A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-05 / 1. szám
RÓPA! örömmel fogad el szuvenírként néhány, a vasfüggönyből származó húsz-huszonöt centisre szabdalt szögesdrót darabot. 3. A katonák fázósan dolgoznak a decemberi zimankóban. Nekik talán még nem több ez a nap, mint egyetlen centi a szolgálati időt jelző mérőszalagból. Tipródnak a rögös, fagyos földön, fúj a szél, lassan jár.az óra. A munkát irányító elöljáró félhangosan töpreng. Sok mindenre gondolt életében, de arra nemigen, hogy egyszer majd a betoncölöpök kiráncigálására és a vezetékek leszaggatására, feltekerésére mozgósítja embereit. Reggel még ugyanitt szögesdrót feszült, most meg volt-nincs!... Maga is kézbe veszi hát a drótvágó fogót, s elcsíp vele néhány szál huzalt. Benne van ebben a mozdulatban az őrszobai riasztócsengő mellett, a sövény fölötti magaslesen, vagy akár a járőrözéssel átvirrasztott éjszakák minden bosszúsága. A határőrszázados megigazítja sapkáját, körülnéz és újra nyisszant a fogóval. Ez az érett férfi olyan most, mint az a kisgyerek, aki szülői engedéllyel tépi össze tavalyi, elhasznált játékát. A múltról csak annyit mond, hogy az útlevél nélkül vissza a belvárosba. Aztán egy hirtelen elhatározással kocsimat a vár alatti parkolóban hagyva, fölsietek a sziklákon magasodó romok közé ... Odafönn egy osztályközösségnyi gyerek karéjában állok a hűvös, télies szélben. Vajon érzik-e ezek a gyerekek, hogy ez az idei tél más, és ha igen, akkor mitől más, mint az előzőek voltak? Megérzik-e, megértik-e, szüleik és tanítóik megértetik-e velük, hogy mit jelent egv országnak a Ausztriába igyekvők sok mindent megpróbáltak. Volt, aki alagutat ásott és átbújt az elektromos kerítés alatt. Mások létrát hoztak, úgy kísérelték meg az átjutást a jelzőrendszer fölött . . . Indulás előtt még arról faggatom a századost, vajon a határzár leszerelésének szándékát egyeztették-e osztrák kollégáikkal? Katonásan precíz, mégis derűs választ kapok : annak idején a műszaki zár telepítéséről sem kértük ki az osztrákok véleményét... A jópofáskodó hangulat a katonákra is átterjed. Hogy viszonylag lassan megy a munka, azt azzal indokolják, hogy még nincs gyakorlatuk a határzárak megsemmisítésében. Jókedvűen rábólintok, majd hozzáfűzöm: azok telepítésében se legyen, elvégre egy korszak véget ért. hit, a tisztaság, a bátorság, az igazságvágy, az emlékezés őszintesége. Mindaz, amit szabadságnak nevezünk. Állok a hűvös, télies szélben a Morava és a Duna találkozása fölötti magaslaton, és rádöbbenek, hogy sokáig szeretnék még emlékezni a november dereka óta eltelt napokra és hetekre. Európa szívében, csehszlovákiai magyarként, végre európainak érzem magam. Alig két hónapja még nem gondoltam — nem gondoltuk — hogy lesz ilyesmi. Szeretnék hát emlékezni, ha majd észreveszem, hogy lélekben fáradok. Azokra a pillanatokra, amikor szinte tapintható volt a lelkekböl áradó öröm és bizakodás. És jó lenne még sokáig magamban őrizni valamit ebből az Európa felé ajtót nyitó erőből is; elvégre mindenkinek ott kell tennie a dolgát, ahol él. Vasfüggöny nélkül! MIKLÓSI PETER Dolgom végeztével kerülő úton, a Fotó: ČSTK (2) és Gyökeres György dévényi vár felé kocsikázva indulok (1) 13
