A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-08 / 23. szám
Török főúr aláírása, a Tugra. Jelentése: Ibrahim kán fia, az örökké győzedelmes Méh m ed lom számára amiatt nem volt aktuális a könyv fordításának megjelentetése, mivel a Rimaszombatból származó török okiratok hátoldalán levő egykorú feljegyzések magyar nyelvűek, ezt a tényt viszont nem kívánták a nemzetiségi olvasóközönség soraiban propagálni. Naiv fejjel azt hittem, hogy talán majd a pluralizmus viszonyai között nyomdába kerülhet a könyv, amikor férfiasán közölték velem, hogy erről szó sem lehet, hiszen még tízezres példányszám esetén sem térülnek meg a nyomdaköltségek. Ilyen jellegű mű pedig hazai viszonylatban ennél több példányban aligha fogyna el. Arra még álmomban sem gondoltam, hogy ily rövid út vezethet a szellem diktatúrájából a pénz diktatúrájába. Az új viszonyok között — a felelős szerkesztők elbeszélés szerint — csakis nyereséges alkotásokat jelentethetnek meg a kiadók, ami a Madách esetében a mesekönyvön kívül a bestsellert, a ponyvát, esetleg az okkultista (áltudományos) ismeretterjesztést jelenti, amire mindig is bőven akadt vevő. Mert irodalomból, színvonalas műalkotásból húszezres példányszámot elérni lehetetlen. Ezen aligha lehet csodálkozni, hiszen még az ötvenmilliós Franciaországban is csupán ötezres példányszámban (!) jelent meg egykor egy Jean Paul Sartre. A magyarországi könyvpiac egy könyv erejéig azért megnyílt Blaskovics József számára: a feltételezett magyar Ösgeszta török fordításának feldolgozott változatát adta ki a Magvető Könyvkiadó 1982-ben Tárih-i Üngürüsz (A magyarok története) címmel. Az órák alatt elkapkodott könyv a szenzáció erejével hatott, végre a magyarországi olvasóközönség is megismerhette a prágai professzor nevét. Az viszont érthetetlen, hogy a siker láttán.miért nem adták ki a tudományos szenzációt ígérő, a történelem- és nemzetismeret szempontjából sokkal jelentősebb műveit. Olyan ez, mintha Karinthy Frigyestől egyedül az így irtok ti című kötetet jelentetnék meg. Annál is inkább megdöbbentő ez a közöny, mivel az oszmán-török uralom alóli felszabadulás háromszázadik évfordulójára (Bécs — 1683, Érsekújvár — 1685, Rimaszombat —- 1686, Buda — 1686) sorra jelentek meg a nagyközönségnek szánt történelmi ismeretterjesztő munkák, amelyek közül több a nyomába se érhet Blaskovics József műveinek. Szerencsére legalább a szakemberekhez eljutott két fontos munkája: a Budapesti Állami Gorkij Könyvtár tudományos segédanyagként 1989-ben kiadta az Érsekújvár és vidéke a török hódoltság korában, valamint a Rimaszombat és vidéke a török hódoltság korában című könyveit, amelyek teljesen újszerű megvilágításban mutatják be a megszállt területeken élő emberek mindennapi életét. Valamivel jobb a helyzet a hazai ismeretterjesztés területén. A Hét tartja ezen a téren a dicséretre méltó rekordot: az elmúlt néhány évben egy tucat Blaskovics cikket jelentetett meg a magyarlakta vidékek helységeinek névmagyarázatáról, a török—magyar kapcsolatokról és a hódoltság időszakáról. A boldog „kiválasztottak" igazi csemegének érezhetik az Érsekújvári Járási Múzeum Castrum novum c. évkönyvének harmadik kötetében a város felszabadításának 300. évfordulójára, két (magyar és szlovák) nyelven megjelentetett tudományos dolgozatát, Érsekújvár az oszmán hódoltság korában címen. Mindig is nyilvánvaló volt, hogy a szórványmagyarság szeizmográf-érzékenységgel reagál a történelmi kérdéseket boncoló művekre. Ez alapján aligha meglepő, hogy A magyarság története (Tárih-i Üngürüsz) második kiadása a könyv hiánycikk mivolta ellenére nem Budapesten jelent meg, hanem az Ohio állambeli Clevelandben 1988-ban. Talán hangsúlyozni sem kell, hogy ezúttal is szenzációszámba ment a kiadása. Ugyancsak ősi bölcsesség szerint minden népnek olyan vezetői vannak, amilyeneket megérdemel. Egyre biztosabban érzem, hogy ez a tudósokra nem vonatkozik: aligha érdemeljük meg a Blaskovics József formátumú kutatókat, ha még arra sem tartjuk őket érdemesnek, hogy műveiket kiadjuk. Minek is. Hiszen ezt megteszik helyettünk a nagy kultúrnemzetek kiadói. Csak egy a bökkenő: azokon a nyelveken bennünket el lehet adni. Az ismeretlen bölcs szavaival: a hülyeség nem bűn. Legfeljebb néha kellemetlen. OZOGÁNY ERNŐ Fotó: a szerző (2) és Méry Gábor (1) HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV Reviczky Ádám: Vesztes háborúk — megnyert csaták A memoárirodalom talán egyik legfontosabb művét írta meg Reviczky Ádám, édesapja Reviczky Imre és családja életéről. A terjedelmes (777 oldal) munkát nehéz volna lankadatlan odafigyeléssel végigolvasni, ha az olvasó mindjárt a könyv elején nem tudná meg, hogy milyen kivételes ember rendkívüli életét ismerheti meg belőle. Revisnyei Reviczky Imre olyan korban nőtt fel és élt, amikor nagyon nehéz volt igaz emberként élni, cselekedni és megmaradni. Mint fiatal katonatiszt részt vett az első világháborúban, majd annak folytatásaként a Vörös Hadsereg felvidéki harcaiban. Megizlelte a menekültek keserű kenyerét. Nehéz viszonyok között családot alapított (egy kassai árva lányt. Gavallér Lenkét — Lillyt — vette el). Állandóan a szűkebb pátriája közelében élt: Sátoraljaújhely, Sárospatak: később a bécsi döntés után Királyhelmec, Léva az állomáshelyei. Reviczky Imre embersége megmutatkozott már ezekben az időkben is, de példamutató, a keresztény magyar ember becsületét a világ előtt is mentő tevékenysége igazán Nagybányán bontakozott ki. Léváról ugyanis 1943. május 1 -vei áthelyezték Nagybányára a X. KMSZ (közérdekű munkaszolgálatos) Zászlóalj parancsnokának. Ebben a beosztásban előbb 20 000. majd később, a zsidók gettóba hurcolása idején 40 000 munkaszolgálatos felett élet-halál ura. Ő az életük ura lett. Szolgálata alatt megszüntette az addig szokásos kínzásokat, brutalitásokat. Lecsukatta a hatalmával viszszaélö tisztet és tisztest. Több ezer SAS-behívót küldött szét, hogy menekítse a gettó és elhurcolás elöl a körzetébe tartozó 20—65 éves zsidó férfiakat. De megmenekült parancsnoksága alatt sok román és más nemzetiségű munkaszolgálatos is. Amikor 1944 őszén Nagybányához közeledik a front, szabotálta a város kiürítését. Fiktív erdélyi szolgálati helyekre vezényelte az erdélyi származású munkaszolgálatosokat. Ő maga, a máshova való beosztottjaival csak közvetlenül az utolsó pillanatban vonult vissza, előbb megmentve a város hídjait és közüzemeit. A visszavonulást is fékezte, úgy hogy csak 1945 februárjára érkezett csapataival a Kis-Alföldre. Ott, Öttevény községben letartóztatták és Sopronkőhidára vitték a politikai foglyok börtönébe. Onnan a kiürítés előtt megszökött és kalandos körülmények között gyalog ment Budapestre. Azonnal jelentkezett a hadügyminisztériumban. Részt vett az új népi hadsereg szervezésében, mint a mátészalkai hadkiegészítő parancsnoka. Erdélyben a volt munkaszolgálatosai ünnepségeket rendeztek tiszteletére. Onnan hazaérkezve kézbesítették neki a szolgálat alóli felmentését. Az erdélyi volt munkaszolgálatosai ezt megtudva újságcikkekben, beadványokban tiltakoztak az ezreket megmentő tiszt félreállítása ellen. Az egyikük személyes közbenjárására (Solt Sándor) aztán fél év múlva újra visszahelyezték állásába. Még elő is léptették ezredessé, de három év múlva, 53 éves korában kényszernyugdíjazták. Két év múlva még a nyugdiját is megvonták, pedig ekkor már 75%-os rokkant. Hogy a saját és felesége puszta létét fenntarthassa, különböző munkákat vállalt. Élete utolsó három esztendejében egy tüzelőanyag-kereskedés pincéjében mérte a szenet és hordta a vevőknek. Csak az 1956-os év mozgalmas szeptembere és a „muszosok" újabb intervenciója, újabb újságcikkek nyomására kapta vissza 60 éves korában a nyugdíját. Nem sokáig élvezte. Fél évre rá: 1957. február 16-án meghalt. A márvány sírkövét is a hálás munkaszolgálatosai állították neki. Izraelben 50 fából álló ligetet és utcát neveztek el róla (Cfáton). Halála után még „az igazak" részére alapított kitüntetést is elküldték özvegyének. Az érem hátlapján ez áll: „Aki egy emberéletet megment, az az egész világmindenséget menti meg”. A szerző saját életét is beleszötte apja történetébe. Joggal : ö is részt vett a második világháború harcaiban, később öt is félreállitották. Édesapja embermentő tetteit azokkal mondatja el, akik neki köszönhették megmaradásukat. A szerzőt nem lehet részrehajlással vádolni, mert munkájában felidézi mások (papok, apácák, magánszemélyek, diplomaták) életmentő tetteit is. Csúzi Cs. Ferenc HANGLEMEZ Mennyből az angyal Mitológiai címmel került az üzletekbe a Napoleon Boulevard legújabb nagylemeze, amit már igen várt a nagyérdemű, hiszen a korábbi Lilla szólóalbum sikere után frissebb elvárások „döngetik a kaput". Ettől a zenekartól már megszoktuk, hogy dalaiból lehangoltság, depresszió sugárzik, s ez a nagylemeze még fokozza is a kilátástalan helyzetek súlyosságát. Napjaink politikája nem kerülte el Erdész Róbert bandáját, sok más együtteshez hasonlóan ök is a realitás színpadán játszanak. A cimadó szerzeményben megfogalmazott mitológiai hatás is csupán kizökkenés a valóság talajából, felemelkedés a gondolatok, az emberi érzelmek megfoghatatlan szférájába. Vincze Lilla most is középpontban áll, ö az, aki a Napoelon Boulevard fő jellemvonásait „ápolja", vagy másként fogalmazva, aki ezeket a fő jellemző jegyeket megalapozta. Kéthónapos londoni tanulmányi útja elsősorban a külföldi piac felé való fordulást irányozta, s valószínű, hogy ez a hanganyag még angliai elutazása előtt készült. Ugyanis nem fedezhetünk föl újításokat, „fajtaelkülönítö" ötleteket. Mégis meghökkenünk. amikor odafigyelünk a „Bicikli ég és föld között" cimű dalra, furcsa fogalmak párosítását véljük felfedezni, ami első hallásra is szimpatikusnak tűnhet. A „Nem vagyok ellened” is jó dal, ebben a férfi énekhang, pontosabban a férfikórus viszi a prímet, fölidézve a pravoszláv vallási hangulatot. Az Üldözésben kitünően keveredik Lilla kétszólamú énekhangja, hátborzongatóan furcsa hatást erőltetve ezáltal a figyelmes hallgatóra. A dalok többségében központi téma a félelem, az aggodalom (Rakétaszemek vigyáznak ránk), s mindenütt jelen van a mitológiai jelkép, melynek valódi jelentését a lemezvásárló hivatott megfejteni. Jó újdonságnak számit a Napoleon Boulevard friss albuma, színvonalas zenével, kifogástalan hangzással, s elgondolkodtató szöveggel, melyek talán cselekvésre is késztetnek. Koller Sándor _________CL
