A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-08 / 37. szám
A fecske 20 ezer kilométernél hosszabb utat tesz meg oda- és visszamenet Európa és Afrika között. Naponta mintegy 300 kilométert repül. így a pihenőket is beleszámítva, évente egy-másfél hónapot tölt utazással, míg afrikai hazájából eljut nyári szállására és visszatér honába. Ha ugyan visszatér. Mert az ősszel útra kelő újszülöttek háromnegyede és a felnőttek fele nem kerül vissza Európába. Az utazás viszontagságai, a telelés nehézségei ritkítják soraikat. így’ aztán egy-egy fecskepárnak átlagban 5—6 életképes fiókát kell produkálnia évente a faj fönnmaradásához. Ehhez költésre alkalmas fészket, illetve fészekrakásra alkalmas helyet kell találniok. Hét esztendővel ezelőtt salátaöntettel kezdte, pattogatott kukoricával és spagettimártással folytatta ízes és kelendő termékeinek gyártását a 64 esztendős hollywoodi sztár, Paul Newman. A cég, mely nyereségét jótékony célokra fordítja, most innivalóval gazdagítja kínálatát. Virgin Lemonade nevű készítménye — a reklámszöveg szerint — amellett, hogy a szomjat oltja, varázslatos tulajdonsága következtében visszaadja az asszonyok ártatlanságát. tó?'.*11!1'1'' Brigitte Bardot, Mireille Mathieu, Catherine Deneuve és Anne Sinclair után most, a forradalom 200. évfordulójának esztendejében Ines de la Fressangét választották meg Marianne „szerepére". így a kilencvenes években ö személyesíti meg a Francia Köztársaságot jelképező Marianne alakját. Azt mondják róla, hogy ő az európai elegancia, a luxus és az eszményi francia nő megtestesülése. KÖNYV Fráter Zoltán: Osvát Ernő élete és halála A modem magyar irodalom titokzatos egyénisége volt Osvát Ernő, a Nyugat folyóirat örökös szerkesztője, klasszikussá nőtt írók felfedezője és támogatója, aki, mint a hallgatódzó orvos, ott tartotta ujját a liberizálódó magyar irodalom veröerén. Osvát, ötven évvel halála után legendává lett s az Osvát-mítosznak ma már széles és ragyogó a holdudvara. Az idő nem fogott a kritikuson, szerkesztőn, irodalomszervezőn és írón, ma is kíváncsian mutatják „titkát", amelynek igézetében égette életét, s dobta el, amikor már úgy érezte, nem lehet tovább folytatni. Fráter Zoltán, Osvát életének és irodalmi szerepének avatott kutatója a Magvető Kiadónál jelentette meg a könyvet, amelyet „fejlödésregénynek" is nevezhetünk. „Fráter Zoltán imponáló felkészültséggel, önálló kutatómunkával szegődött az »Osvát-titok« nyomába: s nemcsak jelentős irodalomtörténeti dokumentumot hozott felszínre, nemcsak hézagpótló munkát végzett el — de lebilincselöen érdekes müvet is irt: egy páratlan sors és egy ellentmondásos korszak egymásba tükröződő, kettős »fejlődésregényét«" — mondja a könyvről a fülszöveg. A könyv számot ad Osvát indulásáról, családi és történelmi örökségéről, művészi eszményeiről, a pályaválasztás kitérőiről, első cikkeiről, a korabeli napilapokban végzett munkájáról, a Magyar Géniusznál és a Figyelőnél betöltött szerepéről, és természetesen a Nyugatban végzett legendás munkájáról. A folyóiratot kisebb megszakításokkal 1908-tól 1929-ig, öngyilkosságáig szerkesztette, bár sohasem ő jegyezte főszerkesztőként. Fráter Zoltán beszélt Osvát irodalmi értékrendszeréről, közéleti szerepléséről, a tehetségek fölismeréséről, neveléséről, amelyet Osvát olyan megszállottan végzett. Osvát halála is olyan rejtélyes, mint az élete. Mindenesetre, beteg lányának halála miatt csordult túl a pohár, mert az esemény után nyomban szíven lőtte magát. Szerkesztőtársa, Gellért Oszkár írta később: „A legnagyobb nyomorban halt meg. Temetése után a Korona-kávéház föpincére jelentkezett a Nyugatnál. Délelőttönként egy pohár feketekávét ivott, kiflivel, és egy szivart kért hozzá. Pár hétig nem fizette ki a számlát; a föpincér az adósság kiegyenlítését kérte." A magyar irodalom viszont mindvégig adósa marad. (Dénes) Milan Lasica: Dalok a semmiről Napjaink egyik leghálásabb társalgási témája, megelőzve az időjárás örökzöld tárgyát is, a semmi. Nemegyszer érhetjük tetten önmagunkat és embertársainkat, amint szószaporítva éppen semmit sem mondunk. Alighanem erre utal a Tátrán Könyvkiadónál megjelent kötet címe is. Egy jó cím sokatmondó, még akkor is, ha éppen a semmiről szól. így van ez a Lasica szövegkönyvének címével is, amely egyszerre hétköznapi és fennkölt, abszurdul dada isztikus, ugyanakkor mélyen filozofikus is. S éppen a semmi teszi azzá. A semmi ugyanis nemcsak mindennapjaink kulcsfogalma, gyakran ragadja meg egy-eöy művész képzeletét, filozófiai gondolkodásunknak pedig szinte állandó velejárója — kezdve az atomjait a Semminek nevezett űrben mozgatni tudó Démokritosszal, s zárva a sort az egzisztencialisták szorongást szülő Semmijével. Nietzsche egy olyan ember eljövetelében bízik, „aki nemcsak az eddigi eszménytől vált meg minket, hanem attól is, ami szükségképpen „nőtt ki belőle", a nagy undortól, a Semmi akarásától...". Lasica színész, humorista, dalszövegíró, s általában a jó barát, a hűséges társ. Július Satínsky kíséretében lép nyilvánosság elé. A dalszerző Lasica ezúttal másodszor jelentkezik önálló kötettel (először 1985-ben — Tizenegyen voltunk). Dalok a semmiről. Egy új könyv, melyben a semmi új, sajátos jelentést kap. Minden dalszöveg jelentéktelen dologról, a szlovák falu, ember legáltalánosabban vett életéről szól. A látszat azonban csal, Lasica költészete nem leiró, hanem nagyon is célzatos gondolati líra. Szemünk láttára válnak a látszólag lényegtelen dolgok fontossá, az általános tipikussá, láthatjuk, miként hordozhat gyerekes hangvétel „csak felnőtteknek szánt" mondanivalót, hogyan kap a spontán naivitás kritikai élt. Ebben a kötetében a cél szentesíti az eszközt, megjelenhet benne minden, amivel leleplezhető a ma, az élet valamelyik visszás jelensége. Lasicának nagy erőssége a szatíra, a humor, a szövegek nevettetnek, az olvasó, hallgató pedig nevet, s közben szinte öntudatlanul azonosul a kritikával, amely bizony őt éppúgy érinti mint másokat. Lasica bírálata önkritika is, mert ö sohasem „róluk", hanem mindig „rólunk" beszél. A „mi" kategóriájának használata pedig mindennél meggyőzőbben bizonyítja, hogy a bíráló ez esetben a bíráltak közé tartozik. Fehér Péter FOLYÓIRAT Sztármagazin és Popexpressz Magyarországon a folyóiratok száma az utóbbi időben — mintha egy nagy „demográfiai robbanás" következett volna be — napról napra ijesztően növekedik. A közelmúltban újra két lapnak örülhettek a könnyű műfaj hívei, hiszen jó kivitelezésű lapot vehettek kezükbe a Sztármagazin, illetve Popexpressz címmel. Az elsőnek említett lap mint az a nevéből is kiderül, sztárokat sorakoztat fel garmadával egyrészt a film, másrészt a rockporond világából. A szóban forgó színész, énekes, együttes fotóihoz természetesen sok érdekességet is mellékel, így eddig ismeretlen oldalairól is megismerhetjük a kedvenceket. A Popexpressz kizárólag a pop-rock zenére összpontosít, interjükat olvashatunk a „legmenöbb" popelőadókkal, s ebből a folyóiratból sem hiányoznak a színes poszterek. A POPCORN mellett ez a lap kiegészítheti a műfaj területén belüli érdeklődésünket, de előfordulhat (s ezen ne csodálkozzunk), hogy a pophirek mindkét lapban megegyeznek. Hiába, a popvilág történéseit még egy újabb folyóirat változatossága érdekében sem lehet megváltoztatni — így is sok a kellő alapinformációk hiányával közölt úgynevezett „kacsa-hír", azaz pletyka. Ez viszont egy ilyen csupán szórakoztató jellegű lap elmaradhatatlan jellegzetessége (akárcsak a többi nyugati bulvárlapoké), s ettől a koncepciótól — az eladási példányszámból ítélve — a magyar olvasótábor sem idegenkedik. A Popexpressz egy osztrák céggel való sikeres együttműködés eredményeként jelenhetett meg magyar nyelven is, ami csak elősegíti, hogy könnyebben áttekinthessük a világ pop-rock életét. Ősz-HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK szeállitása, szerkezete lévén sok fiatal kedvenc lapjává válhat, a Sztármagazint viszont a középkorúak és idősebbek is bizonyára örömmel lapozgatják majd. Koller Sándor HANGVERSENY Két matiné Városunk legszebb barokk épülete a Mirbach palota. Utolsó gazdája, Mirbach Emil gróf, azzal a feltétellel hagyta Pozsony városára rezidenciáját, hogy az képcsarnok otthonául szolgáljon. Óhaja immár jó pár éve valóra is vált, azzal a többlettel, hogy vasárnaponként az első emeleti nagyterem — mely sajnos az idén ugyancsak kicsinek bizonyult — matinék színhelyéül is szolgál. A Kulturális Nyár '89 komolyzenei rendezvényeinek egyik súlypontját éppen ezek a matinék képezik, melyek (idei újításként) a Szlovák Filharmónia védnöksége alatt kerülnek megrendezésre. Az a két júliusi koncert, amelyen részt vettem, valahogy a Parnasszusra vezető út képzetét idézte fel bennem. Az első matinén ugyanis három ifjú, a Parnasszusra vezető út első kilométereit maga mögött tudó művészünk mutatkozott be, míg a másodikon egy négy évtizedes sikeres pálya csúcsára jutott müvészasszony ajándékozott meg nagyszerű élménnyel. Zuzana Cizmarovicová egy éve mondott búcsút az iskolapadnak s jelenleg a Szlovák Zenei Alap ösztöndíjasa. Műsorát két igényes mű — Leos Janácek 1905.X. címen ismert zongoraszonátája és Liszt Ferenc a Vándorévek „Olaszország" sorozatának kiegészítő darabja, a Venezia e Napoli képezte. Alapjában véve mindkét müvet szolid színvonalon játszotta, de a müvek lényegéhez bizony még nem jutott el. E hiányosság főleg Liszt sziporkázó és színgazdag velencei tájképének egyszínűre sikeredett tolmácsolásában ütközött ki markánsan. A matiné másik közreműködője csellista reménységünk, Eugen Prochác volt (ugyancsak ösztöndíjas), aki a parnasszusi csúcs megközelítésében lényegesen több lépcsőfokot tudhat maga mögött, már most öröm és élvezet pompásan kiteljesedő játékában gyönyörködni. Műsorát az ugyancsak ritkán hallható Schumann opus, az Adagio és allegro, valamint Johannes Brahms F-dúr cselló-zongora szonátája képezte. Kár, hogy zongorista társa, az ugyancsak szépreményű Zuzana Paulechová csak a kísérő szintjét képviselte és nem tudott egyenrangú szonátapartnerévé válni Prochác Brahms tolmácsolásának. Valóban kiérlelt tolmácsolást a lengyel Halina Czemy-Stefariskától kaptunk. A művésznő 1949-ben lett a varsói Chopin nemzetközi zongoraverseny első helyezettje, s az ötvenes-hatvanas években mindenkor örömmel visszavárt vendége volt hangversenyéletünknek. Most hosszú szünet után találkoztunk vele újra; míg annak idején az akkor divatossá vált objektív Chopin-tolmácsolás képviselője volt, mostani műsorát mazurkákból, noktürnökböl, prelüdökböl, a nagyszabású g-moll balladából, valamint a ráadásként adott Perckeringőbői állította °ssze- Varga József 9
