A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-08 / 23. szám
A csehszlovákiai magyarok fóruma HIVATÁS ES SZOLGALAT Mayer Judit, aki az idén megkapta a Madách Könyvkiadó nívódiját Jan Truneček A jó öreg alma mater című könyvének fordításáért A kitűnő műfordító, szerkesztő és nyelvész Nedbal utcai lakásában a Mayer családról beszélgetünk. Judit 1923-ban született Pozsonyban, a város legevangélikusabb negyedében. a Konvent utcában, amelyben ott állt a régi líceum épülete, a későbbi evangélikus teológia. Édesapja nem ős pozsonyi, kolozsvári. s katolikus létére az ottani Református Kollégiumban nevelkedett; Kolozsváron végezte el az egyetemet is. 1913-ban jött Pozsonyba tanárnak, a kereskedelmi iskolába, amely kicsit más formában az első köztársaság és a Szlovák Állam idején is fennmaradt. 1945-ig tanított az iskola falai között, s mert megszűntek a magyar iskolák, állásából elbocsájtották, majd igazolták és nyugdíjazták. Judit édesanyja Rozsnyón született, háromhónapos korában került Pozsonyba. Édesapja megnyert egy pályázatot, annak alapján kapott tanári állást a líceumban. Judit édesanyja tanítóképzőt végzett, és még érettségi vizsgát is tett. s beiratkozott az akkor megnyílt pozsonyi magyar egyetemre (1918-ban), amely a következő évben, az új államban megszűnt. Judit bátyja mérnök, a Műszaki Főiskola docense, két lánya és két unokája van. — Pozsonyban jártam az úgynevezett elemi népiskolába — mondja Mayer Judit. — 1933-ban lettem a reálgimnázium tanulója. Közben volt egy államfordulat, igy 1941 -ben már a Szlovák Államban érettségiztem. Kitűnő tanáraim voltak. Hálával gondolok rájuk. Kezdetben a régi líceum épületében volt a gimnázium (Védcölöp utca), a két utolsó évben pedig már az akkori Madách utcában. A szlovák nyelven kívül latinul és franciául tanultunk. A német nem volt kötelező tantárgy. Jó szellemű iskola volt, szlovák nemzetiségű tanárok is tanítottak bennünket, de soha nacionalista súrlódás nem volt. Önképzőkörünket Arany Jánosról neveztük el. Nyolcadikos gimnazista koromban elnöke voltam. Az a meggyőződésem, hogy az ember műveltségében döntő a középiskola, tehát most is arra kell törekednünk, hogy középiskoláink színvonalasak legyenek. Szabadjon itt megjegyeznem, hogy a tankönyveink jobbak voltak, nem fordították, magyar tanárok írták. A tanterv sem volt annyira zsúfolt. S hadd mondjam el azt is, amiért fontosnak tartottam a latint. Ennek a tantárgynak a tanítása az európai műveltség megszerzésére irányította a tanulók figyelmét. s állandó fordítással járt. megtanultunk bánni a szótárral, fejlődött a stilisztikai érzékünk, s kénytelenek voltunk foglalkozni a magyar nyelvtannal is. Mayer Juditnak érettségi után volt egy olyan elképzelése, hogy nem tanul tovább, elmegy újságírónak. Erről a szándékáról azonban lebeszélték tanárai. Peéry és Szalatnai Rezső, s akkor adódott számára a lehetőség, hogy jelentkezhet a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre. 1941 -ben történelem-magyar-szlovák szakra iratkozott be, s 1943-ban letette az első alapvizsgát (most államvizsga) magyarból és történelemből. Közben a háborús események, a német megszállás és Budapest bombázása miatt nem tudta folytatni a tanulmányait. Végül is a tanári oklevelet 1960-ban szerezte meg a Pedagógiai Főiskola levelező tagozatán. Ma is szívesen emlékezik vissza a Pázmány Péter Tudományegyetem kiváló tanáraira, Horváth János irodalomtörténészre, Rais Dezső nyelvészre, Szekfü Gyula történészre és másokra. 1945-ben nem tudott elhelyezkedni, a front átvonulása után nem nyílt magyar iskola, és mert semmilyen álláshoz nem jutott a nemzetisége miatt, körülbelül egy évig szlovák nyelven magántanítással kereste meg a kenyerét, aztán 1946-ban sikerült egy kisegítő főhivatalnoki állást szereznie. majd 1949-ben elszegődött egy félig meddig olasz céghez, amely golyós csapágy-árusítással foglalkozott. Ezen a jó. szélárnyékos helyen volt műszaki és kereskedelmi hivatalnok. Visszakapta az állampolgárságát. biztosabbá vált a helyzete. 1954 októberéig dolgozott itt, innen került a Mezőgazdasági Kiadó magyar szerkesztőségébe. — A Mezőgazdasági Kiadó magyar szerkesztőségében csak ketten voltunk, és elég sok tankönyvet kellett akkor kiadnunk — mondja Mayer Judit, s cigarettára gyújt. — Különböző témájúakat. ami azt jelentette, hogy állandóan tanulmányoznom kellett a megfelelő szakirodalmat. 1966-ig voltam ennél a vállalatnál. Jól éreztem ott magam. Soha nem voltak súrlódások a nemzetiségem miatt. A munkatársakkal jól kijöttem. Mindig hálás leszek a főnökömnek, dr. Zborovsky Alfonznak, aki időt és fáradságot nem kímélve megtanított a mezőgazdasági szakismeretekre és a szakkifejezések használatára. 1966-ban kaptam az ajánlatot, hogy menjek át a Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztőségébe. Új munkahelyemet 1967. január 1-jén foglaltam el az újonnan kinevezett vezető szerkesztővel. Dobos Lászlóval együtt. Első beosztásom az eredeti irodalom volt. 1969. január 1 -jén megalakult a Madách Könyv- és Lapkiadó Vállalat, s még ugyanabban az évben a forditásirodalmi szerkesztőség vezetője lettem. Akkor kezdtem először műfordítással foglalkozni. Cseh és szlovák nyelvből fordítottam útleírást, regényt, elbeszélést, gyermekkönyvet és publicisztikát. 1986-ban Madách-díjat kaptam Vágner—Schneiderová szerzőpáros Az oroszlán nem az állatok királya című útleírásának fordításáért. Legkedvesebb fordításomnak Karel Čapek; A szenvedelmes kertész című bűbájos kis kötetét tartom. Ezt a munkámat is nívódijjal jutalmazták. Ezek után az Európa Kiadóval közösen megjelentetett a Madách Kiadó egy válogatást Čapek publicisztikai írásaiból, összesen öt kötetben. Az anyagot Hosszú Ferenc válogatta, s én fordítottam. Ezt tartom műfordításaim legfontosabbjának! Nem sorolja tovább a fordításait, visszatér szülővárosára. Nedbal utcai lakására, ahol 1962-től lakik. Ez a harmadik lakóhelye Pozsonyban. Szeretettel beszél a városáról. s mintha meg akarna győzni, olyan hangsúllyal mondja, bármi rosszat is élt meg benne, maga a város nem tehet róla. Dühös fájdalommal nézte, hogyan teszik tönkre kontár szempontok érvényesítésével. Gyermekkorától sok mindent tud a múltjáról. épületeiről, történelmi emlékeiről. Koronázó város, zeneváros, kulturális központ volt, érintkezési központja a német, a szlovák és a magyar kultúrának, s bizonyos fokig a zsidóság kultúrája is benne van. Gyermekkorában Pozsony több nyelvű város volt. ahol az emberek összefértek, békességben éltek, egészen addig, amíg a fasizmus nem vadította meg őket. Negyvenöt után tulajdonképpen nagy csalódás érte a pozsonyi és a csehszlovákiai magyarságot. Arra senki sem számított, hogy kiközösítik a magyarokat. Ez a Pozsony nem ugyanaz, amely volt. Rettenetesen megnövekedett, ami nem is minden szempontból jó, s Mayer Judit most lát némi reményt, hogy felfedezik a város múltját, és azokat a történelmi emlékeket, amelyek megmaradtak és még megmenthetők. A történészek, régészek és természetvédők összefogásában látja azt a lehetőséget, hogy szülővárosa széppé tehető! Történtek jóvátehetetlen mulasztások és hibák, például olyan épületek lerombolása, mint a két zsinagóga, az új hid elhelyezése, a Nemzeti Galéria épülete, néhány sikerületlen szobor stb. A vár mellé épített modern palota is ilyen. Az egész váralja tönkretételéről már nem is beszél. Szereti a város régi utcáit, épületeit, templomait, mindegyikhez fűződnek emlékei. A Madách Kiadó vendégeit annak idején mindig rá bízták, mutassa meg nekik az óvárost, igy kénytelen volt meg is tanulni egy csomó adatot az épületekről, utcákról. — Visszatérnék még a Madách Kiadóra — szív bele nagyokat a cigarettájába Mayer Judit. — Szerkesztő is voltam, nemcsak fordító. A szerkesztői munkát a Mezőgazdasági Kiadóban tanultam meg. Általában szigorú szerkesztőnek tartottak, és joggal, mert véleményem szerint elsősorban a szerkesztő felel a szöveg végső formájáért, nem a fordító. Más a helyzet az eredeti irodalomban, ahol természetesen csak óvatosan és érzéssel szabad beavatkozni az ró szövegébe, de azért ott is nagyon lényeges az iro és a szerkesztő együttműködése. A Madáchnál 1980-ig voltam a forditásirodalom vezető szerkesztője, illetve a cseh irodalom fordító műhelyének vezetője. Ekkor helyeztek az eredeti irodalom szerkesztőségének élére, s ott dolgoztam nyugdíjaztatásomig. A Madách igazgatóival és főszerkesztőivel (Dobos. Hubik. Fonod. Duba) kölcsönös megbecsülés jellemezte közös munkánkat. Az eredeti irodalom számomra új munkaterületet jelentett, más módszerekkel kellett dolgozni, de úgy vélem, éppen azért, mivel én nem vagyok ró. több tárgyilagossággal és kevesebb támadási felülettel állhattam ezen a poszton. Legjobb tudásom szerint igyekeztem az adott lehetőségek közt olyan kéziratokat visszautasítani, amelyek valóban nem érdemelték meg a nyomdafestéket, és elősegíteni azoknak a kéziratoknak a kiadását, amelyeket jónak, hasznosnak ítéltünk, és a főszerkesztővel együtt próbáltuk ezeket 6 LÁTOGATÁS MAYER JUDITNÁL
