A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-11 / 33. szám
Szerdánként fut az olasz televízióban a Chiara és a többiek cimű sorozat, a harminckilenc éves Ottavia Piccolo egy kissé könnyelmű, gondtalan édesanyát alakít benne. „Eddig is ilyen mamákat játszottam — mondja Ottavia Piccolo —, úgy látszik, ezek állnak közelebb az én színészi habitusomhoz, nem pedig az olyanok, mint Filumela Marturano, az Egy asszony meg a lánya című Moravialegény és film anyafigurája, esetleg Medea. Ottavia Piccolo fia, a tizennégy éves Nicola a milánói konzervatórium hallgatója. A képen Nicola és Ottavia Piccolo látható. Nálunk is nagy sikert aratott A polip című olasz tévésorozat, amelyben Barbara De Rossi alakította Tittit, a szicíliai bárólányt. A huszonnyolc éves színésznő — akivel kapcsolatban az olasz kritika Gina Lollobrigida és Sophia Loren nevét írja le — Franco Nero partnernőjeként játszotta el a Ma győztem című film főszerepét. Hírek szerint igen „forró" jelenetek vannak a filmben . . . Barbara De Rossi legújabb szerepe: elegáns és frivol belga lány egy francia filmben, Claude Brasseur oldalán. A Londoni Festival Balett repertoárjának 1952 óta állandó darabja A diótörö cimű Csajkovszkij-táncjáték. Nemrég tartották a balett ezredik előadását. Ezen készült a felvétel. KÖNYV Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok 1971 -ben jelent meg az akkor már harminckét esztendős Csalog Zsolt első könyve, a Tavaszra minden rendben lesz. Folklorisztikus írásokkal mutatkozott be annakidején. „Mintha hangszalagra vett vallomásokat, különös interjúkat, rejtett mikrofonnal felvett véletlen párbeszédeket" kapott volna kézhez az ember. Könyveivel csupán később sikerült igazán „behálóznia" olvasóit. És tette ezt úgy, hogy az eredeti szándékától, a házaló néprajzos-szépírói programtól sohasem tért el. A Kilenc cigány c. riportkönyve volt Csalog második kötete. Aztán újabb és újabb munkák következtek. S köztük a nagyon sikeres Vasember c. vallomásos prózája I Csalog írói programjának lényege a valóságfeltárás. Hangfelvevögéppel járni az országot. Embereket faggatni az életükről. S ha mikrofonközeibe kerül egy sorspróbálta férfi vagy nő, akinek immár nemcsak SORSA van, hanem életfilozófiája is, akkor a szerző nem tágit: újabb és újabb párbeszédek-vallomások következnek. Ezt követheti a szépirói megvalósítás. Formailag Csalog írásai nem túlzottan érdekesek. Némelyek tájnyelven íródtak, mások nem. Hosszabb vagy rövidebb magánszövegek. Az efféle írások kivitelezése mégsem olyannyira egyszerű, mint ahogyan „első látásra" vélnénk. S most, csaknem két évtized múltán sincsenek Csalognak követői. A legutóbb napvilágot látott könyvének idős cigányasszonyhőse önnön életéről azt vallja, hogy „nem volt benne semmi változatosság", az élete egyhangú volt, sima, vele mindig ugyanaz történt. Ám a könyv lapjairól egy változatos, szinte tipikusan szélsőséges emberi sorsot ismerünk meg. Vajkai Miklós Csapodi Csaba — Tóth András — Vértessy Miklós: Magyar könyvtártörténet Az írás, a könyv története — a műveltség fejlődésének története. Írástudóknak, filológusoknak, bibliográfusoknak, könyvtárosoknak, pedagógusoknak és minden igényesebb olvasónak különösen izgalmas időtöltést jelent a három magyar könyvtudós reprezentatív könyve, a Magyar könyvtártörténet. Hogyan s mikor álltak össze az első magyarországi könyvtárak? Hogyan fejlődtek a viharos évszázadokban, tatár és török pusztítás közepette? Hogyan éltek meg egy-egy reneszánsz korszakot, mint például Hunyadi Mátyás uralkodásának idejét? Ezekre s más, a könyvtárakkal összefüggő kérdésekre ad választ a három tekintélyes tudós, aki aprólékosan földolgozta a könyvek, könyvtárak szerepét a magyar történelem különböző szakaszainak tükrében. Csapodi Csaba, a kódexek és ősnyomtatványok szakértője az 1711-ig terjedő korszakot dolgozta fel, számot adva a szerzetesi, a humanista könyvgyűjteményekről, az egyházak és a föurak becses könyvtárairól. Érdekes a számunkra, hogy például a középkori Európában akinek 10—20 könyve volt, az már tekintélyes könyvtárat vallhatott magáénak. Amíg Csapodi a középkori magyar könyvgyűjtemények viszonyát tárgyalja, Tóth András a Rákóczi-szabadságharc leverésétől a kiegyezésig ívelő időszak (1711—1867) könyvtárainak történetét ismerteti. A harmadik, a kiegyezéstől a második világháború befejezéséig (1867—1945) terjedő fejezetet, majd a negyedik, tehát a napjainkig ívelő szakaszt Vértessy Miklós foglalja egybe. Dolgozataikban ábrázolják a történelmi, művelődéstörténeti hátteret is: „Könyvük tehát egyszersmind a magyar olvasás, a magyar olvasó története: érdekes, tanulságos, viharos, mint maga a magyar kultúra sorsa". A könyveknek e három magyar tudósa bár szakszerűen, mégis izgalmasan és az átlagolvasó számára is élvezhetőén foglalja öszsze a magyar könyvek, könyvtárak történetét, fejlődését. Ehhez hasonló mű még nem jelent meg Magyarországon eddig, így hát örömmel köszönthettük a több mint félezer oldalas könyvet, amelynek előszavában azt Írja Vértessy Miklós: „Amit tudunk, annak túlnyomó részét könyvekből tudjuk, még ha ezek egy részét nem magunk olvastuk is el". (Dénes) FOLYÓIRAT .. / Lityeraturnaja gazeta „Voproszi poka bez otveta" (Egyelőre megválaszolatlan kérdések) címmel számol be a mordvin Írószövetség Szaranszkban tartott XII. kongresszusáról Zs. Vasziljeva a szovjet írószövetség hetilapjának, a Lityeraturnaja gazetának az 1989. július 5-i számában. Vasziljeva cikke már csak azért sem lehet érdektelen számunkra, mert az „egyelőre megválaszolatlan kérdések" zöme az utóbbi időben nemzetiségi irodalmunk művelőit is intenzíven foglalkoztatja. A legfontosabb közülük talán az irodalom és az iskolarendszer szoros összefüggése, hiszen az iskola, az anyanyelvű iskola nem csupán az írói, hanem az olvasói utánpótlás nevelésében is pótolhatatlan szerepet játszik. Mig tájainkon az írói utánpótlással — úgy tűnik — nincs komoly baj, szovjetunióbeli nyelvrokonaink az „érett" szóval jellemzik irodalmukat abban az értelemben is, hogy a mordvin irodalom legfigyelemreméltóbb eredményeit az idősebb írók könyvelhetik el, s a mordvin írószövetség (amely az utóbbi öt évben hét új taggal gyarapodott) legfiatalabb tagja 27 éves. Az utóbbi években az erza nyelvű fiatal prózában egyedül Mihail Brizsinszkij hívta fel magára a figyelmet, ő azonban, miután első műveivel sikereket ért el, oroszul kezdett publikálni. Mordóviában a moksa és erza nyelven kiadott könyvek közül évente egy könyv esik kilenc mordvin olvasóra (legalább zárójelben szükségesnek tartom megjegyezni, hogy egységes „mordvin nyelv" nem létezik, nyelvrokonaink két dialektusból két irodalmi nyelvet hoztak létre: a moksát és az erzát) ha azonban a köztársaságon kívül élő olvasókat is figyelembe vesszük, akkor ugyanaz az egy könyv már 33 potenciális olvasóval „számolhat", a mordvinok hetven százaléka ugyanis az autonóm köztársaság területén kívül él. Szóba került a kongresszuson a rokon finnugor nyelvekből való közvetlen fordítások szükségessége is, s a problémát felvető A. Feoktyisztov példaként éppen a magyar irodalomra hivatkozott, amelyben már a n HALLOTTUK n OLVASTUK _í L LÁTTUKXIX. század folyamán megjelentek a mordvin irodalmi művek fordításai. Varga Erzsébet SZÍNHÁZ Várjátékok '89 A Garam és a Szalatna folyók fölött magasodó zólyomi (Zvolen) várat még az 1300-as évek derekán Nagy Lajos király megbízásából építették. Hosszú időkön át nem is anynyira hadi, mint inkább társadalmi célokat szolgált, hiszen elsősorban fényes ünnepélyek, vidám vadászatokat követő lakomák, különböző diplomáciai tárgyalások színhelye volt. És el ne felejtsem hozzáfűzni mindehhez, hogy 1554-ben Zólyom várában született a magyar reneszánsz kitűnő költője: Balassi Bálint is. akiben egyben a magyar líra megteremtőjét is tiszteljük. E felújított vár napjainkban értékes műemlék; nyaranta viszont nemcsak külalakjában, hanem hangulatában is visszanyeri egykori pompáját. Reneszánszkori udvarán ugyanis 1973 óta — részint az ország különböző pontjairól érkező színtársulatok, részint az itt rendezett operaelőadásokban szereplő külhoni énekesek részvételével — várjátékokat tartanak. Ebben az esztendőben már június első felében megkezdődtek a XVI. Zólyomi Várjátékok. A legtöbb előadást a helyi Tajovsky Színház tartotta: az ősi „sasfészek" attraktív környezetében összesen nyolcszor játszotta el Tolsztoj és Rozovszkij zenés játékát, az Egy ló történetét a brnói Pavol Rimsky rendezésében. A Kassai (Kosice) Állami Színház prózai társulata J. M. Synge: A nyugati világ hőse című tragikomédiáját, a nyitrai (Nitra) Bagar Színház tagjai O’Neill Elektráját, a nagyszombati trnavai Gyermek- és Ifjúsági Színház együttese pedig Shakespeare legismertebb tragédiáinak egyikét, a Macbethet adta elő több alkalommal is. A külföldi szólistákkal megerősített banská bystricai operatársulat jóvoltából ebben az esztendőben a Carmen és Nabucco került színre a várkastély udvarán. A gazdasági szakemberek időközben nyilván azt is kiszámították már, hogy a pénztáraknál milyen bevételeket hozott az idei színházi nyári szemle. Jómagam ennél is fontosabbnak tartom, hogy a várjátékok — turisztikai attrakcióként s művészi élményként — ebben az esztendőben is kitűnő kezdeményezésnek bizonyultak. Olyasminek, ami jó nívón enyhíti a főváros és a vidék kultúrája közötti különbségekből, színvonalbeli eltérésekből fakadó berzenkedéseket... És nem Jitkolom: azt sem tartom lehetetlennek, hogy egy ide illő produkcióval a Matesz is szerepeljen annak a közép-szlovákiai várnak az udvarán, ahol hajdanán Bocskay és Wesselényi, Thököly és Rákóczi is megfordult. Persze, ezt elsősorban a színház házatáján kell(ene) akarni! Miklósi Péter 9
