A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-05-25 / 21. szám

amit mintha abba sem hagyott volna, mondja állandóan, majd veszi az élet pecsétjeitől teli széles karimájú kalapját, hogy kikísérjen az állomásra. Sárgászöld öltönyéhez biggyesztett vörös cicanyakkendőjével semmiben sem különbözik egy századeleji olasz bohémtól, aki most indul neki a világnak. S Leli bácsi tényleg most indul újra a 9. évtizedben, s még mindig este és reggel is legényként, ahogy ö mondja, tisztes életet maga mögé utasítva nősül. Az utcán az emberek köszönnek, bólogatnak, többen magyarul. Leli bácsi mindannyiszor kalapjához nyúl. Arról beszél, hogy milyen kellemes itt a táj szépsége, tisztasága ...

Fütyül a vonat. Szia, Leli bácsi. Majdnem lekésem a vonatot, nem tudok elbúcsúzni. Leli bácsi kémény tekintettel néz a szemembe.

tisztán kivehető volt. Az autó ülése alá csúsztattuk, nehogy egy esetleges közúti ellenőrzés alkalmával megtalálják. Talán szentségtörést követtünk el, de hát csonka kereszt ma is szobám falán függ, s ha felnézek rá, eszembe jut egy német temető . . .

HOL VAN HONOM . . .

A népi demokrácia győzelme után Cseh Szlovákiában nincs már megvetett magyar: szabad ország egyenlő és szabad polgárai vagyunk Tudjuk, hol a helyünk

Megszoktuk már Csehországot, megszerettük népét. Becsületes, dolgos emberek. kik megbecsülik azt. aki tisztességesen dolgozik Otthon érezzük itt már magunkat. Nem vagyunk megtűrt idegenek. hanem a jobb életet építők családjának tagjai és cseh testvéreinkkel viszszatántorithatatlanul haladunk kéz a kézben, a közös munka diadalmas dalányörüen festett, megfestette Varga Róbertét, a boxolót, Európa-bajnoki bronzérmest, aki Sokolovban sportolt évekig, Torma József barátját, aki a kutyájához már csehül beszél, s aki már sohasem megy vissza Komáromba, pedig hát menne. csak ahogy ő mondta, itt van a felesége, a gyerekei, meg van kötve keze-lába. Találkoztunk munkásokkal, akik az elején még nem hitték, hogy a sörtől dalolni is lehet, de ahogy a citicei kocsmában el néztem őket, elkezdtem hinni a sör erejében. Találkoztunk egy házaspárral, akik a csicsói árvíz idején jöttek fel, mert egész Szlovenszkón nem volt egy üres ház, aho• •• Festő vagyok a sors így hozta. En már nem tudok hazajönni. De otthon mindenütt nagy szeretettel fogadták kiállításaimat. Nem is hittem, hogy annyi év után ez lehetséges. A gyermekeimet magyarnak neveltem, a fiamert, a lányomért a garanciát vállalom, az egyik unokám is még beszél magyarul, viszont én nekik már egy kicsit fasiszta vagyok, de hát a farkasok közt üvölteni kell . . . eltűnünk mint a füst, eljöttünk ide Csehországba. volt egy Osztényi Leander, valamilyen festő, aztán volt egy fia, aztán volt egy lánya, aztán egy unokája, aztán az Osztényiböl lesz Osteni . Aki elgyün hazulról, búcsúzzon el örökre.

Megkerestek a Cseh Nemzeti Múzeumból meg a Szlovák Nemzeti Múzeumból, meg akarták venni a porcelánjaimat. Nem adtam. A Magyar Szépművészeti Múzeumnak adom egyedül Budapestre. Ebben megegyeztünk a gyermekeimmel. Ott látom biztonságban őket. Úgy akarok adni valamit a magyarságnak, ahogy tu dok, lehet, 2000 év múlva megtalálnak egy-egy tányért, elolvassák a nevemet, talán így mégis értem valamit .. .

Leli bácsi mesél... én faggatom észrevétlenül . .. Közben reggel van, március .. ő fölkel, tornázik, 80 éves, testén a bőr még feszes, izmai aránylag még rugalmasan tesznek eleget akaratának .. . farkasdi parasztos hagymás rántottat készít reggelire, s közben folytatja a mesét,

ennél az építkezésnél Köszönettel fogadjuk a kormány jóindulatát, mely rendes. jól felszerelt gazdaságokhoz, vagy más megélhetési lehetőséghez juttat bennünket Csehországban, amely lehetőve teszi azt is. hogy ne kelljen visszamenni Szlovenszkóra a bizonytalanságba. Boldogan mondjuk hát a fogadjistent a mezők adjonistenére Tudjuk, hogy most rajtunk a sor. hogy megmutassuk, mit tudunk.

— Nem rezzen, mint ahogy festés közben sem teszi. Int, és én sokáig az ablakra ragadt pofával lógok. Nem tudom, vajon jót tettem-e vagy rosszat. Nem tudom, mi történik velem. De tény, hogy távozom .. . Karlovy Varyba, majd onnan Prágába.

SÍRKÖVEK KOZOTT

Kynšperkben egy sötét tónusú temető hátsó, magas fűvel benőtt részén mintha egy nagy kasza suhintott volna végig úgy vállmagasságban. A sírok fejénél csak öntöttvas- és márványcsonkokat láttunk az ég felé meredni, a keresztek felső részét valakik következetesen letördelték.

Az érintetlen sírok és sírkövek között haladva magyar nevet csak itt-ott találtunk, azt is rossz helyesírással. A cseh sirok egyikén-másikán a márványra csavarozott fémlemez alól a sarkoknál gótbetük képében azért kilógott a lóláb . .. Hátrább, a temető falánál, a családi kripták némelyikéről már levették a súlyos betonlapot, azok a halottak talán már idő előtt feltámadhattak. Egy keresztben megbotolva majdnem hasra estem. Elkáromkodtam magam ... A száraz fű aló!

val ajkunkon a szocializmus felé vezető úton.

Jó Barát Szerk. 1949. március 23.

(A Jó Barát, a kitelepített magyarok számára Prágában kiadott magyar nyelvű hetilap volt 1948 július 28 tói 1949. április 10-ig jelent meg.)

Ha azt mondom: Csehország, kinek jut közülünk eszébe, hogy ezen a földön több mint húszezer magyar él elszórtan, kisebb csoportokban. Azon a vidéken, ahol mi jártunk, Észak-Csehországban, e diaszpóra 80 °/o-a található. Nehéz felkutatni ezeket az embereket, nehezebb, mint gondolnánk, mert ók ráadásul nem is nagyon tudnak egymásról. A címekre támaszkodva sok embert megtalálunk, volt azonban, ahová már késve érkeztünk . . . Találkoztunk az első köztársaság idején Kárpátaljáról idekerült öregekkel, második világháborús hadifoglyokkal, történetesen Takács Istvánnal, aki a német hadseregben pilóta, s a háború után, amikor hazatért Szlovenszkóra, feljelentették, utána pedig Jáchymovban lapátolta évekig az uránércet a csillékbe. Takács István gyö-14