A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-08 / 23. szám
Rovatvezető: MÁCS JÓZSEF MIRŐL GONDOLKODIK ÉPPEN? A társadalomelméleti tantárgyak oktatásáról a Tanárképző Főiskolán megvédeni az esetleges gáncsoskodásoktól. Az akkori viszonyok között nem mindig lehetett kivédeni külső (politikai) beavatkozásokat, amelyeknek a kiadón belül is voltak támogatói. Szerkesztőségem dolgozóival nem voltak összeütközéseim. Szót ejt a nyelvművelő munkáról is, amelybe öt dr. Jakab István vonta be. Ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy 1969-ben indult egy akció, hogy a hazai sajtó nyelvi színvonalát felmérjék. Akkor bízta meg Jakab István öt azzal, hogy a Szabad Földműves című lap nyelvezetével foglalkozzon. Kis tanulmánya az Irodalmi Szemlében jelent meg. majd belekerült az első hazai nyelvművelő könyvünkbe, a Hogy is mondjuk? című válogatásba. Ugyancsak Jakab István kérte fel, hogy írjon nyelvművelő cikkeket az Új Szó Kis Nyelvőr cimű rovatába, és hogy kapcsolódjon bele a pozsonyi rádió magyar adásának Anyanyelvűnk cimű adásába. 1985-ben a Hét is rendszeresítette a Kincsünk az anyanyelv cimű rovatot. Tulajdonképpen 1977-töl az Anyanyelvűnk című műsorban legalább havonta egyszer szerepel egy ötperces írása, s gyakran ír a Hét Kincsünk az anyanyelv rovatába is. Ennek a munkásságnak az eredménye lett, hogy 1990-ben megjelenik Anyanyelvi hibanapló címen nyelvművelő Írásainak gyűjteménye. Ez idén kerül sor a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának a megalakulására. A választmány öt is megbízta feladattal, a nyelvi ismeretterjesztés szakbizottságának megszervezésével és vezetésével, ennek keretében hívják majd életre az úgynevezett tanácsadó szolgálatot, elsősorban a közéleti nyelv megjavításának szándékával. — A csehszlovákiai magyarok nyelvét és jövőjét is szóba hozom, mielőtt befejeznénk a beszélgetésünket — mondja Mayer Judit, miután újabb cigarettára gyújt. — A sok köznyelvi és egyéb helytelenség hallatán minden nyelvművelő elszomorodik időnként, de azért vannak biztató jelenségek is. Részben az, hogy a sajtó dolgozói már képzettebbek, és azt tapasztalom, mintha a fiatalabb nemzedék jobban igyekezne megtanulni a maga szakmájának magyar terminológiáját. s jóval kevesebb szlovák szót kever bele a magyar beszédbe, mint ahogy az az idősebb nemzedéknél tapasztalható. Persze igazán optimisták csak akkor lehetünk, ha sikerülni fog az iskolában elkezdeni a nyelvművelést, és nemcsak a magyarórán, hanem még a tornaórán is. A pedagógusoknak. akármilyen szakot tanítanak, gondosan figyelniük kell. hogyan beszélnek a gyermekek. Nekik is törekedniük kell a helyes, szabatos beszédre. És még valami! Nem tudom, mennyire fogja lehetővé tenni a tanterv azt. hogy a gyerekek többet beszéljenek. és már az alapiskolában tanuljanak meg szépen beszélni. Mert az a véleményem, hogy most nagyon keveset beszélnek a gyerekek, a családban is kevés a beszélgetés, az iskolában pedig nagyon sokszor a szóbeli feleltetés helyett tesztekkel intézik el a felmérést. A beszédkultúrát vissza kell hozni az iskolába! Távozóban még arról faggatom Mayer Juditot, tulajdonképpen minek tartja magát : szerkesztőnek, fordítónak, nyelvművelőnek? Nem felel egyértelműen. Ugyanis nehéz a munkáját különválasztani. Mindhárom területtel kapcsolatban a jó irodalom olvasását hangsúlyozza. No meg a türelmet és az elszántságot, s nem utolsósorban a kétkedést ... MÁCS JÓZSEF Fotó Gyökeres György Minden kertelés és magyarázkodás nélkül ítélkezhetünk: a felsőfokú tanintézeti oktatás legelhibázottabb, legszemellenzösebb része a társadalomelméleti tantárgyak tanításának gyakorlata volt, olyannyira, hogy dogmatikus tartalmában és sematikus szürke módszereiben sem a hallgatókhoz, sem a tanárokhoz nem volt méltó. Az eddigi gyakorlattal véglegesen szakítani kell! Meggyőződésem szerint a társadalomelmélet oktatásában is a világ jeles felsőfokú tanintézeteinek példáját kell követnünk a jövőben. Következésképpen: műveltségcent - rikusságúvá kell tenni az oktatást! Az apologetikus politikai és ideológiai elemeket ki kell zárni! Elképzeléseimet itt csak vázlatszerűen jelzem : Véleményem szerint a tanárképző főiskolákon, egyetemeken az oktatandó társadalomelmélet magva a filozófia! Minden más társadalomelméleti tantárgy, úm. a politológia, a közgazdaságtudomány, stb. csupán kiegészítő jellegű a pedagógusképzésben. Ezért a következő szerkezeti megoldást ajánlom: 1. Négy szemeszterben oktatni a filozófiát (1.—2. évfolyamban). Ez a ciklus igényes vizsgával zárulna. ^ Belső tartalma megoszlik : a) a filozófia történelmére (megkülönböztetett hangsúllyal az ókori eurázsiai és a keleti kultúrák gondolkodására; a keresztény filozófiára s irodalmának tisztességes ismeretére; a marxizmus kritikai szemléletére; a természettudományi és a filozófiai gondolkodás egységére). b) művészetfilozófiára. (Megjegyzem, hogy óvakodni kellene a „teljes tálalástól", inkább törekedni a szépség felmutatására, a stílusjegyek felismerésére, a kormeghatározásra. a hazai értékek ismeretére. — Ide kívánkozik egy talán banálisnak tűnő őszinte megjegyzésem: ha majd a holnapi pedagógus kiránduláskor tanítványait előbb templomnézésre. a temetőbe, a múzeumba viszi s csak utána „kirakat-bámulásra” — európaiabbak leszünk!) 2. A politológia oktatása mind időben, mind tartalmában leszűkíthető akár egyetlen szemeszterre is. A tárgymeghatározás és az általános bevezető után gyakorlati jogismereteket kellene nyújtania. Mindennapi családjogi. vagyonjogi. ífjúságjogi, stb. tudnivalókat és természetesen „paragrafusolvasást" kellene oktatni. 3. A szociológia világszerte elfogadott társadalomelméleti tantárgy. Mégis az a véleményem. hogy egyelőre csínján kell vele bánni, mert teljes terjedelmű oktatásra nem vagyunk fölkészülve. Szerintem a tárgymeghatározáson és a történelem rövid áttekintésén túl a kutatás-technikai és a kapcsolatos gyakorlati vizsgálati eljárások szabályainak ismertetésére tegyük a hangsúlyt! Korábbi tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a hallgatók ez utóbbinak látnák a hasznát. különösképf>en a diplomamunka írásakor. E fenti vázlatszerű javaslathoz kívánom megjegyezni, hogy az oktatás szükségszerűen kiegészül fakultatív jellegű előadásokkal, jeles külföldi szakemberek előadásaival. Az előadó tanárok, illetve az oktatás személyi biztosítása kapcsán hangsúlyozom, hogy egy-egy témakör előadására okvetlenül be kell majd vonni külső szakembereket, vendégelőadókat. Tudomásul kell vennünk. hogy a polihisztorok kora elmúlt, elképzelhetetlen, hogy az a szerencsétlen tanszékbeli tanár mindent tanítson, azt is, amihez nem ért, azt is, aminek nem tudója. Nem csoda, hogy a korábbi praktika már csak emiatt sem tudott elviselhető színvonalat biztosítani. Megkülönböztetett fontosságot tulajdonítok a társadalomelméleti tanszék szervezeti keretében alapítandó szociológiai kutató kabinetnek. A magyar nemzeti kisebbség vonatkozásában fölvállalhatná életünk számos kérdésének rendszeres, tudományos igényű vizsgálatát (pl. az iskola megválasztása szülői szempontjainak szóródását: a pályaválasztás motivációinak hullámzását; az utca szerepét a nyelvtanulásban; az iskola és a tanító súlyának vizsgálatát apró falvainkban; a pedagógus oktatási szabadságával való sáfárkodás alakulását, stb.). Ebbe az igényes munkába okvetlenül be kell majd vonni a legtehetségesebb érdeklődő hallgatókat pályázati eljárással, honorálni őket, sőt lehetővé kellene tenni, hogy egy-egy önálló színvonalas tanulmányt tudományos fokozat (doktorátus) elnyerési szintjén is megvédhessék. Ennek a kutató intézménynek sok szerepe lenne: Szociológiai mérések alapján hiteles információkat szolgáltathatna a politikai döntésekhez. Műhelye lehetne egy társadalomkutató fiatal gárda képzésének. Serkentően hatna az oktató tanárok kettős munka-orientációjára. De az is elképzelhető, hogy idővel majd kinövi saját gúnyáját: magyar tudományos intézet nő ki belőle. Mint mindennek, e jelzett koncepció megvalósításának is sok föltétele van. Különösképpen akkor, ha önállóságban gondolkodunk, azaz ha saját gondjainkat minden terhükkel vállaljuk. A legalapvetőbb politikai és jogi föltétel az önálló költségvetéssel rendelkező magyar felsőfokú tanintézet léte, amely a teljes pedagógusképzésen túl vállalná a népnevelők. a könyvtárosok, az újságírók, esetleg a teológusok képzését is. További föltételek: a „hatalmas könyvtár", a naponta hozzáférhető folyóiratok és újságok tengere, a tágas és csendes olvasótermek, levéltár, múzeum, nyomda, színház, az anyanyelvű iskolák bő közege, a kulturális és tudományos gócok közelisége, a hagyomány és sok minden más, de nem utolsósorban szükséges a semmi mással nem pótolható otthonos légkör. (Bármiképpen gondolkodom immár 25 éve, számba véve az esélyek és tények előnyeit és hátrányait, akár megkönnyezve keleti szülőföldemet, ifjúkorom szerelmetes Pozsonyát, egykori szép reményeim még mindig szeretett szép városát, Nyitrát, az eszem csak azt diktálja, hogy a magyar főiskola föltételeit jelenleg csak egyetlen város tudja biztosítani: KOMÁROM. És milyen szép lenne Nyitra és Komárom tisztességes testvéri szimbiózisa!) KARDOS ISTVÁN 7 „Miről gondolkodnak éppen?"
