A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-14 / 29. szám

TÉVES KAPCSOLÁS Az éjszakai vonatozásra céltudatosan kell felkészülni! Vagy igen keveset szabad csak előtte aludni, hogy aztán végig tudjuk dur­molni a távot, vagy alapos sziesztát tartani és jó erős feketekávét inni az indulás előtt, hogy az „álomkór" (!) ne nyügösködjék raj­tunk! A három férfi az utóbbi elmélet szerint készült fel az útra. Ezt a tényt már a jegy­pénztár előtt tisztázták, éppen ezért közös fülkében foglaltak helyet. Ketten nyugdíjas körülinek látszottak, a harmadik harminc­éves ha lehetett. Néhány sablonos kérdés révén kiderült, hogy az egyik öreg csak Zs-ig utazik velük, ott átszáll egy másik vonatra. Az éjszakai sorsközösség kölcsönös bizal­mat és közlékenységet gerjesztett bennük. S mivel hogy férfiak voltak, mi másról is be­szélgethettek volna, mint az asszonyokról. A Zs-én átszálló öregúr elpanaszotta, hogy ő egyszer elvált, aztán meg eldicsekedte, hogy másodszor is megnősült. — Elválni?!... Ilyesmire nálunk nem ke­rülhet sor, mert mi szeretjük egymást a feleségemmel! — nyilatkozta a fiatal maga­biztosan, mert őt még a válás gondolata is elszomorította. — Nono! — kontrázta meg őt a duplán nősült öregúr — bonyolult dolog a házas­ság ...! Meg aztán a véletlenek is befolyá­solhatják a dolgaink alakulását... — Véletlenek pedig nincsenek! — csillog­tatta tudását a fiatal. — A filozófiában lehet, hogy nincsenek, de a házasságban?!... Hajaaaj!.. . Hallgas­sák csak meg a történetemet! — És mesélni kezdett: — Már majdnem húszéves házasok vol­tunk. Anyagbeszerző voltam a cégnél. Azon a bizonyos hét végén Prágában kellett volna lennem, de a helyzet úgy alakult, hogy mégis otthon maradtam. A gyerek nem tartózko­dott odahaza. Kettesben voltunk a nejem­mel. Szombat volt és alkonyodött. Már ép­pen az asszony körüli célratörő sündörgésbe kezdtem, amikor megberrent a bejárati csengő. „Az ördög vigye el!" — morogtam és intettem az Erzsinek, nézze meg, ki az!?Ő ment is, de se be nem engedte az illetőt, se vissza nem jött! Utána óvatoskodtam, és mit tapasztaltam? Hogy az én Erzsikém az ajtó előtt sutyorog egy borgőzös hangú férfival. A hangfoszlányokból némelyik szöveget egé­szen tisztán megértettem, például, hogy: „Itthon az uram, tűnj el!" Meg, hogy:......a telefonba azt mondtad, hogy tiszta a leve­gő ..Ekkor már nem bírtam magammal. Komlev műszerészt elbocsájtották az állásá­ból. Kikézbesítették a felmondólevelét és az összes munkatársa türelmetlenül várta, hogy az örökösen az íróasztal mögött görnyedő alakja mikor tűnik el már végleg közülük. Komlev pontosan járt be a munkahelyére, nem hiányzott sohasem, hétfőn reggelenkint nem büzlött a pálinkától. Ám mit ért mind­ez? A munkát mindig másoknak kellett elvé­gezni helyette. — Eszébe se jusson azt írni a munkaköny­vébe, hogy „saját kérelmére" — figyelmez­csendben ajtót nyitottam. A feleségem hát­tal állt, ő észre se vette, hogy mögéje álltam, viszont a váratlan vendéggel szemtől szem­be találtam magamat! De csak annyi ideig gyönyörködtünk egymásban, amíg fel nem értékelte a valós helyzetet, azaz csak pár pillanatig. Akkor aztán nagy toccsanás a folyosó kövére, amit egy elejtett pirospezs­­gős üveg okozott. A pasas meg — uccu neki! — le a lépcsőn! Pedig a felvonó is műkö­dött! ... Azóta se volt olyan szép rózsával telehintve az a lépcső, mert a becses nejem­nek szánt rózsacsokrot, a gavallérja, szálan­ként potyogtatta el! Hát ilyen a véletlen. Ha akkor Prágában vagyok, talán sose kerül sor a második házasságomra. Amikor a vonat ismét elindult a másik öregnek támadt mesélhetnékje: — Ha jól osztok-szorzok, a mi esetünk is akkortájt történhetett, amikor ő — és fejével az eltávozott útitárs üresen maradt helye felé intett — megugrasztotta azt a piros pezsgés gavallért. Mi is kettesben sündörögtünk az asszonnyal és akkor is szombat volt. De akkor még alig volt nyugovóban a napocska. A heverön enyelegtünk, amikor a fejünk fe­lett — mert ott tartottuk — megcsörrent a telefon ... Az asszony kaján fintorral nyúlt a hallgató után, mint aki azt gondolja, hogy: „No, férjecském, most rajtakaptalak!" „Tes­sék" — szólt bele, de akkorra már én is oda tapasztottam á fülemet a hallgató hátoldalá­hoz. így tökéletesen áthallatszik a hang ... „Erzsikém, te vagy az édes?" Igyekezett suttogni a borgözös férfi. Az én feleségemet Máriának hívják, így a féltékenység ördöge azonnal nyugton hagyott, ellenben a kaján­­kodó cinizmus feltámadt bennem! Intettem az asszonynak, hogy vállalja az Erzsiké szere­pét! Vállalta, méghozzá szemmel' látható élvezettel: „Én vagyok, drágám! — suttogta elváltoztatott hangon.......Tiszta a levegő?!" — érdeklődte a borgőzös.......Tiszta, tiszta, csak gyere!" — biztatta őt az én Máriám. — Akkor rohanok. Gyönyörű rózsacsokrot viszek! Ja, és a szokásos italt; a piros pezs­gőt... Csókollak Erzsikém! Az öreg elhallgatott. Titokzatos mosoly vibrált a szájaszögletében. — Aztán — horkant fel a fiatal útitárs — mi lett az egészből...? Tessék elmesélni a folytatást is! — Hiszen azt már az imént hallotta ... Ő tőle! — és megint az üres hely felé biccen­tett. KOVÁCS JÓZSEF tette az igazgató mérgesen a személyzetist. — Fogalmazza meg világosan: „Munkakerü­lő". Legyen elég az igazság meghamisításá­ból és elködösítéséből! — Nahát, Komlev, szétrobban a fejem — vakarta a fejebúbját a személyzetis, tekinte­tét a műszerészre szegezve — hogyan írjam ezt be? Munkakerülőt senki sem alkalmaz. Nem, úgy nem lehet. Az embertelenség len­ne. — Ivan Danyilovics — szólt közbe Zója, az irodavezető, mivel megsajnálta mindkettőjü­ket. — Írja be, hogy ö munkaidőben kereszt­rejtvényfejtéssel foglalkozik. Ez egyrészt azt jelenti, hogy lógós, másrészt azt, hogy van egy hobbija, amit nehéz abbahagyni. így ez kitérő megfogalmazás lesz. — Szereted-e a keresztrejtvényeket? — kérdezte Ivan Danyilovics Komlevtól. — Nem ... — De azért már próbálkoztál keresztrejt­vényfejtéssel ? — Igen — felelte Komlev nem valami meggyőzően. — Helyes — dörzsölte össze a két kezét a személyzetis. — Tehát ezt írom be: ,A felmondás oka: munkaidőben túl sokat fog­lalkozott keresztrejtvényfejtéssel". Az igaz­gatót valahogy majd csak kiengesztelem. — Ilyen szamárság! — mondta megütköz­ve a másik igazgató és átadta a személyzeti osztály vezetőjének Komlev munkakönyvét. — Micsoda megfogalmazás! Keresztrejt­vényfejtéssel foglalkozik! No és? Bizonyára művelt ember. Értelmiségi. Ők meg fafejűek. Ilyen kicsiségért felmondani egy műszerész­nek. Hát én, látják, megbecsülöm a sokolda­lú embereket. Küldjék be hozzám, személye­sen akarok elbeszélgetni vele. Komlev bement hozzá. — Keresztrejtvények miatt dobták ki? — mosolygott az igazgató, miközben jól meg­nézte az érkezőt. — Úgy látom, maga na­gyon szerény ember. Más már a bíróságokat járná. Nekünk művelt emberekre van szüksé­günk. A munka az munka, de ha az ember fejében egy meg nem fejtett szó motoszkál, nem lehet a munkára összpontosítani, igaz-e? Komlev lehajtotta a fejét. — Mit kesereg? — mondta az igazgató. — Olyan törvény, amely megtiltaná az embe­reknek, hogy keresztrejtvényt fejtsenek, nem létezik! Akkor minek közük az újságokban a keresztrejtvényeket ?! — Olyan törvény nincs — bólintott Kom­lev. — No látja — lelkendezett az igazgató. — Akkor tehát el sem bocsájthatják. — Gonoszságból teszik — bátorodott fel Komlev. — Persze. Meggondolatlanság, felelőtlen állásfoglalás, makacsság, primitivizmus, kor­látoltság, szűk látókör. Egyébként — az igaz­gató egy újságot vett elő az íróasztal fiókjá­ból — nekem sem jött ki itt egy szó ... Na, itt van. A fémek csoportjába tartozó vegyi elem, hat betű, a harmadik betű „b", ez biztos. Nem tudja, mi az? — Talán vas — felelte zavartan Komlev némi gondolkodás után. — Hogy lehetne vas! — morgott az igaz­gató. — Mondom, hogy hat betű, a harmadik betű „b". Szó sem lehet róla! Van egy másik. Kialudt tűzhányó Örményországban. Hat betű, az első betű „a". Tudtam, de elfelejtet­tem. Komlev hallgatott. — Mindent értek — mondta az igazgató komoran. — Várjon kint, mig döntünk. — Hát így higgyen az ember a bejegyzé­seknek, melyeket a munkakönyvbe imák —■ mérgelődött az igazgató, amikor becsukó­dott az ajtó Komlev mögött. — Hitvány pöffeszkedés! Ez művelt ember? Ostoba, beképzelt fráter! Nincs hely, mondjátok meg neki. Ilyen jöttmentek állítanak be ide! Ti is éberebbek lehetnétek, oktassátok ki a be­osztottjaitokat! Én nem lehetek ott minde­nütt. Ezt elhihetitek ... Még hogy vas! LEONYID NAUMOV Sági Tóth Tibor fordítása Micsoda megfogalmazás! 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom