A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-12 / 2. szám
••• Olimpiát rendeztek tavalyelőtt, méghozzá csodálatos magasugró döntővel. Milyen érzés egy volt válogatott versenyzőnek, aki másokhoz hasonlóan mindent arra tesz föl. hogy egyszer ott lehessen a sport legnagyobb seregszemléjén. ha végül a tévé előtt kuporogva kell végignéznie a versenyt? Ráadásul abban a tudatban, hogy ő már soha nem jut el oda ... — A Los Angeles-i olimpiai keretben még én is benne voltam, de a bojkott miatt nem vettünk részt a játékokon. Egy sportolónak legnagyobb álma az olimpia, s nyolcvannégyben ki is jutottam volna, ha ez nem jön közbe, hiszen kétszázhúsz centi volt a szint, én egy centivel többet teljesítettem. A Szerdahelyi járásnak két képviselője lett volna, Bugár Imre és én. Európa-szerte indultam versenyeken, csak egyszer nem nyertem Belgiumban, a Heysel-stadionban, amikor Sjöberg megvert. Aztán megszakadt a pályafutásom, megsérült a térdem, élsport szinten nem tudtam folytatni. Azért a nemzeti ligában még ugrok. • Le lehet írni. mi játszódik le benned egy tétverseny alatt? — Az, milyen közel álltam ahhoz, hogy ott legyek. Most is néztem egy videofelvételt az EB-röl, mind ott vannak még a mezőnyben, akikkel én csatáztam. Én ugyanúgy fejlődtem, mint ők, ugyanúgy keményen dolgoz-MAJD MEGSZAKAD A SZIVEM”kosztot, mindent. De visszatérve a Pozsonyba menetelhez. Az az igazság, hogy itt mi teljesen az alapoktól kezdtük három éve, amikor katonaság után idejöttem. Rengeteg erőmbe, időmbe került, látod, hogy építjük a pályákat, elintéztük, hogy itt építsenek még egy tornatermet. A DAC-nál is rengeteget támogatnak. Ezért egyelőre szeretnék itt maradni, befejezni, .amit elkezdtem. Ha távlatokban gondolkodom, beismerem mindenkinek érdeke, hogy elérje hivatásában a maximumot. Ez egy normális emberi tulajdonság. Mindig szeretnénk valami újat megismerni. vallotta be POGÁNY MIHÁLY, aki már csak a tévében nézheti a versenyeket tam az edzéseken, ők ott vannak, én meg itthon csücsülök. Nem boldogító érzés! • A térdeden már semmiképp nem lehetett segíteni? Azt tartják ugyan, hogyha egy magasugró meglékelteti a térdét, eltemette magát. Példa akad jócskán . . . — Jártam én vele mindenfelé az országban, az egyik orvos azt mondta, meszesedés, nem kell műteni, a másik az operáció mellett volt. Aztán egy hónapot kihagytam, a testnevelési főiskola záróvizsgáira készültem, nem is edzettem, így mentünk tesztelésre a többi válogatottal együtt. Mindenben megvertem őket, semmi bajom nem volt, de másnap, mire fölkeltem, akkorára dagadt a térdem, mint egy kupa. Ez 1985-ben volt, éppen katona voltam, az RH Prahában. Két hónapig alig tudtam lábra állni. A következő év januárjában tréningeztem először, emlékszem, már az is nagy öröm volt számomra, hogy a százharmincat átugrottam. Most tanítás közben megint edzek, ha lenne több időm, a kétszázhúszat még megugranám. De reggeltől estig itt vagyok a suliban, még a gimnáziumban is tanítok. • Nem sok ez ? Főedző vagy a duna szerdahelyi JHemnický Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, ahol oroszlánrészed van abban, hogy az ott beindult atlétikai sportosztályra fölfigyelt az egész ország. A DAC atlétikai szakosztályában is edzősködsz. a gimnáziumban tanítasz, versenyzel. . . — Néha a feleségem nem is lát. Reggel elmegyek otthonról, s késő este esek csak haza hulla fáradtan. • Emlékszel még, mikor ugrottad az egyéni csúcsodat? — Hogyne, Bécsben volt, 1982-ben, május 26-án, kétszázhuszonegy centi volt. 1983. január 29-én Jablonecben ugyanenynyit értem el csarnokban, így a nyíltszíni és fedettpályás szlovákiai csúcsot is én tartottam. • Szóba került, hogy legjobb tanítványoddal. a 16 éves Végh Hajnalkával, akinek egyéni rekordja 182 cm, csábítgatnak a fővárosba, ahol egyébként köztudottan hiánycikk a jó magasugró edző. Ha fölkínálják, elfogadod? — Nemrégiben országos konferencián vettem részt, ott kineveztek a junior válogatott edzőjévé. Sőt, a prágaiak és ostravaiak is érdeklődtek, meg a trenčíni sportiskola is, de az utóbbi szóba sem jöhet, mert ezzel az egész sportiskolarendszerrel én nem értek egyet. Ott az a lényeg, hogy a tehetségekből minél előbb kisajtolják a maximumot, mert e szerint értékelik őket. Más kérdés, hogy ezek a gyerekek teljesen kiégnek. Nekem itt van egy Jakab nevű srácom, aki tavaly második lett a csehszlovákiai bajnokságon, a Szlovákiáin meg első hármasugrásban. Ott rögtön százhúsz kilós súlyzót dobott rá az edző minden fölkészülés nélkül. Utánam jött a mamája Komáromból hogy vegyem vissza, elintéztem neki a gimnáziumot, a szállást. valamit megvalósítani. Ha egyszer válogatott edző akarok lenni, akkor nem maradhatok itt. De ez aligha lesz hamarabb, minttiz év múlva. Schwechatból is kaptam ajánlatot, sokan furcsállották is, hogy nem mentem, mert sokkal több pénzt kerestem volna, én mégis itthon maradtam. • Hajnalkáról megfeledkeztünk. . . — Két éve nem vették öt föl a trenčini sportgimnáziumba, állítólag nem felelt meg a tehetségvizsgán. Jellemző! így került hát hozzám, a bősi alapiskolából pedig az itteni szakmunkásképzőbe. Három hónap után láttam, lesz értelme, hogy foglalkozzam vele, megkértem a magyar gimnázium igazgatóját, engedje meg, hogy átléphessen hozzájuk. Eredetileg távolugró volt, nehezen tudtam rászedni öt a magasugrásra, félt, mindig megtorpant a léc előtt. Erre vettem, egy gumiszalagot, és megmutattam neki, hogyha ennek neki is megy, nem történik baja. Lassan nekibátorodott. Januárban ugrott 4
