A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-06 / 14. szám
EMBERI SORSOK Z. JÓZSEFNÉ H. ILONA Ülünk Ilonka nénivel a lakótelepi duplagarzonban egy régi, barna asztal mellett. Kolbászt tesz elém, savanyú káposztát meg kenyeret. Nézem a huszonöt éve nem látott arcot; a negyed évszázad füstté válik, mintha tegnap is itt ültem volna az asztalnál. Ilonka néni arcát figyelve visszacsöppenek a gyerekkoromba. — Tudod — mondja —, ha jó idő van, néha kisétálok a lakótelep szélére, oda a panelházak mellé, nézek a végtelenbe, és azon kapom magam, hogy szipogok. — Miért szipog. Ilonka néni? — Hát a falu után. És hiányzik az a ház is. amit már Józsi bácsival együtt vettünk Ligetfaluban. Annak udvarán játszottál te is, amikor kijöttetek hozzánk a nagymamáddal. Z. József 1926-ban, későbbi felesége: H. Ilona másfél évvel később jöttek föl Pozsonyba. Mindketten a századforduló évében születtek, mindketten mátyusföldiek. Mint később kiderült: az Isten is egymásnak teremtette őket, Így hát egybekeltek. Z. József gyalogmunkásként dolgozott; H. Ilona eleinte takarítónő volt, később egy-két módosabb családnál házvezetőnő. A mi családunk úgy került kapcsolatba Józsi bácsival és Ilonka nénivel, hogy a Dunától egyetlen köhajításnyira, a mindmáig határsávnak számító Pöcsniben volt egy kertünk; és ők ketten még a háború alatt felajánlották: némi fizetség ellenében segítenek azt megművelni. Talán mondanom sem kell: kertünkre még 1950 előtt rátette kezét az állam. A jó kapcsolat a két család között azonban megmaradt. így jutottam el én is jópárszor Józsi bácsihoz és Ilonka nénihez Ligetfaluba. Mit tagadjam: számomra az ö udvaruk jelentette a falut, hiszen néhány tyúk kapirgált rajta, tartottak hízót és az ól körül néhány kacsa is hápogott... Emlékszem: Ilonka néni pompás mákostésztát főzött, mindig élénk volt a tekintete és dús, hosszú a haja. Szinte most is hallom, ahogy mondja: az ő haját fodrászolló sohasem érte. — Dús-e még a haja, Ilonka néni? — kérdem toiakodóan. arra gondolva, hogy ez a kérdés talán áthidalhatja azt a huszonöt esztendőt, amióta nem találkoztunk. A kilencvenéves asszony legyint: — Fene eszi. Megoldja álla alatt a fekete kendő csomóját. A kendő szemérmesen hátracsusszan. Gyér. ősz hajszálak alól néz rám és röppenő, fürge tekintete megszomorodik. Beszélgetünk. Én azt próbálom felidézni, hogy milyen, ma már nem létező útvonalon, hányas buszjárattal ruccantunk át a Duna túlsó partjára nagymamámmal, hogy néhanéha meglátogassuk Ilonka néniéket. Ő pedig arról mesél nekem, hogy mennyire idegen számára a második emeleti betonkalitka; hogy régen mennyire más volt minden. — Ki a fene gondolta volna, hogy vénségünkre szomorúbb, egyhangúbb lesz az életünk, mint a cellákba zárt raboknak ... Ki gondolta volna, igaz? Az ember olykor szinte fuldoklik a falak között. A konyhából a szobába megyünk, kinyitja a szekrényt. A ruhák, mint a heringek. A szekrény előtt Ilonka néni a férjéről beszél. — Nehogy azt hidd. hogy Józsi bácsi fölveszi a fehér inget. Nem bizony! Még télikabát helyett is inkább féikabátot visel. Úgy öltözik, mint azelőtt, másmilyen ruha nemigen kell neki. Jól emlékszem Józsi bácsira is, bár ritkábban volt otthon, ha néhanapján látogatóba mentünk hozzájuk a nagymamámmal. De így is emlékszem rá. leginkább a bajszára és az óraláncára, ami mindig is tetszett nekem. — Megvan még az óralánca? — Az már nincs, akkor veszett el, amikor ideköltöztünk. Talán éppen a cipelés közben, mert a háromajtós szekrényünk nem fért be a liftbe, és ő is segített a bútorszállitóknak. Mondtam neki, hogy ne lábatlankodjon körülöttük, de azt felelte, nem nézheti tétlenül, ahogy mások dolgoznak ... A zsebórája viszont még ugyanaz, harminchatban vettük. Ebédidő van. nemsokára meg kell jönnie Józsi bácsinak is, aki délelőttönként mindig sétálni szokott. Persze, ebéd nincs, hiszen elbeszélgettük az időt. — Nem lesz mérges? — Dehogy lesz. Nem marad éhen, az biztos. Szikár, magas ember Z. József. Majdnem olyan, mint régen, csak a bajusza lett ritkább és kicsikét rövidebb. — Még a láb is lassúbb lett, nomeg a gondolkodás — mondja halkan. — Csak a régi dolgok jönnek elő, de olyan pontosan ám, mintha tegnap történtek volna. — Nem főztem, egyél valami hideget . .. — mondja Ilonka néni, és az asztalra mutat, hiszen ott a kolbász, a kenyér. — Más nincs? Ami nem hús — feleli halkan az öreg. — Most, öregségemre ritkán kívánom. Elvagyok már félkoszton is. Inkább innék egy kortyot, mert öregségére úgy érzi az ember, hogy kiszárad. Ilonka néni túrót vesz elő, azt teszi az ura elé. Józsi bácsi tekintete elégedett, a kolbászra rá se néz. — Hány éve házasok? — Ezerkilencszázhuszonnégyben esküdtünk. Most volt a házassági évfordulónk márciusban. — Ajándékot vettek-e egymásnak? — Nem. De korábban sem szoktunk. Ajándékot inkább a gyerekektől és az unokáktól szoktunk kapni; egymásnak inkább csak hűséggel tartozunk. Nincs annál nagyobb ajándék. — Ma mit akart főzni ebédre, Ilonka néni? — Pörköltet. Én vén szamár létemre viszont úgy vagyok, ha nincs hús, nincs ebéd. — Annak idején mit ettek a leggyakrabban? — Krumplit meg főzelékeket. Ha nem volt hús, a főzeléket galuskával ettük. Jó nagy nokedliket szaggattam, kanállal. Ma már én is apróra szaggatom, hiszen hús is van mellé. — Mondja el egy napját! — Fölkelek ötkor. — Minek olyan korán? — Nem tudok tovább aludni. Reggelit készítek, elmosogatok. Azután odaülök az ablakhoz és bámulok kifelé. Közben gondolkodom. — Vajon min? — Többnyire a gyerekeken jár az eszem. — És a saját élete? — Minek gondolkozzam rajta ? ... Végig - csináltam. (mik—) FILMVETÍTŐKET, NAGYÍTÓ BERENDEZÉSEKET ÉS FÉNYKÉPEZŐGÉPEKET KÖLCSÖNRE IS VEHET NÁLUNK. SZAKUZLETEIBOL Bratislava — Steinerova 1 — Rajská 1 — Poštová 2 Piešťany — Paviová 29 Trenčín — Mierové nám. 4 Komárno — Steinerova 15 Nové Zámky — Kukučínova 2 Az alábbi 8 mm-es mesefilmekből válogathat: Vakond, a fényképész A vakond és az esernyő A vakond és a televízió A vakond és a nyalóka A vakond és a táskarádió A vakond és a zöld csillag Vakond az állatkertben A vakond és a rágógumi A vakond és a zene A vakond és a gyufa A vakond és a szőnyeg A vakond és a karnevál A vakond és a telefon Vakond, a kertész Vakond, a vegyész No, várj csak, nyuszi! I. — XIV. rész 19
