A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 4. szám
Az emberek többsége — sajnos — nagyon kévést tud más népek és nemzetek irodalmáról, kultúrájáról, életéről. Most induló és havonta jelentkező sorozatunkban világirodalmi barangolásra invitáljuk a kedves olvasót. Tudjuk, reménytelen vállalkozás volna minden jelentős irodalmat számba venni, nem is próbálkozunk ezzel, csupán a figyelmet szeretnénk felkelteni, elsősorban a kis népek költészete és prózája, a kevésbé ismert irodalmak iránt. Végtelen tenser (Barangolások a világirodalomban) MONGÓLIA A mongol népek őshazája Kelet-Ázsiában, a Bajkál és a Szungari között lehetett. Innen elvándorolva foglalták el ma is lakott hazájukat. Nyugati águk — kalmük néven — egészen a Volgáig jutott, más törzsek Szibéria különböző részein telepedtek le. Két tegnagyob csoportjuk ma Mongóliában és Kínában él — írja a Világirodami Kisenciklopédia. Mint minden népnek, természetesen a mongoloknak is rendkívülien gazdag népköltészetük van. A magyar néprajzkutatás különösen gazdag anyaggal járult hozzá a mongol folklorisztika fejlődéséhez, s bőven juttatta el a magyar olvasókhoz is ezt a távoli gazdag világot. Elég. ha csak Ligeti Lajos. Vargyas Lajos s újabban Löfincz L. László munkásságát említjük. Ez utóbbinak több könyve is megjelent az elmúlt egy-két évtizedben Mongólia történetéről, a Mongol mitológiáról, s a belső-ázsiai hősénekről — példának okáért. Mongol mitológiája mellékleteként pedig egy teljes verses kozmogóniai mítoszt közöl szöveghű, ám ugyanakkor költői fordításban a világ teremtéséről. Ugyancsak ö ültette át magyar nyelvre a mongolok és burjátok legismertebb eposzát, az „trenszej" című hőséneket. A még ennél is nevezetesebb „Geszer ként" ugyancsak ő magyarította, ám nem a verses eredetit hanem annak egy XVII. századi, kínai nyelven fennmaradt prózai változatát, gyakorlatilag az első mongol regényt. „Geszer kán. a tíz világtáj ura" címmel. Ám amennyire sajnálhatjuk, hogy nem az eredeti változat olvasható magyarul, annyira örülhetünk is annak, hogy a regényváltozatot, föltehetően, sokkal többen olvassák el. mint ahogy a verses eposzt olvasták volna. „Bennünket magyarokat, különösen kőzetről érint Belső-Ázsia kultúrája, hiszen honfoglaló őseink is részesei voltak, s egészen biztosan ugyanazokat a szellemi javakat mondhatták a magukénak, mint Belső- Ázsia pásztomépei" — írja Lőrincz L László. Az „Irenszej" meg a „Geszer kán" mellett meg kell még említenünk a mongol népek harmadik nagy hősénekét, mégpedig a kalmükök „Dzsangar-énekét" Ez. sajnos mindmáig ismeretlen mind magyar, mind cseh vagy szlovák nyelven, így csak hivatkozhatunk rá, remélve, hogy mielőbb megismerkedhetünk mi is vele. Mindazok a művek, amelyekről eddig szótanunk, szájhagyomány által terjedtek (kivéve persze a „Geszer" prózai változatát). A mongol irodalom első írott nyelvű szövege az ún. „A mongolok titkos története" című krónika, amely Dzsingisz kán származását ősei. saját maga és első utóda, Ödögej nagykán életét hadjáratait, a mongol birodalom keletkezését mondja el. „A mongolok titkos története" függetlenül minden problémájától, minden nehézségétől hallatlanul izgalmas olvasmány, mert leplezetlenül feltárja, szándéka ellenére, mint indul el világhódító útjára a jelentéktelen kis törzsfőnöknek. Jiszügejnek a fia. mint lett belőle Dzsingisz kán. és milyen szerény kezdetekből sarjadt ki a hatalmas mongol birodalom — írja Ligeti Lajos, a magyar fordítás előszavában, mert természetesen ez a világhírű magyar mongolista fordította e nevezetes krónikát. ,A hősénekek a nemzetiségi társadalom korában keletkeztek, amikor az ember még ki volt szolgáltatva a természet szeszélyeinek, amikor a természet vak erői uralkodtak s az ember engedelmeskedett. Ebben az időben a természeti jelenségek még emberi alakban a földön jártak, és lépten-nyomon beavatkoztak az emberek életébe... A hősének a korábbi idők költészeti anyagát használta fel s alakította át az ember megváltozott körülményeinek megfelelően. A verses mitológia és a sámánénekek, a rituális költészet időben megelőzte a hőséneket s később annak alapanyagává vált" — írja Lőrincz. Ilyen eposz az „Irenszej". ilyen a „Dzsangar-ének", s ilyen a „Geszer kán" is. A mongol irodalom történetét gyakorlatilag két részre lehet felosztani. Az első a népköltészet s az ebből táplálkozó epikus irodalom, beleértve a verses eposzból keletkezett, kései. XVIII. századi Geszer-regényt. valamint „A mongolok titkos története" című krónikát, hiszem világos, hogy ez is a népköltészet egy bizonyos válfaját fejleszti tovább, tehát gyakorlatilag ide sorolható a teljes régi mongol irodalom. A második korszak pedig a XX. század irodalma. Ez valójában teljes egészében a szocialista mongol irodalmat jelenti, hiszen köztudott, hogy Mongóliában aránylag korán győzött a szocialista forradalom. s ami jelentős alkotás született a XX században, az a szocialista irodalom szférájába tartozik. így mindenekelőtt a korán, alig harmincegy éves korában elhunyt Dasdordzsín Nacagdordzs (1906—1937) művei. Nacagdordzs a mongol prózának és színjátszásnak is egyik jelentős megújítója, mégis elsősorban lírai költő, akinek művészete egyszerre táplálkozott a népköltészetből, az indiai, tibeti és kínai hatásokat befogadó régi mongol irodalomból, az európai klasszikusok ismeretéből, a hagyományból és a legfrissebb újításokból. Látóhatára a születő mongol nemzettől az egész emberiségig terjed, sőt a messzi bolygókig; képzelete nemcsak a mongol pusztán jár szabadon, hanem a faliképről ismert déli tengereken is. Nacagdordzs műveiből „Madár, te szélsebes szürke" címmel jelent meg 1981 -ben egy sikerültnek minősíthető válogatás, a kiváló mongolista. Kara György szerkesztésében. E gyűjtemény tartalmazza a költő válogatott verseit, néhány költői prózát (többek között a kötet címét adót) és a „Három szomorú hatom" című énekes szomorújátékot négy jelenetben, amely „történik a régi időkben". Ez utóbbi müvében, amely a költő rövid életű pályájának szintézise, „a terjedelmes népi felelgetö énekek, színmű felé tartó, főleg délibb, belső-mongol eredetű balladák és románcok, formája nő még terebélyesebbé — írja Kara György. S így folytatja; „De itt is számolni kell a régi mongol székvárosban élő kínai telepesek meghonosította kínai zenés-mutatványos színház énekes színműveinek meg a lámahitű táncjátékok és párbeszédes művek árnyékával. Arra pedig, hogy a szocialista Nacagdordzs költészete milyen mértékben táplálkozott a mongol népköltészetből s mennyire vált maga is. szinte a megzenésített Petöfi-versek mintájára népköltészetté. íme egy példa: „Kékes-kékiőn idelátszik, hej. Kies, viráglombos az a magas, hej. Kétség, hogyha meg nem győzhet, hej. Kedvünk telhet ott a hegyen, hej." Nacagdordzs két kortársa, a mongol Rincsen és a burját Naszarájev. Rincsen 1905-ben született $ ellentétben egy évvel ifjabb kortársával, hosszú életű volt. Sokat fordított magyarból s versein kívül a leghíresebb munkája a „Virradat" című regénye. Az 1889-ben született Naszarájev ellenben a szovjet-burját irodalomnak lett egyik úttörő alakja s klasszikusa. Szegény legény fia, akit kétéves korában módos család vett meg egy lóért. 1917-ben néptanítóként kapcsolódott be a forradalomba s mintegy harminc burját nyelvű kötete jelent meg. köztük egy a „CirempH" cimü 1935-ben írt történeti regény. Ám a modem mongol próza legjelentősebb alkotása Csadravalín Todojamba regénytrilógiája, a „Tisztavizű Tamil". Magyarul, csehül egyaránt „A győzelem könyvtára” dmü nemzetközi könyvsorozatban olvasható a mongol irodalom képviselőjeként. írója. Nacagdordzshoz hasonlatosan, ugyancsak idő előtt hunyt el. alig ötvenkét esztendős korában (1917-ben született), anélkül, hogy befejezte volna hatalmas trilógiáját, amelynek, ily módon csupán a második kötetéig jutott el. Ám a regény igy is jelentős vállalkozás s igazi írói siker, történetéből a legteljesebb kép bontakozik ki a modem Mongóliáról. Hősei — egy nyakas, kemény gerincű pásztor, egy igaz szívű szegénylegény, egy nemesurakat kijátszó, gátlástalan újgazdag és bátor, hagyományokkal szembeszegülő, nemeslelkü asszonyok — mindennapi kínok és örömök között lépnek a papok s nemesek világából a nehezen születő, de győzedelmeskedő forradalomba, mindvégig megőrizve egyéni, hús-vér arcukat. S a legújabb, a kortárs mongol irodalom képviselői közül két nevet tartunk még fontosnak megjegyezni. Az egyik Javúhutan, aki 1929-ben született egy nyugat-mongóliai vadász családjában s 1959-ben végzett a Moszkvai Irodalmi Főiskolán. Elsősorban lírikus, magyarul még nem, de csehül, szlovákul egyaránt olvasható egy-egy verses gyűjteménye. A másik pedig az ugyancsak 1929-ben született, északkelet-mongóliai pásztorcsaládból származó jeles költő és elbeszélő, Erdene. Mindebből világos, hogy bármennyire röviden s így csak nagyvonalakban ismerkedtünk is a mongol irodalommal, mégis kitűnt hogy e távoli, ma alig másfél millió lakosú, ám annál nagyobb történelemmel bíró távolkeleti szocialista ország nilyen jelentős irodalommal rendelkezik, milyen gazdag népköltészettel, népi epikával, s milyen figyelemreméltó huszadik századi versekkel, regényekkel. színdarabokkal. A sors szeszélye persze, s nemcsak a távolságé, hogy a mai európai olvasó olyan keveset ismer e hatalmas irodalomból. Ha kísérletünk csak néhány tucat olvasóban kelti föl az érdeklődést, hogy jobban odafigyeljen erre a távoli világra s igyekezzen kikeresni a könyvtárakban, könyvesboftokban-antikváríumban itt-ott alkalmasint föllelhető mongol írók verseik, regényeit, akkor máris többet értünk el. mint amennyit reméltünk. CSELÉNY1 LÁSZLÓ A „Geszer kán" című burját-mongol hősi ének bevezető éneke Tizenhárom nyílvesszőt tegeztokból kivettem: tizenhárom híres kánt tinéktek felmutatok. Tele a tegez, tetejét felnyitom: tizenkét nyíl. íme. tizenkét hős oroszián. tizenharmadik a legbátrabb. Mihelyst felbúg a ló-koboz húrja, megidézi a messzi múltat Mindaddig hívjuk a hősöket miglen el/övendenek. Mindörökre ragyognak ők mint a déli ág csillagai, mint barát szemében a könny. Mi csak énekeljünk együtt, míg ránk nem virrad a hajnal: hamarább felejtjük a bajt ha szemünkből örömkönny ömlik. Seregestül a szomszédok siessenek hallgatni e dalt: leheletünkkel száll a szó, lelkűk ettől lánggal lobogjon! Kint a szent fa alatt kilenc hosszú éneket mondok: Bátor Geszer régi regéjét — bárcsak megidéznénk őt most! Gyertek a szent fa szürke törzséhöz, gyertyák égnek a sárga lomb közt: ha Geszerről szól az ének, hadak hangja száll az égnek. A-e-e! A-e-e! Merész karvalyt a felhők közt mért ne tudnánk mi követni? Merész hősök büszke hadáról mért ne hallhatnánk éneket? A-e-u! A-e-u! KÉPES GÉZA fordítása 15
