A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-23 / 8. szám
í í s I í I i M i Ff 4 M M Pontatlan a cím. A teljesség azt kívánná, hogy lányokat és asszonyokat írjak. Persze, nem ez a lényeg, hanem a téma „testköze lsége". Az előzményekről pusztán annyit, hogy a minap, baráti társaságban — miután elfogyott egy üveg körtepálinka és kéthárom fiaskó bor —, elhangzott az első, a második, a sokadik pikáns vicc. Az alkalmilag összeverődött társaság szerencsésebb tagjai a karosszékekben, a díványon ültek, akinek viszont nem jutott „zsölylye", az kénytelen-kelletlen a földre telepedett. Emelkedett a hangulat; igaz csupán a gátlásainkat vetkőztük le, de azokat legalább alaposan. L. (férfi) szerint a nők többsége egyszerűen nem tud szeretkezni; odateszi magát a férje alá, és azt hiszi, ezzel a maga részéről mindent megtett. A hölgyek visszavágtak; a férfiak ön zök, csupán a maguk örömeivel törődnek; legalábbis otthon, a hitvesi, az élettársi ágyban ... G. (férfi) elmeselte, hogy januárban látott egy filmet Bécsben, amely a szerelem szazvalahány variációját mutatja be. A pénztárnál vett egy képes füzetet is, s abban kitűnő fotókon szinte valamennyi változat látható. Legközelebb majd elhozza . . . — Hagyd csak otthon — legyintett M. (nő) —, ebben a korban már nem az erotikus irodalomtól leszünk boldogab bak. Nem azon múlik, hogy az ember fellapozza-e a Kama Szutrában összegyűjtött alaphelyzeteket és azok variánsait. — De nem ám! — bólintott H. (nő). — Elég akár egyetlen helyzet is, ha abban mindkét fél örömét leli. És különben is, nekem senki se mondja, hogy a bravúros technika kielégíti. Hát a gyöngédség? A romantika? A jó megjelenés? Az udvarlás. a másik meghódítása ? Az a baj, hogy a férfiak tulajdonuknak tekintik a feleséget . . . —.. . és a feleségek örülnek ennek! — vágott vissza T. (férfi). — Hol az az aszszony, aki este a férje kedvéért öltözik vagy éppen vetkőzik, aki kedveskedik, zuhanyozás után ingerlő fehérneműben kelleti magát? A többség belezuhan az ágyba és várja, hogy jöjjön, aminek jönnie kell . . . Vagy éppenséggel annak örül, ha nem történik semmi! — Ha ennyire igényes vagy, menj el a Fórumba! Ott annyi az örömlány, hogy bele is rokkanhatsz . . . Holnap éppen szombat van, csúcsforgalom lesz. Vagy talán rögtön itt és most akarsz éjféli programot, netán üveges rulettet játszani? jópofaskodott V. (nő), és nagyot kortyintva borából még egy gombbal lejjebb nyitotta nem éppen apácazárdába illő blúzát. A program, a rulett elmaradt; a társaság még az éjféli buszok indulása előtt szerteszéledt. Én viszont másnap — T. helyett — este tíz előtt ott voltam a Luna bárban. Sikkesebb nevén a „Night Club'-ban. Beszélgetőtársam, egyelőre, a föpincérek egyike, aki hivatalból szívélyes arcot ólt. Tudja, hogy újságíró vagyok, egyébként nem lenne hajlandó nyilatkozni, elvégre minden szakmának megvannak a maga diszkréciói. — Nézze — szól tárgyilagosan és a tekintete körbejár a hangulatlámpákkal megvilágított, kékesszürke tónusban játszó, kör alakú helyiségen —, valószínűleg nem árulok el magának titkot azzal, ha elmondom: a bárban tartózkodó hölgyek többsége az úgynevezett egyedülállók kategóriájához tartozik. Itt természetes, főként a bárpult mellett ücsörögve, ha egy férfivendég megszólít valakit a hölgyek közül. Sőt! Azért sem jár pofon, hanem inkább kaján bóknak számít, ha valaki imigyen udvarol a bárszéken dohányzó hölgyeknek: „Angyalkám, ellenállhatatlanul feszül a combodon a szoknya. És az alakod is oltári! Megkínálhatlak egy pohárka itallal’ . .Mindezt csak azért mesélem, mert az a nó, aki éjszakai lokálban kísérő nélkül tartózkodik, nem várhatja el az okvetlenül diszkrét magatartást. — És ha a hölgy viselkedése egyértelműén a tényleges egyedüllétet hangsúlyozza ? — Ugyan kérem, egy kávét vagy egy Martinit másutt is megihat, és száz korona belépőt sem keli fizetnie ... Úgy tűnik, ön nem túl gyakran veszi igénybe az éjszakai szórakozóhelyek vendégszeretetét Bólintok, hogy ebben igaza van, azután témát váltok: — Üzletileg hogyan realizálódik a höl gyek jelenléte ? — A forgalom, a fogyasztás után kapjuk a fizetésünket — hangzik a korrekt hangú válasz. — És vannak férfivendegeink, akik le sem jönnek ide, mert túlságosan hangosnak találják a zenét. A szobára kérik az italt, és egy hölgyet is hozzá. Természetesen, csinos borravalóért. Ha legközelebb megint eljön, figyelje majd meg, hogy idelenn, éjjeli egyig akkor is a hölgyek lesznek létszámfölényben . . . Párfogás. Kissé sejtelmes, enyhén izgalmas (avagy: izgató?) művelet. Amikor jómagam is a bárpultnak könyököltem, velem is szóba elegyedett a valóban gerjesztően szép combú hölgyek egyike: — Tetszem magának? — Miből gondolja ? —- Többször rám nézett. Nem vagyok magas növésű, daliás alkat, úgyhogy kissé kihúztam magam, és csak utólagos intéssel szentesítettem a dáma székfoglalását. — Meghívna egy italra? Derűsen bólintottam; mire ö odaszólt a bárpult túloldalán sürgölődő piros mellényes pincérnek: — A szokásost, jó?... Te is iszol? Akkor kettőt! Ja, és ha az úr is velünk tart, akkor hármat! Persze, van a pártfogásnak diszkrétebb módja is. Csupán a lényegét mondom: A hölgyek ott ülnek a magasított bárszékeken, s féloldalt könyökölve és egy-egy kólát vagy más drinket kortyolgatva a táncoló (vagy a még nem táncoló) közönséget fixírozzák. Egyik-másik időnként szemérmesen lesüti a szemét, mint a kávéházi adomában Szűz Mária, amikor az ördög illetlen történetekkel traktálja. Diáklányos pirt azért nemigen konstatálni az arcokon. A „csajok" ülnek és várnak ... Az érdeklődő férfi vagy szemérmetlen nyíltsággal — bizonyos gyakorlat feltételezendő —, vagy elegáns nemtörődömséggel, mintegy véletlenül a pulthoz lép. Végignézi az „árut"; elvégre a pénzét — érthetően — mégse fektetheti zsákba macskába. 14
