mindig csak vízszintes irányban mozogtak a fejek: — Nem, nem. Nem kérem, nem-az-enyém. — Volt az épülettel szemben is egy irodaház — a négy lábon, a négy kerékkel igazán semmiség volt oda, majd ajtótól ajtóig gurítani. Itt a lift nagyobb volt, így az emeletek sem jelentettek problémát. Akik ide-oda gurították, már teljesen személytelenné, gépiessé váltak. Ö némán viselte sorsát. Talán, ha beszélni tudott volna, akkor talán szót emel, de időközben rájött, hogy jobb is így. Már az oldalai is megkarcolódtak, itt-ott lepattogzott róla a festék, és az egyik lábát újra kellett szögelni. Tűrte. Egy alkalommal az utcán gurították, és megálltak egy bútorbolt kirakata előtt. Nosztalgia fogta el: talán visszaviszik? De nem — csak a kirakatot nézegették egy kicsit hűséges, beszélni tudó, kétlábú útitársai. A kirakatban az ő típusa volt a legolcsóbb, még egy egyszerű szék is többe került. Hát persze, ha egyszer nem kell senkinek. Ez már nagyon rosszul esett neki. Kiabálni, toporzékolni szeretett volna, de nem volt rá képes. Lassan forogni kezdett vele a világ, szédült. Forgott és forgott egyre gyorsabban, aztán zuhanásszerű mély álomba merült. Álmában sorra megjelentek előtte: a magas szőke, a kopaszodó, a telefonos, az agresszív, a mézes-mázos, a nadrágkosztümös, a szemüveges, meg a többiek. Mindnyájan álltak, vagy, ha ült is közülük némelyik, ölében rajztáblát tartott, azon dolgozott. Valamennyien elégedetten mosolyogtak — fittek, kiegyensúlyozottak voltak. Mintha halszem-objektiven keresztül látta volna őket, egyre közelebb került hozzá az arcuk. Ö az utcakövön feküdt hanyatt. Poros volt, nyúzott — megszögelt négy lába idétlenül meredt az égnek, rajta a négy kerékkel, és ők az aránytalanul megnőtt arcukkal nyersen, cinikusan bámultak rá. A szájuk mozgott, de a hangjukat nem lehetett hallani. Néha jobbra-balra ingatták a fejüket. Némán is tökéletesen érthető volt a kórusuk: Nem! NEM! NEM AZ ENYÉM! NEEMÜ Vendégoldalrc Öt verseskötet után 1989 tavaszán jelent meg válogatott versgyűjteménye Sárándi Józsefnek. Az Egy esélytelen magánszáma címében hordozza azt a fölgyülemlett keserű tapasztalásanyagot, amely túlmutat a verseken, s az elmúlt két évtized kultúrasorvasztó gyakorlatát vádolja. Az egyszerű kétkezi munkástól költővé avatott Sárándi József eredendő hittel.érkezik a költészetbe, Ady, Féja Géza inspirációkkal, s csalódva ebrudaltatik ki onnét hivatalosan 1984-ben, egy versközlés okán, állásától megfosztva. Margóra szorítva él egy Komárom megyei kis faluban azóta is, csak a versben bízva, s konokul építve lírai életművét: „Csak a házam hazám nékem/ Munka nélkül dolgom végzem// Akik szélnek eresztettek/ önkényükkel hetykélkednek." Gyors egymásután két kötete jelenik meg a hetvenes években, a másodikért — Tűzoltók napja — József Attila-díjjal tüntetik ki. A hetyke, világra csodálkozó hangot fölváltja egy elégikusabb, csalódottabb, szomorúbb, de a versek erős morális töltése megmarad. Csupa metafora a világ, a konkrét táj újra és újra elneveződik. A Fabulák című verse, amely a Sárándi-életmű kulcsversévé válik, itt jelenik meg először, s benne pompás képbe fogva ábrázol emberi léthelyzetet: „Az ember féltében vadnak áll,/ félelme szintén elvadul,/ találat éri? nagy vadász?/ akarna lenni házinyúl./ Tarkón suhintja kéz foka,/ imában kér más életet,/ támad mindig új indoka,/ hogy túlélje az életet." Nem véletlen, hogy válságos periódusában, önmagára alkalmazva jelentette meg 12 évvel később Sárándi úgy ezt a darabot, hogy annak harmadik, optimista hangvételű versszakát elhagyta. Innen sejti már a költő, hogy a költészet számára „vesszőfutás", s fölerősödik magánytudata. Frontátvonulás című versében személyes válságát egyetemessé tágítja: „Ki helyett élünk mi itt/ e szamárfüles országlapon?" A Barbárság kora vízválasztó kötet 1980-ból, erős társadalombírálat jellemzi, s konok hűség, s a tisztaság megőrzésének vágya: „Megint nem mi vagyunk az uralkodó osztály/ Velünk Magyarországon bármi megtörténhet". Verseit gyakorta kérdésföltevéssel vagy megállapítással indítja: „Nekem a szép is gyanús/ mert itt minden mást mutat lényegénél". Ezután rövid kifejtés következik, látszólag indulatmentes fogalmazás, majd frappáns befejezés. Tudja, hogy a közömbösen kimondott mondatok milyen hatásosak akkor, ha az olvasó a témában erősebb, indulatosabb kifejezésekhez szokott: „mert egy holnapi múltidőben/ az áldozat lesz érvényes csupán". A teljesítmény gyönyöre kötetben (1983) megmarad a keserű hang, a versek tovább csupaszodnak, kristályosán tömörek lesznek. Ellentétek egyensúlyoznak bennük, s egy-egy kép fogja össze őket. Kopárodik a stílus, e9y-e9Y jelző tűnik csak föl, s az valóban jelez: „lecsavart élet". A szakítás terápiája című versében igy ír: „ne jósoljon/ ki nem született jósnak/ Inkább lásson ha mer s legyen űzötten is/ korának krónikása". S e könyv szerint már nem csak „NEM LÉTEZÜNK", de „meg sem születtünk". Az esélytelenség egyéni és társadalmi, de e már ismert megállapítás mellé a mégis re-A túlélés titka Kavargatod a teád a semmin elmerengve mintha örökké tartana ez őszi este mintha örökké tartanál te is s más dolgod se lenne minthogy fújogasd kavard a gőzös barna lét a semmin elmerengve De lám nyugtod nem találod ajtód előtt ázott idegen macska nyávog meleget kolbászt s tejet kíván Lehet hogy valaki nyugtalan lélek e/macskásodva kísért téged jó vagy-e még ? Jóságod vitt a jégre zavard a dögöt a bús fenébe légy szolidan kegyetlen mint a többi ki a túlélést az erő jogán örökli s ha boldog nem is de igaz leszel SÁRÁNDI JÓZSEF Állapot Ép testben épp hogy élek Hálni jár belém a lélek Helyben járva keresek Alig használt hiteket Mikor látlak s Rád gondolok Isten kebelében vagyok Amíg szeretsz s szeretlek Addig a fene nem esz meg 12
