A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-27 / 17. szám
tett. leginkább e megye fia volt, sőt agg korának legkedvesebb napjai is azok valának, amelyeket nálunk, régi bajtársaí körében töltheted; s végre miután úgy a saját, valamint rokonai kívánságára az esztergomi honvéd temetőbe lett örök nyugalomra elhelyezve. amely temető gondozása Esztergom vármegye közönségének mindig különös kegyelete és figyelme tárgyát képezte, ennélfogva bátorkodom indítványozni: I. miszerint Schulcz Bódog haza fiúi nagyérdemei a mai közgyűlés jegyzőkönyvében is meg örökíttessenek. II. Határozza el a megye közönsége azt, hogy Schulcz Bódog sírján egy érdemeihez méltó sír emléket fog emeltetni.. A vármegye tehát ezen indítvány alapján létrehozott egy bizottságot Majer István választott püspök elnökletével, amelynek a feladata az emlékmű felállításának megvalósítása volt. A Komárom Megyei Levéltár megőrizte számunkra Majer István püspök keze írását, amellyel maga tervezte meg a kő feliratát: „Sátori Schulcz Bódog 1848—49-ki honvéd dandárnok, az I. és ll.-d osztályú érdemrendtulajdonosa, a bodrogkeresztúri és herkályi csaták hősének. A hazafiúi kegyelet. Született 1804. Meghalt 1885."Az emlékmű közadakozásból alig egy év alatt elkészült „mauthauseni fekete Spenitből. 2,50 méter magasságban", s azt az emlékbizottság Barta Endre megyei föszámvevővel egyetemben. 1886. szeptember 23-án „szépen sikerült s a boldogulthoz és a hősi erények tisztelőihez méltó"-nak találta. Hosszú az adakozók sora is, krajcárokból és forintokból állt össze a 482 forintnyi összeg, amelyért Gurgulits József nyergesújfalusi kőfaragómester az emlékmű elkészítését elvállalta. Pontosabban 477 forintért, ugyanis a benyújtott számlán az alábbi kitétel szerepel: „Kegyelet fejében az Írásból engedményezés 5 Ft." Kép és szöveg: CSÁKY PÁL A közgazdasági jellegű terminusok közül sikertelen tákolmány a komplexen ésszerűsített brigád, amit máshol az elfogadható komplex ésszerűsítő brigád formában találunk. és a szállítói-átvevői kapcsolat, amit a könyvön kívül gyakori szállítói-megrendelői kapcsolat formában sem tartunk helyesnek, hanem a szerződéses kapcsolat, adásvételi szerződés mellett törünk lándzsát. A finális termék (výsledný výrobokj-nél jobb a végtermék terminus. A nevelési-művelési rendszerről sem egykönnyen derül ki, hogy oktatásügyi fogalomról van szó. Ha elárulom, hogy ezt a fogalmat a minap egy vezércikkben nevelési-oktatási rendszer formában olvastam, akkor már az olvasó is rájön, hogy az oktatási-nevelési rendszerről van szó. A fordító kollégáival ellentétben az élősúly, súlygyarapodás terminusokat még nem ültette át az Sl-rendszerre. ahol már az élőtömeg. tömeggyarapodás járja. Az állatok a gazdaság életében nem a leghatalmasabb érték, mert a legnagyobb érték az ember. Tudjuk, hogy a fordító egyes helytelen terminusokat, mint pl. hasznosítási alkat, termelési állóeszköz, pótdarabok, munkakörnyezet, életköm yezet. termelési forgóeszköz, munkabiztonság, félhúsok, tojóstyúk az elődöktől vett át; csak ez — sajnos — nem javít a könyv fordítási színvonalán. CSUKA GYULA Mátyás király alakja a csallóközi néphagyományban A szlovákiai magyar nyelvterületen két nagyobb tömbbe sűrűsödnek a Hunyadi Mátyás személyéhez köthető történetek, emlékek. Az első az egykori Gömör megye, ahol ma is lépten-nyomon Mátyás-emlékekbe botlik az arra figyelő. Talán az egész világon egyedinek számit az a Holló Barnabás készítette, sajógömöri életnagyságú bronz szobor, amely nagy uralkodónkat kapával a kezében jeleníti meg. Király — kezében kapával! A derék sajógömöriek a dölyfös urakat állítólag a helybéli szőlőhegyen vöröshagymán megkapáltató Mátyásnak állítottak ezzel az 1912-ben közadakozásból elkészített szoborral maradandó emléket. A másik tájegységünk, ahol Hunyadi Mátyás személye, emléke népszerűbb a szokásosnál, a Kisalföld északi fele, annak is elsősorban csallóközi része. Most ez utóbbi tájegység Mátyás-hagyományáról szólok kissé részletesebben, mégpedig elsősorban a vidékhez közvetlenül is kapcsolódó tradícióra összpontosítva. Tehát nem az országszerte ismert Mátyás-történetek csallóközi előfordulásait kívánom számba venni, hanem inkább azt kíséreltem meg áttekinteni, milyen helyi eredetű emlékei vannak Korvin Mátyásnak a Csal lóközben. A Csallóközt leiró régebbi és újabb nép ismereti munkák sosem feledkeznek el megemlékezni arról, mennyire kedvelte Má tyás király ezt az Aranykertnek is nevezett természeti kincsekben, halban-vadban bő velkedö tájegységet. A Péczeli József által szerkesztett és részben írott, Komáromban kiadott Mindenes Gyűjtemény című folyó irat 1 790-ben erről ir: a Csallóköz „nevez tetett a' régi időkben Arany-kertnek, mind a benne termő szép gyümöltsökért, mind pedig talán a'Dunában található arany fo vényekért. Különösen szerette Mátyás ki rály ezt a'szigetet, és örömmel mulatod benne." A tájegység legtöbb településén élénken él a köztudatban annak hagyománya, mi szerint hajdan Mátyás király a környéken előszeretettel vadászgatott. Ott-tartózko dásai alatt, természetesen, valamilyen mó dón kapcsolatba került a föld népével is. igy több település nevének eredetét is vein hozza kapcsolatba a mai napig a népi helynévmagyarázat. Dercsika, Királyfiakar csa, Damazirkarcsa — ezek mind-mind Korvin Mátyás környékbeli vadászgatá sakral, mulatozásaival vannak a helybéliek szerint összefüggésben. Állítólag a három településből (Alistálból, Felistáiból és Tönyéből) egyesitett mai Alistál neve is Mátyás királytól származik. A helyi népmonda szerint királyunk nagyon szerette a tehén tőgyét sütve, főzve. Amikor egyszer a falu határában járt, a helybéliek ezzel a kedves ételével szerettek volna a kedvében járni. Hogy egy kissé megtréfálják, a tálba helyezett tehéntögyet egy másik tállal letakarták, megkérdezvén az uralkodót, hogy szerinte mit rejtegetnek. A király rövid gondolkodás után rávágta; .Alul is tál, felül is tál, középen meg a tőgye". Innen a három falu, Alistál, Felistái és Tőnye (Tőgye) neve a népi eredetmagyarázat szerint, ami — s talán ezt nem is kellene hangsúlyoznom — semmi összefüggésben nincs e falvak nevének valódi, nyelvészetileg kimutatható eredetével. Számtalan hatalmas, öreg fát tartanak Mátyás fájának Csallóköz-szerte, abból a meggyőződésből, hogy egyszer, valamikor nagy királyunk pihent, étkezett alatta (a teljesség igénye nélkül hadd említem meg Nagymegyert, Alistált, Vajkát, Vásáridat, Bőst, Bakát, amely települések határában a néphagyomány számon tart, ill. tartott ilyen fát). Ezek a gyakori, nagy mulatozással egybekötött vadászatok bizony annak idején inkább nyűgösek mint megtisztelőek lehettek a föld népe számára, hiszen bizonyos szolgáltatások kötelezettségeivel is jártak. Ezzel függ össze a Mad határában hajdan álló hatalmas körte-, más források szerint hársfa története is, amely szerint a sok királyi tivornyázást megunt madiak inkább kivágták a kicsapongó uralkodó kedves fáját, hogy többé ne látogassa környéküket. Már Bél Mátyás leírja az esetet az 1736-ban megjelent nevezetes, latin nyelvű országiéira művében. Valószínűleg tőle átvéve a történetet Fényes Elek, múlt századi neves geográfiai írónk egyik hires statisztikai munkájában 1836-ban szintén megemlékezik róla: „Közönséges vélekedés, hogy hajdan Corvinus Mátyás itt gyakran mulatott, 's innen származott azon anekdota is. mintha egyszer távollétében a'madiak egy kedves körtvély fáját kivágván, őket megátkozta, 's csiribiri rossz embereknek nevezte volna." Az esetről Ipolyi Arnold is beszámol a Vasárnapi Újságban 1858-ban megjelent Csallóközi úti képek című forrásértékű cikksorozatában. Ô is megemlékezik arról, hogy Korvin Mátyás megátkozta a madiakat neki nem tetsző, ellenséges cselekedetük miatt és elrendelte, hogy madi ember a jövőben közhivatalt ne vállalhasson. Ugyanitt egy másik madi. ugyancsak Mátyás királlyal kapcsolatos hagyományról is olvashatunk: ,A legolcsóbb s legegyszerűbb bicsakok madi bicsak néven ismeretesek a Csallóközben; ez rendes bucsufia pór gyermekek számára, kikkel elhitetik, hogy azok Madban készen teremnek egy nagy körtefán". Most pedig nézzük meg, mit tart a helyi néphagyomány a madi bicska eredetéről! Egy alkalommal Mátyás király vadászatban kifáradt vitézeivel a Mad község határában álló hatalmas örfa alatt falatozott. Étkezés közben a király egy gyönyörű szarvast pillantott meg. s kiadta a parancsot, hogy azonnal vegyék üldözőbe. A vitézek, élükön a királlyal lóra pattantak s az elemózsiát a földön hagyták. A földön hevert a sok piros nyelű bicska. Némelyik vitéz zöld nyelű bicskáját a fa törzsébe szúrta. Mivel aztán többé nem tértek viszsza, a madarak és a kóbor kutyák megették a földön elszórt élelmet. Nemsokára az örfa alá ért két madi atyafi és igy szólt az egyik: „Ahun la. sógor! Ezen a fán meg bicsak teremI". ,A bion — felelte a sógor, s lehajolva felvett egy piros nyelüt, mondván : E már írett, mert piros és lehullott". A másik a fa törzséből húzott ki egy zöld nyelüt s együgyű ábrázattal kiáltott fel: Nizd csak! E meg íretlen mert zödf'. Meghallotta a párbeszédet egy arra haladó albári ember és elmondta a környéken mindenkinek, hogy mit látott, hallott. Azóta a madiakat sikeresen bosszantják, ha megkérdezik tőlük: „Bácsi, érik-e már a bicsak?" De a kérdés után szedhették is az irhájukat, mert a madiak nagyon haragudtak ezért, s bizony néha „bicsakélre" is sor került. A falucsúfoló történetek klasszikus formája ez, ám Madon idővel, többek között egy ott működő lelkes tanítónőnek köszönhetően ellenkező előjelűvé vált. A helybéliek ma már büszkék arra, hogy királyunk, igazságos Mátyás úgymond többször is járt a falu határában. A mesteremberek a mondabeli bicskák utódait ezerszámra gyártották. Csallóköz-szerte minden vásáron árusították, sőt a legutóbbi időkig farsang idején még ún. bicsak-bálokat is rendeztek, ahol a résztvevők ruhára tűzhető, alig 1 centiméteres kis fanyelű bicsakot kaptak belépőjegy helyett. LISZKA JÓZSEF A szerző felvétele