A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-16 / 7. szám
egy Szabó Attila formátumú egyéniség törvényszerűen integráló szerepet kell hogy játsszon. Ifikorától ismerem öt és családját s annyira egyöntetűek a tapasztalataim s magam is annyi jót olvastam már róla, hogy szinte félve Írom le a kővetkező néhány sort, nehogy valaki az idealizálás vádjával illessen. Mert Szabó Attila is, bármilyen szupersportoló, szintén csak ember, hibákkal és gyengékkel. De pozitív tulajdonságai annyira túlsúlyban vannak, hogy bátran állítható példaképként a fiatalok ezrei elé széles ez országban. Soós Tibor, aki egyrészt igazán jól ismeri öt, másrészt az objektivitásra való törekvéséről is ismert, egyszer Így jellemezte: „Öröm vele dolgozni, mert sportolóként intelligens és céltudatos, emberként pedig megbízható és tisztességtudó. Véleményét nem rejti véka alá és mások érdekében is szót tud emelni. Irigyei lehetnek, de nem hiszem, hogy akadna ellensége és ez a sportban szinte csoda. Szívesen segít, ha kérik, tanácsot ad. Fiataljaink felnéznek rá, de nincsenek sztárallürjei. Tehetsége nagy érték és a csehszlovák kajak-kenu sportban jelenleg, sajnos, egyedi. Egyelőre nekünk sincs még újabb Attilánk, bár sok az ügyes és kitartó fiú meg leány." Igen, a Spartak Vág-parti szép csónakházában pezseg az élet, öröm nézni a sok vidám, életerős fiatalt, akik lelkes és tapasztalt edzögárda irányításával próbálnak Attila nyomdokaiba lépni. Szlovákiában egyöntetűen az élen áll a szakosztály, országos méretben pedig eredményesség tekintetében csupán a két patinás prágai klub, a Dukla és a VŠ előzi meg. Tizenkilenc aranyérmet nyertek a tavalyi országos bajnokságon a „vizek városának" fiai és lányai. Nyolcán húzhatták magukra a címeres mezt: a serdülök korcsoportjában Lengyel Roland, Marek Ďurčo, Havran István és Odor László, az ifjúságiaknál Koczkás Olivér, Horváth István és Turza József, a felnőttek között pedig Szabó Zoltán. Emellett jelenleg Víszlay István a ČH Bratislava, Szabó Attila pedig a Dukla Praha színeiben versenyez, amolyan „vendégként", de idővel mindketten végleg visszatérnek. Attila különben, fővárosi edzőjével, Ladislav Součekkel való megegyezésük alapján, ha csak nem edzötáborozik máshol, gyakorlatilag most is állandóan a jól ismert hazai vizeken edz. Ebben a környezetben érzi magát legjobban. Mindez óhatatlanul eszembe kellett hogy jusson a plovdivi emlékek felidézésekor, melyek számomra is — két évtizedes sportújságírói ténykedés, olimpiák és világbajnokságok után — egy életre szóló élményt jelentettek. Az apropót pedig az a tény hozta, hogy január végén nyilvánossága hozták a csehszlovákiai sportújságírók nagyományos ankétjának eredményeit, meyet alapján 1989 legsikeresebb sportolójának címét Szabó Attilának ítélték oda. Tél van, a vizisportok idényének kezdete még távolinak tűnhet. De kajaksportunk első /ilágbajnoka ezekben a hetekben is keményen készül. Látóhatárán már ott az újabb nagy cél: az 1992-es barcelonai olimpia. MAJOR LAJOS A szerző felvételei / ••• Nagyon fontos és hasznos, ugyanakkor lehangoló könyvet jelentetett meg a Madách a múlt év novemberében. Szerzője dr Gyönyör József, a kiváló nemzetiségkutató, akinek több évtizedes munkásságát ezidáig elsősorban a különböző folyóiratokban megjelent tanulmányai alapján ismerhettük. Államalkotó nemzetiségek c. müve az első olyan magyar nyelvű könyv, amely a népszámlálási (és egyéb statisztikai) adatok tükrében mutatja be a Csehszlovákiában élő nemzetek és nemzeti kisebbségek — mindenekelőtt a csehszlovákiai magyarok — demográfiai fejlődését és mozgását, foglalkoztatottságának és műveltségi szintjének alakulását, az államigazgatásban betöltött szerepét stb. Fontos és hasznos ez a könyv, mert a különböző tényeket és adatokat áttekinthetően és logikusan rendszerezve adja közre, miközben szembesíti az olvasót a valósággal is. Lehangolónak viszont azért neveztem, mert a bennünket, csehszlovákiai magyarokat érintő kimutatások és összevetések nemzeti kisebbségünk régóta gyanított regresszióját és térvesztését látszanak igazolni. Aligha meglepő, hogy a könyv megjelentetése csak vontatottan haladt. A Bevezetést a szerző még 1984 karácsonyán írta, s gondolom (mert a részleteket nem ismerem) a kézirat ezt követően megkezdte hosszadalmas anabázisát a különböző instanciák között. Emlékszem, egy bizonyos Ľudovít Pezlár nevű úr (egykoron a szlovákiai ideológiai irányítás tótumfaktuma. jelenleg — ha még igaz — Csehszlovákia dániai nagykövete) amiatt kesergett, hogy a világ nem ismeri, milyen hatalmas sikereket mutathat fel a CSKP a nemzetiségi politika terén. Miért nincs egy olyan reprezentatív kiadvány — kérdezte nagy pátosszal —, amely mindezt dokumentálná? A kérdés ezúttal nem maradt pusztába kiáltott szó: rögvest dolgozni kezdtek az arra „legilletékesebbek" és néhány hónap alatt tető alá is hozták a kis brosúrát, amelyből megtudhatta ország és világ, hogy Csehszlovákiában milyen jó dolguk van a nemzeti kisebbségeknek. A könyvecske öszszeállítója természetesen nem Gyönyör József volt, hanem egy minisztériumi tisztviselő — nevét borítsa jótékony homály. A brosúra tulajdonképpen nem állított valótlanságokat, csak éppen megfeledkezett az egybevetésről, a különböző számadatok alapos kifaggatásáról. Gyönyör József monográfiájának egyik legnagyobb érdeme, hogy megszólaltatja a számokat. A kötet pillére az 1970. évi és az 1980. évi népszámlálás adatainak egybevetéséből kapott tényegyüttes. Hogyan alakultak a dolgok a két évszámmal behatárolt évtizedben? Hány magyar gyerek járt magyar iskolába 1970-ben és hány járt magyar iskolába 1980-ban? Hány magyar nő volt háztartásbeli 1970-ben, hány volt 1980-ban? Hogyan alakult a mezőgazdaságban, az iparban, a kereskedelemben, a közigazgatásban foglalkoztatottak száma és aránya? Hány magyar iskolát vontak össze, illetve szüntettek meg? Csupa ilyen kérdésre kereshetünk és kaphatunk választ ebből a könyvből, s közben szemügyre vehetjük, hogyan élték meg ezt az évtizedet a csehek, a szlovákok és az országban élő más nemzeti kisebbségek. Fontos és hasznos könyv ez, épp ezért ott kellene lennie minden magyar család könyvespolcán, minden magyar intézményben, iskolában, szerkesztőségben. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Mit mondanak a számok? GYÖNYÖR JÓZSEF: ÁLLAMALKOTÓ NEMZETISÉGEK (TÉNYEK ÉS ADATOK CSEHSZLOVÁKIAI NEMZETISÉGEKRŐL) Csemadok-alapszervezetben. Sajnos erre aligha nyílik lehetőség, mivel a kötet példányszáma arcpirítóan csekély: 2 250. Ebből 750 Magyarországon kerül forgalomba (remélem okulnak majd belőle odaát), 1 500 példány pedig itthon. A csehszlovákiai árusításról máris múlt időben beszélhetünk, hiszen a könyv napok alatt elfogyott a boltokból és esedékessé vált az újabb kiadása. Ezzel azonban — véleményem szerint — várni kellene a következő (1990. évi) népszámlálásig, elvégre az 1980 és 1990 közötti évtized demográfiai és egyéb folyamatainak ismerete tovább árnyalná a képet. Jól tudom persze, hogy ennek feldolgozása legalább akkora munkát venne igénybe, mint amekkorára az Államalkotó nemzetiségek létrehozásához szükség volt, s dr. Gyönyör József egymaga már nem tudná a kívánt gyors ütemben a tőle megszokott és joggal elvárható alapossággal újraírni a művet. Ezért azt javasolom, hogy alakuljon dr. Gyönyör József irányításával egy munkacsoport, amely erre a feladatra szövetkezne és a népszámlálási adatok közzététele után egy-másfél esztendő leforgása alatt összeállítaná az Államalkotó nemzetiségek újabb kötetét. Addig is forgassuk minél gyakrabban a most napvilágot látott művet, idézzünk belőle és érveljünk a segítségével. Mivel olvasónk közül bizonyára sokan nem juthatnak hozzá, ezért, gondolom, érdekes lesz néhány adat és tény ismertetése. 1980-ban 360 569 magyar nemzetiségű állampolgár élt ötezernél kisebb lélekszámú szlovákiai településen, tehát a Szlovákiában élő magyarok (552 792 fő) 65 %-a. Az elmúlt évtizedben ez az arány feltehetően változott. A 200—500 lélekszámú településeken élő magyarok lélekszáma 30 489 volt 1980-ban. Azt már nem a statisztikai kimutatásokból, hanem tapasztalatból tudjuk, hogy az ilyen kisközségeket nem (vagy alig) fejlesztették, tehát ott nemigen nyíltak távlatok a fiatalok számára. Innen csak menekülni lehetett, s félő, hogy az 1990. évi népszámlálás még lehangolóbb adatokkal szolgál majd. Egy újabb táblázatból megtudhatjuk, hogy Csehszlovákiában 1970-ben még 137 540 magyar nemzetiségű gyermek (15 éves korig) élt, 1980-ban már több mint 11 ezerrel kevesebb főből állt ez a korcsoport: csak 126 320 gyermeket számlált. Ha ehhez hozzávesszük azokat a statisztikai- adatokat, amelyeket néhány hete a Független Magyar Kezdeményezés bocsátott a sajtó rendelkezésére, akkor egyértelműen kiderül, hogy itt nem is annyira demográfiai hullámzásról, hanem sokkal mélyebben gyökerező és drámai wmmanm folyamatról van szó. Az FMK kimutatásában az alapiskolába járó magyar nemzetiségű gyerekek szerepelnek. Míg 1962-ben 93 056 magyar gyermek járt alapiskolába (ebből több mint 16 ezer szlovák tanítási nyelvűbe), addig tíz évvel később, 1972- ben már csak 81 072 (ebből szlovákba 15 330), 1982-ben pedig csupán 65 734 (ebből szlovákba 17 439). Az 1984— 1985—1986-os években egy kisebb hullámhegy volt észlelhető, de 1988-ban ismét 65 362-re apadt az alapiskolába járó magyar gyermekek száma — közülük 16 067, tehát 24,20 % járt szlovák tanítási nyelvű alapiskolába. íróink, újságíróink, szociológusaink és pedagógusaink feladata lesz megvizsgálni ennek a lélekszámvesztésnek a folyamatát és feltárni a valódi okait. Következzen néhány adat a csehszlovákiai magyarok foglalkoztatottságára vonatkozóan. 1970-ben Szlovákiában a magyar nemzetiségű aktív keresők száma 222 434 volt; 1980-ban az aktív keresők száma 48 960 fővel gyarapodott: 271 394 volt. Ez egyebek között azt bizonyítja, hogy ennyivel több magyar járult hozzá a nemzeti jövedelem előállításához. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy míg 1970- ben még 71 717 Szlovákiában élő magyar nő volt háztartásbeli, 1980-ban számuk 43 523-ra csökkent. Paradox módon azonban ez a „fejlődési folyamat" még így is sokkal lassúbbnak bizonyult, mint a szlovákiai átlag. Ugyanezen időszakban ugyanis a háztartásbeli szlovák nők száma 268 ezerről 123 ezerre csökkent. Megtudhatjuk a táblázatokból továbbá, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül 1970-ben 78 860 fő (19,4%) volt magyar nemzetiségű, 1980-ban pedig 74 073 fő (19,4%) — Szlovákiában. Az iparban foglalkoztatottak száma a következőképp alakult: 1970 — 50 294 (7,4 %), 1980 - 73 218 (8.2 %). A közlekedésben, a kereskedelemben, a szociális tevékenység területén, valamint a tudományban és a kutatásban dolgozó magyarok számát a százalékok alapján én számítottam ki. s az előbbi sorrendben így festenek ezek a számok: 17 400 (6,4 %), 23 000 (8,5%); 31 000 (11,5%); 1 085 (0,4 %). Csak a teljesség kedvéért említem, hogy a magyarok részaránya Szlovákiában 11,2% volt 1980-ban, az aktív keresők részaránya pedig 11 %. Bennünket mindig is az oktatásügy és a magyar iskolák helyzete érdekelt a legjobban, s talán erről a területről rendelkeztünk még a legtöbb megbízható információval. Épp ezért most ezeket az adatokat nem is részletezném (egyébként is gyakrabban szeretnénk foglalkozni velük a nemzetiségi oktatásügy helyzetét elemző írásainkban), de figyelmeztetőként ideírnám, hogy a magyar nemzetiségű szakmunkástanulók több mint 66 %-a szlovákul tanulta a mesterséget. Elgondolkoztató egyébként az is, hogy 1980-ban 10 ezer szlovák közül 125 járt egyetemre, főiskolára (az ukránok esetében még jobb volt az arány: 10 ezerből 139), ugyanakkor 10 ezer magyar nemzetiségű állampolgárra csak 41 főiskolás és egyetemista jutott. Bizonyára a kedves olvasó is könnyen rájön annak a nyitjára, hogyan kell e könyv számoszlopait, adatait és tényeit szólásra bírni. Én mindnyájunk nevében szeretném szívből megköszönni a kiváló tudósnak, hogy ezt a munkát (talán a legjobb pillanatban) az asztalunkra tette. LACZA TIHAMÉR
