A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-21 / 30. szám
HÉTVÉGE AZ ORVOS VÁLASZOL Ihatunk-e annyi feketét? „Különféle vállalati értekezleteken, de a társadalmi munka során is igen elterjedt szokássá vált a feketekávé felszolgálása, még az elé is odateszik, aki nem szereti különösebben," írja P. Lászlóné b.-i. olvasónk. „ Van olyan nap, amikor az ember két vagy három csészényi feketét is elfogyaszt Gépjárművezető ismerősöm pedig teli termoszt visz magával, abból issza az erős kávét. Nem árt ez az ember szervezetének ?" Értekezletek szervezői, vezetői nyilván abból indulnak ki, hogy ébren tartsák a résztvevők figyelmét. Aki unja, megissza a kávét és elbóbiskol, firkál vagy másképp szórakozik. Egy csésze feketének aránylag gyors, de rövidtartamú az élénkítő hatása. Hasonlóképpen, de hosszabb ideig hat egy csésze tea. Koffeint — akárcsak a fekete — a coca-cola, kofola és más ital is tartalmaz. Aki tehát nem ihat kávét vagy nem szereti, kisebb koffeintartalmú élénkítő itallal is próbálkozhat, de ezeknél tekintetbe kell vennie nagy energiaértéküket. Egy csésze feketében 0,10—0,15 gramm koffein van, amely az egészséges ember szervezetében nem okoz kárt. Az ártalmatlan élénkítő szerből akkor válik méreg, ha fogyasztása gyakori és mértéktelen. Vannak, akik munkaközben vagy gépkocsit vezetve kávészemeket ropogtatnak vagy olvasónk ismerőséhez hasonlóan üvegből fogyasztják a feketét, azt sem tudván, mily mennyiségben fogyasztottak kávét ill. koffeint. Ne feledkezzünk meg a koffeintartalmú gyógyszerekről sem, amelyeket • doppingszerként használnak túlterhelt nők, diákok, stb., néha más készítményekkel, pl. C-vitaminnal kombinálva. Ily „kipróbált" szereknek is megvannak a veszélyei, nem várt hatásai. Elmondhatom, hogy az én életemben minden balul üt ki. Csupa kudarc és balszerencse. Ha egy gyűlésen felszólalok, azonnal dadogni kezdek, elveszítem gondolatom fonalát, és végeredményben ostobaságot fecsegek. Ha verset írok — valósággal árad belőle a tehetség hiánya. Ha filmforgatókönyvet készítek — hajmeresztő zagyvaság. A cselekmény fabatkát sem ér, a téma szálai minduntalan elszakadnak. a tartalom — merő badarság, a párbeszédeket — nem lehet kiejteni. Unalmas! Ha kisregényt tákolok össze — tiszta grafománia, két oldalnál többet senki sem képes elolvasni, a kritikusok pedig a hátam mögött a markukba nevetnek. A minap lottóztam, de egyetlen számot sem találtam el. Beiratkoztam egy lakásépítő szövetkezetbe — de évről évre hátrább kerülök, s mór a sor végén vagyok. A koffein általában emeli ugyan a hangulatot, serkenti a szellemi tevékenységet, ámde az idegek és izmok összjátékát gyengíti. Nagyobb mennyiségű feketekávé elfogyasztásával azt érjük el, hogy saját szervezetünk már nem figyelmeztet a pihenés szükségességére, éberek maradunk az alvás rovására. A gépjárművezetőnél is fokozott az agyműködés, de túlbecsüli képességeit, merészebben viselkedik, logikátlanul. ötletszerűen oldja meg a veszélyes helyzeteket és balesetet okozhat. A kávéfogyasztás, ha túlzásba viszik, egészséges embernek is megárthat. Hamarosan jelentkezhet a koffein mérgező hatása, amelynek sokféle tünete figyelmeztet mértéktartásra. Megérezhetjük a túlzott koffeinfogyasztást közérzetünkön, egészségi állapotunkon pl. szapora, szabálytalan s kimaradó érverés alakjában, amit szivtáji nyomás, szorongás és légszomj kísérhet. A szervek fokozott igénybevételét jelzi a külhatások nyomán fellépő ingerlékenység, szédülés, remegés, bizonytalan járás, gyors elfáradás és fejfájás. Fokozott verítékezés is megfigyelhető. A koffein a gyomormirigyeket izgatja, ennek folytán felszaporodik a sósav, amit gyomorégésként érzünk. A kávézástól bizonyos betegségek esetén a kezelőorvos eltiltja betegét. Indokolatlan lenne valamennyi olvasónknak azt tanácsolni, hogy ne fogyasszanak feketekávét. Igyék ki-ki kedve és gusztusa szerint, bármily formában, forrón vagy hűtve, de mértékkel. Egyénenként megbízható tanácsot mindenkinek csak saját körzeti vagy üzemi orvosa adhat, ismerve egészségi állapotát. A terjedő kávéivás sokszor — vendéglőben, kávéházban, de magánkörnyezetben is — dohányzással és alkoholfogyasztással jár együtt, így az ártalmak halmozódnak. Jegyezzük meg, hogy az alkoholhatást a koffein nem semlegesíti a szervezetben. DR. SZÁNTÓ GYÖRGY Gyermek apja lettem — kisfiam mindenkire hasonlít, csak énrám nem. Bánatomban fogtam magam és csiperkegombát kezdtem termeszteni — de mind rothadt és penészes lett. Nyaralót építettem — elöntötte a talajvíz. Szórakozás céljából beálltam egy magashegyi expedícióba, de már a hegy lábánál szédülési roham fogott el. Tánctanfolyamra iratkoztam be — a legelső lépésnél eltörtem a lábam. A kutyakiállításon állítólag fajtiszta ebem még a házőrző kuvaszok csoportjában sem kapott érmet. Mindezt végzetes balszerencsének lehetne tartani, ha nem volna egy adum. Mindenki együttérez velem. Élénk rokon - szenvet keltek a környezetem tagjai körében. Becsülnek, tisztelnek, támogatnak, és bátran mondhatom, hogy olyan osztatlan szeretetnek örvendek, amilyenre még a legszerencsésebb ember sem számíthat. Fordította: GELLERT GYÖRGY EMBERI SORSOK (OLYKOR) EGÉSZEN REJTÉLYES KÖRÜLMÉNYEK... Esztendőkkel ezelőtt — a prágai Kriminológiai Kutatóintézetben járva — hallottam egy dermesztő sztorit. Persze, már amennyire sztorinak mondható egy öregember tragédiája. Történt ugyanis a főváros egyik kijjebb eső kerületében, hogy egy valamikori üzlethelyiségből kialakított lakásban néhány hónap híján tíz évig egy halott férfi feküdt! Az esetet úgy rekonstruálták, hogy ez az öregember magára húzta a redőnyt, kinyúlt a résen és rákattintotta a lakatot is; azután beült a karosszékbe, bevette a maroknyi gyógyszert — s meghalt. Kiderült, hogy előzőleg irt még egy levelet a nyugdíjintézetnek, miszerint külföldre utazik és a hazajöveteléig szüneteltessék nyugdijának folyósítását... A szerencsétlen férfire kis híján egy évtized múltán úgy találtak rá a tűzoltók, hogy kéményégés gyanúja miatt erőszakkal felfeszítették az elhanyagolt sufni vasredönyét. Az eset hónapokig volt szóbeszéd a környéken. De tudok más esetet is. Még újságíróbojtárként. a hatvanas évek második felében, magam is „nyomoztam" — s talán mondanom sem kell, hogy eredménytelenül — egy eltűnt férfi után, aki a szőlőjéből elindult ugyan hazafelé, de az otthonába már soha,sem érkezett meg ... Felhozhatok a témába vágó példát a drámairodalomból is: Ivan Bukovcan irt színdarabot egy olyan férfiről, aki a felelösségrevonás elöl esztendőkön át saját padlásának szúette gerendái között dekkolt... Tény és való, hogy az élet számtalan furcsaságot produkál. Ezért joggal adódhat a kérdés: ugyan mennyit is jelent az emberélet, eltűnhet-e valaki nyomtalanul? A téma iránt érdeklődő újságíró az illetékes helyeken azt a tájékoztatást kapja, hogy évente több százan is eltűnnek. Igaz, a kilencven százalékuk egy-két héten belül — élve! — előkerül. A „tettesek" okként családi vagy szociális motívumokat, továbbá haragot, betegséget, kalandvágyat szoktak fölhozni. Megjegyzendő még, hogy az eltűnés önmagában nem bűncselekmény; az eltűntet — bűncselekmények körözöttjeit kivéve — keresi ugyan a rendőrség, de nem bünteti, hanem felderíteni kívánja. Ha gyermek az eltűnt, felpörög a gépezet. Már két-három óra múlva jelentős erőkkel keresik. Különösen a kicsinyek kutatása követel gyors tempót. Természetesen, mindenkiért mozdul a „csatárlánc". Érdekes tapasztalat, hogy aki levélben jelzi öngyilkossági szándékát sok esetben megkerül. Bár a Duna akár hónapokig is őrzi kegyetlen titkait, mígnem egy kanyarulatnál partra teszi a szomorú maradványokat... A laikusok számára nyilván nem mindennapos információ, hogy egy-egy eltűnt személy nyilvántartása tizenöt-húsz évig „él". A körözési könyvben szinte mindig akad ilyen régi név is, bár a nyilvántartás java kevésbé régi. Szinte önkéntelenül is adódik a dilemma: miért és miként tűnhetnek el emberek évekig?... Nos, a rendőrség szakértőinek véleménye szerint ez a dolog talán emígy summázható: meglazultak mind a családi, mind a környezeti kötelékek. Sok ember él tartósan munkásszálláson; nem egy közülük ritkán jut rokonok közé. családi körbe. A munkahely pedig? Gyakorta főként ha terepi munkáról van szó — egyetlen vállrándítással tudomásul veszi, hogy az illető nem jött be, esetleg önhatalmúlag kilépett; egyszóval nemigen keresik. Esetleg utólag bejelenti valaki, hogy nyoma veszett. .. Egy másik probléma jellegzetesen nagyvárosi: a magukra maradott öregek gondja. Falvakon, kisebb településeken ilyen szempontból egyszerűbb a helyzet, hiszen jobbára ismeri egymást szomszéd és utcaszomszéd. A hatalmas panelházakban élő öregek hírhedt magánya viszont olyan gond, amiből könynyen kerekedhet komolyabb bonyodalom is... Természetesen, hogy valakit — mint például az üzletlakásban, lehúzott redőny mögött csaknem egy évtizedig „üldögélő csontvázat" — soha senki ne keressen, igazán nem tipikus jelenség. Viszont elképzelhetetlennek sem elképzelhetetlen. Részint a környezet, részint a hivatal közönye szélsőséges esetben eljuttathat odáig egy életet, hogy majdnem tökéletesen kiiktatódik a társadalom figyelméből. Sietek azonban hozzáfűzni: azért a bevezetőben említett esetet jobb „csupán" kuriózumnak felfogni. Ennél lényegesebb, valósághűbb adat viszont, hogy az eltűnéseknek mintegy harmadában fiatalokat keresnek. Az így körözött fiatalok zöme családokból és a felügyeletükre szolgáló nevelőotthonokból szökik el. Általában jó időre, hetekre, sőt hónapokra is „felszívódnak". A keresésük roppant energiát és sok-sok tapasztalatot igényel. Többnyire túlságosan is jóindulatú, avagy éppenséggel büntetett előéletű felnőttek nyújtanak fedelet és rejtekhelyét. A férfiak többnyire „természetbeni" ellenszolgáltatásért csöveztetik a szökésben lévő lányokat. Máskor bűncselekményekbe is bevonják a hontalanul csellengő fiatalokat. Általános tapasztalat, hogy a végül aztán mégis megkerülő fiúk és lányok — ha csak tehetik — jószerivel soha fel nem fedik szállásadóikat. Hasonlóképpen szemöldökráncolásra ad okot, hogy a bűnüldöző szerveknek néha hetekig kell kutatniuk a szökevények után — akik visszatérve a családi körbe vagy a nevelőotthonba az első adandó alkalommal újra „dobbantanak". Az újságolvasók többsége tudja, hogy a gyerekeltűnés az esetek tekintélyes részében nagy nyilvánosságot kap; és ilyenkor jelentős társadalmi érdeklődés, figyelem s cselekvőkészség övezi a keresési akciókat. Persze, mint az élet valamennyi területén, itt is találni példát az ellenkező magatartásra ... Tavaly történt például, hogy az ország kerületi székhelyeinek egyikében egy tízéves fiúcska eltűnését jelentették be. A rendőrség napokig futott a gyerek után: ki látta, hol látta ? Szinte az egész kerületet felforgatták, de eredménytelenül. Azután, úgy másfél hét múlva, egy bátortalan gyermekhang szólalt meg a telefonban: a tér mögött már két napja egy kisfiút lát játszani. Egész nap játszik, a szemetestartályokban kotorászik, hosszabb-rövidebb időre eltűnik, de aztán újból előkerül... Percekkel később kiderült, hogy a szóban forgó legényke a keresett fiú. Ebben az esetben egyetlen felnőtt sem akadt, akinek feltűnt volna a fiúcska és jelezte volna hollétét. Ezúttal egy gyermek fejében volt annyi ész, hogy a felnőttektől hallottak alapján feltűnjék neki: valami nincs rendjén azzal a kukákban kotorászó csavargóval ... Való igaz tehát, hogy olykor tényleg egészen rejtelmes körülmények között tűnnek el felnőttek és gyerekek. A többség — szerencsére — megkerül; ám van, aki örökre eltűnik. És talán csak azért, mert senki soha nem is keresi... (MP) janusz oseka Szerencsétlen flótás vagyok 19
