A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-02 / 9. szám
TUDOMÄNT TECHNIKA seimet, akik kb. hatszáz kilométert utaztak Ukrajnából, hogy a Szovjetunió fővárosában találkozhassanak velem. Mire a belépésüket engedélyező papírokat megkaptam, legalább három hivatalnoknak kellett megígérnem, hogy látogatóim nem fognak nálam éjszakázni. Ezért is gondolom, hogy olvasóink közül va üzleteiben, de hogy ez minek köszönhető, annak — idő hiányában — nem néztem utána, nem akarom tehát alaptalanul és rosszhiszeműen azt állítani, hogy az itt lakók valamiféle „privilegizált rétegek" lennének. Minden boltot, minden árut különben meg sem néztem, elvégre nem vásárolni Egy délután Csillagvárosban Erről a nagyon hideg, orosz-téli délutánról elsősorban azért írok, mert nem hiszem, hogy azok az olvasóink, akik „közönséges" turistaként utaznak a Szovjetunióba, egyáltalán megközelíthetik ezt a Moszkvától mintegy 40—50 kilométernyire fekvő városkát. Csillagváros ugyanis mindmáig „zárt" város, ami azt jelenti, hogy csak különleges engedéllyel látogatható. Ha például Valentyina Gagarinának — aki ma is ott lakik a „régi” lakásban, a férje szobra mögött álló „űrhajósház" hatodik szintjén, azaz ötödik emeletén — eszébe jutna, hogy a városkán kívül élő ismerőseit látogatóba hívja meg magához, alighanem egész kálváriát kellene végigjárnia, hogy vendégei „belépőjét" (az úgynevezett ,,própuszk"-ot) elintézze. E kálváriáról akkor alkottam magamnak megközelítőleg fogalmat, amikor ugyancsak „zárt"-nak minősített szállodámba meghívtam azokat az orosz ismerőmeglehetősen kevesen járhattak a „zárt" Csillagvárosban, beszámolóm tehát nem lesz teljesen érdektelen. A közelmúltban járta be a világsajtót az az elképesztően szenzációs és sokakat megdöbbentő-kiábrándító hír, hogy Bajkonur, a rakétakilövö állomás blöff volt, nem létezik, soha nem is létezett. Nem tudhatom hát, hova indulnak Csillagvárosból az űrhajósok, miután itt, Gagarin egykori dolgozószobájában elbúcsúznak a földiektől (íratlan „törvén/' ugyanis, hogy minden űrhajós ebből a szobából indul a kilövőhelyre), Csillagváros (Zvjozdnyij gorodok) azonban egyáltalán nem „kitaláció", hanem nagyon is szép valóság: festői vidéken, fenyő- s nyírfaerdök ölelésében, illetéktelen tekintetektől távol éli a maga megszokott, ám korántsem hétköznapi életét. A városka boltjaiban egyáltalán nem olyan üresek a polcok, mint a közeli Moszkjöttem. Mindenekelőtt az űrhajós-kiképző központ és az Űrhajózás Múzeuma érdekel. Az űrhajós-kiképző központ egyik szárnyában egy óriási centrifuga teszi próbára az űrhajósjelölteket. A lehetséges megterhelést először „manökeneken" próbálják ki, vagyis olyan próbabábukon, amelyeknek egyáltalán nem számít, ha valamelyik testrészük — főleg a fejükről lehet szó — a megpróbáltatások következtében egyszerűen leszakad. A számomra nem éppen rokonszenves — mert gyarlóság- és erőtlenségtudatomat tápláló — „szerkentyűt" csak tisztes távolságból merem megszemlélni, s egyáltalán nem irigylem azokat az angol ürhajósjelölteket (egy nő is van köztük), akiknek hamarosan a kipróbálására is alkalmuk nyílik, ugyanis már megérkeztek Csillagvárosba. A kiképzőközpont része továbbá a „Mir" űrállomás pontos mása, amely elsősorban a méreteivel döbbent meg: félreértés ne essék, nem a nagyságával, hanem éppen a kicsinységével. így, földi „garázsában" ugyan elég tekintélyes tömegű, de ha meggondolom, hogy — noha fedélzetéről még a tv is rendszeresen kap tudósításokat — teljesen magára hagyottan kering bolygónk határain túl, olyannyira kicsinek és törékenynek tűnik, hogy összeszorul a szivem . .. Az Űrhajózás Múzeumában tulajdonképpen minden megtalálható, ami az űrutazásokkal összefügg: Koroljov személyes tárgyaitól kezdve az ürhajóskoszton, a szkafandereken, stb. keresztül egészen Jurij Gagarin szerényen berendézett dolgozószobájáig. Megtekinthető itt a világ első űrhajósának ünneplő egyenruhája (Valentyina Gagarina ajándéka) és azok az ajándéktárgyak is, amelyeket Gagarin világ körüli útja során Földünk különböző országaiban (hazánkban is) kapott. A legértékesebb múzeumi tárgynak számomra mégis az a levéltárca tűnik, amely halála pillanatában, 1968. március 27-én délelőtt, úgy tizenegy óra körül volt Jurij Gagarinnál, s jóformán csak foszlányaiban maradt ránk, az utókorra: életről, halálról, emberségről, szeretetröl „beszél". No meg arról, hogy aki egyszer már belekóstolt a végtelen világmindenségbe, az nem képes nyugodtan megülni — hivatalnokként — valamely nyugalmas irodában ... VARGA ERZSÉBET TRAKTOR AZ ÉGI MEZÖN Egyelőre nem a szántóterület radikális kiterjesztése, csupán a — jóval ártalmatlanabb — reklám a célja ennek a sajátos formájú hőlégballonnak, amelyet az angliai Bristolban megrendezett traktorkiáHrtás során „eregettek" a levegőbe. VÍZMÁNIA Az ásványvíz ma Franciaországban, Olaszországban, az NSZK-ban és Amerikában ugyanúgy hozzátartozik az étkezéshez, mint a parafadugó a palackhoz. Másutt viszont még lenézett italnak minősül, amelyet „csak a marhák" isznak. Pedig a világ ebben is változik. 1950 és 1980 közt az egy főre jutó ásványvizfogyasztás az NSZK-ban 3,8-ról 39,6 literre emelkedett. 1988-ban viszont már 74 liter márkás ásványvizet ivott meg az átlag nyugatnémet polgár. A hangsúly a „márkás"-on van — a hüs tiszta folyadék csak ismert márkanévvel vonulhat be a szalonokba, s ezeket ugyanolyan jól ismerik az ínyencek, mint a legjobb pezsgők nevét. — Egyre kevesebb alkoholt isznak a vendégek — panaszkodott egy világhírű étterem főnöke —; röviditalt olyan ritkán rendelnek, hogy már nem tudunk keresni rajta. Egy üveg ásványvizet pedig mégsem adhatunk 12 márkáért ... Pedig adhatná, ha például áthelyezné az éttermét New Yorkba, ahol a Cipriani étteremben egy palack San Pellegrinóért hat dollárt számít fel a pincér. Egyébként H2O néven nyílt meg Amerika első vizbárja, ahol semmi más ital nem kapható, csak ásványvíz, az viszont bőséges választékban: 25 ország 80 márkás itala. Amerikában egy évtizeddel ezelőtt csapott magasra az egészséges életmód kultusza; a bőséges löncshöz ivott száraz Martini helyét átvette a joghurt és az ásványvíz. Aki ma nem iszik meg naponta legalább egy üveg ásványvizet, azt a társaság kiveti magából, az az étterem, ahol nincs legalább két-háromféle jó ásványvíz, késdobáló kocsmának számít, az a party pedig, amelyen bőven van ugyan bor és whisky, de nincs víz, az reménytelenül ízléstelen. A szakértő legalább kétféle vizet kinál vendégeinek: „nyugodt" vagy „élő" vizet, vagyis buborékkal és anélkül; de az igazán jó vendéglátó még néhány másféle ízt is tartalékol. Jeget vagy citromszeletet nem szabad beletenni; a közönséges halandó számára a víz az csak víz, de az ínyenc szerint az olvadó jég „kimossa" kedvelt ásványi italának finom aromáját, a citrom pedig egyenesen tönkreteszi azt. ÓRIÁSMOTOR Anglia legdinamikusabban terjeszkedő új légitársasága, az Air Europe a megrendelője a világ eddigi legerősebb repülőgépmotorjának, az RB211-524L turbónak. A fantáziátlan fantázianevű szerkezetet a Rolls-Royce cég gyártja, amely leginkább drága autócsodájáról híres, ám igazából repülőgépmotorok gyártásából tartja fenn magát. A motor paramétereiből egyelőre csak a 40 tonnás tolóerő ismeretes. Továbbá az, hogy az 1990-es években forgalomba állítandó MD-11 háromturbinás gépeket fogja a levegőbe emelni. 16
