A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-06-15 / 24. szám

A csehszlovákiai magyarok fóruma

AZ ÖSSZEFOGÁS PÉLDÁJA

Rimaszombatban a VPN és az FMK városi szervezete a Tompa Mihály Klubbal és a Városi Művelődési Központtal együttműködve közös szlovák-magyar műsoros estet rendezett, melynek keretében váltakozva követték egymást a magyar és szlovák szereplők, csoportok fellépései, kétnyelvű konferálással. A város szlovák és magyar közönsége együtt tapsolt a műsorszámoknak. A város címere alatt, mely a színpad hátterét díszítette, Ján Smrek verse magyarra fordítva, Rácz Olivér költeménye szlovák nyelven zengett, szlovák és magyar fiatalok a két nép táncaiból mutattak be egy-egy csokornyit, magyar virágénekekre szlovák kórusénekek rímeltek, szlovák fúvószenekar és magyar citerazenekar hangszerei szóltak, s megzenésített magyar verseket hallhattak, szlovák kisszínpadi jelenetet láthattak a jelenlévők a nagy színházteremben. A rendezvény, mely első volt a maga nemében a városban, osztatlan sikert aratott. A szervezők máris további hasonló jellegű estek összeállítását, rendezését tervezik.

Részletek Veres János köttö bevezetőjéből, mely a KÖZÖS ÚTON — NA SPOLOČNEJ CESTE című szlovák—magyar esten két nyelven hangzott el:

Nagy írónk, Fábry Zoltán szavait idézem: „A híd: ember. A híd: az emberség. Ahol ez nincs, ott árok van, embertelenség, gyűlölet, fanatizmus, ököl, barbarizmus. A híd a megismerés és megértés eredménye: a béke igaza és útja. Az árok: veremásás. A hídon ember találkozik emberrel, az árkot ember ássa ember ellen. Népek, kultúrák közlekedési útja: a hid. Az árkok: népek és kultúrák megkötői, megrontói és e/veszejtői. Hidak vannak és árkok. A hidak továbbvisznek, az árkok tőrbe csalnak. Napjaink jövőjét a hidak és árkok arányszáma dönti el."

Hidverést, hídépítést sugalmazni, s ha lehet. példázni — evégett jött létre ez az estünk is. A szlovákok és magyarok közös kultúrműsora maga is hid akar és tud lenni. Közvetítés, közeledés, kézfogás erkölcse, emberség hangja. Jóakaraté emberek békéje.

A nemrég letűnt totalitárius rendszerben a szlovák—magyar együvétartozás fogalma évtizedeken át csupán hitel nélküli újságcikkek és beszédek üres maiasztja volt, s lényegében csak kötelezö-mosolyú protokolláris eseményekben, fehérasztal melletti udvariaskodásokban merült ki. Az igazi kézfogás szorgalmazása, az igazi összefogás megvalósítása. egymás szellemi kincseinek, kulturális értékeinek kölcsönös megismertetése ás megszerettetése nem állt a hatalom érde- Kében, hiszen nem volt összhangban az „Oszd meg és uralkodj!" elvével. Az elnyomó hatalomnak a szlovákok és magyarok közötti árkok megtartása, sőt kimélyítése volt az érdeke.

Az akkori „illetékesek" alaposan vigyáztak arra, hogy a kölcsönös közeledés szándékát már csírájában elfojtsák. Hogy a szlovák tömegek ne szerezzenek tudomást Ady Endre ama szavairól, hogy magyar, oláh, szláv bánat mindegyre egy bánat marad; s Györy Dezső verséről: a Duna mint egy hosszú sóhaj, úgy fogja össze kis népeit. Elhallgatásra ítéltetett, hogy legjobbjaink, a két nép szellemi életének nagy személyiségei már régen rájöttek az egymásrautaltság valóságára, az összefogás szükségességére. Pavol Országh Hviezdoslav éppen egy Adynak ajánlott versében — virradó idők heroldjának nevezte Adyt — mondja, hogy egy akarattá forrjon hát a vágy, hulljon le a gát a bátrak előtt, s hogy össze kell fognunk tiszta hitben. Alap vagyunk — állapítja meg Hviezdoslav —, s a ház fönt nőni vágyik. Martin Rázus őszinte lelkesedéssel vallja Arany Jánosról: közel vagy hozzám, kínod szívem őre.

Ezeket és a mindennemű más összekötő szálakat kell erősítenünk szlovákok és magyarok között, lélektől lélekig eljuttatva a vox humánét, az emberi hangot. Tudatosíttatni, hogy Andrej Sládkovič egyik versében az olvasható, hogy: testvéreink, a magyarok, horvátok, ne lássanak bennünk csorbát. S hogy ugyanő követeli máig hatóan és érvényesen : Mindenkié legyen az ország! S hogy a Ľudovít Kubányval barátkozó Tompa Mihály. Rimaszombat szülötte versében is ott a „testvér" szó. midőn azt mondja, hogy nyújtsanak egymásnak testvérkezet a magyarok.

szlávok, románok, s legyen örökre száműzött innen az átkos különszakadás.

Úgy véljük, itt az ideje, hogy a kényszerű elhallgatásokat és tudatos mulasztásokat mindkét nép fiai elkezdjék pótolni. Szilárdítani, ami összefűz bennünket, József Attila intelmét tekintve mottóul: „Rendezni végre közös dolgainkat, Ez a mi munkánk, és nem is kevés."Szem előtt tartva Hviezdoslav üzenetét : A testvéri béke új parancsot ád: jog s

kötelesség egy lesz, s aki munkál, jóllakva kél az érdem asztalától.

Tudatosítani, terjeszteni, hogy erősen, barátján kell fognunk egymás kezét. Hogy Mocsáry Lajos mily erélyesen követelte a kisebbségek egyenjogúságát az egykori monarchiában. Hogy Ján Horárik 1848-ban lelkesen csatlakozott a magyar forradalomhoz és szabadságharchoz. Petőfi, Vasvári, Táncsics köréhez. Hogy Petőfinek szlovák volt az édesanyja, s a legnagyobb magyar költő, a világszabadság hőse lett. Hogy Mátyást mindkét nép a magáénak vallja, s teljes joggal. Hogy Mikszáth Kálmán mily szeretettel ir a falusi szlovák emberekről. Hogy a Rákóczi-szabadságharcban sok-sok szlovák, a szlovák nemzeti felkelésben sok magyar küzdött. Hogy már több mint ezer évvel ezelőtt békésen, együttműködve éltek itt a mai magyarok és szlovákok elődei, egymástól sok mindent eltanulva, s még egymás nyelvét is gazdagítva jövevényszavakkal. Hogy sokáig hittünk „álnok, rút beszédnek”, az uszitóknak, sunyiknak.

S hogy nem lehet szabad ez a nép, amely másokat gyűlöl és elnyom. Legjobb hagyományainkra támaszkodva, egymás nemzettudatát. nemzetiség-tudatát mélységesen tisztelve lépjünk előre. A költő arra int. hogy aki a holnapba akar eljutni, annak először utat kell építenie. Mi már építjük az utat, sőt el is indultunk a már meglevő szakaszán. Legyen e mai estünk közös törekvésünk szívós folytatásra serkentő stációja. Egy merőben új kor hivogat bennünket, s a nehézségek és bonyodalmak ellenére is reményt ültet a szivünkbe.

Szlovákok és magyarok együtt haladnak az Európai Ház felé, mely meghitt hajlékot kínál utódainknak. Legyen az Európai Házban a mi hazánk. Szlovákia egy barátságos, meleg szoba, ahol jól érezzük magunkat, örvendve egymás társaságának. S anyánk nyelvén dalolva szorgoskodunk közös célokért.

De a házra, a bejárathoz írjuk ki majd sokadmagunkkal együtt — hogy mindig mindenki lássa, aki be akar lépni — az egyik legnagyobb európai. Goethe mondatát: „Ha velem akarsz lenni, hagyd kint a bestiát!" Aki „ordas eszméket" hordoz, annak nem lehet, de ne is legyen helye a házunkban!

Fábry Zoltán szavaival kezdtük bevezetőnket, nyíljon szét hát a függöny is az ő szavaira: „A híd igaza megállíthatatlan, az ív szépsége felülmúlhatatlan, mert a híd íve a teret és időt egybeölelő emberség reális konstrukciója. Add tovább! Csináld tovább! Emberek vagyunk!"

*