A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 4. szám
Forró Dórika és Klein Ottó kettőse Az előadás fináléja Záhorszky Elemér és a tánckar nulók, diákok a helyi szakközépiskolából, munkásifjak és lányok, pedagógusok, egészségügyi dolgozók és nyugdíjasok is. Közel másfél évig tartották műsoron ezt az előadást. A bemutatót több hónapos szorgalmas munka előzte meg. A próbák mellett komoly feladatot jelentett a színjátszók szabadidejének összehangolása, hisz voltak olyanok is a csoportban, akik délután, éjszaka dolgoztak, ezért a próbákat összhangba kellett hozni a szereplők lehetőségeivel. E munkában oroszlánrészt vállalt Záhorszky Elemér, a Szakszervezetek Művelődési Házának dolgozója, a szlovákiai magyar amatőr színjátszás egyik legismertebb tagja, aki szervezte, öszszeállitotta, rendezte a műsort, sőt maga is szerepelt. Kiváló segítőtársra talált munkájában Schubert Klára személyében és Plichta Péterben. A nagysikerű táncokat Klein Marika és Plichta Tibor tanította be, a színpadképet Szegheő Gábor tervezte. A sikerekhez nagyban hozzájárult az Elektrosvit nemzeti vállalat üzemi fúvószenekara tagjaiból és néhány további zenésszel kiegészített zenekar Jón Kamenicky vezetésével. A 26 előadást 18 város és falu közönsége látta, beleértve Szlovákia fővárosát Bratislavát is. ÚJVÁRI JÁNOS Fotó: Horváth György Nyitrainé Bartha Marika és a kar SIKERES ZENÉS MŰSOR Megszervezni egy amatőr színjátszó csoportot nem könnyű. Ha faluról van szó, a színjátszók többsége csak a téli hónapokban foglalkozik ilyesmivel, mivel tavasztól őszig a termelöszövetke zetben reggeltől késő estig tart a munka és még mindig marad mit csinálni a ház körül. Az elmúlt napokban az Érsekújvári (Nővé Zámky) Szakszervezetek Művelődési Háza és a Csemadok alapszervezetének színjátszó csoportja huszonhatodszor és egyben utoljára mutatta be nagysikerű zenés műsoros estjét „Hol van az a nyár" címmel. Ennek a műsornak több mint 80 szereplője volt, s így a szervezés bizonyára nem is olyan egyszerű dolog. A szereplők 12 évestől hatvanon túliakig minden korosztály képviseltette magát. Foglalkozásuk szerint voltak ta6