A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-03-16 / 11. szám

Rovatvezető: CSANAKY ELEONÓRA let, a család apraja-nagyja stb., azok tehát mindenben meggátolandók, mindennapi te­endőiket is beleértve, a törvénykönyv szabá­lyai alapján, mint kulcsfontosságú mozzana­tok kiemelendők a közönséges halandók né­pes táborából, nyirkos-huzatos-sötét töm­lőébe zárandók, a negyedik bástya alatti ablaktalan löporverembe, tüzszerszám, saru­­szij, tör, derékszíj, dohányzacskó tőlük előző­leg elveendő.,, Kelet- és Észak-Európában az idő tájt farkasorditó hideg volt. Helyenként hava­zott, déruszályos, makrancos szelek fújtak, de Tiszai Baltás Miska nem tágított a gledi­­csiabokorból, bár a tüskék (szavazatra bo­csátjuk) egyre mélyebbre hatoltak bőre alá, úgyhogy utóbb már bordó vére is egyre inkább buzogott kifelé a barnára cserzett arc-, kéz-, láb- és homlokbörön keletkezett, vagyis tüske nyitotta sebeken, s szemei a vérveszteségtől, a jeges széllel fűszerezett, tiszta orgazmus miatt egyre jobban kigú­­vadnának, amikor is, távolról, az idők és az örök éjszaka mélyéről szinte, nyerítés hallat­szott. A bárónő, született Halápoló de Szí­vós Franciska, felkapta fejét, és felállt. Az ő mellei nagyocskák és tolifehérek valának. Elsőrendű hatóeszközök. Az ő hasacskája, akár a havas domboldal, a füstölgő völggyel alatta. Az ő combjai. Az ö farocskája. Ekkor gördült el az a bizonyos pisz .. . Jdöközben Tenyeres Kujon Pál, Galván Szemes Károly, Zaturecki Pálinkás Soma, Szöges Jó Balázs, Weismüller Dagi János, Greifestein Szilárd a százados bükkfa alatt ottani tevékenységet folytattak, melynek hatása a már küszöbön álló eseményekre döntö fontosságú volt. Tűz lobogott és a csillagok vörös bükkrügyekként a bükkfák ágaira telepedtek. A szarvas szívét már korábban átlőtték, tehát ezidáig megszűnt nemes dobogása. Az erdők királyának agancsain véres késpengék ... Ágrólszakadt, toprongyos, éhes, a farkas­ordító hidegtől majd megvesző vadorzók szabdalták villogó tőrökkel, késekkel a szar­vas testét. Tettüket előre megfontolt szán­dékkal követték el. Reményüket fejezték ki, hogy ugyanezért megtorlásban nem lesz részük. Égre emelték öklüket. A Kiscsuhás is ott botladozott közöttük, időnként lilára fa­gyott ajkával érintve a hóban gőzölgő, véres húsdarabokat. Serényen folyt a munka. A szarvasmarha szekercével középütt megnyittatott, és elénk tárult a beles-gyomros-szíves-tüdős univerzum a maga célszerűségétől meg­foszt ottan. A gyilkosság körülményeire még visszaté­rünk. Egyelőre még egyebek vannak napiren­den. Hó és vér. Lüktetés. Lyuk. A szivén. Csa­holó kutyák a távolban, gőzölgő húsdara­bok, véres zsákok, átnedvesedett csizmák, fagytól sajgó sebhelyek. Az effajta törekvésekkel szemben jelent­kező ellenállások, általános vélemény sze­rint, bizonyos szokásoknak a következmé­nyei, melyeknek viszont a közhiedelemmel ellentétben nagyon is konkrét vonatkozásai vannak, szinte észrevétlenül, szinte . .. ám­bátor ennek az ellenkezője sem lehet igaz, a függőségi viszony, mely, ha akarjuk, ha nem, úgyis magától alakul ki a nagyobb egységeken belül, egyáltalán nem veszé­lyezteti az individuális tulajdonságokkal rendelkező részek autonomitását... A Kiscsuhás most a hóra dobott belek fölé hajol. Figyeljük csak: két fagyos, retkes kezét előbb az erősen gőzölgő belek közé dugja, és néhány percig úgy melengeti, aztán bicskát ránt elő és sunyin körülkém­lelve előbb felmetszi a hatalmas gyom­rot... Valaki érkezik. A rémület hatalmas. Jeges ágak csilingelnek. Bujdosó Vigh Matyi toppan aztán a kirán­tott szablyák hegye elé, a bujdosó tílinkós cigány, akinek nyomát hét vármegye ko­pói. .. Ő pedig imigyen szóla: „Erőt és egészsé­get, éhes, bús magyarok!" Mire a többiek imigyen válaszolának: „Jer közelebb, nem halljuk szavad, de be­széded ne legyen zabolátlan." De nem egyedül érkezett ám Bujdosó Vigh Matyi, magával hozta Esmeraldát, a tüzesvérű, fiatal cigánylányt, akit nagy sival­­kodások közepette éppen abban a pillanat­ban tepert le a Kiscsuhás, aki a testén első ízben erőt vevő, eladdig teljesen ismeretlen erő jelentkezésétől, valamint Esmeralda si­kolyaitól annyira megrémült, hogy szemét becsukva, csupasz nyakát a magasságok felé tárva, meztelen talpaival egy kétszáz éves, igen jó állapotban levő bükkfa törzsé­nek feszülve, mint árboc a szélbe mekkorá­kat nyögött a szépséges Esmeraldával maga alatt, aki viszont iziben ... Úgyhogy mire a vadorzók elkeseredett, maroknyi csapata kivont szablyákkal mellé­jük ért, semmit sem tehettek éppen ezért sajnálattal és dühvei, valamint káromkodva állapították meg, hogy a Kiscsuhás megelőz­te őket. Katonás sorba álltak hát a subán fekvő Esmeralda előtt, és türelmesen, egyen­ként közelítették meg és vették igénybe annak immár zöldes izzadságpárába borult, remegő testét. Ekkor törtek rájuk valami kék trikós, nagy­termetű, horgas orrú, szakállas, aránylag nyugodt természetű (békésnek éppen nem mondható, de rátartinak annál inkább), aránylag szófukar, bodor hajú, cseles népek, és egyenként felkoncolták őket, Esmeraldát is, valamint Bujdosó Vigh Matyit is, akinek tílinkóját előzőleg tűzbe veték. Reviczky Gyula, Vajda János, Ady Endre, József Attila, Nagy László és még sokan mások ártatlanul odavesztenek minden fel­tűnés nélkül. Ez idő tájt már Tiszai Baltás Miska is halott volt a gledícsiabokorban. Testében utóbb a szakértők több mint háromszázhatvanöt tüs­két találtak a harmincadik hatványon. A bál kezdetét vette. Colomanus Huszár de Huszár báró és neje, született Halápoló de szívós Franciska bajor bronzbogyókkal szolgáltak a vendégeknek. Selymek, broká­tok, krinolinok, bársonyok. Függőleges báró­nők, vízszintes bárók és hercegek, vala­mennyien nyílt megbeszélések folytatása közben. Ott-tartózkodásuk során tárgyalva. Ám a nyílt, baráti tárgyalások végén, ame­lyekhez harmincsoros függeléket csatoltak, valamint két rövidebb fejezetet a kövekkel, szablyákkal és lőfegyverekkel bátran szem­­beszálló vadorzókról, miáltal kibővült vala­mi... Az eset egyetlen túlélője, ezt talán felesle­ges is hangsúlyozni, a Kiscsuhás volt. Miután a vad, könyörtelen mészárlás kezdetét vette, a Kiscsuhás futni kezdett, és meg sem állt a kastélyig, jobban mondva a gledícsiabokor­ban vérző Tiszai Baltás Mískáig. Meghallgat­ta annak több Ízben kiejtett utolsó szavát: Tüske! Tüske! stb. Majd e szívélyes és baráti légkörű beszélgetés után meredt-magára hagyta. Beugrott a kastély alagsori díszter­mének nyitott ablakán, a nagy velencei ólomkristály csillár alá, a meztelenül spinéte­zö, nyeregben ülő báróné elé, és meghajolt, aztán kiegyenesedett és alaposan szemügy­re vette a bárónőt. Miközben szemlélődött, hasán a csuha lassan emelkedni, gyürödni­­csavarodni kezdett. Franciska szemei könnybelábadtak. A szobájában rejtette el a Kiscsuhást, és rövid három nap alatt, miután rájött, hogy a gyerek tizenöt éves és hat hónapos kora ellenére sem tud beszélni, a következő sza­vakkal gazdagította szókincsét: Nagyvilág óceán anglia szőr bőr fent lent Ezek után útjára bocsátotta. Angliába érkezve a Kiscsuhás átképeztette magát, és nevet változtatott. Az utcák hőse volt, akit, miután kínozni kezdte az állatokat, még a hintók népe is megtapsolt. Agarakkal dolgozott. Kizárólag agarakkal. Az általa Agársiratásnak elnevezett számot ezrek és ezrek ismerték és szerették. A mutatvány lényege abban állt, s ez volt egyben sikerének titka is, hogy Temzei Já­nos a többi állatkínzótól eltérően, akik macskákat, galambokat, tyúkokat, libákat, kacsákat kínoztak a tereken, méghozzá ap­rópénzért — agarak kínzására vállalkozott. Tegyük nyomban hozzá: VESZETT AGARAK kínzására, s mi több, segéd nélkül teljesen egyedül. Tehette ezt, mert kitűnő megfigye­lő volt, aki állítólag az állatnak egyenesen a „leikébe látott". Az agárfül, az agárfarok Temzei János részére nyitott könyv volt. A mutatvány elkezdése előtt rendszerint nyers májat dobott a kiválasztott agár elé, s csak miután az állat mohón elfogyasztotta azt (időközben a nézősereg is összeverő­dött), vette kezdetét a mutatvány. Olvasóink érzékenységére való tekintettel a mutatvány részletes leírásától ezúttal elte­kintünk. Megelégszünk a befejező, legizgal­masabb, legcsodálatosabb művelet meg­említésével. A véres, vak, fogaitól, fülétől, farkától, bizonyos belső szerveitől bamba türelem­mel megfosztott kutyát a mutatvány végén egyetlen, jól kiszámított tőrdöféssel szúrta szíven, hátulról, a végbélnyíláson keresztül. Az agársiratás ezek után kezdetét vehet­te. körtefaoszlopot, kiporolta, vigyázva, előbb selyem, ezüst, majd fekete fényhatlan papirosba csomagolva a rózsafa lapokat... Az idén egy kicsit korábban találtál reagálni a tavaszra. Egy tizenhatoddal. Ez a tavasz, ó, ez a tavasz! legszebb öregjeinket bántja. Homlokuk közepén már kis tócsában gyűl a harmat, bőrük elpattan, mint nyírfán a ba/ettcipő-anyagszerű háncs. In memoriam Sziveri János Sziveri János (1954—1990) MA VIE „változatlanok a szerepek/ nehéz így egyre nehezebb/ az én világom más világ/ befogad majd ha befogad a másvilág" (Vércser-rét) beletaposol a gyepbe: nézd nyomaidat — holnapra kiegyenesednek a fűszálak — mosolyogj az első halálig — fintorogsz: nem te vagy a tükör torzít: kifejezéstelen arc kiégett szemek — az alakítás gyönyörű szobra széthull széthordják azok akik megőrzik szilánkjait — egymásra vagyunk utalva mégis magányos vadakként fogunk elhullni addig is megpróbálunk valamit mert jön a csend és betöri dobhártyánkat jönnek a kérdőjelek és beakasztanak a kétely fullasztó kamráiba jönnek az árnyak a félelem „meg különben is ki vagyok én hogy egyszerűen/ hogy csak úgy egyszerűen/ mintha nem is lennék/ közéletek szó nélkül elmehetnék" (Bábjáték) Balázs F. Attila Rendezzük el, amit elrendezni kell. Takarítsuk ki e ronda boltot. A romlott részeket jegyeztessük fel, lajstromozzunk követ, belet, májfoltot. A kisebb-nagyobb tételből összeáll mindig valami szokatlan rendszer — lágyan, mint lélek a testből ha elszáll. Sejti csak ezt a révült gyermekember, aki voltam, s ki itt nyugszik bennem holtan és majdan új életre vár — Miért kizárólagosnak lennem — dolgunk végeztével a bazár bezár —, ma sínylem amit a gyermek vétkezett, a világra hogy előttem érkezett. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom