A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-06 / 14. szám
II. A MONSTRUM Az 1950-es években — legalábbis tájainkon — nem dívott különösebben a népszavazás, az ellenvélemény kimondásának divatja. Az emberek örültek, hogy egyáltalán éltek, hogy túléltek bizonyos dolgokat — nem hogy még a hangjukat hallatták volna. Akkora volt a szabadság, hogy meg sem mertek nyikkanni tőle. Épült az új ország, az új társadalmi rendszer, készültek a megalomániás tervek: ide hegyi vasút, oda új falu, amott egy vasmű, emitt egy világváros épül majd fel... A város peremén körben pedig sok-sok ipari központ... Munkalehetőség ... Százezreket szolgáló rákkeltő intézetek ... .. senkitől sem kérdezték meg annak idején, hogy akar-e ide a kertek aljába egy vegyiművet". — Pozsony délkeleti csücskében, Püspökitől légvonalban alig másfél kilométernyire 1953-ban mégis elkezdték építeni Szlovákia legnagyobb köolajfinomító üzemét. A vegyi művek alapításához szükséges terület megszerzése nem okozott különösebb gondot a fővárosnak ... A szántóföld, amelyre épült, az idő tájt már nem volt magántulajdon többé. A jó püspöki gazdák — legalábbis papíron — önként mondtak le róla. S hogy a „közös"-tői meg elveszik? Hát vigyék! Ki bánja ?... Másfelől erdőt kellett irtani — a farkastoroki Duna menti ártéri erdő egy részét ...! Ugyan kinek fájt ? Az erdő nem jajgatott! Egészséges emberi környezet, zöldövezet a százezreket befogadni 'készülő főváros számára — hát erről a várostervezők se nagyon, nemhogy e környék lakosai gondolkodtak volna ... Tiltakozás tehát nem volt. És szaporodott a kéményrengeteg, új épületek nőttek ki a földből, vastraverzek erősítették a tetőszerkezeteket, óriási csőrendszer hálózta be az egész területet. Létrejött az üzem, melynek előbb a felépítése, később pedig az üzemeltetése adott több ezer ember számára munkát. Nagyon rövid idő alatt beindult a termelés is, s a külső szemlélő számára titokzatos óriás ördögkonyha kéményei okádni kezdték a bűzt, a füstöt. A Maris nénik és Julis nénik egyre gyakrabban dugták össze a fejüket rosszallóan, hogy nem lesz ez Így jó, lassan már szellőztetni sem lehet a házakban, mert bezúdul ez a rettenetes szag az ablakon ... no. de inkább a rossz levegő, mint a munkanélküliség ... Komolyabb pánikhangulat a hatvanas évek végén tört ki, amikor egy ideig egész Püspöki népe lajtos kocsiból kapta az ivóvizet, mert a Slovnaft talajvízszennyezésének köszönhetően a kutak vize emberi fogyasztásra alkalmatlanná vált. Ezek voltak a félelem gátjait felszakitó évek, de ekkor már nem nagyon volt mit tenni: a monstrum, a nagy beruházás szinte teliesen elkészült. Létezett, mint szükséges rossz — szükség volt rá mint munkalehetőségre, szükség volt a termékeire, hisz Szlovákiában korábban nem volt számottevő vegyi ipar. Talán ez az oka annak is, hogy eme iparág környezetkárosító, az emberi szervezetre gyakorolt ártalmas hatására előre nem nagyon gondoltak a kőolajfinomító idetelepítői. Az évtizedek folyamán nemcsak az üzem terebélyesedett egyre, hanem Pozsony is. Lerombolták és tömbházakból álló lakóteleppé alakították át Ligetfalut (Petržalka). Vereknyét (Vrakuňa); a hajdani határban új városrész épült: Homorúszög (közismertebb nevén Alsó Dűlő — Dolné hony). Árokköz (Medzijarky), s egyelőre még maradt Püspöki. A szél pedig azóta sem kérdi, hogy merre fújjon, hol az egyik sűrűn lakott részre, hol a másikra teríti a füstöt és a definiálhatatlan vegyi bűzt. A magas kémények pedig a távolabbi vidékek légszennyezéséről is gondoskodnak. S e téma szinte mindmáig tabu maradt. A Slovnaft eredményeiről lehetett írni, ökológiai hatásáról már kevésbé (lásd a Bratislava nahlas című kiadvány sorsát). így az üzemet meglátogató újságírókat napjainkban szinte kizárólag ez utóbbi kérdés érdekli, noha a Slovnaft eredményei semmivel sem rosszabbak, mint korábban, a környezetvédelemmel is fokozottabban foglalkoztak az utóbbi években, mint azelőtt, tehát még dicséret is illethetné őket. De hát minden relativ. Azt hiszem nem én vagyok az egyedüli, aki mára eljutott a „minden kevés" szintjére, aki szerint a környezetvédelemmel nem lehet eleget foglalkozni, és nem lehet az emberi szervezet védelmében eleget tenni. Ehhez a meggyőződésemhez az is hozzásegített, hogy a közvetlen környezetemben és a baráti társaságomban alig találok embert, akinek ne lenne valamilyen légúti megbetegedése, bronchitise, allergiája vagy ehhez hasonló panasza. Mindezt elmondtam Karol 14
