A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-02 / 5. szám
Napjainkban szinte kivirágoztak a falak. Minden tenyérnyi helyet falragasz, plakát vagy karikatúra díszít. Gyökeres György ezek közül fotózott le néhányat: „Régi politika — új politika" AJ TEN, KTO NIC NEROBÍ, MÔŽE BYŤ OSOŽNÝ... (...ako odstrašujúci príklad) „Aki nem csinál semmit, az is hasznos lehet... (mint elrettentő példa)" Hogy is kell kézbe venni?" „Már hetedik éve dolgozunk ezen a feladaton, de hogy mit is kell megoldanunk, arra már nem emlékszem ..." HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV R. B. KAPITÁNY AVAGY PENGÉK ÉS HALAK ERBÉ, a Kapitány, azaz Radics Béla, minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Született 1946-ban, meghalt 1982-ben. Ómolnár Miklós arra vállalkozott — s kitűnő érzékkel —, hogy kibontsa előttünk egy korán elhunyt, rendkívüli zenésztehetség egyéni sorsát. Az akkori — ma Nagy Generációnak „becézett" — tizenévesek életérzéséről, a beat-nemzedék őskorának hiteles rajzával. Tüzetes és körültekintő utánjárás, kutatás előzte meg a könyv megírását. Talán nem túlzók, ha azt mondom: megszállottság nélkül ez a könyv soha sem jöhetett volna létre. Ma, amikor divat — s mennyi fércmű lát napvilágot ebben a műfajban! — a nagy egyéniségek életének feldolgozása (kivált ha a népszerűség tragikus halállal „párosul"), igazi érték ez a kemény, őszinte, tényekre szorítkozó, mégis erős humánummal átitatott tényekből építkező munka. „A mítoszt nem szabad közelről nézni. Úgy túlságosan egyszerűnek, sőt primitívnek látszik. Olyan, mint a mese, ha megkaparod. Nincs értelme rágódni, miért gonosz a vasorrú bába. (...) A mítoszok persze elképesztően hasonlítanak egymáshoz, a Hős mindig a világ ellenére lesz hőssé. (...) A Hős nem alkuszik, nem áll be a sorba. Legyint a pénzre, előre érzi az idők szagát... A Hős eligazodik a világban, fölismeri, ki hal. ki penge." Radics Béla neve, mítosszá vált a beat-világban. Ómolnár Miklós felkereste mindazokat, akik ismerték, szerették (vagy nem szerették) ERBÉ Kapitányt, hogy vallomásaikat, emlékeiket felhasználva (nem kihasználva!) összeálljon a kép. S a kép összeállt: penge vagy hal volt-e ERBÉ Kapitány? A kötet „látszólag" mozaikszerűen összeállított emléksor. A szerkesztés átgondolt, pontos és következetes logikája fogja át, tartja össze. A vissza-visszautalások rendszere, ami egésszé kerekíti a sokféle személyiségmegközelítést. A könyv előkészületeinél segítséget nyújtott a szerzőnek a kortárs magyar rockvilág számos egyénisége, valamint Radics Béla édesanyja, volt barátai, ismerősei, akik segítsége nélkül — a szerző bevallása szerint — a könyv aligha készülhetett volna el. Egy hévvel és gyorsan élő-égő élet bemutatásán túl még egy nagyon lényeges értékkel bir ez a kiadvány: szociológiai kor- és kórkép egyszerre. Dokumentum. Ezért indokolt a Jack Kerouactól választott mottó: ......majd gyermekeink egy szép napon . . . azt fogják hinni, hogy szüleik békés, rendezett, nyugodt életet éltek ... minden reggel fölkeltek és büszkén elindultak az élet járdáján — fogalmuk se lesz róla, milyen képtelenül vad, örült és szertelen volt valójában az életünk, az éjszakánk, a poklunk és az egész értelmetlen lidérces út..." Értelmetlen és lidérces ... Ómolnár Miklós könyve arról is szól (közvetve), hogy mi kell, mi hiányzik ahhoz, hogy az Út értelmes/ebb és álmokat benépesítő lidércektöl mentesebb lehessen nemcsak az ERBÉ Kapitányok, hanem minden tehetséges ember számára. Kiss Péntek József Csoóri Sándor: Breviárium „Veletek kell újrakezdenem mindent. Mit jelentesz viz neve, alma neve, kenyér neve? Mit jelentesz bomba, gépesített szeretet, rakéta-álom, országhatár? Mit jelentenek fegyverek, magasságos mocsok, világ megnemesítö hajszája? Mit jelentetek pőrén, kihívóan megfosztva a látszatoktól, visszaéléseimtől — nekem, másoknak, mindenkinek?" A tanulmány, amelynek befejező mondatait idéztük: Közeledés a szavakhoz. S ez nem lehet véletlen. Mármint az, hogy egy válogatott verseket, írásokat, tartalmazó Csoóri-breviárium ezzel kezdődik. Hisz mi más az írás, mi más a költészet, mint közeledés a szavakhoz. A gyűjtemény, többé kevésbé kronológiai sorrendben közli a müveket, előbb a verseket, utóbb az esszéket. (Motyogok, Menekülés a magányból. Második születésem. Párbeszéd sötétben, A látogató emlékei, A tizedik este. Elmaradt lázálom. Kezemben zöld ág, A világ emlékművei.) Valamennyi Csoóri-verseskönyvböl nyolc-tiz reprezentatív nagy vers. Ha van költő, akinek létszükséglete a válogatott gyűjtemény, Csoóri az a költő. Méginkább igaz, hogy az ő esete az a klasszikus példa, hogy nem elég csupán a versek reprezentációja, Csoóri esetében a teljességhez hozzá tartozik az esszé is. Talán méginkább, mint fordítva. A Csoóri világa Így egész, Így kerek: vers és esszé egymás mellett. Az esszék nélkül Csoóri egy a sok jó magyar költő közül. Az esszékkel együtt: egyike a legjobb mai magyar költőknek. Paradoxon, de így igaz. Mert lássuk csak, mi mindent tartalmaz, csupán ez a szükségszerűen szűkre szabott breviárium is a Csoóri-esszékből. Részleteiben vagy egészében megtaláljuk benne többek között A magyar apokalipszis, a Tudósítás a toronyból, a Tenger és diófalevél, a Szántottam gyöpöt, A Zöld angyal, A félig bevallott élet és az Egy nomád értelmiségi című, immár klasszikusnak minősíthető írásokat, valamint egy gondolatgyűjteményt Készülődés a számadásra címmel. A breviáriumszerkesztő Vasy Géza továbbá „A nemzet rebellise" címmel rajzolja meg a költő pályaképét: „A nomád tehát nem barbárt jelent: a huszadik század gondolkodó emberének jelképe. Az értelmiségi, a művész a nemzet nomádja, aki naplót ir, aki szenved a „félig bevallott élettől", aki készülődik a „számadásra", aki a magyar földön megszokott otthontalan otthonosság állapotában, rebellis sorsra kényszerítve, bujdosó kuruccá, a nemzet rebellisévé magasztosul". (cse lányi) HANGLEMEZ Gaudium Nevezetes napon, 1989. december 22-én, a Ceau^escu-diktatúra bukásának a napján futottam össze a pozsonyi magyar könyvesbolt előtt Németh Imrével, az Ifjú Szivek Gaudium kamaracsoportjának művészeti vezetőjével, aki a romániai fejleményekről mit sem gyanítva boldogan mutatta a kamaraegyüttes első nagylemezét. Örömhír volt ez a számomra is, s illett hogy legalább egy másik örömhírrel viszonozzam: elhadartam, amit alig néhány perccel korábban a rádió adásából megtudtam. Könnybelábadt szemmel hallgatta a szavaimat (én addigra már a saját könnyeimet letöröltem) és váratlan mozdulattal kezembe nyomta a hóna alatt szorongatott lemezt. Úgy terveztem, hogy a meghitt karácsonyi hangulatban leülök a lemezjátszó mellé és végighallgatom ezt a régi korok világát és mindennapjait felidéző öszszeállítást. Sajnos a tragikus romániai események szertefoszlatták az ünnep meghittségét, a lemez heteken át ott várakozott türelmesen, ahová hazaérkezésemkor letettem. De csak kivárta azt a pillanatot, hogy a lemezjátszó korongjára helyezzem! Amint felcsendültek az első dallamok, az örömtől és az imént már leírt körülmények újraidézése hatására ismét csak elfogódott lettem, s nem tudtam a kritikushoz méltó objektivitással hallgatni ezt a bűbájos lemezt. A reneszánsz zene egyébként is közel áll hozzám, s bármilyen formában és bármilyen együttes tolmácsolásában hallom — elfogult vagyok iránta. Meglehet, akadnak majd finnyáskodók, akik szemére vetik az együttesnek, hogy elsősorban a „slágereket" szólaltatták meg — a Vietoris kézirat, a Lőcsei virginálkönyv vagy Pierre Attaingnant gyűjteményének ismertebb darabjait. Nem kell őket komolyan venni. Inkább örüljünk ennek az első nagylemeznek és buzdítsuk ezeket a derék fiatalembereket, hogy mihamarabb egy újabb válogatással lepjenek meg bennünket. (A lemez a pozsonyi magyar könyvesboltban megvásárolható.) -lacza-TELEVÍZIÓ Christopher Hampton: Teljes napfogyatkozás A december végi romániai véres eseményekről beszámoló hírözön miatt egy egész napot csúszott a Magyar Televízióban a Teljes napfogyatkozás című tévéjáték bemutatója. Szerzője az a Christopher Hampton, aki 1946-ban, az Azori-szigeteken látta meg a napvilágot, majd tízéves korában, 1956-ban szüleivel visszatért Angliába, és újabb tíz évvel később már befutott színpadi iró. A késő esti órákban (csak felnőtteknek!) sugárzott tévéjáték a két francia költönagyság, Paul Verlain és Artur Rimbaud kapcsolatáról szólt. Fejbólintva, megrendülve néztük a képernyőn lejátszódó drámát. (Esküszöm, ha netán valaki még kiskorú lett volna a nézők közül, az is felnőtt!) Hát ilyen is volt, ilyen is van? Igen, van — és meggyőződhettünk róla! — ábrázolható. Megdöbbentő mélységeket tárt fel előttünk Hampton, miközben eszköztelenül úgy tett, mintha puszta tényeket sorakoztatott volna fel egymás után. A Teljes napfogyatkozás — G. Horváth László fordításában — a Színház és Filmművészeti Főiskola és a Magyar Televízió közös produkciójaként készült. Rendezője a nemrég végzett Balikó Tamás máris profi. Óriási szerencséje, hogy a két főszereplő — Balkay Géza, Kaszás Gergő — kiválasztásánál nem típusokban gondolkodott és kerülte az erotikának még a látszatát is. Ezért a siker! Ezekután bármit rá lehet bízni... Felállva a képernyő elől — azt hiszem — mindenki megértette Christopher Hampton drámájának üzenetét. Ha mégsem, hadd írjam most le: nem számit, milyen a múzsa, csak a mű, amely ihlete nyomán születik, legyen értékes és szép. Paul Verlain és Artur Rimbaud költeményei ilyen müvek. Kár, hogy amíg a tévéjátékot néztük, nem lehettünk tanúi egyetlen vers születésének sem. Ezzel Christopher Hampton adósunk maradt. Ardamica Ferenc 9
