A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-01 / 1. szám
EGY HETILAP, AMELY HIÁNYCIKK LETT (Beszélgetés KAREL SYS költővel, a Kmen főszerkesztőjével) A Csehszlovák írószövetség vezetőségének október végi ünnepi ülésén ítélték oda első Ízben e föderális szerv irodalmi díjait. Karel Sys cseh költő Kniha pfísbvi (Közmondások könyve) című verseskötetével érdemelte ki ezt az elismerést. A mérnöki diplomás poétát és a Kmen (Törzs) elnevezésű, hazánk fővárosában megjelenő irodalmi hetilap főszerkesztőjét munkahelyén kerestük fel, hogy gratuláljunk legújabb sikeréhez és kérdezzünk is tőle egyet-mást, ami a Hét olvasóit is érdekelhetné. Sysnek van ugyanis némi köze a magyar irodalomhoz. Nem egy költeményét közölték már magyarul Bratislavában, Budapesten. Ömaga jeles műfordítóként résztvett az 1976-ban megjelent Dunajské strofy, (Dunai strófák) című. tíz élenjáró magyar költő verseit csehül bemutató kötet előkészítésében. Karel Sys negyvenkét esztendős. Pisek városában érettségizett, majd a prágai Közgazdasági Főiskolán szerzett külkereskedelmi képesítést. Négy évig az Art centrum nevű vállalatnál dolgozott, de 1974-ben a Tvorba szerkesztőségi munkatársa lett. Akkor már közel egy évtizede publikált különböző lapokban, folyóiratokban. Legutóbbi, 1988-ban megjelent verseskötetének címe: Ze Zemé na Mésíc a zpátky (A Földről a Holdra és vissza), ezt azonban költeményeinek már kilenc könyve előzte meg. Szólnunk kell két esszékötetéről, egy lírai prózájáról és más művekről, amelyek megírásánál pl. Jaromír Pelc vagy Jih Zácek volt a szerzőtársa. Műfordításainak önálló kötete még nem jelent meg, pedig oly nevek is szerepelnek az általa tolmácsolt szerzők listáján mint Guillaume Apollinaire vagy Jacques Prévert. — A hetvenes évek elejétől hosszú időn át a Literární mésícník volt a cseh írók egyetlen folyóirata. Miként jellemzi Karel Sys ezt az időszakot saját nemzedéke szemszögéből? — Ma már valóban különösnek látszik, hogy ez akkor senkit sem zavart, senki illetékest, aki előmozdíthatta volna egy irodalmi hetilap ügyét. Csakhogy ma már sok minden különösnek tűnik. Mosolygunk azon, amit még tavaly ilyenkor óvatoskodva írtunk a lapba. Röviden: korszakunk kifejezően illusztrálja a változó időkről s a velük változó emberekről szóló közmondást. De térjünk vissza a kérdéshez, a hetvenes évek sivár helyzetéhez. Irodalmi újságba azért nem irtunk, mert ilyesfajta hetilapunk egyszerűen nem volt s meglehet, hogy azért nem volt, mert az Írók nem érezték szükségét, hogy írjanak egy ilyen lapba. — A lapalapítás gondolata mégis megfogant, be is ért A Kmen most hetedik évfolyamát jegyzi. Hat esztendőn át a Tvorba melléklete gyanánt jelent meg, úgy mint Szlovákiában a Nővé slovo mellékleteként a Nedefa. A hazai magyar sajtótörténetben is találunk ily példát, az Új Ifjúság elődje, az Ifjúsági Szemle az Új Szó melléklete volt, amire persze már csak az ötvenöt-hatvanon felüliek emlékezhetnek. Vajon kik pártolták a gondolatot a cseh írók szövetségében? — Már a mellékletként való megjelenés is csodának számított. A legfurább az volt, hogy a lapért éppen ? legidősebb írók, Josef Rybák és Jirí Täufer szálltak síkra. Becsületükre vall, hogy létrehozása pillanatától fiatal gárdára bízták. Akár csalódtak bennünk, akár nem — lapunk életképes és sikeres maradt. — Az akkori főszerkesztő, Jaroslav Cejka a Tvorba irányítását vette át, az önállósult irodalmi hetilapnak Karét Sys tett a főszerkesztője. Mennyire tudtak felkészülni az igazi rajtra és hogyan feleltek meg az elvárásoknak ? — Meg keli mondanom, hogy elég szegényesen álltunk anyag tekintetében, hiszen az írók leszoktak róla, hogy írásban, újságban véleményt nyilánítsanak. Az olvasók egyharmada óvatoskodóknak, gyáváknak tart minket, sokan alá sem írják förmedvényeiket. A másik harmad szerint radikálisak vagyunk. S az arany közép harmadrész véleménye megegyezik a miénkkel, hogy nem engedhetünk meg magunknak egy újabb társadalmi megrázkódtatást s a türelmes munka is megérleli a gyümölcsét. — A Kmen olvasói rendszeresen találkoznak a lap hasábjain ismert írók, köttök nevével. fíésztvesznek-e hivatásos irodalmárok a rendszeres újságírói, lapszerkesztési munkában? — A szerkesztőség munkatársai nagyrészt írók. Ez a biztosítéka annak, hogy a lapnak meglesz az arculata. Persze nehéz összehangolni a nézeteiket de egynézetű szerkesztői munkaközösség csak szürke lapot állíthat elő. Kezdetben hiányoztak az írószövetség tagjaitól várt cikkek, de az első félév végéig így vagy úgy a tagság mintegy hetven százaléka írt a lapnak. Meggyőződésünk, hogy hamarosan az írók igazi szócsövévé válik a Kmen. — Mindenesetre az egész írótársadalom számról-számra élénk figyelemmel kíséri a folyóiratot, amely a nagyközönség körében is igen népszerű. Aki azonban nem előfizető, gyakran már egy órával a megjelenése után is hiába járja az újságosokat. Mekkora is a példányszám és mit tart a főszerkesztő e nagy érdeklődésről? — Tizenháromezerrel kezdtük. most negyvenezer a példányszám, többre egyszerűen nincs papir. Az érdeklődés, nem biztos, hogy bizalmat jelent, de legalábbis bizonyos renomét. Az emberek úgy tekintenek ránk mint mondjuk a tévére — azt is szapulják, de nem kapcsolják ki... — Van most tehát Csehországban egy évi tíz számban megjelenő folyóirat, a Literární mésícník és egy hetilap, a Kmen. Ha azonban a mai állapotot összehasonlítjuk a negyedszázad előttivel vagy akár a mai magyarországi helyzettel — a fővárosi és vidéki irodalmi folyóiratok sorára gondolva a cseh íróknak ma mégiscsak kevés a kísérletező alkotásokat kritikát műelemzést közlő fóruma. — így igaz, s ez semmi esetre sem egészséges jelenség. Mint malasztra, úgy várunk az Iniciály (Kezdőbetűk) elnevezésű havi folyóiratra, amely ez év szeptemberétől indul s küldetése a fiatal alkotók felkarolása lesz. Nem célunk az idősek és ifjabbak elkülönítése. de a fiatal szerzőknek szükségük van a térre, amelyet mi nem adhatunk meg nekik. — A Kmen, a Literární mésícník, de még a Tvorba étén is írók állnak. Hogyan vélekedik a szerkesztőségi munkáról, amely bizonyára az alkotómunka rovására megy és rengeteg idejét és energiáját leköti? — Valóban sok a nem irodalmi és újságírói jellegű gond. Ha rendben mennének á műszaki természetű dolgok, elődeinkhez hasonlóan mi is öten-hatan csinálhatnánk szellemes, olvasmányos és ihlető folyóiratot... A lapszerkesztő nem gondolhat folyamatos alkotómunkára, de megél egy regényre vagy legalábbis egy memoárra valót. — Hajdanában a lapokban több volt a rövidebb lélegzetű próza, több volt a vers is. Ennek határozottan nagy szerepe volt a lakosság irodalmi-esztétikai nevelésében, izlésformá/ásában. A nagyközönség is jobban tudatosíthatta az írók jelenlétét. Elégedett-e a mai alkotó a sajtó nyújtotta lehetőségekkel? — Ez nekünk is a legfájóbb pontunk. Hetilapunk tizenkét oldala a legfontosabbak közlésére sem elég, új ötletnek nem is jut hely. S ha talpra akarjuk állítani az irodalmi publicisztikát, megfelelő teret akarunk adni az irodalmi gondolkodásnak, polémiának és kerekasztal-beszélgetésnek. megint csak a széppróza és a költészet sínyli meg. Tudom, vannak prózaírók és költők, akik nem bánnák, ha a Kmen tartalmát az ő alkotásaik tennék ki s nem érdekli őket másféle, látszólag nem is irodalmi jellegű írás. Ez érthető és alapjában véve jogos is, csakhogy ma az olvasók határozott kiállást várnak az íróktól, amit teljesíteni kell, s ez visszahatólag előmozdítja a költői és prózai művek kedvező fogadtatását is. Hiszen az irodalom, sajnos, hitelének jelentős részét elveszítette. — Képes folyóiratokban, napilapok hétvégi mellékleteiben még talál a cseh olvasó irodalmi értékű olvasnivalöL Köznapi számokban azonban ritkaságszámba megy az ilyesmi, pedig annak idején pl. a Lidová demokracie a napi hírek bevezetőjeként közölt verset műfordítást. Egykor az Új Szó hétfői száma is hozott verseket — hová lett e jó szokás ? De itt van még a rádió és a tévé. — A rádió hagyományszerűen kedvez az irodalomnak, jó érzékkel, hozzáértéssel foglalkozik vele. A tévé egyelőre még csak keresi a megfelelő hozzáállást, már évtizedek óta keresi. Ebben némileg magunk is hibásak vagyunk, az írók valahogy nem szeretnek a képernyőn szerepelni. — A tévé milliós közönsége, az olyan szembesítés, ahol nem érzékelhető a kiváltott hatás, egyesek számára ijesztő gondolat lehet A közszereplés más formáját az író-olvasó találkozókat már inkább megszokták, noha egy ilyen sokkal szőkébb körű rendezvényen való részvétel is nemegyszer felindulással, megterhelő idegmunkával, fáradtságérzettel jár. — Én szívesen és gyakran megyek ilyen beszélgetésre és nagyra értékelem, hogy meghívnak és érdeklődnek a költészet iránt. Néha azt képzelem, hogy misszionárius vagyok. Ha fellépésem nyomán legalább egy hallgatóm vesz egy verseskötetet úgy nem volt hiábavaló az utam. A találkozók színvonala emelkedőben van, az emberek félreteszik az udvariasságot s olyasmire is rákérdeznek, amit nem tudunk megoldani. Ám a bizalom, amit belénkfektetnek, azzal, hogy eljönnek és kérdeznek, kötelez. — Bizonyára azt is megkérdezik a költőtől, mikor, milyen körülmények hatása alatt kezdett írni. — Igen, ezek a leggyakoribb kérdések s a legnehezebb rájuk válaszolni. Minden városban valami mást mondok, úgyhogy már magam sem tudom. Annyi bizonyos, hogy nagyon fiatalon és természetesen szerelmi indítékokból ... A beszélgetések során szívesen vitatkozom. Néha úgy távozom a találkozóról, hogy a résztvevők haragszanak — de a harag is növeli az érdeklődést. Ha a költők ily indulatosak, talán érdemes fellapozni a verseiket is. — Mit tud vajon Karel Sys a magyar nyelvterület irodalmáról, ismer-e csehszlovákiai magyar írókat, netán kapcsolatba is került valametyikőjükkel ? — Bizony, nem sok, amit tudok. Ezen a téren jóbarátom, Vojtech Kondrót a magyar költészet odaadó tolmácsa gondoskodik rólam. Csakhogy ez nem rendszeres. Sok a behoznivaló. Különösen manapság, midőn az irodalom szürke korszakát a sokszínű váltja fel. Nyersfordítások- alapján magam is fordítottam magyar költők verseit. Vas István egyik költeménye volt legelső műfordításom. A magyar közül aztán Sipos Gyula. Benjámin László verseit költöttem át anyanyelvemre. Sokszor fordultam meg Magyarországon, ahol irodalmi találkozókon is résztvettem. Nemrég Cselényi László költötársammal Varsóban jártam. — Végezetül azt kérdezném: mi a véleménye a kis népek irodalmainak közeledéséről? — A nagy nemzetek azt tartják, hogy nagy kultúrájuk van, akkora,' hogy a kis nemzetek nem is tehetnek már hozzá. A kis népek azonban tudják, hogy inkább a fordítottja igaz. Már csak ezért is fontosnak tartom, hogy jobban megismerjék egymást, beleértve egymás irodalmát is. Létérdekük a közeledés, az összetartás. SZÁNTÓ GYÖRGY 10
