A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-01 / 27. szám
A csengő hörögve szétcsapott a csend koromfekete árnyai közt. és könyörtelenül megfosztotta Bér Ádámot egy álom-ágyjelenet kéjes végkifejletétől. Nem én voltam! — nyögte ijedten a vekker, azonban, merthogy tárgyak és emberek kommunikációja az idő tájt még nem megoldott, el kellett viselnie a mord ébredő szitkokkal kísért csapását. Mindazonáltal Bér a második csengetés után kénytelen-kelletlen előkecmergett az imént még női kebelként szorongatott dunna alól, hogy megtudja, ki az a féleszű ősállat, aki ezt merészelte tenni vele. Ismeretlen nö nézett vissza rá a lépcsőházból. Talán harminc körüli, kissé kócos, kissé megviselt, de jól öltözött. Se csinos, se csúnya. Ennyi volt, amit Bér félálomban regisztrálni tudott. Pedig hires volt jó megfigyelőkészségéröl. Udvariassága meg aztán közismerten nem ismert határokat: — Tessék hölgyem, mit parancsol? A hölgy barna szeme felragyogott. Tüze végigcirógatta a férfi arcának hajlatait: római orrát, magas homlokát, erőteljes állát, majd fürkészően befurakodott félig leeresztett szemhéja alá. — Önnél szeretném tölteni az éjszakát... — súgta bársonyosan reménykedő hangon. A férfi, háta mögé szúrta egyik kezét, és belecsípett önnön húsába. Felszisszent. Tehát nem álmodik ... Lassan, komótosan, alulról felfelé, számba vette a bebocsátást kérőt. Mihelyt végzett a dologgal, fenomenális kijelentést tett: — Nocsak! Az éjszakai látogató zavartan elmosolyodott. — Elnézést... Bemehetek? Be kell, hogy engedjen . .. Maga olyan jó és tiszta ... Az egyetlen, kitől nyugalmat remélhetek .. . Csupán ezt az éjszakát kérem öntől! Bérnek csak nagysokára sikerült rendeznie elbambult ábrázatát. Ismét csípett, ismét szisszent. — Jöjjön be ... — nyekeregte végül, még mindig hitetlenkedve. — Foglaljon helyet! Iszik valamit? — Szorosabbra húzta derekán a fürdököpenyt. A nö a könyvespolc előtt állt. Fiúsra nyírott fejét oldalra billentve betüzgette a könyvek címeit. Bér érdeklődve mustrálgatta feszes farmerbe bújtatott gömbölydedségét. Aztán a lány váratlanul hátranézett, oly hirtelen, ü Álmodj, hogy pillantása a férfi arcán érte a vágyat. — lnnék egy konyakot, ha van... — mondta elgondolkodva, majd hangtalanul, puhán, akár a macska, belesimult a fotelbe. Szemmel láthatóan nagyszerűen érezte ott magát. Nyugalom, megkönnyebbülés ömlött el az arcán. — Jó magánál — jelentette ki egyszerűen. A férfi, úton a vendég felé, kezében a teli poharakkal, rövidke pillanatra megtorpant, mondani akart valamit, azonban úgy látszik meggondolhatta magát, mert szótlanul a lány kezébe nyomta a konyakot és leült. Hosszú másodpercekig szinte aludtak a levegő részecskék, csupán a vekker hangoskodott idegtépőén. Bér igyekezett férfiasán közönyös képet vágni, persze sikertelenül. Aztán megszólalt: — Ha akarja, felöltözöm! A lány összerezzent. — Ne öltözzön fel! Megiszom a konyakot. aztán én is levetkőzöm. Szeretnék magához bújni... Ádám ijedten nyúlt a pohárért, de amint rájött, hogy a pohár üres, zavarodottan húzta vissza reszkető kezét. — És miért pont én? Miért én kellek ma éjszakára ? A lány keresztbe tette a lábát, kortyintott a konyakból. — Mert évek óta ismerem. A regényeit, az írásait... A tisztaságát... Ön nevelt azzá, aki vagyok: ön tanított szépre, jóra, gyenkedves... gédségre! — Gúnyosan lebiggyedt az ajka: — És ön juttatott oda, ahol most vagyok. Mi ketten szentek vagyunk. Ugye? Csakhogy manapság már nincs szükség szentekre. Az igazság tudása kivert kutyává teszi az embert! Szerelmeim elhagytak, mert túlságosan igényes voltam velük szemben. Szerintük ... Hát kinél kereshetnék menedéket, ha nem önnél, aki saját képére formált, mint az isten, hol találhatnék gyengédséget, biztonságot, ha nem a teremtömnél ? — Aha ... — mondta Bér sápadtan, majd hozzátette: — Egyáltalán, látott ön engem ebben a tetves életben? Az arcomat? Ilyennek képzett ? Kedves ... — Judit. Még nem volt szerencsém az arcához. Ön eléggé visszahúzódó. Olyan, mint én. — Elrévedezett. Ádám látta, hogy elhomályosul előtte a világ. A lány folytatta: — De ezerszer elképzeltem már! Maga nekem cseppet sem idegen. Itt otthon vagyok! Mondhat bármit... Nem hazudhatta végig az életművét!? Nekem ehhez jogom van! Fáradt vagyok ... A férfinek fázni kezdett a lábfeje. — És tetszem önnek? Olyan vagyok, amilyennek elképzelt? — kérdezte óvatosan. — Ennek nincs jelentősége. Nem szándékozom lefeküdni magával. Szeretnék végre jó mélyen aludni! Erőt gyűjteni. Szeretném, ha álomba ringatna, simogatna, elalvás előtt megnyugtató szavakat duruzsolna a fülembe! Magának lehet, magának szabad ... Magának ez kötelessége ... felelőssége ... Judit hangja egyre gyengült. Már-már lecsukódott a szeme. Bér tekintetét sokáig fogva tartotta a kislányosan ártatlan arc. Gondolkodott, megpróbálta érteni a lányt. Aztán felpattant: — Itt az ideje, hogy ágyba bújjunk! Holnap nehéz nap vár rám! Judit ragyogott, mint anyja közelségét biró gyermek. A férfi bebújt az ágyba, és eloltotta az olvasólámpát, hogy a lány nyugodtan vetkőzhessen. Hamarosan sustorgott a dunyha, s halkan, bizalmasan összekapaszkodott a két forró test. Tíz percen belül mindketten mélyen aludtak. A nap lassan beragyogta az ébredő várost. A bódéba megérkezett az újságárus, az emberek hosszú sorban várakoztak napi információadagjukra. Adám az ablaknál állt. Nézte a lány távolodó alakját, és szégyenkezett. Vajon jól tette-e, amit tett? Éppen egy hete tartózkodott szolgálati úton lévő ismerőse lakásában. Két nap múlva érkezik haza a jószívű tulajdonos. Ideje valami olcsó albérletet keresni — gondolta Bér, majd kelletlenül öltözködni kezdett. a rv.*»/i írVí’1' íTi-i'V? rt* Nyaraláshoz a jó idő mellett legfontosabb a higiénia Ne felejtse, hogy minden bőrtípusra való szappanok, napolajak, testápoló krémek gazdag választékával várja Önöket PPSpÉfpsj*. 1 VP-482/4 23