A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-16 / 11. szám
Mi, magyarok . . . 90 éves (lenne) Győry Dezső A minap két érdekes és fontos, egymásnak ellentmondó gondolatot olvastam. Mindkettőt nagy író irta, világnyelveket képviselő, híres írók: Siegfried Lenz és Jorge Luis Borges. Az elmúlt időre, az ősökre és az emlékezésre vonatkoztak, jelentésük összeférhetetlennek, ellentétük kibékithetetlennek tűnt fel számomra. Mint a tűz meg a viz! Külön-külőn mégis igazak lennének, egymástól függetlenül? Talán az igazság változatainak a száma végtelen, mint az élettények és történések lehetőségei? Borges így írt az ősök, az elődök jelentőségéről, hozzájuk való viszonyukról: „Az a helyzet, hogy az író maga teremti meg az elődeit. Müvei módosítják múltfelfogásunkat, amiként jövőnket is." (Labyrinth-s.) Ezzel ellentétben Lenz a múlt objektiv számontartásáról, és az emlékezés elkerülhetetlenségéről, az elődök (pozitív vagy negativ) példájának hagyományjellegéről és „az emlékezet munkájáról" (Herder) szólt: „Birtokba veszszük a múltat — bármilyen próba elé állít bennünket. Emlékezetmunka; ez azt is jelenti : bevallani, ítélni és a jelenért cselekedni." Melyiknek higgyünk? Szeretem és becsülöm Borgest, de Győry Dezső emlékét idézve Lenz igazára hajlok. Győry messziről szól hozzánk, a kisebbségi költő alakja szinte az idő s a feledés ködébe vész. Nevével alig találkozunk, tehát bizonyításra vár, hogy felidézni művét a jelenért való cselekvést jelenti. Nézzük csak! Húszévesen Németországban, a Harz-hegységben utazgat és 1920-ban Cöthenben — Hangulatok címen, „édes jó anyámnak" ajánlva — könyvet ir útiélményeiröl. A német nép és valóság, a német élet lenyűgözi és ily sorokra készteti: „... becsülve is gyűlölöm ezt a népet, mert megmutatta, mily kicsik vagyunk mi, mily erőtlenek vagyunk mi és mégis mily más, forróbb vérű, szebb álmú keletiek vagyunk mi... mi, elvakult, öntett, elmaradt magyarok." Magyarságával(-ért) viaskodik életében, gyakran romantikusan, formájában néha korszerűtlenül, de szenvedélyesen és őszintén. A verselő fiatalember az időről is ir könyvében, komolykodva bölcselkedő, felnőttet mimelő sorokat vet papírra Wartburg város múzeumában a Luther szobából kijőve: ,A fegyverterenrí régi harceszközei, hires emberek vértjei, köztük már a Somme-csata páncélsisakjainak egyike is, mint egy képeskönyv, olvastatták velem a hiábavalóságot, a múlandóságot. És a mi harcaink éppúgy hiábavalónak, lekicsinyeltnek fognak feltűnni unokáink előtt, mint előttünk a múlt. És mégis kell, hogy legyen, mert bele vagyunk kényszerítve. — Felrakjuk a Szfinkszet, hogy a századok homokja találjon mit behantolni. De ha nem volna, még azt sem vennék észre, hogy az Idő változtat és az Idő rombol. Amúgy nem volna mit rombolni sem." Kételyekkel indult a kisebbségi költő sorsa elébe Győry Dezső? Minden bizonnyal, volt rá oka! Fábry Zoltánhoz hasonlóan frontot járt. Széthulló nemzet idegenbe szakadt fiaiként hazát veszítettek. Többszörösen vesztes nemzedék,......kik bűnhődünk az apák vétkeiért", mondja a költő és ez már a történelmi múlt értékítélete. A közép-európai értelmiség kényszere, hogy történelmi sorsán, nemzeti identitásán és esélyein töprengjen. Győry. Fábry — és a többi előd — kényszerének körülményei tragikusak; míg a környező nemzetek szellemi munkásai és alkotói a nemzeti géniusz kiteljesítésén dolgozhatnak, a magyar kisebbségek írói romok közül tápászkodnak. Mögöttük az érvénytelen múlt, előttük arctalan, tisztázatlan jövő. Gondoskodó társadalmi közeg és folyamatos szellemi alapok birtokában sem könnyű az irodalom és az író helyzete, hiszen mig egyéniségét érvényesíti, a mindenséggel áll szemben Győry — és társai — esetében azonban — a semmi talaján állva — a helyzet szinte reménytelen! Metaforikus értelmű, abszurd szellemi helyzet, a létérzékelés krízise és a bizonytalanság drámája, elviselése reális magatartásformát és új jövöérzékelést elöfeltételez. Különben megoldhatatlan dilemmát jelent és alig elbírható terheket. Győry korai verseiből nem könnyű „kihallani" lírája eredetiségét és sajátos üzenetét. Mai ízléssel olvasva a Százados adósság (1924) verseiben, de a későbbiekben is, sok a romantikus pátosz, Ady tragikus heroizmusának utánérzése, polgári-úri hetykeség és dagályos magyar fájdalom, verbális drámaiság és közhelyes dac vagy szentimentalizmusba hajló érzékenység. Ám a tartalmi elemekre, az ethoszra figyeljünk! (Győry politikai lírája általában messze van a József Attila-i verseszménytöl, amikor a forma egyben tartalom (is) lehet!) Közösségi indíttatású, programadó, erősen publicisztikai szándékú, kérdésfelvető és válaszkereső költészet Györyé, hatását és értelmét a költő érzéseinek a hitelessége és szenvedélyének pátosza, valamint gyötrelmeinek és haragjának őszintesége adják. Egyénisége abban rejlik, ahogy az új valóságot, a kisebbségi állapotot felismeri, megéli annak léthelyzeteit és programszerűen néven nevezi érzéseit és indulatait, a helykeresés és semmiből építkezés tényeit. (Fábry: a költő névadó!) Győry Dezső olyan humánumeszményt képvisel, melyet polgárinak nevezhetünk, de abban az értelemben, ahogy az értékteremtő és erkölcsadó polgárt ismerjük, akinek a kultúra és a műveltség éltetésében történelmi szerepe volt, és akinek a példáját próbáljuk felidézni és hagyományértéküvé emelni. A költő megvall és elitéi ősi bűnöket, dacosan mulat és káromkodva átkozódik, „százados adósságot" érez és új életeszményre vágyik, szertelen lázadó, ki — gyakran pózolva — vajúdik és szenved, de igazul él. Százados adósság című kötete magyar gyónás és megújuló remény. A jövő lehetőségét látja meg Új mítosz című versében: „Túl tegnapon, túl mán és mindenen túl /Egy szép, okos parasztként jő az Isten:/ Érzem. Látom. Hiszem." Látomása erős szellemi mozgalmat teremtett az ifjúság körében. Sem a szlovák, sem a cseh irodalomban nem találjuk meg ilyen erővel a parasztkultuszt és faluímádatot. mint a magyarban: Művészi forradalmak zajlanak Európa-szerte, az újító íróseregek a modern izmusok zászlai alá sereglenek, mig a magyar irodalom nagy része a nép felé fordítja tekintetét. Szükség és törvény ez vagy maradiság? Inkább az előbbi, legalább is a kisebbségi irodalmakban mindenképpen! A haladó magyar irodalom a népi érdekek és a szociális eszmék szolgálatával kívánja hivatását betölteni. Az önfenntartás és megmaradás ösztöne fogódzót keres és termőtalajt munkál, hogy gyökeret verjen és megéljen. Az „újarcú magyarok" fogalma átlép a Köztársaság határain és egyetemes magyar értelmet nyert. Az új verskötet — Újarcú magyarok (1927) — a költő ajánlása értelmében is közösségi program és szellemi útmutatás: „A magyar ifjúságnak, különösképpen pedig a kisebbségi magyar főiskolás diákságnak, akikben a reálisabb, okosabb és életbíróbb magyar ember-típusát várom. Rimaszombat, 1927 őszén." Ennek a programnak előzményei voltak, melyek szükségessé tették a régi világgal való, lázadó szembenézést és megütközést. Györyben a saját sorsa és tapasztalatai indítanak el olyan időszerű meglátásokat, melyek a konzervatív létszemlélettel szemben forradalmi magatartásra késztetik. Még 1925 végén Kassán a Renaissance Kultúregyesületben kifütyülték és botrányba fulladt „A magyar fiatalok lelke" című előadása. A költő őszinteségét és új gondolatait sem a régi polgárság, sem az új cseh városvezetés nem méltányolta. Csak később a kisebbségi fiatalság, a magyar egyetemisták értették meg Győryt. A balsikerű előadás programos részét — Kisebbségi géniusz címen — 1927-ben leközölték lapjukban, a Mi Lapunkban, és az „újarcú magyarok" fogalmával együtt elfogadták a bontakozó cserkészmozgalom, a Szent György Kör, majd a Sarló mozgalom eszmei programjaként. Közben azonban más is történt! Nem volt ez tréfa, sem költői játék, igazolják a kor eseményei és a költő élete: 1926. április 18-án, vasárnap jelenteti meg a Prágai Magyar Hírlapban Levelezőlap (Barátaimnak)-ját, melyben tudtul adja, hogy megválik a laptól. („Nem leszek áruló, nem fedezek zátonyos szándékot, elhagyom az önkéntes posztot, más jelet nem tudok adni. fenyegető csövek merednek rám") Egy héttel később, április 26-án válaszol neki Fábry a Reggelben (Válaszlevelezölap. Győry Dezsőnek): „Veszett farkas vagy. Kiugrattak az árbocból, ugorj le a hajóról, hadd fusson zátonyra!" (Zárójelben jegyzem meg: mai társadalmunkban is pártok jelenlétére készülődünk, csoportok érdekellentéteivel, harcával, a hatalom osztódásával és sokféleségével számolunk. Az első köztársaság pártellentéteinek a kisebbségi kultúrára való hatása feltárásra és elemzésre vár, a munka pótolhatatlan tanulságokkal szolgálhatna.) A Prágai Magyar Hírlap a magyar kormányellenzék napilapja volt, Győry programja azonban valóban forradalmi, és a párthatalom akkor is „konszolidál"! Maga Győry így mondta el életútját az Élet és Irodalom 1970. VII. 4-i számában: „Sok minden történt velem. 18 éves fejjel indítottak az olasz frontra. Ötször voltam katona, nyolc államérában éltem. Voltam tanárhelyettes, mezőgazdasági munkás. bibliamagyarázó, házitanKó, sajtótitkár, magántisztviselő, és főleg újságíró. Nyolcszor vesztettem el a kenyeremet. Az Eötvös-kollégiumot és a tanári pályát 1919-ben hagytam ott. Vörös tüzér lettem Karikás Frigyes 39-es dandárjában, Gömörben. A Tanácsköztársaság bukása után — hamis feljelentésre a légionáriusoknál rákerültem a statáriálisan kivégzendők listájára. Egy szlovák iró mentette meg az életemet." Az „újarcú magyarok" gondolata: fiúk lázadása az apák ellen egy adott történelmi korszakban és helyzetben. A fogalom jegyében szerveződő Sarló mozgalomban a kisebbségi fiatalság önmagát és öntudatát keresve élő kapcsolatot teremtett a délszlovákiai magyar falu és paraszt, és az Európát, a demokráciát jelentő Prága között. A költő programot adott, de nem állhat meg, továbblép — a kételyek felé. Az „1000 magyar diák Ady-estje" Budapesten, 1928-ban még győzelem, az írótársadalom szónoka Szabó Dezső, a fiatalság szószólója Győry Dezső. Aztán válság jön és szkepszis, és tanácstalanság. A költő harmincéves, kiábrándult és elégedetlen. Hot a költő? (1931) című új kötete kapcsán írta Fábry Zoltán: .. Győry Dezső újarcú magyarsága seszínüvé, helyben topogássá szürkült." Ezek a versek általánosabbak, mívesebbek, s már nem harcolnak, rezignácíót árasztanak. Tépelödő líra s megadó, válságjelenség. Bölcs, de nem lázit, passzív szemlélődésre tanít. Fábry ezért bírálja, hiszen lazítás kellene, osztályharc és forradalom, s a költő magában szenved, nem buzdít. Irónia, megvetés és kétely járja át a verseket, a jó érzések is csendesek, stílusa könnyedébb, formaeszközei csiszoltabbak. gördülékenyebbek, ám nem szenvedélyesek, /„...ami ma van, nem veszi be a gyom rom,/ nem veszi be. Okádék." Hol a költő ?/ Még néhány év és a Führer színrelépése ad új ihletet és szenvedélyes ellenvéleményre új lehetőséget. Hitler és a készülődő háború! A kisebbségi öntudat a klasszikus humánum és európaiság mezébe öltözik. Mintha — Fábryboz hasonlóan — azt bizonyítaná: ha Európa veszélyt érez és látja tragédiáját készülődni, kultúreszményéhez fordufTtörténelmi hagyományaira és humánumának gyökereire hivatkozik. Ezt igazolja Győry A hegyek árnyékában (1936), majd Zengő Dunatáj (1938) című kötete. Közép-európaiság, nemzeti-nemzetiségi megértés, a Duna-táj lelke, Kardos humánum (Glossza az európai demokráciának) — mennyire mai fogalmak! (Ekkor írta:...... én minden népet féltek attól, /amitől féltem az enyém.") Ezt a korszakot — a pozsonyi esti Újságban — a Magyar hegyibeszéd 1939 karácsonyán zárja le. Ezután a háború- és fasizmusellenes nagy vers után már csak a rejtőzés és bujdosás jöhet. Már korábban menekülés Prágából, bujkálás Pozsonyban, visszahúzódás Beregszászra. A háborút követően, hoszszú várakozás után — 1949-ben — Budapest! A fővárosban azonban a kisebbségi költő hangja megtörik, a kornak nem kell egyénisége, sem programjai. Ilyen lapoknál kap helyet: Textil Újság, Magyar Bulletin, Természet és Technika. Nehezen, de — megél. Prózát kezd írni, történelmi trilógiája — Viharvirág, Tüzvirág. Sorsvirág — komoly sikert arat. Két József Attila-díjat kap értük, a harmadikat költészetéért kapja 70. születésnapjára. Akkor széleskörűen ünnepeltük, líráját valósággal „felfedeztük". Az Irodalmi Szemlében közölt tanulmányomat — Győry Dezső költészete — lelkes hálával fogadta, kapcsolatot tartott a Szemlével, levelezett. 1974-ben meghalt. Örökre súlyosabb attól, hogysem „megteremthetnénk". (Borges.) Költői sorsa és műve — történelem. DUBA GYULA
