A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-01 / 36. szám
— Természetesen. — Hét emberre volna szükségem. Adok neked háromszáz fontot. A pénzen öltönyt és cipőt vásárolsz nekik. Gyere, rögtön megkapod az összeget. Gyalog megyünk, nem lakom messze a parktól. Átsétáltak a gondozott kerten és megtorpantak a villa ajtaja előtt. Mr. Harrington a zsebébe nyúlt. — Az ördögbe — káromkodta el magát. — Elfelejtettem a kulcsokat. Mit tegyünk? — A felesége otthon tartózkodik? — Alszik. Nem akarom éjfél után felverni álmából. Az ablakon át sétálunk be a szobába. Te fiatalabb vagy, mint én, és ügyesebb az ilyen dolgokban. Nem haragszol, ugye. Megteszed? — Nem szívesen ... — Ne bomolj. ember. Szaladj a vasrúdért a garázsba. Egy pillanat és bent vagy a nappaliban ... Wood behatolt a házba, majd kinyitotta az ajtót Harringtonnak. A nappaliban ősszemosolyogtak, mint a cinkosok. — Megyünk a dolgozószobámba. Megiszunk valami erőset, mielőtt lefekszünk. Nálam alszol. Wood. Mindjárt előteremtem a pénzt. Nesze .: . ebben a dobozban tartom. Számolj le háromszáz fontot. Én azonnal visszajövök. Wood ujjongott. Háromszáz font! Kezdetnek nem rossz. Az öreg megérdemli, hogy megkopasszák. Ilyen alkalom ritkán adódik. Sir Harrington visszatért a dolgozószobába. — Vedd magadhoz a pénzt. Wood. Mennyit számoltál le? — Háromszáz fontot. Nem ébresztettük fel a feleségét? — Elaludt, és soha többé nem ébred fel — mondta mosolyogva a házigazda. — Megöltem. —. Mit csinált? — Megöltem. Idehívom a rendőröket. A következő pillanatban előrántotta a revolverét és Wood mellének szegezte. — A rendőrséget? Miért? — Te vagy a feleségem gyilkosa. — Ez nem igaz. — Nem bizony. Én vagyok a tettes. Felébresztettem, és azt mondtam neki, hogy betörő van a házban. Abban a pillanatban, amikor felkapta a telefonkagylót, lelőttem. A gyilkosság a betörő műve. aki az ablakon keresztül behatolt a házba, összeszedte a pénzt a dolgozószobámban és arra készült hogy kifossza az egész lakást. — Miért teszi mindezt, uram ? — Több okom van. Wood. Először is, a feleségem dúsgazdag. Másodszor beleszédültem egy fiatal hölgybe, aki csak akkor hajlandó az oltárhoz menni velem, ha teljesítem a kívánalmait. Anyagi kívánságait. — Miért engem választott az áldozatának? — Te vesztesnek születtél, fickó. Látni rajtad. — A rendőrök nem veszik be a meséjét. — Nem? Gondolkozz. Az ablakot a garázsban talált vasrúddal feszítetted fel. Megtalálják rajta az ujjlenyomataidat. Mindenütt. A garázsban, a vasrúdon, a villanykapcsolón ... — Vigyen el az ördög ... Clement Adalbert Birmingham Wood elkövette a végzetes hibát. Megpróbálta a milliomos kezéből kiütni a revolvert. Veszté-Micsoda név! Clement Adalbert Birmingham Wood. Az ember ilyen „előkelő" névvel arra született hogy milliomos legyen. Megfordult a másik oldalra. A takaró megzizzent. Megpróbált kényelmesebben elhelyezkedni, de nem jött álom a szemére. Fázott a lába. A Big Ben felmordult, mindjárt éjfélt üt. — Ekkora zaj amiatt az átkozott idő miatt — motyogta maga elé Wood és elhúzta a száját. — Miért nem hoznak törvényt azok ellen, akik zavarják a polgárok álmát? Az a gyanúm, hogy ma éjszaka nem alszom. Az ember arra született, hogy milliomos legyen, villant át az Agyán. Hát akkor miért didergek ebben a novemberi éjszakában a pádon? Felgyűrte elrongyolódott kabátjának a gallérját. Jó volna munkát vállalni valahol, valakinél. Nem annál, akinél a munka fárasztó. ó, nem! Mindössze néhány fontra van szüksége. Lakásra, élelemre és kész. Munka? Megborzongott a puszta gondolatára is. Bírósági tisztviselő volt egykoron. Szorgalmasan dolgozott, de nem lelkesedett. Lassan haladt előre. A szülei lehetővé tették számára, hogy habzsolja a földi élvezeteket. Ekkor elkövette az első hibát. Olyan növel kötött házasságot, aki mindig többet és többet követelt. Megpróbálta teljesíteni Rosemary minden kívánságát. Ő dolgozott, a hölgy pedig két marokkal szórta a pénzt. Háromévi házasság után összeszedte pénzét és otthagyta a feleségét meg a munkahelyét. A munkanélküliség visszavetette az életben. Hát így fedezte fel természetes hajlamát a munkakerüléshez. A pénz elapadt, méghozzá gyorsan. Magas férfi közeledett a pádhoz, amelyen bóbiskolt. Estélyi ruhában volt, elegáns nagykabátban, kezében monogramos bot. Csodára gazdag pali, ez lerítt róla. — Bég csúnyán köhögsz — mondta és megállt Wood padjánál. — Fullaszt ez az átkozott köd — válaszolta Wood meglepetten. — Leülhetek? Parancsolsz egy cigarettát? — Hogyne — vigyorgott Wood és nem sokat tett annak érdekében, hogy elrejtse rongyos öltözékét. — Régen szívtam valami finomat... Az öngyújtó lángjánál szemügyre vehette az ismeretlen hosszú ujjait és arisztokratikus arc élét. — Hogy hívnak, barátom ? — kérdezte az úr. — Clement Woodnak — válaszolta gyorsan. — Az én nevem Sir Conan Harrington. Talán hallottál rólam. Vagy nem? Én sem hallottam terólad. Wood. így hát kvittek vagyunk. Az idegen felkacagott, majd elkomolyodott. — Ha olyasvalakit látok, mint te — mondta Sir Hanington halkabban —, bánt a lelkiismeret. Én gazdag vagyok, mindenem megvan, hányán pedig nyomorognak. Szándékosan indultam el ma este gyalog hazulról. Szeretnék elbeszélgetni egy ilyen éhenkórásszal. mint amilyen te vagy. Segítenék, de nem tudom, hogyan. — A szerencse akkor mosolyog az emberre. amikor a legkevésbé számít rá. Uram. London tele van szegény ágrólszakadtakkal. — Lebuktál, öregem? — Nem szívesen beszélek erről. — Segíteni akarok. Mondj el mindent. — Ha éppen ennyire kíváncsi a múltamra ... Nem olyan régen még a bíróságon dolgoztam. Diplomavizsga előtt álltam. Néhány héttel az utolsó vizsga előtt... ó ... nem mondtam önnek: házasember voltam. Szerelemben éltünk és boldogságban. Volt két gyerekünk. Ikrek. — Vegyél még egy cigarettát. — Köszönöm — mondta Wood és tovább folytatta az arcátlan hazudozást. — Az ikrek két esztendősek voltak, amikor Sarah, a feleségem, egy nap elvitte őket az édesanyjához. Visszatérőben egy részeg vezető kocsija alá kerültek ... mindhárman szörnyethaltak. Gondolhatja, mi ment végbe bennem. Abbahagytam a tanulást és inni kezdtem. Eladtam a házamat és az utcán találtam magam. Vissza akartam térni a normális életbe, de elkéstem. Végérvényesen lebuktam. — Még mindig iszol? — A börtönben megszabadítottak ettől a szenvedélytől. A börtön és a nincstelenség. — Wood, akarsz-e dolgozni? — Hát... magam sem tudom. Miért ne? — Nagyszerül Egy parányi farmot szeretnék vásárolni. Munkásokra volna szükségem. Össze tudsz-e gyűjteni néhány legényt, akik nem vetik meg a munkát? 23
