A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-02 / 5. szám
PLUSZ EGY PERC Hatodik filmje után — Berencsi Attilával Két énje van. Veszélyes vizeken evez az egyik, dacos magányban él a másik. Szenvedni mégsem ettől szenved, hanem attól, hogy képtelen kilépni önmagából. Hogy hiába változtat helyzeteket, helyszíneket, körülményeket — az marad, akinek született. Berencsi Attila, vagy ahogy többen ismerik Béri Ary huszonkét éves játéktervező grafikus. Erről papírja van. Arról, hogy filmszínész — nincs. Rendezői mégis annak tekintik öt. Érzékeny, jól formálható, kivételes tehetségnek. Hótreálbeli partnerével beszélgettem nemrég. „Ennek a fiúnak az a legnagyobb szerencséje, hogy nem tudja: zseniális." Ezt mondta róla. Szerelem első vérig. Szerelem második vérig. Labdaálmok, Hótreál, Túsztörténet, Rablólétra — három év, hat film. Közben dalokat komponál és szövegeket ír. Olvasom az egyiket: „Öltözz fel újra húsba és vérbe / Ha maradt még hangod, hát üvöltsd a szélbe / Drágám, ez nem olyan méreg, nyugodtan nyeld le / íze az nem sok, de ez hoz majd helyre." — Miből lehet manapság jobban megélni? A játéktervezésből vagy a filmből ? — A játéktervezést el sem kezdtem. Kitanultam, ez a szakmám, de még a személyim sem kötelez erre. Foglalkozása: szabadszellemű. Ez áll benne. — Akkor marad a film. — Mint megélhetési forrás? — Igen. — Ügyesen elverem én azokat a „hatalmas" összegeket. — És a koncertek? Zenekarod van. — Képeim is vannak, mert festek. De nem eladásra, csak úgy ... magamnak. A gitárt sem azért veszem a kezembe, hogy pénzem legyen. Aki pénzért csinálja, az nem is zenész szerintem. — Színész hogy lesz az emberből ? — Pofonegyszerű. Odaállsz a kamera elé. s anélkül, hogy berezelnél, eljátszod a szerepet. Ennyi. Nem olyan bonyolult dolog ez .. . szöveget kapsz, partnert, és teszed, amit tenni kell. Ha úgy érzed, neked az úgy nem fekszik, akkor szólsz a rendezőnek, hogy mi lenne, ha másképpen csinálnád. A Szerelem első vérig úgy született, hogy Dobray György egyszer sem engedett az elképzeléseiből. Egyébként nem szeretem ezt a filmet. Egy beteljesült szerelem után már nem hagyok levelet a lánynak a kőoroszlán hasa alatt. Ilyen nincs! Egy érettségi előtt álló fiú ma nem Így gondolkodik. A Szerelem második vérig érdekesebb munka volt számomra, noha a forgatást az egész stáb unta. Pénz volt rá, hát megcsinálták. Lehúzták a kutyáról a második bőrt is. Maga Dobray is úgy indult neki, hogy tudta: nem ez lesz a Nyolc és fél és nem is A nők városa. Én egyvalamit tartottam szem előtt benne. Hogy megváltoztassam a képet, amely az első rész után alakult ki rólam. Nem akartam szelíd, romantikus hős maradni, élőbb, természetesebb, emberibb figurát próbáltam megformálni. Kétféle színész van, mondják. Az egyik elbújik a szerepben, a másik önmagát adja benne. Nekem az a jó, ha békén hagynak. Ha rögtön az elején közük velem, hogy mit várnak tőlem, milyen karaktert, és akkor én elmegyek és gyűjteni kezdek. Gesztusokat, nézéseket, mozdulatokat. A Szerelem-filmek egyáltalán nem okoztak gondot. Még csak sugallani sem sugalltak semmit. A Túsztörténet az igen, azt szeretem. — S a Hótreált? — Nem is emlékszem, kit játszottam benne. — Egy magabiztos kádergyereket. — Rossz légkörben dolgoztunk. Szabó II- dikónak ez volt az első filmje. — A Labdaálmok 56-os pingpongbajnokáról milyen képsor ugrik most be? — Ülök egy sivár, lepusztult tornateremben, várom, hogy kezdjünk végre, közben azt sem tudom, mit kell csinálnom. Mihátyfy Imre, a tévéfilm rendezője állítólag szándékosan hagyott kételyek közt, sosem mondta meg előre, melyik jelenetet vesszük. Utálom az ilyen munkastílust! — A Pozsonyban forgatott Rablólétrát, Dušan Rapoš rendezését hogy könyvelted el ? — Vakugrásként. Aláírtam egy szerződést anélkül, hogy tudtam volna, mibe megyek bele. Az első pofon a forgatókönyv volt. Csapnivaló fordítást kaptam. Olyan rosszat, annyi baklövéssel, hogy egész jelenetek váltak értelmetlenné. Hogy honnan, hova kell mennem a kamera előtt, azt mindig közölték velem, de azt, hogy mi sarkallja a fiút. mitől olyan, amilyen, arról soha nem volt szó. Van egy srác, aki ráérez az élet negatívumaira, dalszövegeket ir egy zenekarnak, és a színpadi megjelenésüket is ő irányítja — körülbelül ennyi a szerepem a filmben. Egyébként minden csak félig van kimondva benne, s nekem az kevés. A féligazságok ideje rég lejárt már. Ha egy film nem vállalkozik többre, mint szimpla visszaadására annak, ami az életben történik, akkor ne számítson komoly sikerre. A Rablólétra csak egy rutinmunka volt számomra. A ruháimtól kivert a hideg. Jó, tudom, nem a pulóverét nézik a színésznek, hanem az arcát, a szemét. De kérdezem én: mi lehet az arcomon, ha rosszul érzem magam a jelmezben? A Túsztörténetben nem voltak ilyen gondjaim. Beküldtek a ruharaktárba és azt mondták: ez és ez az időszak, öltözzek fel ebből és ebből a szekrényből. Felvettem egy garbót, kerestem hozzá egy nadrágot, aztán adtak egy bőrmellényt, amelyhez Gazdag Gyula ragaszkodott, és kész, egész idő alatt azt hordtam a filmben. Egyetlen olyan darab sem volt rajtam, amit ne szerettem volna. És hogy teljes legyen a kép: volt egy jelenet a filmben, amikor le kellett vetnem a mellényt, és maradt a garbó, amely önmagában valahogy furcsán állt rajtam. Szóltam is a Gazdagnak, erre azt mondja: vedd le. Maradt a póló, csináltattam magamnak egy tetoválást, és attól kezdve megint minden rendbe volt, mert éreztem: igy hiteles a figura. Egy mindenre elszánt húszéves gyerek kopasz fejjel, tetovált karral, géppisztollyal a kezében tizennégy középiskolás lányt tart sakkban. Én nem vagyok egy Schwarzenegger-tipus, de akkor, ott, tényleg félelmetesen néztem ki. — Egy ilyen figura által, gondolom, magadról is megtudtál egyet s mást. — Meg. Elsősorban, persze. Gazdag Gyulának köszönhetően. Ö hitette el velem, hogy bizonyos helyzetekben szuggesztiv vagyok, magamra tudom vonni az emberek tekintetét. Beszélhetek akár mindennapos dolgokról is — figyelnek rám. Izgalmasnak találnak akkor is, ha csak a hátamat mutatja a kamera. Színészek minden filmben vannak, érdekes embertípusok, akiket megbabonázva nézel, aligha. — Ha nincs az első négy film, akkor is el tudtad volna játszani a Túsztörténet főszerepét. amely színészileg a legtöbbet kívánta tőled? — Nem hiszem. Bár lehet, hogy meg sem kaptam volna, hiszen Gazdag Gyula is a Dobray-filmekből ismert. — Akkor most fordítva teszem fel a kérdést : ha az első filmet olyan kaliberű rendezővel készíted, mint Gazdag, forgatsz-e utána Dobrayval? — Biztos, hogy nem. Ha a Túsztörténet lett volna a legelső filmem, akkor én úgy megbukom, hogy na! Előbb bele kellett tanulnom a szakmába. Különben Gazdaggal fantasztikusan megértettük egymást. Egyszer megkértem öt: adjon egy percet nekem; szeretnék olyan pillanatot vinni a filmbe, amikor jelezhetem, mennyire szerettem a fogva tartott lányok egyikét. Hogy érezze meg a néző: ha annak idején nem szakadt volna meg a kapcsolatunk, akkor én a világ legboldogabb embere lennék, és eszembe sem jutna túszul ejteni a lányokat ahhoz, hogy disszidálhassak. A forgatókönyvben egyetlen mondat sem utalt erre. És Gazdag megadta ezt az egy percet. Megvalósíthattam az ötletemet. Ez az a jelenet a filmben, amikor ott ülök a szoba sarkában, nem bírok felállni, mert annyira álmos vagyok és éhes, és akkor elénekeltetem a lányokkal, hogy még kér a nép, most adjatok neki. Aztán én énekelek: süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a kiscsajok meghalnak. És végig arra az egy lányra nézek. El nem felejtem soha: a végén az egész stáb, mindenki döbbenten hallgatott. Úgyhogy a Túsztörténet után a Rablólétra: visszalépés. Most kellene megint egy újabb lehetőség, egy újabb film, amely felpörgetné a napjaimat. — S ha elmarad ? — Akkor ott a zene és ott az ecset. Nézd meg a farmerdzsekimet, azt is én pingáltam ki... most mondd azt, hogy nem jó. SZABÓ G. László (Lőrincz János felvétele) A plakát a legdemokratikusabb művészet — az utca a galériája ĽUDIA, UEŠT£KA2T£ Po-Sí Of. : ''^rN S a i Yv • , • T • t ifi V i'H 7 r:j> >» J \ v- X ŕ / ? 7 Y f : ^7? U A TO sne TU My, „Emberek, ne ugassatok egymásra, az ugatás a mi dolgunk!" „IMe higgyünk a mézes-mázas szavaknak" R
